Diktatúra újratöltve: papírgalacsin-dobálásért is börtön jár
2009. január 28. 19:47
HunHír.Hu
Vasárnaptól akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki a garázdaságot tojás- vagy papírgalacsin-dobálással követi el. Juhász Gábor rendészeti államtitkár szerdán ismertette azt az új törvényt, amely a tárca szerint hatékonyabb fellépést biztosít a közrendet, vagy az igazságszolgáltatási és hatósági eljárást megzavarók ellen. Szerintünk meg a gyurcsányi diktatúra újabb állomása. A képen szereplő vonuló vonaglóknak pedig nem kell esernyő majd a tojások ellen sem.
A február 1-jén hatályba lépő jogszabály olyan törvénymódosításokat tartalmaz, amely szigorúbb büntetési tételeket, illetve új elkövetési magatartásokat állapít meg a közrendet veszélyeztetőkkel szemben. Lényeges elem az is, hogy több bűncselekmény előkészületi magatartása is büntetendővé válik.
HunHír.Hu kommentár:
A fenti süket szöveg azt jelenti: magyar tüntetőnek kuss, demokrácia csak a kiválasztottaknak, jogok csak a kisebbségeknek. Holnaputántól már mérik az ember gondolatait is, s ha valami nemtetsző dolgon fantáziál, irány a "fedeles".
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése