2008. szeptember 17., szerda
Az ifjú gárda
"A Fidesz - MDF támogatottsága decemberre felülmúlja az MSZP-ét, ami azt jelenti, hogy az ellenzék két évig tartó vezetése után ismét a kormányoldal tűnik a választások esélyesének, a baloldal pedig tanácstalannak és bénultnak. Ebben a helyzetben hoz éles fordulatot a Gyurcsány kezdeményezte akció. Amelynek nyomán Medgyessy és maga Kovács is váratlanul szembefordul a megállapodással, majd beindul az MSZP propagandagépezete. A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a '23 millió román munkavállaló' beözönlésétől való - valójában alaptalan - félelmek felkeltése." (Debreczeni J.: Az új miniszterelnök, 209-210. old.)
"Hogy nem szabad feladni, és kérünk engedélyt arra, hogy ezt a köteles dolgot elindítsuk. Ezt még meg kell próbálni, ennek még lehet hatása. És összerakjuk. Kitaláljuk Szili Kati szerepét. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés." (uo. 211-212. old.)
"Az ellenzéki pártok a kormány ellenfelei, akikkel szemben nem védekezni kell, hanem akiket folyamatos támadás alatt kell tartani..." (uo. 214. old.)
A fenti mondatokból Gyurcsány Ferenc politikai ars poeticája olvasható ki. Sokáig azt hittük, a gyűlölet politikusa magányos szereplő gátlástalan és cinikus technikájával. De, jelentem, az alábbi sorok arról tanúskodnak, hogy Gyurcsány követőkre talált. Íme, itt van hát az ifjú gárda...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése