Jobb oldal

„Monetáris genocídium?”
Seszták Ágnes
2009. június 27. 00:01


Magyar Nemzet
Magyarország. 10,135 millió magyar ember, várható átlagéletkorunk 70,7 év, anyanyelvük magyar. Évtizedek óta, megállíthatatlanul fogyunk. Dobogósak vagyunk Európában a szív- és érrendszeri halálozásban, évente 30 ezren halnak meg daganatos betegségekben, de öngyilkosságban is sokáig vezettük az élbolyt. Bárki meddővé operáltathatja magát 18 éves korától, és jelentős milliókkal támogatjuk az abortuszt. Európai uniós társaink közül tovább élnek a csehek, a lengyelek, a ciprusiak, de a szlovákok is.

Magyarország, így szeretünk téged! Illetve dehogy, gyarapodó ország egészséges polgárait nem a fentiek jellemzik. Nálunk az egészségügy elsősorban pénzügy, takarékossági ügy és a legvégén kullog némi humánus meggondolás.

A Gyurcsány-kormány szabad demokrata segédlettel, baltával esett neki az egészségügy reformjának. Sikerült is néhány év alatt olyan káoszt teremteni, hogy visszaköszönnek Pavics Lázár és Minarik György közgazdászok egykori megállapításai. Ők a Bokros-csomagot monetáris genocídiumnak nevezték el, és feljelentették Bokrost „többrendbeli, magas fokú veszélyekkel járó bűncselekmények alapos gyanúja miatt”.
Hol van már a tavalyi hó?

Áll az idős nő a kamera előtt és sír. Daganattal operálták, kemoterápiára lenne szüksége. Csakhogy a kemoterápiához két engedély is kell, az egyik az OEP-é (Országos Egészségbiztosítási Pénztár), a másik az OGYI-é (Országos Gyógyszerészeti Intézet). Mit mond? „Hatvanhat éves vagyok, 15 éves korom óta dolgozom, fizetem a társadalombiztosítási járulékot, és nem kaphatok egy gyógyszeres kezelést?” A kérdés ott lebeg a levegőben, és nem tudni, kiben mit indít el. Hogy a rákbetegekkel szórakozunk, igen? Azzal a betegséggel, amelytől mindenki retteg? A „halálos kór”-ral kell engedélyekre várni? Emlékszem, amikor átadták az akkor végzetesnek tűnő leletet, egy szó villogott előttem, hogy a betegség invazív. Azaz sebesen terjedő invázió, ahol minden nap elvesztegetett idő. Ha akkor valaki elkezdi magyarázni, hogy hová, milyen folyamodványokat kell írni, de ne számítsak, csak a legolcsóbb gyógyszerekre, mert pénz az nincs… Hát, nem is tudom… Most?

Ha összegezzük az egészségügy tevékenységét, akkor két markánsan eltérő véleménnyel találkozunk. A miniszter szerint minden rendben, eltekintve a válság okozta szűkítésektől, a kórházak trükközéseitől, a pazarlásoktól, a pénz elég, sőt. Senki nem marad ellátatlanul, megszűnt a teljesítményvolumen-korlát is. Ezzel szemben az évi költségvetést eleve megrövidítették 300 milliárd forinttal, és az egészségügyre „bízták” a gyed kifizetését, majd az azt terhelő járulékokat is, amire a költségvetés egy fillért sem adott.

A kórházaknak nincs pénzük a 13. havi fizetésekre, megvonták az étkezési hozzájárulást, kifizetetlenek a túlóradíjak, tartoznak a beszállítóknak, nincs pénz műszercserére, felújításokra. Egyes orvosok mondják, hogy az intézkedések 5-6 évvel rövidítik meg a lakosság várható életkorát. Most újabb megszorítás történik, ami azt jelenti, hogy az OEP a kórházaknak a tavaly juttatott támogatások 70 százalékát vállalja kifizetni. Mértékadó vélemények szerint ez minden kórház csődjét jelenti, hiszen a megszorítások havi 200 millió mínuszt is jelenthetnek intézményenként.

A kormányzat nem tart lázadástól, tudja, hogy az orvosok megosztottak. Akik pedig nagyot hibáznak azzal, hogy évek óta hajtogatják, hogy most már igazán, de igazán a lehetőségeik határára érkeztek. És, hol a lehetőség határa? Az otthonról hozott ágyneműnél, vagy amikor majd közmunkásokkal végeztetik a kisebb műtéteket?