Jobb oldal

Öt uniós évünk mérlege

Magyarországnak kétszer adatott meg az a lehetőség, hogy intézményi formában csatlakozhasson Európához. Az első, egyben különleges integráció az Osztrák–Magyar Monarchia égisze alatt történt. Annak a korszaknak a megítélése most sem éppen egyértelmű. Pedig nagyjából-egészéből "jól jártunk" — de erről majd később.

Hazánk második nagy "opciója" éppen öt évvel ezelőtt következett be, amikor is 2004. május 1-jén teljes jogú tagként csatlakozhattunk az Európai Unióhoz. Öt év távlatában már van némi lehetőségünk mihez viszonyítani — most ezt a "hozadék" oldaláról tesszük.
Magyarország fejlettségi átlagát tekintve mintegy hatvanszázalékos szinten iratkozott fel az európai elitklubba. Feliratkoztunk, vagyis nem be. A beiratkozás majd csak az euró átvételétől számítandó. A közös európai pénz jelentőségét nem akarjuk misztifikálni, ám az euró az unió legegységesebb kifejezése. Ráadásul az EU-s fizetőeszköz tényleg gazdasági sikertörténet: erejéről, stabilitásáról talán szükségtelen szónokolni.

Tehát a szóban forgó hatvanszázalékos hazai szintet az ország gazdasági teljesítményéhez mérjük. Persze ez a GDP-arányosan számított mutató nem ad teljes képet. Valamit azonban jelez: a tőlünk szerencsésebb — nyugatra fekvő — országokhoz képest ennyire taksálhatnak bennünket, mert éves alapon hozzávetőleg hatvan százalékát produkáljuk annak, amit Lisszabontól Londonig állítanak elő. A szórás persze itt is nagy, hihetetlen gazdasági különbségek alakultak ki a régi európai uniós tagállamok között.

Akkor, amikor hazánk tagja lett az Európai Uniónak, sokan remélték, reméltük, hogy belátható időn belül elérjük a nyugati világ fejlettségi átlagát mind életszínvonal, mind pedig fizetés tekintetében. Nem így lett. Amikor csatlakoztunk a világ egyik legerősebb gazdasági egységéhez, sokan remélték, reméltük, hogy az ötszázmilliós piac kapui kitárulnak a magyar árucikkek, a magyar munkaerő előtt. Nem teljesen így alakult. Amikor révbe ért a magyarországi uniós integráció, sokan remélték, reméltük, hogy Brüsszel fejlesztési forrásai fellendítik a hazai gazdaságot, az elmaradott térségek pedig erőre kapnak, esélyt nyernek a felzárkózásra. Mint egykor Burgenland. Nem így lett.

Miért hagytuk, hogy így legyen? Miért hagytuk annyiban, hogy szemben velünk a szlovének, a csehek, a szlovákok és a lengyelek anyagi értelemben tudták hasznosítani az uniós integrációt? Emlékeznek még, öt éve micsoda hisztéria övezte a különben nagyon is jogos kérdést: lehet-e rosszul csatlakozni az EU-hoz?

Lehet bizony! Itt az erről szóló kimutatás: a német statisztikai hivatal tette közzé. A DeStatis felmérése alapján erőteljesen bővült az Európai Unióhoz 2004. május 1-jén csatlakozott tíz ország gazdasága a belépés óta eltelt időben. A GDP változatlan árakon számolva átlagosan 22,5 százalékkal nőtt. Az átlag azonban nagy eltéréseket takar: a legnagyobb mértékű, 35,8 százalékos növekedést Szlovákia mutatta fel, a legkisebb mértékben Magyarország gazdasága nőtt: 9,9 százalékkal. Lengyelország hazai összterméke 23, Csehországé 25,6 százalékkal növekedett. Magyarán: az EU-hoz csatlakozott tíz ország közül hazánk gazdasági teljesítménye nőtt a leglassabban. Fentebb látszik: a szlovákok háromszor akkora mértékben növelték GDP-jüket, mint mi. Eközben pedig a régi uniós országokhoz szinte nem is közeledtünk. Ne szépítsük a tényt: a fejlettségbeli felzárkózásunk teljesen elakadt.

Az Osztrák–Magyar Monarchiában — szemben az elmúlt öt évvel — gazdaságunk elképesztő mértékben fejlődött, voltak olyan évek, mikor is a gazdasági teljesítményünk — amit most GDP-ként említünk — évente hat százalékkal bővült. Ha azt nézzük, hogy hazánk 2007-től recesszióban van, ráadásul a 2006-os év fölé sem rakhatunk éppen glóriát, merthogy akkor "szállt el" a magyar költségvetés, csak szégyenkezésre van okunk, pontosabban: szégyenkezésre van oka a kormánynak. Az unió történetében hazánk az egyetlen, amely csatlakozása óta nem tudott fejlődni, gyarapodni. Nem mellékes, hogy 2004-ben és 2005-ben csaknem nettó befizetői (!) lettünk a közösségnek, ami hát elég durva. Ha rápillantunk a 2006-os, 2007-es egyenlegre, a bizonyítvány továbbra is gyengécske. Mármint a forrásszerzést illetően. Eközben beköszöntött a 2007-2013-ig szóló közös költségvetés időszaka is, túl sokat — szemmel láthatóan — nem profitáltunk még belőle. Az egységes piacot továbbra is azok használják, akik korábban is, a multik. Ennek oka, hogy hazánk szervezetileg felkészületlenül írta alá a szerződést az EU-val, az érintett intézmények egy része most tanulja, mit is jelent a tagság. A hazai kis- és közepes vállalkozások pályázatíró készsége sajnos továbbra sem üti meg az európai normát, a jelentkezés a tendereken nekünk külön anyagi ráfordítást igényel.

Akkor mit is köszönhetünk az uniós tagságnak? Az EU hitelezőink egyike: a Valutaalap és a Világbank mellett Brüsszel is finanszírozza — helyettünk — a magyar államadósságot és bankjaink feltőkésítését. Ha elmaradt volna az EU pénze, illetőleg külső kontrollja, most államcsőd lenne. Egyelőre ennyiben ki is merül, hogy mi az uniós tagságunk igazi hozadéka. w

Szajlai Csaba