Egy arcmás – ezúttal Debreczeni Józsefé


A hazai közírás fenegyerekének számított sokáig Debreczeni József – azonban különös kanyarokat vett az élete a múlófélben lévő évtizedben. A konzervatív jobboldaliságtól mostanra eljutott a legharcosabb bolsevik tónusú „demokráciaféltésig”. Ideje számba vennünk néhány megnyilatkozását, a helyes értékelés végett.

Debreczeni József (másodmagával, Elek Istvánnal) igazságtalanul ki lett ebrudalva az MDF-ből, a Csurka István körüli 1992-es botrány kapcsán. Ez irányította az erősebb közfigyelmet a (volt) MDF-es képviselőre, aki aztán az ORTT-ben kötött ki néhány évre.



Antall és a tudós

Debreczeni Józsefnek az ORTT-tagság alatt jutott ideje megírni első nagyobb lélegzetű politikai monográfiáját (vagy nagyesszéjét, ki-ki eldöntheti maga), mégpedig Antall Józsefről, az elhunyt kormányfőről. Ennek címéül „A miniszterelnök” kifejezést választotta. Azért, mert Antallt – minden személyes konfliktusuk dacára – nagyra értékelte, és nagyvonalúan ítélte meg.

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege, van viszont előszava, amelyben Debreczeni leszögezi: „Bocsánatot kérek mindazoktól, akiket ebben a könyvben igaztalanul ítéltem és bántottam meg.”



Orbán

Teltek-múltak az évek, és Debreczeni József ismét könyvet írt, s megint egy miniszterelnökről. A címadó: Orbán Viktor.

Eme második mű több mint másfélszer akkora, mint az Antall kötet. Pedig „hőse” még negyvenéves sincs, szemben a 61 évet élt Antall-lal. Hogy mi lehetett az oka a nagyarányú mennyiségi növekedésnek, nem tudjuk.

A két mű fogadtatásában azonban nem csekély volt a különbség. A halott nem tiltakozott; az élő viszont igencsak árnyalt véleményt mondott a könyvről.

Orbán mondja az esszéhez hozzávarrt nagyinterjúban, 2002. május 4-én: „Az igazság az, hogy úgy terveztem, ezt a könyvet nem fogom elolvasni kéziratos formában. Általában nem szeretem, ha könyvet írnak rólam, mert érzek ebben valami természetelleneset. Abban, hogy egy harminckilenc éves emberről könyvet írnak, különösen, ha az nem kér belőle.”

Világos beszéd. Nézzük ezek után Debreczeni ajánló sorait a hátlapon: „Ez a munka nem politikai szándékkal íródott. Sem javítani, sem rontani nem akarja Orbán Viktor pozícióját. Csupán a megítélését akarja javítani, amennyiben tárgyilagosan és jóindulatúan igyekszik bemutatni a személyiségét, a tetteit s azok lehetséges mozgatórugóit.”

S egy Kemény Zsigmond-idézet, amely az Antall kötet mottója volt, ide is bekerül: „Valószínűleg többször fogok tévedni. De szándékosan nem ferdítendek el semmit.”



Gyurcsány és az udvari énekes

Teltek-múltak az évek, és Debreczeni József ismét könyvet írt, s megint egy miniszterelnökről. A főszereplő: Gyurcsány Ferenc. A cím: Az új miniszterelnök.

Ez a könyv több okból nem hasonlítható az előzőkhöz. Először is. „Mintegy harminc órát beszélgettem vele, magnetofon mellett.”


Talán ezt nem kellett volna.

A cím – „Az új miniszterelnök” – Debreczeni bevallása szerint azért lett, mert Gyurcsány győzött a 2006-os választáson. A könyvet utána fejezte be szerzője, és még 2006 nyarán könyvesboltokba is került.

Ez a második óriási hiba. Nem a könyvé, az csupán holt papír.

A hiba a szerzőé.

Tudjuk persze, hogy aki aktuálpolitikáról ír, könnyen tévedhet. Ám aki 2005 tavaszától fogva harminc órát beszélget elemzésének hősével (magnó mellett, amelyet akárhányszor vissza is hallgatott) – nos az az ember, aki ezek után, valamikor 2006 májusában (Balatonőszöd napjaiban!) azzal fejezi be elemzését (!), hogy íme az új miniszterelnök, és korszakos politikusnak tételez egy kalandort… szóval ez minden, csak nem tudományos teljesítmény.

Milyen hibát követett el Debreczeni József a Gyurcsány könyvvel?

Az elemző csak távolságtartással képes korrekt diagnózisra jutni. Az analitikus nem lehet jóban a pácienssel, becsületes kritikát nem a főszereplő férjétől rendelnek. Ismert a New York-i anekdota, miszerint a Times rettegett zenekritikusát bemutatták a Metropolitain művészeinek – nyugdíjba menetele alkalmából.

Debreczeni József ezt játszotta el a Gyurcsány könyvével. Ezt a pozíciót.

És gyanúnk szerint a 2006. szeptember 17-ei nagy lebukás után – beleragadt a saját lelkifurdalásába. Az orvos megőrül páciense halálos ágyánál. Kétségtelenül van ebben a gesztusban érthető mozzanat – de értelme, az nincsen.

Pedig joggal tételezhetjük föl, hogy Debreczeni tudta, tudja, hogy ezt a hibát követte el. Az Antall könyv előszavában még így ír: „Ezúton kérek bocsánatot mindazoktól, akik segítségét – bár nagyon is indokolt lett volna – főként idő hiányában nem kértem. Akadtak olyanok is, akikhez szándékosan nem fordultam, annak ellenére, hogy Antall Józsefhez közeli pozíciójuk ezt indokolta volna, de én – bizonyára személyes elfogultságom okán – nem bíztam feltétlen őszinteségükben.”

A Gyurcsány könyvvel Debreczeni másik minőséget alkotott, nem az objektív elemzés kategóriájában indult. A műfaj, amelybe a Gyurcsány könyv sorol, jól ismert az irodalomtörténetben, a humanisták művelték a legtöbbször és a leggátlástalanabbul. A magyar (irodalom)történetben Galeotto Marzio könyve Mátyás király kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről, fiához, a nemes János herceghez című munkája a tökéletes előkép. Megvan ennek a könyvnek is a haszna – ötszáz év távolából; sok érdekes részletet ismerhetünk meg belőle, csupán a lényeget fedi el.



Orbán, felmelegítve

Teltek-múltak az évek, és Debreczeni József ismét könyvet írt, s megint egy volt miniszterelnökről. A főszereplő: ismét Orbán Viktor. A cím: Arcmás.

Ez a könyv ugyancsak széles folyamba illeszkedik. Jellemgyilkos könyvnek szánta a szerző, és ezzel beállt egy hosszú sorba, amelynek idehaza dr. Kende a legismertebb alakja. Talán emlékszik még Debreczeni, miként összegezte annak idején a Gombár–Hankiss–Lengyel–Várnai-féle Kormány a mérlegen című művet („nem csupán az 1994-es választási kampány idején, de azt kell mondanom, hogy annak részeként jelent meg”).

Nagyon tanulságos a fülszöveg is. Debreczeni József ennek a művének ajánlójában sokat mondóan egy másik könyv – Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe – fülszöveg értékű ismertetését adja.

Ez beismerésnek is tekinthető. Debreczeni a saját lelkifurdalását és új istenének, Gyurcsánynak az Orbán-fóbiáját öntötte kötetbe. A sikertelenség bevallása egy másik mű részletes ismertetése ajánlás gyanánt. Amúgy a Dorian Gray-allegória sántít, Orbán félreértése (vö. a saját kötetéről mondott bírálatával – „egydimenziós emberként ábrázol engem”). (Arról nem is beszélve, hogy az ilyen párhuzamok mindig fenyegetőek: ha Orbán egy Dorian Gray, akkor talán Debreczeni egy Oscar Wilde?)

Egy Debreczeni tehetségével valóban lehetett volna fontos könyvet írni Orbánról, például Thököly Imrével állítva párhuzamba – no de ez a hajó már elment, Debreczeni az Arcmással végképp letette a garast, több könyvet nem írhat Orbánról.

Mindenesetre a könyvek időrendben szemlélve egyenes vonalú, egyenletes hanyatlásról tanúskodnak. Debreczeni akár mentségnek is tekintheti, hogy már az első kötetben, mondhatni előre is bocsánatot kért – „mindazoktól, akiket ebben (és a többi) a könyvben igaztalanul ítéltem és bántottam meg.”

Így viszont az időtállónak bizonyult Antall után saját maga rántotta sárba a második kötetét – és azért, hogy a harmadikban elkövetett hatalmas hibáját (az igazi Gyurcsány föl nem ismerését) mentse. Kérdéses, szabad-e még valaha írásra vállalkozni? Égre kapaszkodni ilyen zuhanórepülés után?



Végjáték az MDF-ben


A történtek után Debreczeni József nemrégiben elkövetett még egy hatalmas hibát. Lenullázta megmaradt közéleti tőkéjét, amikor képviselő-jelöltséget vállalt. Igaz viszont, hogy gesztusa segíti a tisztánlátást.

Az a párt, amelyben Gyurcsány Ferenc egyes számú udvari énekese képviselő-jelölt, nyilvánvalóan a Gyurcsány-csoportba tartozik. Senki ép ésszel nem gondolhatja, hogy az MDF, Debreczeni Józseffel a soraiban, polgári konzervatív, jobbközép parlamenti frakciót fog alakítani. Ennyiből nagy jót tett a politika iránt érdeklődő választókkal Debreczeni József.

És bizonyára vannak olyanok is, akik egyenesen úgy gondolják most, hogy Debreczenit az MDF-be nem annyira hívták, mint inkább küldték.

És bizonyára vannak olyanok is, akiknek erről eszükbe jut egy régebbi politikai gyakorlat, amelyik immár hat évtizedes – de nem múlt el.

Debreczeni bizonyosan érti, miről van szó.

10 perc: A tanár úr elköszön + videó


Lehotka Gábor neve egy egész nemzedék számára jelentette az orgonazenét. Tanított és zenét szerzett, de legfőképpen játszott. Játszotta mindannyiunk örömére a zeneirodalom sokféle szerzőjének sokféle darabját. A legnagyobbak közül eggyel búcsúzunk tőle.

Mátyás templom: Dávid Ibolya “szentkoronás” kitüntetése kiverte a biztosítékot


“A szertartás során a Szövetség elnöke és alelnöke – utóbbi a Magyar Demokrata Fórum politikusa – kitüntetést nyújtott át az MDF elnökének.” – a Mátyás templom közleménye.

A plébánia közleménye az MDF elnöke számára templomunkban átadott kitüntetés kapcsán.

2009. december 28-án a Mátyás-templomban a Szent Korona Szövetség fogadalomtétel megtartására kért és kapott lehetőséget. A szertartás során a Szövetség elnöke és alelnöke - utóbbi a Magyar Demokrata Fórum politikusa - kitüntetést nyújtott át az MDF elnökének.

Ezúton szeretném leszögezni, hogy az átadott emlékérem nem a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia vagy a katolikus egyház elismerése, a kitüntetés tervét a Főplébániával nem egyeztették, a Mátyás-templom helyszínként való felhasználására engedélyt nem kaptak. Tiltakozom az ellen, hogy a Koronázó Főtemplomot lopva kampánycélra használják fel, és elhatárolódom a templom falai között végrehajtott politikai gesztustól.

Közéletünk és a politika szereplői a hagyományok szerint gyakran jelennek meg a Mátyás-templomban. Ez az épület azonban nem az ő céljaik megvalósításának helye, hanem az ország történelmi szentélye, vagyis egyedül az Isten tiszteletének és a nemzeti egység kifejezésének színtere.

Budapest, 2009. december 29.

Dr. Varjú Imre
kanonok, plébános

Mit kell tennünk most? - kérdezi a tanácstalan MSZP. A válasz: Húzzatok el, de sebesen!

Összehajtogatott plakátokat dobál a postaládákba a gazdag, ám tehetetlen MSZP. A plakát kérdésére egyértelmű a válasz: azonnal új választásokat kiírni! A válasz nem változik, ha a kétségbeesett kérdés után elolvassuk a szövegelést a hátoldalon.

Szegény az ország, takarékoskodnunk kell - halljuk naponta többször is, főleg amikor szociális kiadásokról esik szó. Van azonban (már régóta) egyetlen kivételezett területe az államigazgatásnak: ez pedig a propaganda. Most került rá pénz valahonnan, hogy az egész országot egyetlen nap alatt beterítsék egy postázott, összehajtogatott plakáttal. (Most ne akadjunk fönn azon, hogy micsoda bornírt ötlet plakátokat postázni lakásokba - tán a vörös nyugdíjasok kiteszik a hűtő oldalára?) Azon viszont érdemes elgondolkodnunk, hogy az MSZP - az EP-kampányban! - a kormány munkáját magyarázza. Kész téboly, nem? Ők azok ugyanis, akik állandóan azt mondták korábban, hogy az EP-kampányból nem kell belügyet csinálni, az EP-választásnak nincs belpolitikai üzenete...

De nézzük, miről is van szó.

A plakátmegnyilvánulás első mondata nyomban ez: "Időveszteség helyett azonnali cselekvést: vállalnunk kell a nehéz döntéseket is!"

És alatta ez a szó szerint rózsaszín szövegelés: "Magyarországnak nincs vesztegetni való ideje. A világgazdasági válság azonnali cselekvést igényel, nem engedi a hatalmi játszmák vagy az egymás elleni kampányolás időveszteségét. Az új helyzet új kihívások elé állítja a baloldalt. Nehéz, sőt időnként fájdalmas döntéseket követel a felelős válságkezelés. A világgazdasági válság az Európai Unió országait szinte kivétel nélkül súlyos helyzetbe hozta. Nagyvállalatok és gyárak zárnak be, vagy működnek csökkentett kapacitással, rendszeressé váltak a tüntetések Párizstól Berlinig.

A gazdasági nehézségek a politikát is alapjaiban rázták meg: a közép-kelet-európai régió több országában a vezetést válságkormányok vették át. Magyarország mint nyitott, exportfüggő gazdaság súlyos helyzetbe került, de elkerülte a csődöt. Ilyen körülmények között a kormányzó baloldalnak még nagyobb a felelőssége: késedelem nélkül meg kell hoznia azokat az intézkedéseket, amelyek enyhíthetik a válság negatív hatásait. Meg kell akadályoznia a költségvetés összeomlását, csökkentenie kell a munkahelyek megszűnésének mértékét, és gazdaságélénkítő lépéseket kell tennie, hogy Magyarország ne süllyedjen hosszú távú, mély recesszióba. A válság sehol sem kezelhető megszorítások nélkül, de a válságkezelés nem egyenlő a megszorításokkal."

Képzeljük el Adolf Hitlert, amint május 9-én előjön a bunkerből, és azonnali cselekvésre szólítja föl a német népet: "Most nagy a baj, nincs vesztegetni való időnk! Újjá kell építenünk az országot, hogy gyermekeinknek, unokáinknak jobb legyen! - hirdetné a Führer. Ép ésszel milyen tanácsot adnánk neki?

"Kezeljük a válságot" - hazudja a plakát.

Hogyan is? "Meg kell állítanunk az ország eladósodását, ezért csökkentenünk kell az állam kiadásait, hogy továbbra is jusson pénz az iskolákra, a kórházakra, a rendőrségre, a szociális ellátásra. Nehéz döntések ezek, hiszen tudjuk, hogy a költségcsökkentés az állampolgárokat rosszabb anyagi helyzetbe hozza. Hozzá kell nyúlnunk a támogatásokhoz, a nyugdíjrendszerhez és az adókhoz. El kell érnünk, hogy a támogatások valóban oda jussanak el, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Nem engedhetjük, hogy a költségvetés összeomoljon, nem hagyhatjuk, hogy a forint árfolyama még mélyebbre süllyedjen, hiszen 750 ezer család otthonát és több mint egymillió család autóját finanszírozzák devizahitelekből. Nincs más választásunk, most nehéz döntések kellenek ahhoz, hogy Magyarország megerősödve kerüljön ki a válságból."

Igen! Helyben vagyunk. Tökéletesen foglalja össze ez a pár mondat, hogy miért minősül történelmi bűnözőnek az egész MSZP, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányokkal egyetemben. És csak imádkozhatunk, hogy a történelmi bűnök szimpla büntetőjogi felelősséggel elsimíthatók legyenek, nehogy az utca akarjon elégtételt venni azért a már több mint hétéves rablássorozatért, amit az MSZP az SZDSZ és részben az MDF segedelmével kormányzás címén művelt itt.

Emlékezzünk csak, mivel kezdődött: Jóléti rendszerváltást! hirdettek meg a szocialisták, 13. havival meg 50 százalékokkal. 2002-ben miért nem "válságkezelésről" szólt a nóta?

"Megvédjük a munkahelyeket" - szól az MSZP következő hazugsága.

A szöveg pedig ez: "A munkát terhelő járulékok mérséklésével segítenünk kell a vállalatokat, hogy ne kényszerüljenek tömeges elbocsátásokra. Nincsenek illúzióink: a folyamatot nem lehet azonnal megállítani, legfeljebb lelassítani. Át kell alakítanunk az adórendszert, hogy Magyarország versenyképesebb legyen a régióban. Új külföldi vállalatokat kell idecsábítanunk, hogy új munkahelyek jöjjenek létre. Minden egyes megmentett munkahely megélhetést biztosít egy családnak, és javítja az ország esélyét a kilábalásra. Hatékonyabbá kell tennünk a felnőttképzést, és el kell érnünk, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás valóban helyet kapjon a hazai munkakultúrában. Baloldali pártként hisszük, hogy a bérből és fizetésből élők helyzetéért különleges felelősséggel tartozunk: mindent meg kell tennünk, hogy a munkanélküliség emelkedését - legalább középtávon - visszafordítsuk."

Mindig ugyanaz a duma. Ezek évtizedek óta "segítik" a vállalatokat no meg a "kisembert". Szavakban megint tombol a családvédelem... Megvédik a munkahelyeket - bár ne tennék! Amikor ők védeni kezdik, mindig akkor megy tönkre a legtöbb cég és szűnik meg a legtöbb munkahely. A nagy segítőkészségben megint nagyot rúgnak az édesanyákba, és - ez azért még tőlük is nóvum -, halálos csapást akarnak mérni a középosztályra, az ingatlanadóval. Úgy fest, eldöntötték, hogy minden magyart földönfutóvá tesznek - legalábbis a törvényeikkel. Mert itt, a propagandában, törik magukat, hogy "segítsenek".

"Talpra állítjuk a gazdaságot" - mert bizony az irányításuk alatt lerohadt, vallja be az MSZP.

Szerintük "Az azonnali válságkezelő intézkedések közben nem hagyhatjuk figyelmen kívül a gazdaság hosszú távú növekedési pályára állítását sem. Hiszen hiába kezeljük az azonnali problémákat, ha nincs fejlődés, a fájdalmas tünetek újra és újra előjönnek. Gyorsítanunk kell az uniós források felhasználását, lehetővé kell tennünk a magyar cégek számára a gyorsabb és gördülékenyebb pályázati elbírálást. Meg kell oldanunk a kis- és középvállalkozások finanszírozását, vissza kell szereznünk exportpiacainkat, és olyan gazdaságpolitikai irányelveket kell lefektetnünk, amelyek már rövidtávon is megerősítik a nemzetközi bizalmat. Az országnak saját erejéből kell talpraállnia, de a gazdaság nyitottsága méretünkből és adottságainkból fakadóan jelentősen nem mérsékelhető. Magyarország jövője Európa és a világ jövőjétől függ, ezért kell mindenképpen helyreállítanunk a külföldi befektetők bizalmát."

A kutya itt van elásva - a "gyorsított EU-támogatások" azt jelentik a valóságban, hogy azért kell továbbra is kormányozniuk, hogy lenyúlhassanak minél több EU-pénzt. Ők akarnak leszerződni minden brüsszeli centre - ez kormányzásuk, az országos agónia értelme. Minden nap számít, mert minden napon le tudnak még nyúlni valamit. A "nyitott gazdaság", most már tudjuk, az MSZP szájából azt jelenti, hogy bizonytalan hátterű offshore cégeknek mindenképpen extraprofithoz kell jutniuk a magyar állam pénzéből, azaz a közpénzből. Legszebb példa az MTV új bázisa a Bojtár utcában. Az MSZP kormányzásának ez volt és marad a valódi értelme: minél több közpénzt, minél hosszabb időre, a szocialista érdekkörökbe csatornázni.

És végül - teljesen lilában: "Össze kell fognunk!"

Azaz "A súlyos helyzet a baloldalt talán az eddigi legkeményebb erőpróba elé állította. Csaták helyett most összefogásra és gyors cselekvésre van szükség. Hisszük, hogy az ország érdekében meghozott intézkedések fontosabbak a pillanatnyi politikai érdekeknél, és tudj hogy nincs időnk halogatni a döntéseket. Össze kell fognunk, mert Magyarország jövője a tét!"

Ez természetesen megint hazugság. A báránynak nem kell összefognia a farkassal. A lenyúlt, kifosztott magyaroknak NEM KELL összefogniuk a kirablóikkal. Nincs rá sem erkölcsi, sem aktuális gazdasági okuk. Az "erőpróba", amely előtt a baloldal áll - nem az ország erőpróbája. Az ő leckéjük: hány embert tudnak meghülyíteni, félrevezetni, hány szerencsétlen rövidlátó választó adja hozzájárulását a saját kifosztásához. Ezért készült ez a plakát is, kb. négymillió példányban.

A plakát közreadója:

A hazugságokért felel:

De leginkább a Gyurcsány-Bajnai kormány.

Választópolgár! Ne hagyd magad!!!

Indulatok útvesztőiben - Gréczytől Rónáig


Akármerre pillantunk a baloldali médiában, a legerősebb vonulatnak a közelgő "antidemokratikus fordulattól" való félelmet látjuk kirajzolódni. Sajátos módon még a józan hangot is úgy hallják, mint előítéleteik igazolását. Ez persze nem ritka, hallottunk mi már Barrabbást kiáltani...

Gréczy Zsolt a szokott módon megdolgozik a kormánytól kapott pénzéért. Blogjában – amelynek az MSZP-s Stop.hu ad otthont – ismét bebizonyította, hogy Orbánék a magyar történelem rákfenéi. Nem is az ő „gondolatait” másoltuk ide, hanem egy kommentelőét. Sokat mond ugyanis arról, hogy a magyar társadalomban milyen indulatok vannak:

„2010 a szégyen éve lesz a Szocialista Pártnak és eddigi vezetőinek. Elsősorban azért, mert a hatalommániás pszichopata Orbánt és vezényszóra bégető csürhéjét nem tudta a társadalommal érdemben megismertetni,....így 2010 -től a magyar történelem egyik legszégyenteljesebb 4 évét fogja az állampolgár végigszenvedni. (…)

2010 szégyen lesz az egész ország számára, hiszen néhány nap múlva Pécs lesz Európa kulturális fővárosa. A semmiben. Néhány házat átfestettek, néhány milliárdot elloptak. Más nem történt. Így vagyunk mi kulturális főváros. Ilyen a közkultúra húsz évvel a hatalomváltás után, ezt értük el.”

A derék kommentelő úgy osztogatja a többes szám első személyt, mintha „mi” csakugyan ott lettünk volna ezen bűnök elkövetésekor, például Pécsett. Mintha „mi” csesztünk volna el vagy hat évet Pécs életéből, felkészülés helyett sefteléssel. Mintha „mi” privatizáltunk volna.

És mindenért a Fideszt okolja a derék kommentelő, és lenézi meg gyűlöli azt a felét a magyar népnek, amelyik van olyan ostoba, hogy a kormányt hibáztatja a kormányzati politikáért.

És még mondja valaki, hogy Gréczy nem dolgozik meg a pénzéért.



* * *

Mészáros Tamás titokban már felismerte munkálkodásának eredményét – és undorodik tőle. Más olvasatban már készül az MSZP-buli utáni időkre:

„A demokrácia díszletei között előadott produkció valamennyi szereplője, betanítók és betanítottak együtt rontották le úgy a közéletet, hogy a magára valamit adó alkotó értelmiségi már nem talál vállalható politikai közösséget. Nem egyszerűen pártot vagy ideológiai tábort, de szellemiséget sem. Mert minden diszkreditálódott, és a fogalmak elvesztették jelentésüket. Az értékválasztásra vágyó intellektus hazátlannak érzi magát ott, ahol a konzervativizmus ugyanolyan tartalmatlan lózunggá vált, mint akár a liberalizmus vagy a baloldaliság – ott, ahol az eszmei csődök nyomán leomlottak a gátak a rasszista radikalizmus, a neonáci agresszió meg a legkülönfélébb „nemzeti” uszulók előtt.

A kultúra emberei nem egyszerűen csalódottak ebben a magukra hagyottságban, hanem ijedtek és elkeseredettek. Legfőképpen azért, mert érzik, hogy ha létezhetne, ha egyáltalán létrejöhetne az a bizonyos demokratikus ellensúly – amelyről az utóbbi időben sokan úgy beszélnek, mint valamiféle értelmiségi ultima ratióról a végveszélyben –, akkor a megteremtése éppenséggel az ő feladatuk volna. Csakhogy már nem hiszik, hogy van olyan kohéziós erő a társadalomban, amely összetarthatna egy ilyen mozgalmat. Keresnék a kapaszkodókat, mindenekelőtt a hiteles, irányító személyiségeket, de hiába: úgy a jobb-, mint a baloldal s nem utolsósorban a honi liberalizmus is ledarált mindenkit, aki az elmúlt évtizedekben a közelébe került.

Márpedig demokratikus ellensúlyra rég nem volt akkora szükség ebben az országban, mint most. Még a jobboldal legnagyobb pártjának józanabbjai is tudják már, hogy nemkülönben érdekeltek a saját szélsőségeseik elszigetelésében, mert – bárha jól titkolják – vannak történelmi ismereteik. Csakhogy eleddig olyan jól „kiküszöbölték” a konzervativizmust, és vezetőik olyan sikeresen átnevelték magukat liberálisból nemzeti radikálissá, hogy már semmi esélyük sincs egy belső nagytakarításra. A „saját” értelmiségük pedig beállt a politikai fősodorba, és már a kiböjtölt állami stallumokra kalkulál. Fordított helyzetben érzik magukat a balliberális oldalon: az utóbbi évek értelmiségi tisztségviselői védtelenül várják a selyemzsinórt. Nem bíznak senkiben, legkevésbé egymásban; a menekülés egyéni útvonalait keresik.

Tehát a kultúra csakugyan alkotó egyéniségei – azok, akiknek személyes teljesítménye elvitathatatlan, és ezért relatív függetlenséget élveznek – egyvalamit biztosan megértettek. Azt, hogy vállalniuk kell a társadalmi-politikai magányt, a szellemi egyedüllétet, a kényes izolációt. Nem örülnek ennek, de nincs más választásuk, ha meg akarják óvni emberi és szakmai minőségüket.

Ilyen elárvult és elárult művészekkel találkozom mostanában. Tartoznának ők valahová boldogan – ha volna még méltó helyük ebben az országban.”

Vajon kik üresítették ki azokat a bizonyos fogalmakat? Vajon miféle demokratikus ellensúlyt képeztek azok a médiumok, amelyek évek óta dédelgetik Mészáros Tamást? Miként létezhet, hogy a fél tucat médiumban sztárolt Mészárosnak csak önmaga nem gyanús?

Mészáros és társai lelki attitűdje hasonlatos Hitleréhez, aki a vereség közeledtével egyre jobban haragudott mindenkire - önmagát kivéve. A Mészárosoknak szent meggyőződése, hogy azért, ami ma Magyarországon van, kizárólag az ellenzék és a (szélső)jobboldal a felelős. Csak azt szeretnénk megérteni egyszer, miképpen lehetséges, hogy ennyire semmibe veszik a saját munkálkodásukat? Miért nem hisznek abban, hogy a saját műveik is hatnak?

Mészáros Tamás idézett sorai a 168 Órában jelentek meg.



* * *

Róna Péter pedig a Népszavában reflektál Bauer Tamás karácsonyi cikkére. Így teszi helyre Bauert és fals nézeteit:

„Az európai baloldal óriási folyama az ógörögöktől napjainkig tehát nem a tőke befogadásáról, vagy kitagadásáról, nem a nacionalizmus elűzéséről, hanem az egyénnek a közösséghez való erkölcsi kötődéséről szól. A liberalizmus sekély, legfeljebb kétszázötven éves patakocskája pedig a közösség szétverésére tett kísérlet története az önző egyén minél nagyobb fényesítése érdekében. Mert miről is szól a liberálisok és a szocialisták Bauer szerint büszkén vállalható elmúlt húsz éve? Hát a szövetkezetek szétveréséről, a közjavak kisajátításáról – hivatalos nevén a privatizációról –, a szegények támogatásának megvonásáról és az öngondoskodás nevében végrehajtott kiszorításról. A tőke - és csak a tőke - javára megvalósítható egyoldalú szerződésmódosításról, az uzsorakamat Európában egyedülálló jogszerű érvényesítéséről. A bírósági ellenőrzés nélküli kilakoltatásokról, a közlekedés, a környezet, az oktatás és az egészségügy tönkretételéről, a liberálisok által oly megvetett közösségi öntudat minden megnyilvánulásának megbélyegzéséről. A felzárkóztatás nevében végrehajtott kiszolgáltatottság megteremtéséről, a tényleges felzárkózás helyett a tőke játszóterének felajánlott és kiszolgáltatott ország felének nyomorba süllyesztéséről. Arról a züllésről, amelyet nem Marx és nem Lenin vagy Eduard Bernstein, hanem Adam Smith jósolt meg az akkor születő liberalizmus láttán. Mert Adam Smith, a nagy európai hagyomány őszinte hordozója és művelője tudott valamit, amit a magyar liberálisok nem tudnak: közösség nélkül nincs erkölcs és erkölcs nélkül nincs élet.”

A messzi Nyugatról hazatért Róna Péternek hisznek a baloldalon. Vajon mikor hallják meg végre, amit magyaráz nekik: hogy 2002 óta itt a legkevésbé sem szocialista kormányzás folyt?

Kíváncsian várjuk, mikor veszik észre a Népszava és Róna, hogy nem illenek össze…

Idill az utolsó előtti békés téli Budáról


1943. január, a budai hegyekben. Leesett az első síelésre, szánkázásra alkalmas hó. Nagy- és dédszüleink élvezik a téli örömöket a Normafánál. Vajon tudják-e a ródlizó gyerekek, hogy apjuk, bátyjuk éppen ezekben a napokban fagy bele a voronyezsi hóba?

Radnóti gyilkosai szocialisták voltak


Kivártuk az illendő időt, és most tesszük szóvá, amit a Radnóti-centenárium ünnepségei közben fölöslegesnek véltünk megbeszélni. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a költő kissé elveszett a politikai sajtó napi harcaiban (Népszava), viszont tisztelettel adózunk Csapody Tamás írásának (Népszabadság).
Május 5-én ünnepeltük Radnóti Miklós születésének 100. évfordulóját. Az antik formák modern művésze, aki különösen a háború éveiben simult bele a kortárs nemzetközi költészeti áramlatokba, csodálatos példáját adná a magyar-zsidó megbékélésnek – ha vágyna ilyesmire komolyan is valaki, a baloldalon.

Ő írta le ugyanis azokat a sorokat, amelyekben föloldódhatna az 1938–45-ös zsidóüldözések minden fájdalma, egyben mindenki megtalálhatná a megbékéléshez vezető egyetlen utat:

„Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen…”

A József Attila-i többsíkú poézis szép példája ez, nibelungizált alexandrinba oltva. Magában hordozza Garay Jánostól Tóth Árpádig és, mint említettük, József Attiláig a magyar költészetet, egyesítve a középkori német Minnesänger hangzással, s – mi már tudhatjuk – korának legmodernebb francia költőivel. Mert a szoros, kötött versformákba menekült a megtébolyult világ költészete akkor, amikor Radnótié is.

A több metszetű erkölcsi világlátást kellene megtanulnia minden fölnövő nemzedéknek, amelyik érti a magyart: „bűnösök vagyunk mi” – de ki az a „mi”? Mi, magyarok? Mi, zsidók? Mi, keresztények? Mi, Mózest (nem) követők? Mi, újpogányok? Megrendítő az élő lelkiismeretbe vetett hit a munkatáborban: „tudjuk, miben vétkeztünk…” – Szókratész áll előttünk, 1944-ben. S vajon tényleg tudjuk?

A József Attila-i versmodell hallik idézetünk harmadik sorában: nem arról van szó, hogy én, a költő bűntelen vagyok. Valahol, errefelé, élnek költők is bűntelen… Biztató jövőnkre nézvést, hogy a még el nem tompult lelkű gyermekek rezonálnak Radnótira.

* * *

Sajnos a centenáriumot besározta a kormánylap, az MSZP és az SZDSZ szolgálóleánya, a Népszava. Címlapon foglalkozott azzal, hogy Radnóti egyik gyilkosa, bizonyos Tálas András, akit 1947-ben, más bűnökért, népbíróság ítélt halálra és végeztek ki, szóval ez a Tálas az Új Köztemetőben díszparcellában, a többi ott nyugvóéval megegyező stílusú egyenfedlap alatt nyugszik. A Népszava mélyen felháborodott.

Mi ezzel a baj? Csak annyi, hogy egyfelől a cikk azt sugallja, hogy a népbíróságok korrekt ítéleteket hoztak, lám, itt van ez a Tálas, és az Új Köztemetőben „baj van” az áldozatokkal, azok tulajdonképpen egy gyanús társaság.

Ám ez még a kisebbik baj.

Csapody Tamás az április 25-ei Népszabadságban remekbe szabott írást közölt Radnóti utolsó, 1944-es munkaszolgálatáról, halálának körülményeiről és gyilkosairól. Cikkének forrása a kérdés vizsgálatáról szóló irodalom, kiemelten a BM Belső Reakció Elhárító Csoportfőnöksége által 1967–77 között lefolytatott titkos nyomozás, amely magát a gyilkosságot minden részletében földerítette.

Csapody cikkében világosan benne van, hogy Radnótit és 21 társát öt volt bori keretlegény lőtte közös sírba Abda határában, a Rábca gátjánál. Csapody nemcsak Tálasról, az ötök parancsnokáról írt, hanem a többi négy keretlegényről is. Korrektül:

„A két lovas kocsira felrakott beteg munkaszolgálatosok kíséretével, valamint leadásukkal Tálas András hadapród őrmesterrel együtt 5 magyar keretlegény volt megbízva. Az egyikük, a gyilkosságokban való részvételét elismerő büdszentmihályi születésű, a titkos nyomozás idején budapesti illetőségű, nyugdíjas szakmunkás, MSZMP-tag Bodor Sándor volt tizedes vallomása szerint Győrben számos helyen megkísérelték a beteg munkaszolgálatosok leadását, de túlzsúfoltságra hivatkozva egyik helyen sem vették át. Bodor elmondása szerint a győri átvétel elutasítása után tanakodtak, majd vitatkoztak, hogy mitévők legyenek. (…)

Bodor Sándor tizedes szerint a sírgödröt többen is ásták, így a gyilkosságban való részvételüket tagadó, zsákai születésű, kecskeméti illetőségű, az elkövetés idején 26 éves Kunos Sándor, a nyírpazonyi születésű, budapesti illetőségű, akkor 25 éves Malakuczi János és a Bodor Sándorral azonos faluban, Büdszentmihályon született, tiszavasvári illetőségű, akkor 30 éves Reszegi István. (…) A jelentésben aláhúzott sorok nyomatékosítják: egyértelműen megállapítottuk, hogy Radnóti Miklós költőt és 21 társát 1944. november 4-én, szombat délután 14-16 óra között gyilkolták meg. (…)

A demecseri születésű és ott is élő, a gyilkosságok idején 31 éves Tálas András hadapród őrmestert háborús bűncselekmények elkövetéséért Budapesten népbíróság elé állították. A mintegy 500 oldalas népbírósági perében nem esik szó az abdai kivégzésben játszott szerepéről. Ettől függetlenül ítélték halálra 1947-ben. A rákoskeresztúri Új Köztemető 298-as parcellájában temették el, ahol 1994 óta a márványfedeles, nemzeti címeres díszsírhelye változatlanul áll. A másik, a jelentés szerint minden kétséget kizáróan bizonyítottan gyilkos Bodor Sándor és a jelentés által "nem egyértelműen" bizonyíthatóan gyilkos Reszegi István, a két MSZMP-tag ügye pártvonalon folytatódott tovább. A két személlyel kapcsolatban a "Miniszterhelyettes Elvtárs" által jóváhagyott javaslat alapján jártak el, és végül a személyükkel kapcsolatban felmerült adatokról az illetékes pártbizottság első titkárát tájékoztatták.

A kivégzett Tálas András kivételével valamennyiük adatlapján az szerepel, hogy elkövetett cselekményüket háborús kegyetlenkedésnek minősítették, ami a jogszabály szerint tíz évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés vagy halál, ha a bűntett halált okozott. Valamennyiük esetében a BM-parancsnoki döntés az volt, hogy meg kell szüntetni az eljárást, mert törvény szerinti büntethetőséget kizáró ok forog fenn. Az Abdai gyilkosok fedőnevű dosszié anyaga azonban arra enged következtetni, hogy a két MSZMP-tag esetében más jellegű megállapodás is született az állambiztonsági szolgálattal.”

Magyarán Radnóti gyilkosait utóbb azonosították, de csak az végezte bitón közülük, akit nem ezzel vádoltak. A „törvény szerinti büntethetőséget kizáró ok” kissé zavaros. Háborús bűncselekmény ugyanis nem évül el, erre ma is látunk számtalan példát. Ám Kádár János Magyarországán „elévült” Radnóti és 21 társa meggyilkolása.

Az iratok arra engednek következtetni, hogy az egykori keretlegények tudtak egymásról 1977-ben is – és az MSZMP-tagság védettséget adott. Mivel a négy élő gyilkosból kettő MSZMP-tag volt, a másik kettőt sem merték bántani.

A két MSZMP-tag tömeggyilkos múltja, utal rá Csapody, még 1977-ben is alkalmat adott arra, amit Sztálin és Hitler kezdtek el „pártépítés céljára” alkalmazni: besúgás vagy büntetés, e kettőből választhatott a két MSZMP-tag keretlegény.

Különös dolog az ízlés. A Népszavát Tálas András sírja zavarja, az utána következett évtizedek és az élve elfogott zsidógyilkosok büntetlensége szót sem érdemel.

A mai MSZP-ben számtalan vezető az MSZMP-ben is fontos tisztségeket viselt. Miért meglepő ebben „jogfolytonosságot” látni?

Bayer Zsolt : Krisztus-kereszt Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Karácsony
Havas Krisztus-kereszt az erdőn
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.

Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.

Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.

Ilyen a mi erdőnk. Az örök magyar erdő. A vadon, a rengeteg. Csupa titok, csupa lidérc, csupa kobold, csupa régi-régi babona. S a hó… A tél. „Most tél van és csend és hó és halál.” Ez volna a legmagyarabb verssorok egyike. Miképpen Vörösmarty a legmagyarabb költőnk, s nyomában mindjárt Ady.

Igen, ott van a mi örök erdőnkben a Krisztus. S Ady havas Krisztus-keresztje. Mintegy véletlenül van ott, vagy csakazértis. A mi Krisztus-keresztünk mögött ott lappang a Krisztus előtti világ minden lidérce, jó és rossz tündére. Lidérc, lápi lidérc, lúdvérc. Jézus segíts! – üvöltötték a korommal kent hajdú vitézek a csatában, s így a kurucok is – aztán esteledvén, a tábortűz mellett, jobban riadoztak önnön lidérceiktől, mint bármely ellenségtől.

Aki az égig érő paszulyok közül való, s combja húsával eteti a griffmadarat, annak nagyon rá kell csodálkozni a Krisztus-keresztre, de nagyon ám.
S éppen ettől a rácsodálkozástól nagy és más a hit errefelé.

Ahogy a két nyakas kálvinista átrepül a nagy, holdas, téli éjszakában azon az erdőn – az egy örökkévaló, kimerevített, igaz magyar pillanat. Abban ott van minden keletről hozott csodánk és csodavárásunk, minden veszendőbe ment kincsünk, melyet kihordtunk a semmi partjára. S persze ott bolyong abban az erdőben, ott ül abban a pillanatban ős Kaján is, akit nem értünk, nem is érthetünk, hiszen ő – mi vagyunk.

Magunkat meg elveszítjük éppen. S már nem is dúdolunk hozzá furcsa, nehéz dalokat. De közeledik már egy karácsony, amelyen összegyűlünk majd az erdőn. Odatérdepelünk a havas Krisztus-kereszt köré, s megértjük végre, hogy aki ott megfeszíttetett, az meg is született egyszer. S hogy született is értünk, nem csak keresztre vonták. S megértjük majd azt is, hogy nem kell elveszejteni önmagunkat ahhoz, hogy üdvözüljünk. S majd akkor, majd akkor megemeljük mélyen kalapunkat az egek ura előtt…
Bayer Zsolt

Gyurcsány "összeomlása" - exkluzív pillanatok videón!


Kínos pillanatok lehettek, amikor Gyurcsány Ferenc rádöbbent: vége. Az elmúlt egy hét abszurd eseményei, és egy lehetséges végkifejlet, ahogyan ezt egy magyar videós elképzelte - itt van a "gyurcsányos bukás" újratöltve!
Tavaly, amikor a bukott MSZP-s miniszterelnök elvesztette a népszavazást a Fidesszel szemben, egy videó terjedt a neten. Alkotója, a titokzatos Underdog a Hitler utolsó napjait bemutató film egyik jelenetét írta át. A videó sikerét jól mutatja, hogy néhány nap alatt túl volt a többszázezres letöltésen.

A helyzet megérett a folytatásra, íme:

Cristano Ronaldo nyerte a Puskás-díjat (+videó)

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség az év legszebb gólját szerző játékost jutalmazza a Puskás Ferenc-díjjal. Idén első alkalommal adták át a díjat.

A történelmi jelentőségű díjat, melyet idén első alkalommal adott át a FIFA, a portugál klasszis, Cristiano Ronaldo nyerte, méghozzá azzal a találattal, melyet még a Manchester United színeiben lőtt az FC Porto ellen tavasszal Bajnokok Ligája mérkőzésen. Ronaldo mintegy negyven méterről bombázott a portugál kapuba.

Bokros Lajos azt üzente...

…elfogyott a regimentje. Élére állt egy jelenleg kieső helyen álló kis párt listájának, és most támogatókat toboroz. Úgy döntött, hogy kihasználja a Jobbik körüli médiahisztériát, és ráhajt az új erőt elutasító szavazatokra. (Ezzel párhuzamosan Debreczeni József a „megélhetési rettegők” egyre fogyatkozó és már az elv-társak által is körbemosolygott seregét tereli egybe.) Bokros úgy döntött, hogy az MDF lesz az „anti-Jobbik”. Döntése érthető. Mi sem logikusabb, mint a legerőteljesebben növekvő támogatottságú párt hajójához szigonyozni a fonnyadó tulipános zászlójú bárkát? Az MDF a Jobbik kihívójának tekinti magát, vele szemben fogalmazza meg magát.

Bokros Lajos ezért elővette a „szigorú tanárbácsi” jelmezét, és úgy döntött, hogy kioktatja a Jobbik elnökét. Vitáról beszél, miközben azt kéri: Vona Gábor adjon neki másfél órát, hogy bebizonyíthassa neki, a Jobbik „szélsőséges” politikája „tönkreteszi, elárulja” Magyarországot. Hozzátéve: „az Önök gondolatai és programpontjai – megvalósulásuk esetén – szegénységbe és szolgaságba taszítanák a magyar embereket”. Mint a régi szép sztálinista-rákosista időkben, már előre legyártotta az ítéletet is. Miről akar még vitatkozni? Egyszerűbb, ha feláll a katedrára, beülteti az első sorokat tapsolókkal, felveszik kamerával és fölteszik egy videomegosztó oldalra. A történet a régi: a neoliberális „megmondóembereknek” eszük ágában sincs vitázni. Ők kinyilatkoztatnak, hiszen kezükben a dogmatika ereje. Ha valaki elhajlik ettől, már zúg is az „eretnekség” vádja, és fellángolnak a verbális autodafé lángjai. Mert aki eltér az egyébként világszerte megbukott neoliberális hitelvektől, az csak „felelőtlen”, valamint „nemzet- és társadalomellenes” lehet, ugye...

A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni. A Jobbik gazdasági programja még nem került nyilvánosságra. (A hírek szerint ez január 16-án fog megtörténni.) Bokros Lajost ez, vagyis a tények ismeretének hiánya természetesen nem akadályozná meg abban, hogy szándékai szerint „szétszedje” az előre megbélyegzett programot.

Bokros tehát nem a jelenlegi kormányzatot tekinti fő ellenfelének (ahogy az egy pro forma ellenzéki párt listavezetőjétől várható lenne), hanem a legmarkánsabb ellenzéki erőt. Ami újból bebizonyítja, hogy a mai MDF nem hogy az alternatíváját jelentené a Gyurcyány-Bajnai kormányzatnak, hanem tovább fokozná annak kártevéseit. Bokros Lajos maga a múlt, az elmúlt húsz év emblematikus figurája.

A rosszemlékű Bokros-csomag eredményeképpen két év alatt 16%-kal estek a reálkeresetek, és 19%-kal, közel ötödével zuhant a nyugdíjak vásárlóereje. Két év alatt mintegy 70 ezer munkahely szűnt meg, és válságos helyzetbe került az oktatás, az egészségügy, a családvédelem, a szociális ellátások, a kultúra, a tudomány és a sport. A drasztikus megszorítás, amit elsősorban nem is a közvetlen elvonások, hanem a felpörgetett, terven felüli infláció okozott, mégsem volt elegendő – hatalmas mértékű privatizációs bevételre volt szükség, hogy megfelelő pénzügyi eredményt tudjon felmutatni a kormányzat. Ennek ára viszont víz- , gáz- és energiaszolgáltatóink nagy részének külföldi kézre kerülése volt. A rövidtávú pénzügyi mutatók javítása érdekében a Bokros-csomag a jövőt élte fel.

Pénzügyminisztersége alatt az emberek és a közintézmények elszegényedtek, stratégiai ágazataink idegen uralom alá kerültek. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap persze tapsolt, előbbi jól fizető állással jutalmazta a leváltott pénzügyminisztert. Az MDF pedig az Európai Parlament mandátumával, illetve az országgyűlési választások remélt országos listájának első helyével tüntette ki a Soros-egyetem tanárát. Az MDF üzenete tehát a Bokros-csomag újrakiadása. Döntse el mindenki, miben látja a fő veszélyt a nemzetre.

Hegedűs Tamás
közgazdász

barikád.hu

Dokumentum - Vona levele Bokrosnak


"...külön megtiszteltetés nekem, hogy ön – akit a globális kapitalizmus egyik hazai helytartójának tartok – a Jobbikot tekinti céljai elérésében a legfőbb akadálynak" - áll egyebek közt a Jobbik elnökének Bokros Lajosnak írt nyílt válaszlevelében, amelyet december 21-én tett közzé.

Mint ismert, Bokros Lajos, Horn egykori pénzügyminisztere, jelenleg az MDF kormányfőjelöltje vitázni kíván a Jobbik elnökével. Vona Gábor válaszlevelét szó szerint közöljük:

Tisztelt Bokros Lajos Miniszterelnök-jelölt Úr!

A Jobbik programját, elképzeléseit ön nemzet- és társadalomellenesnek nevezi azon levelében, amelyben ma reggel engem vitára hívott. Az én álláspontom szerint viszont az a neoliberális társadalom- és gazdaságpolitika nemzet- és társadalomellenes, amelynek ön világszerte hírhedt élharcosa. Az a politika, amely a profit, a nagytőke és a multinacionális mamutvállalatok oltárán képes feláldozni embereket, közösségeket, kultúrákat és értékeket, vagyis mindent.

Egyfajta elégtételként élem meg, hogy az MDF, amely ideológiai vargabetűivel és a politikai hullák sorozatos feltámasztásával a magyar közélet legbizarrabb pártjává vált, oda jutott, hogy most már a korábban napi szinten szélsőségesezett Jobbik hátán felmászva kíván némi figyelemhez jutni. Az pedig külön megtiszteltetés nekem, hogy ön – akit a globális kapitalizmus egyik hazai helytartójának tartok – a Jobbikot tekinti céljai elérésében a legfőbb akadálynak.

A választási esélyeket tekintve természetesen valódi ellenfeleimnek a Fidesz és az MSZP miniszterelnök-jelöltjeit tartom, de mivel mindig is a nyílt és korrekt vita híve voltam, így nagyon remélem, hogy mind önnel, mind Orbán Viktorral, mind Mesterházy Attilával lesz módom arra, hogy hazánk és nemzetünk ügyeit a nyilvánosság előtt megvitassuk. Szeretném, ha az ország rettenetes gazdasági helyzetét, a mezőgazdaság, a közbiztonság, az államigazgatás elképesztő állapotait, a cigányprobléma fenyegető távlatait, valamint a – pont a neoliberális eszmeiség miatt – széthullott nemzettudat újjáépítésének lehetőségeit mind-mind górcső alá vennénk majd ezeken a beszélgetéseken.

A vita időpontjául a kampánynak azon időszakát javaslom, amikor már kiderült, mely pártok tudták összegyűjteni az országos listaállításhoz szükséges ajánlószelvényeket anélkül, hogy csaláshoz folyamodtak volna, mint az sajnos az MDF-fel egy éve a ferencvárosi időközi választáson előfordult.

A kopogtatócédulák gyűjtéséhez több tisztességet, jó munkát és kitartást kívánok. Remélem, találkozunk tavasszal a miniszterelnök-jelöltek vitáján! Én ott leszek.

Áldott karácsonyt és szebb jövőt kívánva:

Vona Gábor
a Jobbik kormányfőjelöltje

A Költségvetési Tanács közleménye a 2010-es büdzséről + kommentár


Kereken kiállt Sólyom Lászlónak a Heti Válaszban napvilágot látott nyilatkozata mellett a (különben egyáltalán nem "fideszes" összetételű) Költségvetési Tanács. Közleményük diplomatikus, nem részletezi a jövőre nyilvánvalóan bekövetkező kisebb-nagyobb katasztrófákat - de világosan kiolvasható belőle.

A Magyar Köztársaság Költségvetési Tanácsának december 21-i közleménye:

"A Költségvetési Tanács 2009. november 19-én megjelent közleményében megállapította, hogy a költségvetési törvénytervezet "... csak részben felel meg az államháztartási törvény, valamint a költségvetési felelősségi törvény... előírásainak". A Költségvetési Tanács a költségvetési törvény parlamenti vitája során kiadott elemzéseiben és közleményeiben többször jelezte, hogy

- a törvény az államháztartási törvény vonatkozó előírása ellenére nem tartalmazza a költségvetési tételek tervezéséhez alapul szolgáló 2009. évi várható teljesülések értékét;

- az úgynevezett külső tételek listája sem tartalmát, sem jogszabályi helyét tekintve nem felel meg az államháztartási törvényben szereplő követelményeknek;

- a törvény az úgynevezett felülről nyitott költségvetési kiadások közé sorol több olyan tételt is, amelyek esetében ezt az államháztartási törvény értelmében nem tehetné meg;

- a költségvetési törvény az államháztartási törvény és a költségvetési felelősségi törvény előírásaival ellentétben a 2011-re és 2012-re vonatkozó egyenleg-célokat nem nominális értékben, hanem a GDP százalékában határozza meg.

A Költségvetési Tanács november 19-i közleményében kifejezte bizalmát, hogy "... az Országgyűlés fel fogja használni a költségvetési törvény zárószavazása előtti módosítási alkalmat arra, hogy a jelzett problémákat megoldja. Ez lehetővé tenné, hogy az elfogadott törvény összhangba kerüljön a költségvetési felelősségi törvényben és az államháztartási törvényben foglalt előírásokkal." A szükséges módosításokra azonban nem került sor, amire a köztársasági elnök egy hetilapnak adott interjúban hívta fel a figyelmet."

* * *

A közlemény üzenete világos : ez a költségvetés a Magyar Köztársaság mint állam működtetésére nem alkalmas. Ez a kormány és a mögé állt országgyűlési képviselők csak a sors kegyében bízhatnak, hogy a következő hónapokban nem történik semmilyen nagy balhé. Nem lesz földrengés, árvíz, nem támad ránk idegen hadsereg, sem egyéb váratlan katasztrófa nem következik be.

Ha az optimista reményeik teljesülnek, akkor - újabb reményük - békében távozhatnak a hatalomból.

Itthagynak egy roncs országot, intézményi csődök tömegét, két generációt megnyomorító államadósságot - és elegánsan, tele zsebbel távozni akarnak.

Ítélet Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem akarnám én ezt, így karácsony előtt végképp – de muszáj. Mert megölne a düh, a tehetetlenség, a harag, a kétségbeesés, ha nem tenném. Ha nem írnám meg. S hogy engem megölne, hát Istenem, de ugyanez a düh, harag, tehetetlenség és kétségbeesés öli a társadalmat is. S egyszer, hamarosan, valami jóvátehetetlen, valami iszonyatos fog történni. Hiszen történt már eddig is – lásd Olaszliszka, lásd cigányokat lesből ölő kommandó. Hát ezért, csak ezért. S hogy tudja az utókor, nem csupa elmebeteg jogvédő, meg lelkét, emberségét veszített gyilkos cigány és cigányt ölő gyilkos élt itt valaha. Valaha, a legnagyobb szükség, a legnagyobb szellemi-lelki nyomorúság idején.

Éppen majd egy esztendeje, hogy az akkor 17 éves, Kozák Raymund nevű cigány bement az iskolájába. Ott szóváltásba keveredett osztálytársával, mert az megjegyzést tett elkövető cigány származására. Itt, ezen a ponton szakítsuk is meg a történetet. Ugyanis azt, miszerint a későbbi áldozat megjegyzést tett elkövető cigány származására, onnan tudjuk, hogy elkövető ezt vallotta. Ez pedig amúgy kevés. Ez arra elegendő éppen, hogy egy kis mocsok kenődjék a halottra is, s hogy legyen elegendő indíték. Sőt! Olyan világot élünk, ahol ez nem pusztán indíték, de már-már magyarázat is. S mivel jól tudják ezt a cigányok is, hát bármit követnek el, azonnal előállnak a magyarázattal: azért tettem, mert lecigányoztak. Mert megaláztak. Mert bántottak. Mert számkivetettek vagyunk. Eltanulták a cigányok másoktól azt, hogy a származás felmentést ad mindenre. És használják ügyesen, gátlástalanul.

Szóval tegyük zárójelbe azt a kitételt, miszerint az áldozat megjegyzést tett az elkövető származására, és haladjunk tovább a történetben. Tehát Kozák Raymund bement az iskolába, ott szóváltásba keveredett osztálytársával, akivel már az órán összeverekedett. Ezért mindkettőjüket hazaküldték. De Kozák Raymund nem elégedett meg az órai veréssel, ezért az utcán megvárta osztálytársát (előre megfontoltan), és ott úgy megverte őt, hogy néhány órával később otthonában meghalt.

Kozák Raymund tehát előre megfontoltan cselekedett, és halálra verte osztálytársát. (Valakit halálra verni… Nos, az lehet a különös kegyetlenség esete…)

Ezt követően Kozák Raymund nem került előzetes letartóztatásba. Majd idén december 17-én a bíróság egy év felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki rá. Tehát még egyszer: EGY évet, FELFÜGGESZTVE, FOGHÁZBAN.

Ökölbe szorul a kéz, és a tehetetlen düh szinte megfojtja az embert. De ez a hirtelen felindulás még nem ment fel bennünket a végiggondolás kötelezettsége alól.

Lássuk tehát: Kozák Raymund immáron tizennyolc éves elkövető, szabatosan fogalmazva gyilkos, otthon van. A „nyóckerben”. És a „nyóckerben” terjed a hír. Beszivárog a gettó minden szegletébe, a pincékbe, odvas bérházak közé, patkányzugokba és a csapszékek homályába: „A Raymund hazajött!” „A Raymundot nem merték elítélni!” „Még előzetesbe' se volt, egy percet se!” Kozák Raymund, immáron tizennyolc esztendős gyilkos pedig áll, ahogy csak a cigányok tudnak állni. Kicsi terpeszben, leejtett vállakkal, előrenyújtott fejjel, könyökben meghajlított karokkal, és büszkén néz előre, és azt mondja a tekintete: „Itt vagyok, b…meg! Megöltem a köcsög gádzsót, és itt vagyok! Kell még valakinek valami, b…meg!”

Kozák Raymund tizennyolc éves gyilkos egy hős lett. A gettó hőse, a „nyócker” hőse. A cigányok hőse. Nem merték bántani. Következmények nélkül ölt. Gádzsót ölt – és nem történt semmi. Szalad a hír a gettóban, befurakszik mindenűvé… Az odvas bérházak közé, pincékbe, patkányzugokba, csapszékek homályába: lehet gádzsót ölni… Mondd azt, hogy a gádzsó bántott, mert cigány vagy, és megölheted…

Egy ilyen ítélet öli a társadalmat. A jogot, a jogba és igazságba vetett hitet – megöl egy ilyen ítélet mindent.

Azt a bírót, aki ilyen ítéletet merészel hozni, örökre el kell tiltani hivatása gyakorlásától. Az ilyen bíró közveszélyes őrült…

S itt nincsen vége.

Folytassuk a dolgot egy másik történettel

Szintúgy egy esztendeje már, hogy öt barcsi nem cigány suhanc nekiment két cigány nőnek Szigetváron. Az egyik cigány nő NYOLC NAPON BELÜL GYÓGYULÓ, AMÚGY ORVOSI ELLÁTÁST NEM IGÉNYLŐ SÉRÜLÉST SZENVEDETT. A bíróság a következő ítéletet szabta ki jogerősen:

M. Gyula: egy év felfüggesztett börtön.

J. Máté: 1 év 6 hónap felfüggesztett börtön.

S. Zsolt: 1 év 6 hónap LETÖLTENDŐ börtön.

M. Roland: 2 év 2 hónap LETÖLTENDŐ börtön.

K. Balázs: 2 év 6 hónap LETÖLTENDŐ börtön.

Ökölbe szorul a kéz, és a tehetetlen düh szinte megfojtja az embert. De ez sem ment fel bennünket a végiggondolás kötelezettsége alól.

Lássuk tehát: S. Zsolt, M. Roland és K. Balázs ebben a pillanatban börtönben ül. Tetszik ez az elmebeteg jogvédőknek vagy sem, ez a három magyar suhanc ebben a pillanatban össze van zárva csupa-csupa cigánnyal, mert ahol ők vannak, ott mindig a cigányok vannak többen. És az ott lévő cigányok pontosan tudják, miért van bent ez a három nem cigány suhanc.

S. Zsolt, M. Roland és K. Balázs ebben a pillanatban vagy a cigányok csicskája, vagy a cigányok köcsöge ott a börtönben. Naponta megverik, megalázzák, vagy éppen megerőszakolják őket a cigányok.

Annak a három nem cigány suhancnak éppen most ölik meg a maradék lelkét. Pedig nekik talán el lehetett volna magyarázni, hogy nem támadunk meg nőket, sem cigány, sem nem cigány nőket, főleg nem falkában, mert ha ezt tesszük, semmi sem különböztet meg bennünket az olaszliszkai állatoktól.

Odabent a börtönben három magyar suhancból éppen most csinálnak roncsot. S majd kijönnek a börtönből, és egész életükben engesztelhetetlenül fogják gyűlölni a cigányokat, és Isten tudja mit fognak még elkövetni gyűlöletükben. De ha semmit – akkor sem lesz belőlük többé egészséges lelkű ember. Kozák Raymund, a gyilkos pedig éppen most jegyzi meg örökre, hogy gádzsót lehet ölni. S ne legyen igazam, de Kozák Raymund meg is fogja tenni újra. Hiszen szabad…

A társadalom pedig fuldoklik tehetetlenségében, eszeveszett dühében. És érti az üzenetet, amit az igazságszolgáltatás küldött neki: ha egy cigány megöl egy magyart, megússza szabadlábon az egészet. Ha egy magyar felpofoz egy cigányt, akkor két és fél évet fog ülni.

Nos, ez nem igazságszolgáltatás. Így nem lehet élni. Ez megöli a társadalmat, és egyszersmind nevetségessé tesz minden emberjogi hőbörgést. Még azokat is, amelyek jogosak és valódiak lennének.

Mindez visszafordíthatatlan folyamatokat generál. Olyan láncreakció indul el a társadalom amúgy is végsőkig megzsarolt és kiszipolyozott szervezetében, amelynek csak valami tragédia lehet a vége. Agyi katasztrófa. S addig, ameddig ez ki nem mondatik, minden egyéb csak pótcselekvés. Hazudozás. Néhány seggfej beteg önmegvalósítása.

Ameddig S. Zsolt, M. Roland és K. Balázs börtönben van, Kozák Raymund pedig szabadlábon, addig nincsen miről beszélni. A háború már régen elkezdődött. És eszkalálódni fog…
Bayer Zsolt

Török Zsolt valótlan vádaskodásai

A Fidesz reagálása Török Zsolt (MSZP) sajtótájékoztatójára.

Egy hosszú, szánakozó sóhaj után vegyük át még egyszer, Török Zsolt kedvéért:

1. Szijjártó Péter soha nem használta a győri önkormányzat Audiját.
2. A bíróság jogerősen azt mondta ki, hogy Szijjártó Péter közszereplőként köteles elviselni a szocialistáknak azt a bántó VÉLEMÉNYÉT, miszerint ő "mutyizott" és "panamázott".
3. Az általam vezetett Sajtóosztály soha nem állított olyat, amit Török Zsolt nekünk tulajdonít. Azt állítottuk - és ezt természetesen szívesen megismételjük Török Zsoltnak -, hogy Szijjártó Péter egy ideje már semmilyen tisztséget nem visel a győri kosárlabda klubban.

Képviselő úr! Egy kicsit nem kínos már ez az egész magának? - tette fel a kérdést közleményében Havasi Bertalan sajtófőnök.
(fidesz.hu)

Tényleg nincs kiút e világból? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A romatelepek mélyszegénységben tengődő lakói sajátos szabályok szerint élnek, s úgy érzik, a többségi társadalom kitaszította őket

Vihart kavart Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet fiatal szociológusa, amikor közzétette az elszigetelt telepeken élő romaközösségek vizsgálatáról szóló, másfél esztendős kutatásának eredményeit – a leszűrt tapasztalatok ugyanis sokaknak nem tetszettek. Kétségtelenül igaz, a december elsejei sajtótájékoztató után lapunknak is elküldött dokumentum rossz kezekbe kerülve, szándékosan félremagyarázva alkalmas arra, hogy bárki saját előítéleteit igazoló fércművet gyártson belőle. Ám a dolgozat nem ezért készült. A bemutatón Solt Ágnes maga is hangsúlyozta, másfél éves terepmunka után ült le írni, s nyomatékkal aláhúzta: az egészet kell nézni, s nem egyes mondatokat kiragadni. A mazsolázgatás ugyanis csak arra jó, hogy egyesek saját nézetüknek megfelelően igazolva lássák előítéleteiket. Lapunk interjút készített a kutatóval, ám annak közléséhez nem járult hozzá az Országos Kriminológiai Intézet igazgatója, Virág György. Információink szerint a két szakembert a sajtótájékoztató után kis híján fölmentették állásából. Az alábbi idézetek abból a nyolcvan oldalból valók, amelyeket az igazgató küldött át lapunknak.

A kutatás célja 
A kutatás célja egy olyan szemléletmódot találni, ahonnan más megvilágításba helyezhető a szegregált telepeken élő cigányok és magyarok együttélési gyakorlata.
Az elkülönülten élő roma emberek mindennapjainak, életkörülményeinek vizsgálata egy olyan mentalitásvizsgálattal társul, amely az ott élők megküzdési stratégiáit és kognitív konstrukcióit egyenként és összefüggéseiben is az adott helyzeten belül képes értelmezni. A gondolkodási sémákat ezáltal új kontextusba helyezi, s az etnikai kisebbség ezen szegmensének és a magyar többség viszonyrendszerének megértésében egy teljesebb kép megrajzolásához járul hozzá.
A szegregáltan élők állandó egzisztenciális bizonytalanságban élő emberek, akik előtt a fölfelé mobilitás lehetősége kilátástalan. Általános a generációkon átívelő munkanélküliség, az aluliskolázottság, a szakmanélküliség. Jellemző a többségi társadalom normatív elvárásainak való megfelelés részleges vagy teljes hiánya.
A szegregált telepeken élőkkel szemben a többségi társadalom generációk óta előítéletes és távolságtartó, az itteni emberek mindennapjai egészen másképp szerveződnek, a napi tevékenységek más szabályokon nyugszanak, eltérnek a többségi társadalmi normák szerintitől. A rendszertelenebb mindennapok annyit takarnak, hogy az időpontok kevésbé meghatározottak és pontosak. Rendszert a gyerekek iskolába, óvodába járása szab elsősorban, illetve a segélyek kifizetésének időpontja.

Étkezési szokások 
Az étkezés kevéssé kötődik előre meghatározott időpontokhoz. Az étkezések rendszertelensége több dolog függvénye. Egyrészt a sokgyermekes családoknál a gyermekek változó és gyakoribb szükségletének „köszönhető”, másrészt a napról napra vagy hétről hétre változó nappali tevékenységnek.
A segélyek kiosztása utáni pár napi ünneplést és mulatozást egy-két héttel követően ismét nincstelenség jön, és sokszor nincs elegendő étel a háztartásban. Ilyenkor a napi étkezések száma négy-ötről egyre is csökkenhet.

Tipikus nap 
Arra a kérdésre, hogy miként zajlik egy tipikus nap, a megkérdezettek visszatérően a következő tevékenységeket említették: foglalatoskodás a gyerekekkel, leginkább iskolába, óvodába indításuk, illetve etetés; házimunka, főzés, mosás, takarítás; ha adódik alkalmi munka, annak elvégzése. A szabad idő eltöltésének módjai: beszélgetés, a szomszédok vagy a néhány háznyira lakó rokonok meglátogatása; televíziózás, elsősorban a bulvárhírek és a beszélgetőshow-k nézése (amelyekben hozzájuk hasonlónak ítélt helyzetű emberek szerepelnek), a nők körében ezeken kívül a romantikus, folytatásos szappanoperák aratnak sikert; sokaknál a kocsma, italozás.

Összetartás és rivalizálás 
A közösségben a kötelékek sem elsősorban egymás segítésén alapulnak. Az idegenekkel szemben nagyon erős az elzárkózás, és az ilyen értelemben vett összetartás, azonban a szolidaritás a mindennapokban nagyon alacsony fokú. Az emberek között folyamatos méricskélés, rivalizálás tapasztalható, akinek több van, azt kirekesztik, akinek semmije nincs, azt éppúgy. Ha valaki valamilyen előnyhöz jut (leginkább anyagihoz), a közösség tagjai úgy érzik, joguk van belőle részesedni. Ha az előny nem válik semmivé nagyon rövid időn belül, az emberek a pletyka és kibeszélés segítségével torolják meg azt, hogy a pozíciójuk, saját státusuk relatíve gyengült az ott élők körében, s hogy a másik jobban áll. Ez az örökös egymáshoz viszonyítás az, amely oly kilátástalanná teszi a kitörést. Aki olyat tesz, ami ennek cáfolataként értelmezhető (pl.: hosszú távon alacsony presztízsű munkát is elvállal, takarékoskodik, gyermekei továbbtanulását támogatja, és következetes nevelési elvei vannak), az veszélyes és ezért megtorlandó. Hiszen bármi, ami az alapfeltevést érvényteleníti, az olyan, mint egy kimondatlan, de annál durvább kritika azokra nézve, akik napról napra próbálnak megélni, évek vagy akár évtizedek óta. Mindez nem tudatosan képezi a meghatározó vázát a mélyszegénységben megrekedtséget átszövő mentalitásnak. Ez egy olyan attitűd, amely folyamatosan érzékelhető egyrészt a munkához, segélyekhez, iskolához és gyerekneveléshez, illetve a házhoz való hozzáállásban, másrészt megszabja az egymáshoz való viszony bizalmi határait. A „lehetetlen változtatni” tartalmú alapvetés meghazudtolása pedig a kirekesztést vonja maga után.
A kamatos pénz miatt szintén brutális verekedések, verések és egyéb, megtorló jellegű cselekedetek fordulnak elő (a ház felgyújtása, elvétele). Az, aki leggyakrabban 100 százalékos, de legjobb esetben is 40 százalékos kamatra ad kölcsön, illetve ad el hitelbe élelmiszert, alkoholt és más fogyasztási cikkeket, behajtja a pénzt adósaitól. A szegregált telepeken élők az adott településen élő magyarokról beszélnek, amikor általánosságban említik a többségi társadalom tagjait. A helyi magyarok és a szegregáltan élő romák kapcsolata távoli, a legjellemzőbb, hogy elkerülik egymást. A 14 vizsgált telepből hat településen minősítették kifejezetten rossznak a viszonyt a magyarokkal, négy helyszínen pedig a meginterjúvoltak többsége jó viszonyról számolt be.

Nevelési elvek 
A gyermek leginkább addig a szeme fénye a családnak, amíg nincs kisebb. Amint újabb csecsemő születik, az 1-2 éves gyermekeket a nagyobbakra bízzák, a nagyobb testvér neveli a kisebbet, annak összes terhével és felelősségével. Emiatt a gyermekeket már akár 5-6 éves kortól sok tekintetben felnőttként kezelik, ami miatt például a mindennapi tanulás és az iskola elvégzése nagyon megterhelővé válik számukra. Bizonyos dolgokban nagyon koraérettek a kortársaikhoz képest, s ezt az a tény is elősegíti, hogy általában egy légtérben fekszenek, kelnek szüleikkel, illetve más felnőttekkel, életterük és napi tevékenységeik jóval kevésbé különülnek el a többségi társadalom körében érvényesülő norma szerintitől. A gyerekek többnyire szabadon nőnek fel, együtt játszanak a házak között, az utcákon. Egymástól tanulnak legtöbbet, s azoknak a szülőknek, akik számára fontos, hogy a gyerek tisztelettudó, engedelmes legyen, illendően viselkedjen az iskolában és más idegen közegben is, a legnagyobb nehézség éppen a kortárscsoport hatása.

Megoldási javaslatok 
A megoldásnak két összetevője van:
1. A sorsközösség helyett más közösségi erőnek kell átvennie az összetartó kapocs szerepét, ez például a szolidaritás erősítésével érhető el. Ennek módja kidolgozandó, további kérdésként merül fel.
2. A kommunikációs stratégia sikeressége az egyéb érdekérvényesítési lehetőségek hiányából fakad. Ennek megoldása tehát az egyéb utak megnyitása: mindenekelőtt az elérhető és minőségi oktatás és munkalehetőségek biztosítása. Ennek módja szintén kidolgozandó, ám ez egyelőre annak ellenére megoldatlan, hogy a szembesülés a problémával már megtörtént.

A Solt Ágnes által összeállított dokumentum szemelvényeit válogatta: Lázin Miklós András
Lázin Miklós András

Nagyítás – új lap a konzervatív médiapiacon


December 16-ára datálva lépett a válságtól és az olvasáskultúra hanyatlásától szenvedő médiapiacra egy új hetilap. A címe: Nagyítás; atyamestere Csoóri Sándor; főszerkesztője Csontos János, világra segítője a Közép-európai Kultúráért Alapítvány. A lap fejlécében a tárgya: társadalom, politika, kultúra.

Utoljára az Orbán-kormány idején gründoltak nyomtatott lapot a konzervatív oldalon. A Heti Válasz – a Gondola tejtestvére – azóta a közgondolkodás részévé vált.

Most ismét vettek egy nagy levegőt azok, akiknek módjukban áll az értékőrző világért nem csupán mikroszkopikus méretekben cselekedni. Az új médium neve: Nagyítás.

Csontos János író, költő, publicista, filmes a főszerkesztő. Beköszöntő vezércikkében a Julio Cortázar azonos című regényére és Michelangelo Antonioni – az előbbiből sarjadt – filmjére utal a címválasztás magyarázataképpen. Áttekintvén a mai derékhad szellemi gyökérzetét és (nem kis részben mondvacsinált) problematikáját, kérdésekkel világítja be a lap tervezett pályáját: „Lehet-e egységes kultúrája egy kulturális értelemben következetesen, szisztematikusan szétzilált nemzetnek? (…) Megmutatható-e a szivárvány színeiben pompázó kulturális pluralizmus a sáncait minden ’betolakodó’ ellen védő kizárólagosság ellenében? Van-e garancia arra, hogy nem ismét kizárólagosságok váltják egymást? Létezhet-e közös nyelv, közös agy, közös szív? Van-e esélye, hogy a XXI. század első évtizedének végén mindennemű hátsó szándék nélkül feltehessük a kérdést: mi az ember, mi az európai, mi a magyar? S vajon győzzük-e mindezt bölcsességgel, türelemmel, fixírrel és fotópapírral?”

A lapnak írást adott többek között Mádl Ferenc és Granasztói György, Vathy Zsuzsa és Temesi Ferenc. Prózával jelentkezik Tóth Erzsébet és Grendel Lajos, verssel Szőcs Géza és a Kilencek (közül az élő nyolcak).

Izgalmas irodalomtörténeti momentumok is helyet kaptak a hasábokon. Ismeretlen Weöres Sándor-versek és Szentkuthy Miklós kiadatlan regénye. Nem hiányzik a kritika sem.

Kaland ez a 28 oldal. Bőven buzgó energiaforrás kívántatik, tartani az első szám színvonalát.

A Gondola mélyen hisz abban, hogy a sajtó csak akkor lehet jó, ha sokszínű. A Nagyítás visszaadhat a magyar sajtónak egy az Élet és Irodalom elszürkülésével sajnálatos módon odalett tónust.

Hajrá, Nagyítás, gyűjtsed és szórd szét a fényt a te optikáddal!

Mindig külső segítséggel Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kezembe került egy dokumentum. Az utóbbi esztendők egyik legtisztességesebb írása. Az MSZP egyik prominens személyisége írta, aki ráadásul tudós ember. S ami még ennél is sokkal fontosabb, az MSZP egyik legutolsó tisztességes alakja. Olyan pedig nincsen sok. Egy kezünkön megszámolhatjuk, hány maradt. S aki maradt – nos, ők már nem is igazán MSZP-sek. Sokkal inkább a senki földjén álldogálnak, és talán készülnek valamire. S éppen ideje, hogy készüljenek.

Az írás szerzőjének nevét nem fedem fel. Nincsen rá felhatalmazásom, valószínűleg jogom sincs. Meg aztán, úgyis ki fog derülni pillanatok alatt, ki követte el. S úgy is fognak vele bánni: mint egy elkövetővel. Úgy fognak vele bánni azok, akik naponta kérik számon az ellenzéken a demokráciát, a demokratikus elkötelezettséget. Számon kérnek – pusztán cinizmusból. Számon kérnek, mert lelkiismeretlenek.

És az a legszörnyűbb, hogy már ez is mindegy. És az a legmegnyugtatóbb, hogy mindegy.

Kitelt a becsület. A becsületük. Tudják ők is. S nincs más esélyük, mint hogy magukkal rántsák az ellenzéket. Semmi sem fogja visszatartani őket attól, hogy megpróbálják. Bárhogyan, bármilyen eszközzel. Lévén, belül mind tőrőlmetszett bolsevik. Hiába a Boss öltönyök, a sima mosolyok, az európai máz, a simulékonyság, a sok szöveg – hiába minden. „A törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol.” Most már mindig fölfeslik.

Nyolc esztendő éppen elegendő volt hozzá, hogy megmutassák igazi, legbelső valójukat. És most már semmi sem számít. Amit még lehet, ellopják. Akit még lehet, meg- és kitagadják. Amit még lehet, tönkretesznek. S ameddig tudnak, még hazudnak.

Aztán majd más világ jön. Nagyon más világ. De most, a végjáték idején álljon itt a dokumentum, illetve néhány fontos részlet belőle. Hogy lássuk és jegyezzük meg, miképpen látja őket egy közülük, egy, az utolsó tisztességesek közül. Kordokumentum ez. Látlelet. Tanulsága van. Mindannyiunk számára…

Kezdjük a végén.

A szerző így zárja sorait: „Úgy vélem, hogy nem cáfolható, a nemzet sorsa szempontjából nincs pozitív történelmi hagyományunk. A baloldal nálunk mindig külső segítséggel került hatalomra. Ezért is helytelen mindenki mást az ország kormányzására eleve alkalmatlannak minősítenünk.”

És tényleg… Az MSZP úgy tesz, mintha történelmi szükségszerűség lenne hatalomra kerülésük és hatalmon maradásuk. (S természetesen ezzel mindjárt megvádolják az ellenzéket…) Azt mondják, ha ők nem, ha nem ők, akkor mindennek vége. Pedig ez tényleg nem egy baloldali ország. Illetve helyesebb úgy fogalmazni: nem úgy, ahogy ők képzelik. S bizony, mindig külső segítséggel kerültek hatalomra. Külső segítséggel, mint a második világháború után, mint ’56 után – s aztán 34 évig. Külső segítséggel és a legnyersebb, legbrutálisabb erőszakkal. Lásd még Kun Béláékat. (Aztán nagyon fel voltak háborodva, hogy az orgoványi erdőben átlovagoltak a fejükön. Ami nem volt éppen szép és demokratikus, de azok után, amit műveltek, legalább érthető…)

Külső segítség, nyers és brutális erőszak – vagy nyers és brutális hazugság. A legutóbbi időben így sikerült. 2002-ben és még inkább 2006-ban.

S hogy ne feledkezzünk meg 1994-ről: akkor, amikor a második szabad választáson elsöprő győzelmet arattak, a jobboldali pártok több szavazatot kaptak, mint Hornék! Csak azok a szavazatok elvesztek, lévén a jobboldalon számtalan párt és pártocska… Ez tény, csak mindig elfeledkezünk róla.

A lelkiismeretlen hazudozás mellett pedig szintúgy megjelent a külső segítség. Ezt a külső segítséget ma úgy hívják: multinacionális, globális tőke.

Ha valaki ezt leírja, számíthat rá, hogy bigott és tőkeellenes jobboldalinak, még inkább szélsőjobbosnak fogják titulálni. Nos, nézzük meg, mit ír erről szerzőnk, a baloldali tudós ember: „2006 nyarán végleg lelepleződött ez a politika, s azóta a helyzet csak fokozódik. Kiderült, hogy kikből is áll a párt, s valójában kinek az érdekeit képviseli a szocialista kormány. Nyilvánvaló, hogy a multik érdekeinek egyoldalú túlhangsúlyozása miatt elvesztett az MSZP 1,5 millió szavazót. Tehát a multik ennyire ádáz közhatalmi kiszolgálásával muszáj lesz mind jobb-, mind baloldalon szakítani! S persze új alkut is kell majd velük kötni.”

A Fidesz, akár hatalmon, akár ellenzékben felhagyott, vagy megpróbált felhagyni a „multik ennyire ádáz közhatalmi kiszolgálásával”, azonnal rázuhant a legaljasabb, legnemtelenebb baloldali támadás, és az írástudók árulásában bűnös baloldali média. (Lásd: pécsi vízmű, hogy csak a legutóbbit említsük!) Aki itt megpróbálta nem ádázul kiszolgálni a multikat, arra nyomban rásütötték, hogy nem európai, nem modern, nincsen köze a mai világhoz és a realitásokhoz, továbbá múltba réved, és végül – kell-e mondanom? – antiszemita.

S miközben folyt a multik ádáz kiszolgálása, mint a mai magyar „baloldal” egyetlen éthosza, a színpadon eljátszottak már mindent, és mindennek az ellenkezőjét. Olykor belülről hozták a szerepet. Mint például akkor, amikor Gyurcsány a kilencvenes évek legelején arról értekezett a Mozgó Világ hasábjain, hogy nemsokára csak annak lesz befolyása, akinek nagyon sok pénze van. S hogy ez így helyes. Aztán nagyon sok pénze lett, és vett magának pártot, vett magának miniszterelnökséget. És tönkretette az országot, az áruló írástudók és médiagazemberek lelkes segedelme és helyeslése közepette. Most meg kiállt az övéi elé, és belesikoltotta a mikrofonba, hogy „ébresztő, demokraták!”, meg hogy „sok-sok szocializmust” akar. Pfuj… Okádék egy ember…

Aztán belülről hozta a szerepet Őszödön is, amikor tettestársai előtt színt vallott. (Utóbb a csak hozzá fogható gazember-értelmiségünk megmagyarázta és üdvözölte az elhangzottakat mint „igazságbeszédet”…)

Belülről hozták a szerepet akkor is, amikor kijelentették: „Nem a békákat szoktuk megkérdezni, hogy lecsapoljuk-e a mocsarat.” Belülről hozták a szerepet akkor is, amikor 2006. október 23-án kilőtték a szemeket. Akkor lehetett látni, mit tennének velünk, ha most harminc-negyven esztendővel korábban lenne…

S mit játszottak még?

Hát játszottak száz- meg ötven- meg húsz- meg öt és fél napos programokat. Bejelentettek már mindent, és semmiből sem lett semmi. Sírdogáltak a kamerák előtt félrehajtott fejjel, debil pofával. Megígértek már mindent, és minden ígéretüket leszarták. Könyékig turkáltak és turkálnak a zsebeinkben, miközben Fittelina hercegnőt viszik táncba… Elmondták, hogy a modernitás útja az állam leépítése.

És most?

Most meg kiáll elénk az új titán, és a képünkbe vágja szemrebbenés nélkül: Nemzeti minimum, hogy az állam mindig részt vállal az egészségügyben, az oktatásban és a munkahelyteremtésben. Uramisten! Akkor mi végre volt ez a nyolc lidérces esztendő? Mi végre volt Molnár és Horváth Ágnes? Mi végre a lerombolt egészségügy? A meghurcolt és közellenségnek ki­kiáltott orvostársadalom? A vizitdíj meg a tandíj? Mi végre a sok-sok, a békák megkérdezése nélkül lecsapolt mocsár? Mi végre a luxusautó hátsó ülésén, egy igazi elmebeteg energikusságával elmondott kampánybeszéd az adócsökkentésről, s mi végre mindjárt utána az adóemelés? Hová lett a pannon puma, disznófejű nagyurak, hogy legyetek átkozottak mindahányan!

Most kiáll elénk az ifjú titán, immáron bajuszka és szakállka nélkül, és szemrebbenés nélkül közli: „Ha bizalmat kap tavasszal a baloldal, a világ egyik legélhetőbb városává teszi Budapestet”. Uramisten! Húsz éve, húsz rohadt éve garázdálkodtok itt, Budapesten, s lett a mi szép városunk sivatag; a kosz, a retek, a slum, a dzsuva apoteózisa. S miközben ezt tettétek, a világ összes pénzét elloptátok. A végén már a látszatra sem ügyeltetek, mert elhittétek, így lesz ez már az idők végezetéig. Mire kérsz te bizalmat, te nyomorult? Mire? Huszonöt perce vagy miniszterelnök-jelölt, és máris hozod a kötelezőt: összevissza hazudozol! Egyszer azt mondod, nem tekinted ellenségnek a jobboldalt, aztán így nyilatkozol a szennylapnak: „(…) a törésvonal nem jobboldali vagy baloldali pártok között húzódik, hanem a demokraták és a nem demokraták között. Az egyéni érdeket képviselők és a közösségben hívők; a reálisan gondolkodók, a felelősen gazdálkodók és a populisták között. Törésvonal húzódik azok között is, akik a társadalmi különbségeket csökkenteni akarják, illetve, akik konzerválni azt. Ezek eltérő világképek.”

Micsoda gennyes, velejéig hazug, buta, szarházi mondatok… Demokraták és nem demokraták, mi? Csökkenő társadalmi különbségek és konzervált társadalmi különbségek, mi? Pfuj… Okádék egy ember…


Ismered-e amúgy József Attilát? Figyelj:


„(…)Rám csapott,
amiből eszméletem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!


Ez az örökségetek. Negyven, és háromszor négy év után. S még ez:


„A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.”


Na, ez maradt utánatok. Erre csináljatok „büszke kampányt”, átkozottak!

Amúgy jó, ha tudjátok: József Attila minden sora élő, eleven valóság ma is – egyet kivéve. Egy sor már nem igaz, mégpedig ez: „Az ország nem kérdi, mivégre engedik meggyűlni a bajt” …

De. Az ország most meg fogja kérdezni. És az utánatok jövők válaszolni fognak erre a kérdésre. S az lesz a ti végzetetek, a végetek.

A dokumentum szerzője erről így ír: „Mindamellett már előzetesen tudomásul kell vennünk valamit. Tudniillik a Fidesz kísérletének esetleges összeomlása egyáltalán nem áll sem az ország, sem a baloldal érdekében. Ugyanis nem az MSZP vagy valamiféle jogutód baloldal fog következni a hatalmi váltógazdaságban. Nemhogy gyors, de hosszabb távú baloldali revánsra sincs ma már esély. Az MSZP országos listája is mutatja, hogy a változások őrei a pártot belülről tökéletesen monolizálták és oligarchizálták. Tehát véglegesen kiderült, hogy belső mozgástér az MSZP keretei között nincs. Azonban éppen ezért nincs esélye az MSZP-nek a népszerűség visszaszerzésére sem.”

Hát így, disznófejű nagyurak.

Ez a harc lesz a végső. És most tényleg, végre…
Bayer Zsolt

Üzenet Lendvai Ildikónak: dehogynem bánt a bácsi!

A Gyurcsány-korszakot legszívesebben elfeledtető, most Mesterházy jelöltsége kapcsán új korszakról hablatyoló szocialista vezetők sokáig csak abban versenyeztek, ki a nagyobb gyurcsányista.

Úgy képzelem, hogy a Fidesz nagyágyúi csináltattak egy bazi nagy bélyegzőt, amibe azt vésették "Gyurcsány-klón". Ha kijön valami szocialista személyzeti hír, az ellenzéki szuperokosok összegyűlnek egy villódzó képernyőkkel teli bunkerben. Aztán puff, csak rányomják a pecsétet az üres papírra, és már adják is ki az ellen közlemény.

Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt? Gyurcsány-klón.
Forgács Imre, az új belügyminiszter? Gyurcsány-klón.
MSZP országos lista? Tele van Gyurcsány-klónokkal.

Egyszerű eljárás? Az. De ezt az egyszerűséget maga az MSZP kínálta előzékenyen a Fidesznek, amely politikai pártként - minő borzalom - politikai eszközökkel él.

Mert hiába viccelődöt tegnap Lendvai Ildikó az Inforádiónak adott nyilatkozatában, hogy nem kell félni az országos listán negyedik helyezett Gyurcsány Ferenctől, merthogy ő nem mumus és "nem bánt a bácsi".

Az a helyzet, hogy de.

Miniszterelnökként nemcsak folyamatosan belegázolt magyarok millióinak nemzeti érzésébe a 23 millió románozástól a xenofób december ötödikei kampányig, az egyházak sértegetésétől a folyamatos és gyakran indokolatlan fasisztázásig. Hanem a jobboldalon bőven túlmutató körben gyűlöltette meg magát és pártját kormányzati dilettantizmusával, állandó ötletrohamaival, a rendőri erőszakkal kapcsolatos nyegleségével, az antifasizmus cinikus instrumentalizálásával.

És a Gyurcsány-korszakot legszívesebben elfeledtető, most Mesterházy jelöltsége kapcsán új korszakról hablatyoló szocialista vezetők sokáig csak abban versenyeztek, ki a nagyobb gyurcsányista. Annyiszor szavaztak bizalmat, annyiszor esküdtek hűséget, ahányszor csak megkívánta tőlük a Köztársaság Ferije.

Hogy aztán otthagyja őket a slamasztikában, s még ahhoz is gyáva, hogy szembenézzen a választók ítéletével. Ezen a helyen sok karcos dolgot írtam Szili Katalinról, s az általa hirdetett "megújulást" a magyar politika egyik nagy alapmítoszának tartom, de igaza van, amikor azt üzeni pártjának: tovább cipeljük azt, aki a mostani helyzetbe taszított minket.

Tévednek azok a megmaradt gyurcsánytálibok, akik ilyen és ehhez hasonló sorokból azt a következtetést vonják le, hogy lám, mennyire félnek a másik oldalon a volt miniszterelnöktől, s utóbbi legendás képességeivel még meg is fordíthatja a választást.

Egyszerűen arról van szó, hogy Gyurcsány előkelő listahelyezése rengeteg emberben ismét előállította az gyomorgörcsöt, ami az elmúlt öt évben állandóan ott feszült bennük. Ezt az idegességet a kiszámíthatatlan, saját percnyi érdekei miatt bármilyen nemzeti, társadalmi ügyet beáldozó politikai kalandor regnálása okozta. A demokrácia számára viszont jó hír, hogy ez az idegesség cselekvésre sarkall: magam is három, egy ideje már apátiába hullott ismerőssel beszéltem, akik Gyurcsány újbóli megjelenésének hírére úgy kapták fel a fejüket, mint veterán huszárló a trombitaszóra.

A fenti sorok nem valami zsigeri baloldal-ellenességből fakadnak, s aligha írnám le ezeket, mondjuk Mesterházy Attiláról. Lendvai Ildikót például valószínűleg minden ízében mást gondol a világról, mint én, de taktikus politikusnak tartom. Kiss Péter emlékeztet egyik kedvenc rajzfilmfigurámra, Szekeres Imre nagyszerű szónok, Újhelyi Istvánból még lehet valaki, Kovács László pedig a fiatalságomat hozza vissza: amióta az eszemet tudom, mindig láttam őt a tévé képernyőjén homlokráncolva magyarázni valamit.

S bár a felelősségük megvan abban, hogy Magyarország ide jutott, egyiküket sem hasonlítanám ahhoz a bizonyos politikai lézengő ritterhez. Aki pillanatnyilag a Magyarország nevű romhalmaz közepén üldögél, s azon gondolkozik, vajon kire tudná rátolni a felelősséget a kolosszális méretű elszúrásért.
(Ablonczy Bálint, hetivalasz.hu)

Öngól

Félelmetes, már-már természetfeletti képességet és gátlástalan aljasságot tulajdonítanak az ellenzéknek és a jobboldali sajtónak bizonyos hatalompárti tényezők: szerintük Gyurcsány Ferenc bukását ördögien kitervelt és végrehajtott gyűlöletoffenzívával érte el a Fidesz.

Tette ezt úgy, hogy divatos szóval karaktergyilkosságot elkövetve hazug, hiteltelen politikusként sikerült beállítania a megtévesztett, populista szólamaival elkábított társadalom nagy többsége előtt. Csupán arról az apróságról feledkeznek meg, hogy Gyurcsány a politikatörténetben egészen kivételes módon karakter-öngyilkosságot követett el Balatonőszödön és a 2006-os választás megnyerése utáni kormányzásával. A Fidesz csak a magas labdát ütötte le, keményen, kíméletlenül.

Orbán Viktor szentpétervári útjának, Putyin orosz kormányfővel folytatott tárgyalásának hazai utóélete annak a példázata, hogy egy negatív spirálba került politikai erő kezében miként válik bumeránggá a korábban az ellenfelet mindig megsebző fegyver. Itt ugyanis nem elsősorban az orosz-magyar kapcsolatok jövője, nemzeti érdekeink képviselete a nemzetközi porondon volt a fő eleme a konfliktusnak, hanem egy karaktergyilkossági kísérlet összeomlását, visszájára fordulását szemlélhette az érdeklődő közönség.

Az Orbán-Putyin-találkozó ténye igen fájdalmasan érintette a baloldalt, hiszen a körülményektől függetlenül országnak-világnak azt üzente, hogy a Kreml az MSZP minden látványos törleszkedése, a Fidesz korábbi nem éppen oroszbarát megnyilvánulásai ellenére partnerként tekint a tavasszal várhatóan kormányra kerülő magyar jobboldalra. Úgymond hazai pályán különösen kínos vereséget szenvedni, a gyurcsányi gépezet tehát azonnal akcióba lendült, s az első pillanatokban, kihasználva és félremagyarázva az orosz fél megfontoltságot tükröző szűkszavúságát, hatásosnak látszó ellencsapással válaszolt.

Innen érdemes a bukott kormányfő közéleti nyúlványaitól idéznünk néhány mondatot. Egyik bizalmasa például így írt a világhálón: "Gyurcsány Ferenc Moszkvába látogatott Vlagyimir Putyin miniszterelnök meghívására. Mindez három nappal azután történt, hogy Orbán Viktor összefutott az orosz kormányfővel egy rendezvényen. Ez utóbbiról csak a Fidesz elnöke számolt be, valami új alapokra helyezendő hablattyal. Fotó nincs. Az előbbit viszont fotóval dokumentálja Putyin hivatalos (!) miniszterelnöki honlapja. (...) Nyilván Putyin elmesélte neki [Gyurcsánynak - a szerk.] a kacagtató részleteket" - írta a szerző. Gyurcsány aztán másoknak is mesélhetett ezt-azt.

Rajongója, Debreczeni József a Népszabadságban A sánta kutyát már nem érik utol címmel foglalkozott a témával. Ebben az azóta a formálisan ellenzéki MDF képviselőjelöltjévé avanzsált közíró kerek perec megkérdőjelezte a találkozó tényét, azt állítva, hogy Orbán még személyes meghívót sem kapott az orosz hatalompárt kongresszusára, s nem egy vagy fél óráig tárgyalt négyszemközt a miniszterelnökkel, hanem csupán három és fél percig beszélt vele a folyosón. Az MSZP a parlamentben, a hozzá közel álló sajtó pedig publicisztikák özönében igyekezett meghazudtolni, nevetségessé tenni a találkozóról az itthoni nyilvánosságot tájékoztató ellenzéki vezetőt.

Aztán december 9-én a Népszabadság beszámolt arról, hogy Borisz Grizlov, az orosz duma elnöke levélben hívta meg Orbán Viktort a kongresszusra. A hideg zuhany azonban szombaton zúdult a baloldalra, amikor Alekszander Tolkacs, az állomáshelyét nemrég elfoglaló budapesti orosz nagykövet megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin nem a folyosón futott össze Orbán Viktorral, hanem négyszemközt tárgyalt vele fél órán keresztül. Sakk, matt.

Debreczeni ezek után kénytelen volt bocsánatot kérni patologikus gyűlölete tárgyától, ám mindannyian tudjuk, hogy ő csak lelkes eszköz volt egy hazug politikus piszkos játszmájában. Az a valaki vezette a kezét, vezényelte a kórust, aki kényszeresen szeretné a hazugság, a hiteltelenség bélyegét rásütni ellenségként kezelt ellenfelére, akit minden igyekezete dacára sem sikerült eltávolítania a közéletből, még a 2006-os választások után sem. De ennek a történetnek az elemzése már legalább annyira a lélekbúvárok, mint a politológusok, elemzők asztala.

A nagy felsülés ellenére a gyűlöletkampány biztosan folytatódik, a karaktergyilkosok még a fedélzeten vannak, találnak majd új témát. Talán majd azzal jönnek, hogy Orbán valójában a putyini hatalomgyakorlási modellt kívánja meghonosítani Magyarországon a rettegett kétharmados többségével, leváltva a nyugati típusú demokráciát, parlamentáris berendezkedést. Különben is, nemrégiben a kommunista Kínában járt...

"Az egész történet félelmetes. Nem a hazugság. Nem a gátlástalanság. Hanem a bátorság. Hogy Orbán úgy gondolta: még - és már - ezt is megteheti" - Debreczeni József írt így idézett cikkében. Szombat óta ezek a mondatok is komoly jelentésváltozáson mentek keresztül, és már Gyurcsányt vádolják. Hiszen ez a történet, bár a végéről nézve nevetséges, egy kicsit azért félelmetes is. Nem is annyira a hazugság vagy a gátlástalanság, hanem a bátorság. A botor hit, hogy a Putyinhoz fűződő - alighanem valóban különleges - kapcsolata majd úgyis megvédi a lelepleződéstől. Hogy Gyurcsány úgy gondolta: ezt is megteheti. Ahogy megpróbált félretájékoztatni egykor az amerikai elnökkel folytatott tárgyalásáról is. Hát most tévedett. De a szocialisták ezért a kudarcért ezúttal tényleg nem okolhatják az ellenzéket. Az oroszok mosták fel velük a padlót. A Népszabadságban. A hazug ember a saját lábában bukott orra.
(Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet)

Betegség Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
„Mindenütt, ahol valami új keletkezik, gyöngeség, betegség, dekadencia van jelen. Minden, ami új csírákat termel, a csökkentett élet látszólagos állapotában leledzik: a terhes asszony, a fogzó gyerek, a vedlő kanárimadár. Tavasszal az egész természetnek némi neuraszténiája van. A pithecanthropus bizonyára dekadens volt. Az az ismert betegség is, amelyet idegességnek neveznek, nem más, mint fokozott fogékonyság az ingerek iránt, a visszahatás fokozott gyorsasága, gazdagabb és merészebb gondolattársítási képesség, egyszóval: szellem.”

Kevés betegebb és idegesebb élőlény van ma a magyar társadalomnál. S ha igaza van Egon Friedellnek – márpedig neki általában igaza van –, akkor mi új csírákat termelünk, vagy Pithecanthropusok vagyunk.
Ez is, az is.

Új csírákat termelünk, mert ami történt velünk az elmúlt esztendőkben, az megköveteli az új csírák termelését. Az elkeseredettségünkből, megaláztatásunkból, gyűlöletünkből, haragunkból és kiábrándultságunkból valami új van születőben. Valami új, ami természetszerűleg magában foglalja a régit. Mindazt a sok régi szépet, amit elvettek tőlünk, amitől megfosztottak minket, amit feleslegesnek hazudtak.

S benne lesz ebben az újban a jogos bosszú. A jogos és törvényes bosszú. Mindenért. Mert minden embernek és minden társadalomnak elemi joga elégtételt venni, ha becsapták, megalázták, félrevezették, tönkretették s kiröhögték. De az az ember, az a társadalom, amelyik nem törvényes keretek között vesz elégtételt, semmiben sem különbözik a jakobinusoktól, bolsevikoktól, Kun Béláéktól, a nyilasoktól vagy éppen Kádáréktól.

Volt a Horthy-kornak egy kegyelmi pillanata. Egy pillanat, amikor lehetett tudni, hogy a tengernyi baj és szomorúság ellenére alapvetően rendben mennek a dolgok. Ez az a pillanat volt, amikor egyszerre ült Horthy börtönében Rákosi és Szálasi.

Első dolog legyen megidézni ezt a kegyelmi pillanatot… Minden más csak eztán következhet, mindennek csak eztán van értelme.

S persze neuraszténiás Pithecanthropusok vagyunk.
Hiszen elvették az önbecsülésünket, az összes igazodási és viszonyítási pontunkat – mindent, amiben hihettünk.

Most ez egyszer tényleg befelé kunkorodik a lelkünk már. És a kufárok erre a befelé kunkorodó lélekre is szemet vetettek. Egy részük a jakobinusok dühével ócsáról mindent és mindenkit, önmagát kinevezve egyedüli tisztának. Más részük a technokrata gazember jeges racionalitásával méricskéli a lehetőségeket, hogy még mi mozdítható, s miképpen lehet a gyűlölet szításával minimalizálni a vereséget. Az ezerszer lesajnált polgár, a roncsként is tisztességes középosztály meg rémülten keresi a fogódzót. És egyre retteg, mert tud már, mert látott már, mert átélt már mindent.

S mert alig-alig maradt vesztenivalója.
Soha nem látott cégéres gazemberek tettek itt tönkre mindent. De a rothadó televényben új csírák növekednek. S mi legyengülve, neuraszténiásan, sebezhetően várunk. Úgy érezzük néha, hogy már nem is bírjuk soká. S éppen ezt lovagolják meg azok a kufárok, akik mindenki gazemberségét, mindenki alkalmatlanságát hirdetik, s akik önmagukban vélik megtalálni az azonnali megoldást.

De: „(…) minden ingernek az a tulajdonsága, hogy fejlesztően hat, és minél erősebben és szabályosabban ingerelnek egy szervet, annál nagyobb lesz a teljesítőképessége.”

Friedell mesternek ebben is igaza van. Ugyanis ha nem lenne igaza, mi már nem is léteznénk. De létezünk. S mily különös érdekesség, hogy az összes gazember s korunk összes jakobinusa abban érdekelt, hogy éppen mi ne létezzünk.
Hát nem fog sikerülni nekik.

Mert mi még betegségünkben is ezerszer erősebbek vagyunk őnáluk.
Bayer Zsolt