Jobb oldal

Békemenet
Ugró Miklós
2008. szeptember 20. 00:01


Magyar Nemzet

Nem újdonság, ám demokratikus társadalmakban nem igazán bevett szokás, ha a hatalmi elitnek halvány elképzelése sincs egy társadalmi réteg problémáinak megoldására, akkor valami könnyen gyűlölhető ellenséget prezentál nekik, és gondosan ráuszítja őket. Esetünkben egyszerre komikus, nyomasztó, felháborító és félelmet gerjesztő az a felelőtlen, melldöngető magatehetetlenség, ahogy a szociálisan érzékeny kormány a romák sokaságának gondjait kezeli.


Elképesztő az a feneketlenül mély sötétség, ahogy az illetékesek nyilatkoznak, magyarán: mellébeszélnek a romák jövőjét, felzárkózását, felemelkedését szolgáló (nem létező) kormányzati elképzelésekről, tervekről és programokról, amelyekre mindenkor igen szorgosan elherdálnak néhány milliárdot, ám amelyek nemcsak hogy nem valósulnak meg, de még írott formát sem nyernek soha. Állítólag van valakinek valami koncepciója – nagyjából ennyi a romaügyi kormányprogram, ez már megér egy nagyobb apparátust meg pár elszórható milliárdot.

Na, de mi van akkor, ha az érintettek, mármint a romák elégedetlenkednek? Egy ideig nyugtatgatták meg biztatgatták őket, legyenek türelemmel, készül a zseniális kormányprogram, ha az készen lesz, jó világ érkezik a cigányokra, addig is készüljenek, hogy képesek legyenek elviselni a teljes integrációt vagy emancipációt, kinek-kinek az elhatározása szerint. Ma már ezt sem mondhatják, mert a romák nemcsak átlátnak a hazugságokon, azt is tudják, a fennlévők a legelemibb alapokat sem tisztázták, még abban sem tudnak segítséget adni, hogy aki egyénileg nagyon akar, az kitörhessen a nyomorúságból, nemhogy egy egész népcsoportot képesek lennének kiemelni reménytelen helyzetéből.

A kormány csak annyit tud, fölösleges tovább ígérgetnie meg magyarázkodnia, helyette inkább kifogásokat gyárt, aminek legegyszerűbb módja, ha bűnbakot keres, és arra fogja az egész boldogtalanságot. Mert mindenről a rendpárti többség antidemokratikus, kirekesztő, intoleráns, rasszista, gyűlölködő, nacionalista hajlama tehet, amiatt nincs organikus roma értelmiség, a sajátjait felemelni vágyó, példaadásra alkalmas réteg, nincs munkahely, megélhetést biztosító közmunka, jövőt ígérő iskoláztatási program, a beilleszkedés reményével kecsegtető oktató, felvilágosító tevékenység. A rendpárti többség türelmetlensége – aminek a Magyar Gárda csak a szélsőséges manifesztációja – hibáztatható, hogy a roma lakosság egyre szegényebb, kiszolgáltatottabb, elkeseredettebb, s egyre távolabb kerül a felzárkózás lehetőségének még a feltételeitől is. Kényelmes megoldás az emberi élet reménye helyett ellenségképet adni.

Kényelmes a kormánynak, mert néhány vezető és „független tekintély” kivásárlása által a legvisszataszítóbb propaganda is sikeres lehet. De kényelmes azoknak a romáknak is, akiknek az eszük ágában nincs beilleszkedni, mert a legcsekélyebb önvizsgálat nélkül hivatkozhatnak az ő rettentő kirekesztettségükre.

Magunk is a lelkünk mélyéből fakadó együttérzéssel állnánk be a Békemenet tömegébe, hogy tiltakozzunk a pozitív diszkrimináció olyan értelmezése ellen, amely származási alapon futni hagyja a bűnözőket. Tiltakoznánk az ókori adósrabszolgaságot felújító uzsorások tevékenysége ellen épp úgy, mint a közúti balesetek vétlen résztvevőinek meglincselése ellen, a lopást a sajátos kultúrából fakadó, egyfajta etnikai adottságként beállító „tudományos” felfogás ellen, a munkahelyteremtésre szánt állami támogatást elsíboló kisebbségi vezetők ellen; és a Békemenetet is, miként a pár száz méterrel odébb demonstráló chartát is eszközként felhasználó, a romák és magyarok, kisebbségek és többség letargikus helyzetéért egyaránt felelős kormány eddigi és további működése ellen.