Jobb oldal

Bayer Zsolt: Bűnhalmozók
Álláspont
Ma tartják kongresszusukat a szocialisták. A mozdonyfordítóban. Zártan, mint a régi szép időkben. Akiknek nincs semmilyen mondandójuk nekünk, önmaguknak pedig csak rondaságokat tudnak mondani, azok bezárkóznak. Ez így helyes, ez így érthető. Így érthető igazán. Nekünk meg marad a jó érzés, hogy már olvasták ezeket a sorokat, s megerősödött szívükben, lelkükben az utálat s a harag. Az pedig rossz tanácsadó.

Amúgy már egy hete – vagy több is tán –, hogy mindenki a szocialisták mostani, zárt kongresszusát elemzi. Hogy akkor most mi lesz, s a régiek s az újak párviadalából akkor ki kerül ki győztesen. Csak azt nem kérdezte meg még senki sem, hogy kik azok a régiek, s kik azok az újak?

A régiek a hidegháború bűnösei.

Minden háborúnak vannak bűnösei, a legutóbbi nagy háború bűnöseit el is ítélték. (Sok ítélkező megállta volna helyét a vádlottak padján is.) Csak ennek a négy évtizedes hidegháborúnak a bűnöseit nem ítélte el senki sem. Sajnos. S most ők a nagy öregek. Az egykori talpnyalók, elvtelenek, hazaárulók, nemzetgyalázók, a diktatúra működtetői és csicskásai, a cenzorok. Ők a régiek. Akik megtették, kiszolgálták, végighazudták, akik tönkretették az országot s generációk eszét, lelkét. Akik felköttették a forradalom hőseit s katonáit, s azokat is üldözték mindvégig, ki csak "néma volt, s lelkesedni rest". Akik kitagadták a szellemből a saját korában Nobel-díjra felterjesztett Tormay Cécile-t, kitagadták Hamvas Bélát, Nyirő Józsefet, Wass Albertet – de még szegény Márait is.

Akik miatt ott tartunk, ahol tartunk. Anyagilag is, lelkileg is.

Hát ők az öregek. A nagy öregek. A mozdonyfordítóban.

S a fiatalok? Ó, a fiatalok… Régi jó barátom meséli, hogy még Szegeden együtt járt jogra Ujhelyivel, Botkával. Mikor letették a római jog vizsgát, s a dr.-ből a d már megvolt, együtt ünnepeltek. S akkor éjjel Ujhelyi vetette fel, hogy szép-szép ez a jogász szakma, de el kellene menni a pártokhoz, mert úgy jobb lenne.

És elmentek. Előbb az MDF-hez, hiszen akkor ott lehetett a legtöbbet "keresni", de az MDF nem fogadta őket. Utána a kisgazdákhoz, de azok sem. Harmadszorra a Fideszhez – erről tudok régről, mert már akkor szóltak –, de minekünk sem volt érkezésünk őhozzájuk. Végül aztán felkeresték a szegedi MSZP-irodát. Ott találtak is egy-két szőrehullató vén komcsit meg munkásőrt, s azok nagyon megörültek a fiataloknak. Ők meg örültek, hogy örülnek nekik. S nekiláttak, s elindult a karrier. Ujhelyi sokáig ingyenfánkot meg forralt bort osztogatott a szegedi Mars téren, a sátoros ünnepeken, s minden fánk mellé odatett egy vöröskés szórólapot is. Aztán egy szép napon felment a központba, és azt mondta, hogy ő, hogy ők nagyon erősek odalent Szegeden. Aztán visszament, és azt mondta, hogy őt, őket nagyon erősen támogatják odafönt a központban. S ennyi kellett a karrierhez.

S most nekimennek a régi, nagy öregeknek. A hidegháború bűnöseinek. Hidegháború bűnösei, versus korunk igazi "hősei". Korunk igazi "hősei" a meggyőződés nélküliek. Nem, nem szőrehullató, vén komcsik, s nem ifjú titánok. Nem nagyszabású gazemberek, nem egyszerűen karrieristák. Nem Oblomovok, nem Tartuffe-ök, nem Marat szörnylelke s nem Danton fatális, faragatlan életöröme és hedonista bűne költözött beléjük – ez mind-mind nem. Az MSZP fiataljai kivétel nélkül meggyőződés nélküliek. Aki pedig meggyőződés nélküli, az még a fanatikusnál is gátlástalanabb. Bármilyen szörnyű is ez a paradoxon.

Hát, ők ülnek most egymással szemben a mozdonyfordítóban. Mi pedig már egy hete csak elemezzük őket. Hogy akkor most ki győz le kit, vagy lesz-e kompromisszum.

Hát nem mindegy, barátaim? Fordítsák bárhová a mozdonyt, nincsen onnét út sehová sem.

Csak a hátborzongató, örök bűn a bizonyosság. S ezek erről az egyről nem fognak beszélni.
Bayer Zsolt