Szolidaritás
Torkos Matild
2009. május 2. 00:01
Magyar Nemzet
A szocialisták és a szabad demokraták bújtatott koalíciója által támogatott átmeneti kormány vezetője, Bajnai Gordon is kilátogatott tegnap az MSZP városligeti majálisára, és szólt az egybegyűltekhez. A baloldalinak mondott kormány feje beszédében a szolidaritásra hivatkozva áldozatot és lemondást, a megszorítások megértését kérte az emberektől. A szolidaritást Bajnai Gordon azoktól az idős emberektől várja, akiktől elveszik a tizenharmadik havi nyugdíjat, azoktól a dolgozóktól reméli, akiktől megvonják a tizenharmadik havi bért.
A Bajnai-kormány által képviselt baloldali álruhában tetszelgő elit azoktól várja el az együttérzést és az újabb terhek felvállalását, akik már felélték minden tartalékukat, akik már ma is csak egyik hónapról a másikra vegetálnak. Azoktól a kisgyermekes anyukáktól várják az áldozatot, azokat küldenék vissza dolgozni, akiknek a gyermekének nem tudják biztosítani a bölcsődei férőhelyet, de ráadásul a munkát sem. Magyarországon ma a dolgozni vágyók tíz százaléka nem kap munkát, és a gazdasági világválság miatt további tízezrek válhatnak nagyon hamar munkanélkülivé.
A kormány címszó alatt működő Bajnai és társai a legújabb megszorítócsomagból is jól látszik, hogy a válság kellős közepén is csupán a tőke érdekeit képviselik. Az adóátrendező javaslatcsomagból tisztán kimutatható, hogy Bajnai javaslatai leginkább a pénzügyi spekulánsoknak kedveznek, mintsem azoknak a bérből és fizetésből élő dolgozók tömegeinek, akiknek a bizalmát – megtévesztéssel, hazugságokkal – sikerült megszerezniük a szocialistáknak. Úgy tűnik, közeleg az igazság órája, már egyre kevesebben dőlnek be nekik. A városligeti majálison, amelyen a hagyományoknak megfelelően a baloldali szavazók szokták sörrel és virslivel a munkát ünnepelni, az MSZP vezetőinek ismét szembesülniük kellett azzal, hogy a saját táborukban is egyre többen látnak át a szitán, egyre kevesebben bíznak már bennük. Bajnai Gordon beszéde alatt többen hazugnak és tolvajnak nevezték a szocialistákat.
Nem lehet csodálkozni azon, ha már május elsejét sem tudják békében megünnepelni. Bőven adtak rá okot, hogy el kelljen viselniük az elkeseredett emberek ünneprontó megnyilvánulásait. Hiszen ebben a válsággal agyongyötört kis országban nem is olyan nagyon régem még kétmilliárdos sikerdíjat kaszálhatott egy betéti társaság a MÁV Cargo privatizációján. Az időnként hazafiságról hablatyoló Gyurcsány Ferenc kormánya nem szégyellte egy budai villa áráért, potom kétszázmillió forintért orosz kézre átjátszani a nemzeti légitársaságot. Az MVM-nél meg merték tenni azt is, hogy gyanús körülmények között offshore cégek számláira milliárdokat utalgassanak át, hogy olyan szerződést kössenek a pártállami múmia Kapolyi Lászlóval, amilyet épelméjű közgazdász soha meg nem kötne. A héten újabb – a szocialistákhoz köthető – bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség. Négy állami cég privatizációja kapcsán elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a recsegve-ropogva beindult igazságszolgáltatás gépezete. Az „ismeretlen tettesek” ellen indított nyomozás a Bábolnai Élelmiszeripari Rt., a Mol Rt., a Földhitel és Jelzálogbank, valamint a lóversenyfogadást szervező kft. privatizációjára terjed ki, amelynek során 2004 és 2007 között tizenötmilliárd forint kár érte az államot. Most 2009-et írunk, ezért joggal merül fel a kérdés, vajon mit csinált ez alatt az idő alatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, ha csupán az Állami Számvevőszék ellenőrzéséről szóló jelentés lendítette mozgásba a bűnüldözést. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a kritikus sajtó ezekről a kétes és gyanús ügyekről már az elkövetésük idején is részletesen beszámolt, érthetetlen, hogy mire vártak eddig. Talán csupán a Gyurcsány-kormány bukására? Okkal gyanítható, hogy az előző kormányt is felelősség terheli a vagyonvesztésért. Vélhetőleg ezért ismeretlenek a tettesek a hűtlen kezeléssel elkövetett bűncselekményben.
Ha figyelembe vesszük, hogy a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány elhibázott kormányzati politikája miatt nem csupán milliárdokban, hanem ezermilliárdokban mérhető a kár, amely a magyar államot érte, ez a most beharangozott eljárás sokkal inkább tűnik szemfényvesztésnek, figyelemelterelésnek, mintsem a megtisztulási folyamat kezdetének. Ezt támasztja alá az is, hogy amikor az ÁPV Rt. utódszervezetét, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t megkeresték, hogy vajon indítanak-e belső vizsgálatot amiatt, hogy jogelődjük elengedte a vagyonát felélő Bábolna állami hiteleit a kamatokkal együtt, azt válaszolták, nem szeretnék minősíteni az elődszervezet vagy vezetőinek munkáját. Vagyis eszük ágában sincs a nemzet vagyonát ma is kezelő állami szervezetnél a nyomozás idejére felfüggeszteni az érintett, például a Bábolna ügyében „ismeretlen tettesként” közreműködő vezetőket.
Minek is bíbelődnének potom tízmilliárddal, amikor alig telik el úgy egy hét, hogy ne derüljön fény szocialista politikusokhoz, holdudvari bizalmi menedzsereikhez köthető bűncselekmények gyanújára. Ráadásul a milliárdos károkozásokról szóló híreken már amúgy sem tudnak már őszintén felháborodni botrányokról szóló hírekbe belefásult emberek, csupán legyintenek rá. Pár évvel ezelőtt sikerágazatnak nevezték a privatizációt, amelynek keretében nyolcvanmilliárdért adták az FHB-t az utolsó olyan többségi állami tulajdonban lévő bankot, amely devizaalapú lakásvásárlási hiteleket nyújtott. Ebben az esetben a hűtlen kezelés kárértéke a bedőlő hitelek és emberi sorsok miatt felbecsülhetetlen. És Bajnai szolidaritást kér. Nem a pénzemberektől, hanem a kiszolgáltatott millióktól.
2009. május 2., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése