Jobb oldal

A daganat nem vár
Seszták Ágnes
2009. augusztus 8. 00:01


Magyar Nemzet
Legalább két napja nem olvastunk egyetlen orvost gyalázó, kórházat feljelentő híradást sem. Most azonban bőségesen kaptunk a nyakunkba. A hírek szerint az Országos Onkológiai Intézet nem fogad vidéki betegeket, illetve nem fogadja a kötelező területi ellátáson kívüli eseteket. Kisvártatva nyilatkozott Székely miniszter, beígérve egy fenyegetést, anyagi támogatást, és megnyugtatta a lakosságot – ha esetleg megfordult volna abban a buta fejében, hogy itt azért valami nincs rendjén –, tudja meg, hogy minden a legnagyobb rendben. Az Országos Onkológiai Intézetből pedig nem küldhetnek el egyetlen beteget sem. Irgum-burgum!

A miniszter fejéből hirtelen kiszállt a csúnya tényszerűség, hogy maga az egészségügyi főhivatal találta ki azt a finanszírozási rendszert, amely szerint ha több beteget lát el a kórház az OEP/ Egészségügyi Minisztérium által megszabott keretnél, akkor nem nyereséget termel, hanem a kórház veszteségét növeli. Továbbá elfelejtették, hogy a tavalyi teljesítményeket az idén csak 70 százalékig fizetik ki. Elfelejtik, hogy 2006 óta folyamatosan pénzt vonnak ki az egészségügyből. Elfelejtik, hogy Magyarországon nem a betegségek mennyisége és minősége határozza meg a gyógyítást, hanem a Pénzügyminisztérium. Ez a daganatos betegségekre vetítve azt jelenti, hogy évente 33 500 ember hal meg rákban, és 60 000 új beteget diagnosztizálnak.

Az Országos Onkológiai Intézet csúcstechnológiával rendelkező csúcsintézmény. Eddig fogadta is azokat a bonyolult eseteket, amelyeket a vidéki rákcentrumokban nem tudnak gyógyítani. Ami szintén nem egyértelmű. A ráknak vannak olyan fajtái, kezelései, amelyek rendkívül drágák és hosszadalmasak. Itt jegyzem meg, hogy a befizetett járulékok alsó hangon sem fedezik a magas szintű orvosi ellátást. A vidéki centrumok küszködnek a pénztelenséggel, így egyszerűbbnek tűnik megszabadulni a problémás esetektől. Igazi csapda, mert a ráknál az idő, a gyorsaság életmentő tényező, és a beteg bizakodva megy oda, ahol viszont utasításra csak területileg odatartozó pácienseket lehet ellátni. El is látnak mintegy 502 930 beteget, sugárterápiában és onkoradiológiai kezelésben 1 348 577-en részesülnek, s az intézet naponta 2000 ambuláns beteget fogad. Dühítő, amikor a lezárt műtőkről és a pihenő műszerekről szólnak a beszámolók, csak a közlés másik fele hiányzik. ha átlépik a kötelező betegszámot, jön a büntetés, és az OEP nem fizet.

Természetesen más üzenet is van a nyilvánosság felé. Névtelen (?) nőgyógyászokról szól a fáma, akik világhíresek, és erkölcsi felháborodásukban távoztak. Annyira gyorsan, hogy még a tisztázást sem várták meg. Kásler Miklós viszont nevesítve van, s a vitafórumokon mint szemforgató, vallásos autokrata jelenik meg, akinek diplomája ugyan van, de orvosi lelkiismerete csekély. Előkerül Éger István is: „ezeknek ott tartunk be, ahol tudunk”. Nincs itt némi súlyos személyeskedés? Elterelve az eredeti problémáról a hangsúlyt. És hogy mi az? Közérthetően, tehát megbocsátható demagógiával: egy olyan országban, ahol a rák vezető halálok, ahol évente kisebb várost visz el a kór, amitől minden ember retteg, ott ne spóroljanak ágyakkal, berendezésekkel, terápiákkal és főképp, ne húzzák az időt.

Nehéz úgy tekinteni a mi egészségügyünk állapotára, mint normális ország, normális stratégiájára. De az, hogy az összes rákbetegeket ne azonnal és ne hatékonyan lássák el, ebben az emberek az ordító igazságtalanság mellett az egészségügyi főhatóságok bizonyos szándékosságát vélik felfedezni. Ami társadalmi hatásait tekintve roppant gyúlékony alapanyag.