Amikor 1990-ben megalakult az első szabadon választott kormány, sokan gondolhatták, hogy megnyílnak a rejtélyes akták, az elkövetett bűnök még életben lévő bűnösei elnyerik méltó büntetésüket, és a még életben lévő áldozatok szemébe néznek azok, akik a kommunizmus hazug eszméjének égisze alatt ezeket a bűnöket elkövették.
A Katonapolitikai Osztály, a Politikai Rendészeti Osztály, az Államvédelmi Osztály és az Államvédelmi Hatóság kegyetlenkedései azonban mind a mai napig csak részben kerültek nyilvánosságra. Arra azonban a társadalom nem kapott választ, hogy az elmúlt húsz év alatt miért nem derülhettek ki a kegyetlenkedések, és miért nem publikálták az elkövetők pontos névsorát. Ennek következtében az elkövetők nagy része – rendszerváltás ide vagy oda – háborítatlanul élte le életét, majd „ágyban, párnák közt” halt meg. Az elkövetők gyermekei pedig bent ülnek a parlamenti padsorokban, befolyásos állami állásokban, vagy sikeres vállalkozók, sportvezetők lettek, médiaformáló személyiségekké váltak.
Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a volt szocialista országok közül egyedüliként csak nálunk maradt el a tömegek által mindmáig hiábavalóan, ámbár jogosan követelt felelősségre vonás. A rendszerváltó pártok közül az antikommunizmust hirdető, önmagát szabad demokratának nevező párt zászlója alá tömörültek az egykori bűnelkövetők gyermekei. Ők természetesen nem felelősök a szülők által elkövetett nemzetellenes bűntettekért, de szüleik egyszer s mindenkorra kikaparták számukra a gesztenyét, ami életük további alakulásában meghatározó volt. Az arisztokratáktól, a jómódú zsidó polgároktól erőszakkal elvett villák, lakások az ő tulajdonukba kerültek, vagy később egymás között cseréltek gazdát, és nagyobb részükben a mai napig is a még élő egykori népnyúzók vagy leszármazottaik lakják azokat.
Körömszakadtáig
A Képviselői Irodaházzal átellenben, mely korábban az Államvédelmi Hatóság központja is volt, a Jászai Mari tér 4/A-ban lakott haláláig Bauer Miklós, az Államvédelmi Hatóság hírhedt alezredese, feleségével, Bauer Miklósné született Schönfeld Jucival, aki szintén az ÁVH századosa volt. A mögötte lévő utcában, pontosan az e ház mögötti házban lakott még néhány évvel ezelőtt is Olti Vilmos, az 1945 utáni ítélkezések egyik legkegyetlenebb bírája.
Bauer Miklós fia, Bauer Tamás egykori MSZMP-tag, ma rendszeresen próbálja bizonygatni, hogy az az út, amelyen jelenleg az országrabló kormány jár, az egyedüli helyes út mindnyájunknak. Ő, aki az SZDSZ egyik alapítója volt, nem riad vissza attól sem, hogy külföldi kiruccanásai alkalmával rendszeresen hazánk rosszhírét keltse, az ellenzék vezető pártját szélsőjobboldalinak titulálja, és nyilatkozataival azt a műhisztériát fokozza, hogy az országban náci veszély van, s nyilaspárt is létezik. Minden alkalommal megfeledkezik arról, hogy neki nemhogy a közéletben, de még csak a közélet közelében sem lenne helye, ha itt igazi rendszerváltás történt volna.
Évekkel ezelőtt már terítékre került egyszer Bauer Miklós ügye, akit a köztudatban csak „körmös Bauer”-ként emlegettek. Vajon miért? A Történeti Hivatalban igen kevés anyag kutatható Bauer Miklós ÁVH-s múltjáról, de mégiscsak jó lenne egyszer megtudni az igazságot például Ries István egykori igazságügy-miniszter halálának körülményeit illetően. Riest 1950. július 7-én vették őrizetbe, majd 1950. szeptember 11-ig folyt ellene vizsgálat hűtlenség, korrupció és szabotázs miatt, aztán a váci rabkórházban 1950. szeptember 15-én meghalt. Haláláért kit terhel a felelősség?
A BM Vizsgálati Főosztályának jelentése alapján egyértelmű, hogy az ügyben a vizsgálatot Bauer Miklós folytatta, előbb konspirált helyen, később a hatóság épületében. Bauer 1950. július 22-én készült jelentésében az alábbiakat írja: „Az őrizetes beismerő vallomása előtt sírása, piszkossága és bevizelése általi megalázottságát leszidással, leköpéssel és pofonokkal igyekeztem fokozni.” 1950. augusztus 11-én ezt írja Bauer: „Ries jelenlegi őrizetének ötödik hetét tölti, ez a hét a vele való bánásmódban nagy változást jelentett, mert e hét keddjén igen gyengén meg lett verve. A verést Ries meglepően jól bírta, nem tört meg, magatartása legfeljebb annyiban változott, hogy az eddigieknél is alázatosabb lett, de ravaszkodása, mellébeszélése továbbra is megmaradt. További veréssel szemben nem mutat különösebb félelmet.”
1949. október 15-én a Magyar Közlöny 216. száma az alábbiakról ad hírt: „A Népköztársaság Elnöki Tanácsa belügyminisztere, a Minisztertanács Elnöke útján tett előterjesztésére kiváló szolgálatteljesítése elismeréséül dr. Bauer Miklós őrnagynak a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét adományozta.” Ugyanakkor kapta meg ugyanezt a kitüntetést sógora, Szendi György, valamint a Bárdi Magda-ügyben elhíresült Vajda Tibor főhadnagy is. De ugyanekkor kapta a Magyar Köztársasági Érdemérem ezüst fokozatát Bárd Károly főhadnagy is, akinek neve az elmúlt néhány héten is felmerült, mint a sukorói projekt jogi képviselőjéé.
Bauer Miklósnak máig tisztázatlan szerepe volt a Rajk-ügyben, a Noel Field-ügyben is, és páter Kiss Szaléz ügyében szintén részt vett mint vizsgáló, ahol az atyát úgy kínozták, hogy a fejére húzott fémvödörre vizet csepegtettek. Ezzel az őrizetest szinte a tébolyba kergették.
Meglepő módon a rendszerváltáskor sokan suttogtak a Bauer Miklós által állítólagosan elkövetett körömletépésekről, őt azonban soha senki nem kérdezte meg az ellene felhozott vádakról, de ugyanígy más ávós brigantikat sem kérdeztek meg az általuk elkövetett bűnökről.
Szánalmas magyarázkodás
Érdemes felidézni Bauer Tamás 2000-ben elmondott beszédét, amelyet személyes érintettség kapcsán osztott meg a parlamenti hallgatósággal. E védekezés azonban nem több egy szánalmas magyarázkodásnál: „Tisztelt Országgyűlés! Gyáva az a politikai tényező, alantas az az eljárás, amikor a fiú politikai szerepvállalása miatt az apát igyekszenek megtorolni. De ha már ezt tették több ízben, akkor a következőket kell elmondanom. Apám, dr. Bauer Miklós, mozgalmi nevén Bem apó, aktív részese volt a német- és nyilasellenes ellenállásnak a második világháború alatt, és olyan embereket juttatott, segített hamis papírokhoz, mint például a kisgazda Bajcsy-Zsilinszky Endre. Amikor elkövetkezett az, amit Bibó Istvánhoz, Illyés Gyulához, Nagy Imréhez és másokhoz hasonlóan felszabadulásként fogadott, akkor a demokratikusnak vélt új magyar állam titkosszolgálatának tisztje lett, amit később ÁVH-nak hívtak. Mint négy nyelven beszélő jogász, sohasem volt verőlegény, nem volt kihallgató tiszt, hét év alatt összesen kétszer bízták meg kihallgatással. Semmilyen szerepe nem volt Ries István halálában, az ügyet elvették tőle. 1953-ban maga is az Andrássy út 60. pincéjébe került, és csak Sztálin halálának és Rákosi bukásának köszönhető, hogy élve került ki onnan. Újra kellett kezdenie az életét. Jogászként, ügyvédként szerzett Magyarországon és szerte Európában megbecsülést és bizalmat. Öregségére az a szerencsétlenség érte, hogy a fia és kollégája (Eörsi Mátyás) az SZDSZ politikusa lett…”
Visszautasított kizárás
Felmerül a kérdés a magyar történelmet ismerő emberben: Bauer Miklós, aki 1921-ben született, érintve volt a zsidótörvényekben, amelyek már egyetemi éveit is befedték, mikor, hol és milyen néven végezte el a jogi egyetemet a vészkorszak alatt? Még 2000-ben egy parlamenti képviselő segítségével megkerestem a debreceni egyetem akadémikusát, Fésüs László egyetemi tanárt, rektort. Arra voltam kíváncsi, hogy valóban ott végzett-e Bauer Miklós, mint ahogyan azt állította. A válaszlevélből egyértelműen kitűnik, hogy Bauer Miklós Iván az 1938/39-es tanévben az Állam- és Jogtudományi Kar első éves hallgatója volt, de 1939. augusztus 8-án az egyetem quaestori hivatala távozási bizonyítványt adott ki részére. Bauer anyagában egy velem együtt dolgozó barátom egy Bálint Mihály névre kiállított hallgatói igazolvány másolatát találta. Azonban, mint a mellékelt levélből is kitűnik, Bálint Mihályra vonatkozó adatokat sem 1938-at megelőzően, sem az azt követő időszakban nem találtak. No comment.
Feltehetnénk azt a kérdést is, hogy az, aki származása miatt a zsidótörvények alá esett, de közben részt vett az ellenállásban is, hogyan végezhetett el bármilyen egyetemet? A Budapesti Ügyvédi Kamaránál tett állampolgári bejelentés alapján még 2000-ben igazgatási eljárás indult Bauer Miklós és Bárd Károly kamarai tagok törlése tárgyában. A bejelentésben a bejelentő azt kérte, vizsgálják meg, alkalmas-e a két nevezett az ügyvédi kamarai tagságra, mivel Bauer Ries István, Rajk László és mások kihallgatásában, illetőleg megkínzásában játszott aktív szerepet, Bárd Károly pedig részt vett Ocsovai Sándor vallatásában. A Budapesti Ügyvédi Kamara egyhangúlag visszautasította a kamarából való kizárásukat. A határozatot Bánáti János, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke és Bárándy Péter főtitkár jegyezte.
Ilyenkor valóban felmerül az emberben a kérdés: miféle rendszerváltás volt ebben az országban, ahol „verőlegények a verőfénybe” menekülhettek, mint Vajda Tibor, azok után, hogy Bárdy Magdát megkínozták, míg férjét, Somogyi Istvánt agyonverették. Miféle rendszerváltás volt ebben az országban, ahol még egy olyan 90 éves ügyvéd is mind a mai napig közreműködhet a magyar állam vagyonának aljas módon történő kiárusításában, mint Bárd Károly. Jogosan föltehetjük a kérdést, ha elő lehet venni Képíró Sándor volt csendőrtisztet, vagy kiadatási kérelmet lehet benyújtani Zentai Károly ellen, akkor miért nem lehet ugyanígy kiadatást kérni Vajda Tiborral szemben, vagy miért nem lehetett elővenni az időközben már elhunyt Bauer Miklóst?
Bűn és bűn között, elkövető és elkövető között nem lehet különbséget tenni. Sajnos, ki kell mondjuk, hogy Magyarországon még mindig a kettős mérce működik. Pedig a kommunista diktatúra bűnei ugyanolyan bűnök, mint a nácizmus vagy fasizmus bűnei. Természetesen érthető Bauer Tamás „körömszakadtáig” való kiállása apjáért vagy a kommunista rezsim védelméért, de a tények, a bizonyítékok, a még megmaradt dokumentumok önmagukért beszélnek. Vajon mennyi a valóságtartalma Bauer Tamás parlamenti magyarázkodásának, amikor azt mondja, apja nemzetközileg elismert jogász, ugyanis néhány évvel ezelőtt még Bauer Miklós egy külföldi céget képviselt a magyar állammal szemben. Ráadásul Bauer Miklós attól a Rákositól, akit Bauer Tamás úgy emlegetett, hogy csak bukását követően kerülhetett élve apja újra szabadlábra, szóval ettől a Rákositól apja – az Országos Levéltárban őrzött levél tanúsága szerint – tízezer forint kártérítést kapott 1954. február 27-én.
Csavar a szerkezetbenAz alábbiakban pedig álljon itt örök mementóként egy 1954. február 21-én keltezett levél, Bauer Miklós aláírással, aki önmaga állítása szerint csak egy csavar volt a szerkezetben:
„Drága Rákosi Elvtárs! Nagy kéréssel fordulok Rákosi elvtárshoz. Az elmúlt évben a BM vizsgálati szervei ártatlanul és indokolatlanul tíz hónapon keresztül fogva tartottak. Ártatlanul és indokolatlanul a BM, illetve a KEB szerint is, hiszen szabadlábra való helyezésemkor a BM, majd később a KEB közölte velem, hogy nem tettem semmit, ami büntetőeljárásra adna alapot. De nem merült fel ellenem semmilyen politikai vagy erkölcsi kifogás sem. Ártatlanul és indokolatlanul szenvedtem 10 hónapon keresztül és indokolatlanul szenvedett családom is. De rehabilitálva mégsem lettem, sőt szabadulásom óta újabb igazságtalan ítéletek sújtanak. A KEB polgári származásomra hivatkozva kizárt a Párt soraiból. Kizárt annak ellenére, hogy a Pártnak számos polgári származású értelmiségi tagja van, akik közül a felszabadulás előtt bizony csak kevesen tudták vagy akarták tanújelét adni a Párt iránti feltéten áldozatkészségüknek. Kérem azonban Rákosi elvtárs, ne értsen félre! Én nem azért érzem magam a Párthoz tartozónak, mert a Pártban vannak még olyan személyek is, akiket inkább a becsvágy fűt, mint a lelkesedés a munkásosztály ügye iránt – nem! Én azért akarok a Párt tagja maradni, mert ugyanabból a különleges anyagból vagyok gyúrva, mint a többi kommunista, és azért, mert egyszerűen nem tudok más lenni, mint kommunista, nem tudok másként élni, csak mint kommunista, nem tudok máshová tartozni, mint a Párthoz, nem tudok másért élni, mint a Pártért! Engem vádoltak azzal, hogy államvédelmi munkám során vettem jegyzőkönyvbe egyes őrizeteseknek Péter Gáborra vagy más volt államvédelmi vezetőkre tett vallomását, de ez alaptalannak bizonyult. [Megjegyzés: a jegyzőkönyveket általában Bauer Miklós felesége, Schönfeld Juci vezette – a szerk.] A BM vizsgálati szervei viszont az én ügyemben következetesen nem vették jegyzőkönyvbe azokat a vallomásaimat, amelyek csak a legkisebb mértékben is kompromittálók lehettek volna jelenleg fontos beosztásban lévő elvtársakra. Drága Rákosi Elvtárs! Nagyon, nagyon nehéz helyzetben vagyok! Sokszor vívódom magamban, hogy mi a helyes, mit kell tennem, hiszen ha valakit a saját anyja fojtogat, s mégis életben szeretne maradni, vigyáznia kell, nehogy az anyjának okozzon fájdalmat. Igyekezni fogok ezt mindenképp elkerülni. Nagy kéréssel fordulok tehát Rákosi Elvtárshoz! Kérem, segítsen rajtam, nyújtson segítséget ahhoz, hogy visszakapjam párttagságomat, és munkába állhassak. Kérem, hallgasson meg személyesen is, ha bármilyen kételye lenne abban, amit most leírtam. Kérem Rákosi Elvtárs, bízzon bennem, és én nem fogok segítségére méltatlannak bizonyulni” (MOL 288.f.9/1962/51b).
Gerő Ernő intézkedett, hogy a BM azonnal adjon neki kétezer forint segélyt, és tizennégy napon belül helyezze el. Bauer végül tízezer forint kártérítést kapott…
Együtt Bauer, Bárd és Eörsi
Megtörve hallgatását néhány évvel ezelőtt Bauer Miklós megszólalt. Semmit nem ismert el, arra hivatkozott, hogy nincsenek dokumentumok. De legfőképpen úgy próbálta magyarázni az ellene felhozott vádakat, hogy ezeket a gyűlölet mozgatja. Ries István ügyében közölte, nem kihallgatótiszt volt, hanem tolmács. És így, mivel több nyelven beszélt, a Riesnél talált leveleket, amelyeket idegen nyelven írtak, neki adták át tanulmányozásra, mert a külföldi hírszerzési osztályon ő tudott egyedül franciául, angolul és németül.
A Bárdy Magda kontra Vajda ügyben szintén sajátságos magyarázatot adott: „Ötven éve nem találkoztam Vajdával, ügyéről a sajtóból értesültem” – mondta. Pedig Vajda Tibor magyarországi jogi képviseletét az Eörsi és Társa Ügyvédi Iroda végezte, ahol együtt dolgozott Bauer, Bárd és Eörsi Mátyás. Való igaz, a védelmet valóban nem ő, hanem az iroda egy másik munkatársa látta el. A vele készült interjúban elmondta, hogy ÁVH-s múltja miatt nem kívánt részt venni a közéletben, de egyértelműen kijelentette, az ötven évvel ezelőtti dolgok jogi értelemben különben is régen elévültek.
Miként Bauer Tamásnál, úgy apjánál sem maradhatott el az interjúból az antiszemita Magyarország képe. Felemlegette, hogy 1953-ban koncepciós zsidópert akartak előkészíteni ellene és több társa ellen. Azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy az Államvédelmi Hatóság egymással szemben álló favorizáló vezetői maguk is zsidók voltak, az ország legfelsőbb öt vezetője is zsidó származású volt, és ebben az időben Magyarországot nem a német, hanem a szovjet csapatok tartották megszállásuk alatt, akik, mint tudjuk, „felszabadították” az országot.
Jó lenne tehát egyszer s mindenkorra tisztázni, hogy a több évtized óta kijátszott zsidó adu véglegesen mikor dugható vissza a talonba? Végül is csak egy újabb kérdésfeltevés marad: ha a bűnök elévültek Bauernál és a többi volt ÁVH-snál, akkor miért nem évültek el másoknál?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése