Egy politikai okokból, ártatlanul meghurcolt fiatalember nyílt levele
Ez nem a hazám arca, ez a rongyok torz pofája, a szellemben fogyatékos absztrakcióké. Letartóztattak, meghurcoltak engem is, azok rángattak meg a népem mögé bújva, gyáván, akik beásták maguk közénk, mint férgek a termékeny talajba, nem pedig az én véreim cselekedete volt ez.
Én egy székely barátommal és az ő cimboráival voltam kint a Jobbik Magyarországért Mozgalom megemlékezésén 15-én. Amikor is lassan megindultunk a Bazilika felé, annak a hátulja felől. Szó nem jött ki a torkomon, de nem csak nekem nem, hanem a mellettem sétáló, számomra teljesen ismeretlen fiúén sem! Őt egy szemvillanás alatt kikapták ok nélkül a járókelők közül. Járókelők csak, mert tömeg az nem volt ott, hisz még mindenki, a többség ott volt a város legtöbb lelket egybegyűjtő rendezvényén.
Nem értem, mit kellett volna tennem? Nem odanézni, mint a gyávának? Ezt várja tőlünk a szerves hulladék? Szúrjuk ki a szemünk hangzatos, de életlen demagógiáikkal, tömjük be füleink hazugságaik nagy nyalás, gyomrot kavaró csomóival, mert annyi van már belőlük, hogy mindünknek jut füldugó? Szoríttassuk el szívünk igazságérzetét aljasságuk sikamlós kígyóival?
Egy válasz van, csak egy, mit elhordhat a hátán a föld, a felelet, amit az Úr ad szánkba éteknek, lelkünknek írnak e ugarral pusztító időkben: Nem, nem, Soha!
Nem, nem, soha! Új atlaszként hordjuk hát e mondatok édes, roskasztó terhét vállainkon új önként vállalt üdvözítő atlaszi sorsként!
Mikor a fiút vitték nem én voltam az egyetlen, aki megállt, de én léptem a legközelebb, és megkérdtem a miértjét. S én lettem a fenevad soron jövő étke. Engem talált a leginkább fogára valónak a felsőbb utasítás. A semmiért elfogtak. Pontosabban a mindenért, az egyetlen értékért amije lehet halandónak: az IGAZSÁGÉRT. A SZABADSÁG betűiért!
Levetkőztettetek, mint a zsidókat. A hidegben állattatok órákat a falnak szembe, mutatva azt, nektek miféle erőtök van. Annak a falnak szemközt, hol a Szent Jobb őriztetik… Ott abban a pillanatban valami letisztult bennem, és érthetővé vált, én köszönöm nektek a megvilágosodást. Azt, hogy fegyvert adtatok a kezembe és több erőt amúgy sem gyenge lelkemnek.
Megértettem: a ti erőtök a leggyöngébb erő, a gyávasággal, önérdekűségre bástyázottságra építkező babiloni hatalom tornya. Talmik! Nem egy ijedt rettegő szolgát faragtatok belőlem hanem harcost, akit lehet megtörtök, mert lehet, de semmit nem értek el majdan, mert sokan vagyunk már most is, de többen leszünk. Akkor majd elsodorja mindőtöket népem hullámai, s fuldokoltok majd a tajték közt.
Nem lesz rohamrendőr, mert mind megelégel lassan titeket, sokkal beszéltem, köztük sincsen már, aki ne fordulna ellenetek, ha eljön a nap. MERT ŐK IS MAGYAROK, és azt a kenyeret ennék ők és a családjuk, amit ti vesztek ki a kezükből. Abban a pillanatban kevés lesz minden pénzünk, amit ellenünk használtok, a fizetett pártfogóitok pedig rémsikolyok közt futnak majd szerte. Hisz miként apám által emlegetett igaz közhely is tartja "A jó fagyi visszanyal fiam.".
Utána az én HAZÁM arca fog rám visszatekinteni őszinte mosolyával, annak bőségével és reményteljességével.
Zárásképpen szeretnék köszönetet mondani hősiességükért és önzetlen tiszta szívű gesztusaikért a velem meghurcoltaknak, a bárátoknak akik ott a jogtalan elhurcolásom pillanatában velem voltak, s mindazoknak akik utána. Továbbá nem utolsó sorban a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak. Mindnyájuknak egy boldogabb, szebb jövőt kívánok!
Vörös Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése