Összenő, ami összetartozik: Dávid rozsdatemetője az SZDSZ-szel kapja meg zárókövét…
A STOP információi szerint karnyújtásnyira került egymáshoz az MDF és az SZDSZ. SZDSZ-es „sztárokat” válogat Dávid Ibolya, meg az infrastruktúra is kell neki. Az antalli örökség, Fodor Gábor, a Szentkorona Szövetség és Bokros Lajos egy csapatban…
Magyar Nemzet: Fodor a fővárosi MDF lista élén - Herényi második
A Magyar Nemzet úgy tudja, a témában csütörtökön is volt tárgyalás a felek között, de egyelőre nem született egyezség.
A Magyar Nemzet mindkét párt környezetéből úgy értesült, hogy Fodor Gábor első helyet kaphat az MDF fővárosi listáján, amelynek második helyére Herényi Károly kerülne.
A lap szerint nem kizárt, hogy az SZDSZ volt elnöke akár főpolgármester-jelölt is lehet, maga mögött tudva a két kis párt, sőt esetleg az MSZP támogatását.
STOP: Az MDF-nek az SZDSZ bázisa kell
Gyakorlatilag már csak az aláírás hiányzik a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetségének együttműködési megállapodása alól, tudta meg a STOP. A két kis párt között tavaly nyár óta folyamatosak a tárgyalások, miután az SZDSZ nemhogy az Európai Parlamentbe nem tudott képviselőt delegálni, de két parlamenten kívüli párt is megelőzte. Az MDF-nek Bokros Lajos megszerzésével sikerült egy képviselőt az EP-be juttatnia.
Az MDF-nek szüksége lenne az SZDSZ bázisára, hiszen sem a Hit Gyülekezetétől, sem a Tisztelet Társaságától, sem a párt környékén felbukkant roma szervezetektől nem sikerült megfelelő ígéretet kapniuk a szükséges számú kopogtatócédulák összegyűjtésére. Az MDF-ben attól tartanak, saját erőből képtelen lennének összegyűjteni a 2010-es választásokon az induláshoz szükséges támogatást.
A két párt megállapodását megnehezíti ugyanakkor, hogy az együttműködésről más és más a véleményük. Az SZDSZ-nek kényelmes lenne egy formalizált megállapodás után egy közös listát indítani. Az MDF ezzel szemben az SZDSZ infrastruktúrájára tart igényt, és csak egyes SZDSZ-eseket szeretnének, de a saját listájukon indítani.
A STOP egy SZDSZ forrása elismerte a tárgyalások tényét, ugyanakkor szerinte a megállapodásból nem lesz semmi. Szerinte az SZDSZ nem adna az MDF listájára politikusokat, azt viszont nem tartotta kizártnak, hogy a Magyar Bálint féle politikai kezdeményezés végül az MDF listájában manifesztálódik.
Az SZDSZ szóvivője a STOP-nak cáfolta a megállapodás hírét, ugyanakkor nem tagadta, pártja "különböző pártokkal" folytat tárgyalásokat a választási felkészülés során.
Bokros nem jönne haza
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése