2009. május 15., péntek


Bayer Zsolt: Két eset, egy ország
Álláspont
Lementünk a Magyarország nevű mélypincébe, az egyik sötét sarokban felemeltünk egy nagy, mohos, dohos követ, ami alól a következő dolgok futottak elő:

Mindjárt egy Demszky Gábor elsőül, aki amikor egy Kivágó Iván Györgyné nevű, feddhetetlen múltú és nagyszerű asszony a kommunista titkosszolgálattól nekiállt letenni fővárosi képviselői esküjét, akkor ez a bizonyos Demszky elszaladt. Azzal a felkiáltással szaladt el, hogy ő nem hajlandó megesketni ezt a Kivágónét, mert azért mégiscsak…

Nos, vessünk egy közelebbi pillantást ezekre a kő alól szétfutókra. Kivágóné bizony valóban nehezen egyeztethető össze a polgári demokráciával. Ráadásul Kivágóné úgy tette le az esküt, hogy előtte bejelentette, le fog mondani mandátumáról. Le fog mondani, mert őt bántják, pedig ő feddhetetlen. Ő csak a munkáját végezte. (Ez utóbbi mondat egy másik kő alatt megbúvó pincelakó, bizonyos Verebes István szíves közlése… Hát persze, kedves Verebes… Miképpen Péter Gábor és körmös Bauer Miklós is csak a munkáját végezte. És te is csak a munkádat végzed…) Szóval Kivágóné esküt tett, megesküdött mindenfélére, csak azért, hogy egyszer, egyetlenegyszer megnyomjon egy szavazógombot. Esküdözni viszont, hamisan és feleslegesen, ocsmány dolog, legalábbis a nagymamám szerint. Szóval lezajlik ez az ocsmány színjáték, Demszky pedig elszalad a helyszínről, mert ő nem olyan.

Neki csak és kizárólag munkáját végző Kivágóné egyetlen szavazatára van szüksége. Ugyanis az az egyetlen szavazat hiányzik éppen a költségvetéshez. S amikor munkáját végző Kivágóné megszavazta a költségvetést, Demszky előkerült nyomban, és arról kezdett beszélni, hogy őneki személyesen mekkora érdemei vannak abban, hogy munkáját végző Kivágóné lemondott, és nem lesz mégsem fővárosi képviselő. S ezen a ponton dőlt el végképpen és visszavonhatatlanul, hogy Demszkyhez képest munkáját végző Kivágóné egy morális Csomolungma.

A másik dolog, ami előfutott a kő alól, egy Herényi Károly nevű élőlény. Meg a sleppje. Herényit onnan lehet megismerni, hogy április 16-án úgy nyilatkozott pártjának Baranya megyei elnöke, s aztán ő maga is, hogy pártja Szili Katalint támogatja a polgármester-választáson. S azért éppen Szili Katalint, mert Szili Katalin programjában találtak három pontot, amely őnekik olyannyira fontos, hogy Szili Katalin az ő támogatottjuk.

Tehát így nyilatkoztak április közepén.

Azt is megmondom, miért nyilatkoztak így április közepén. Azért, hogy kipróbálják azt a bizonyos "olajfa koalíciót". Mint legutolsó esélyt. Mert a mohos, dohos kövek alatt élő Herényi, Dávid és Csapody mindenképpen ki akarta próbálni, vajon a következő esedékes választáson be tud-e kapaszkodni a parlamentbe, de most már az MSZP hátán. Kiderült, hogy nem tud, kiderült, hogy nem működik. S ekkor előfutott Herényi a kő alól, s ingerülten kioktatott mindenkit, hogy ők soha, de soha nem támogatták Szili Katalint.

Erkölcsileg Herényiék tökéletesen passzolnak Demszkyékhez. Egyszerűen nincs többé homokszem a gépezetben. Ráadásul most már az utolsó három nem kő alatt lakót is elzavarták, s maradtak öten, s olyan nagyon jól mutatnak ők így, öten. Meg a Lengyel Zoli. (Tudják, ő az a független, aki annak idején az MDF mezőgazdasági programjában talált csodálatos pontokat…)

Így aztán, megígérhetjük, hogy ez volt az utolsó néhány sor, melyet leírtunk az MDF-ről. Mert már nincsen MDF. Már csak Herényi van, Dávid van, Csapody van, Hitgyüli van, Lengyel van, meg moh, doh, ótvar. Már a Kivágóné is leszavazott.

S egy kacagó szél suhan el a magyar ugar felett…
Bayer Zsolt

Nincsenek megjegyzések: