2009. április 22., szerda


Mesterházy értékválsága

A Fidesznek akart dolgozni az MSZP frakcióvezetője

A Fidesztől kért munkát, végül az MSZP-nél futott be gyors karriert a mindössze 35 éves Mesterházy Attila. A szocialisták újdonsült frakcióvezetője a polgári kormány időszakában még Orbán Viktor kabinetirodájának ajtaján kopogtatott feladatért. A bemutatkozó beszélgetésen polgári értékrendjéről vallott, azután, hogy 1997–1998-ban még Horn Gyula miniszterelnöknek készített integrációs és gazdasági szakmai háttérelemzéseket a kormányfő kabinetirodájának osztályvezetőjeként. Miután jelentkezését elutasították az Orbán-kabinetnél, egy fordulattal a Fiatal Baloldal alapítója és az országos elnökség tagja lett. Az MSZP belső használatú DVD-jén, amelyet a 2009. március 21-i kongresszusra készítettek, Mesterházy Attila már baloldaliságáról vallott. Azt mondta: "Értékválasztás alapján csatlakoztam a Magyar Szocialista Párthoz. Számomra két nagyon fontos értéke a szociáldemokráciának: a szolidaritás és az igazságosság. Úgy kell dolgoznunk a mindennapokban, hogy ezek az értékek ne csak papíron, az elvek szintjén, hanem a napi gyakorlatban is érvényesülhessenek."

Mesterházy rendkívül gyors karriert futott be. Horn Gyula után, szűk egy éven át dolgozott Medgyessy Péter kormányfőjelöltsége idején annak tanácsadó testületében, a Tízek Társaságában is. 2002-ben a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium politikai államtitkárává nevezték ki, egy évvel később már az MSZP országos elnökségének tagjaként politizált. A parlamentnek 2004 augusztusa óta tagja. Ettől az évtől helyett kapott a Táncsics Alapítvány kuratóriumában is. Az MSZP múlt havi tisztújító kongresszusán Mesterházy Attilát a legtöbb szavazattal, a küldöttek 78 százalékának támogatásával a párt alelnökévé választották. Hétfő óta a pártelnöki székbe emelt Lendvai Ildikó utódaként ő vezeti a szocialista frakciót.

Titok övezi, hogy Mesterházy Attila a polgári értékek iránti elkötelezettségből jelentkezett-e Orbán Viktor közvetlen munkatársának a polgári kormány időszakában, vagy politikai karrierjének építése előtt tájékozódni akart leendő ellenfeleinél.
Sándor Csilla

Nincsenek megjegyzések: