"Magyar rendőr nem volt velünk…"
- Kiss Róbert beszéde a Szabadság téren
Adjon az Isten!
Gárdisták, bajtársak, magyarok!
Sajnos fekete napokat élünk. Olyan napokat, amikor kimondani azt, hogy magyar, bűn. Olyan napokat, amikor azok, akik elfelejtik, hogy magyarnak születtek, kezet emelnek azokra, akik a törvény ellenére sem akarják elfelejteni azt, hogy magyarnak születtek.
Gyermekkoromban Édesanyám magyarnak nevelt. Nem tudta szegény, mekkora bűnt követ el azzal, hogy magyar bölcsődalokat dúdolgat nekem nyűgös perceimben. Nem tudta, hogy bűnt követ el, amiért erős, határozott kézzel nevel belém igazságérzetet. Édesanyám nem tudta, hogy bűn becsületre nevelni engem. Nem tudta, hogy bűn megtanítania azt, hogy az igazság hangja mindig erősebb kell legyen minden más hangnál. Az én Édesanyám magyarságát csendőr nagyapámtól örökölte. Ő is bűnös volt, hiszen átadta Édesanyámnak ezt a szeretetet és tiszteletet magyarságunk iránt. Én ebben a szellemben nőttem fel. Nekem azt tanították, hogy testvéremre soha kezet ne emeljek. Ezt én csak tág értelemben tudtam kezelni, hiszen szűk családunkat tekintve egyedüli gyermek vagyok.
Kiss Róbert
Sokáig azt hittem, ez az általános. Sokáig naivan azt gondoltam, mindenkit ilyen tanításokkal indítanak el az élet rögös útján. Azt hittem, mindenkinek emberi értékeket csomagolnak a batyujába. De rá kellett jönnöm: tévedtem. Tudtam én, hogy vannak emberek, akik másféle értékek szerint mérnek. De azt nem hittem volna, hogy ennyire sokan. 2006-ban gondolkodtam el először ezen, amikor saját magyar fajtám emelt kezet a testvéreire. Amikor saját magyar fajtám ütött brutálisan. Amikor saját, elkorcsosult fajtám lőtt ki szemeket. A magyar fajtám igazabb fele azt skandálta: magyar rendőr velünk van. Kiderült: butaság volt ezt hinni. A magyar rendőr nem volt velünk.
Aztán 2009 július 4-én ismét szembe kellett néznem a ténnyel: a magyar rendőr nem volt velünk. Hiába gondoltam azt, hogy magyar bölcsődalokat dúdolgattak neki gyermekkora nyűgös perceiben. Hiába hittem azt, hogy erős kézzel neveltek bele igazságérzetet. Hiába gondoltam azt, hogy becsületre nevelték. Hiába bíztam abban, hogy az édesanyjuk őket is arra tanította: az igazság hangja mindig erősebb kell legyen minden más hangnál. Mert ezek a tanítások, ha voltak is, elvesztek. Helyébe rút, csalárd kifogások kerültek. Parancsok. Idegenektől. Olyanoktól, akik kezének egyetlen intésétől fajtánk csontja roppan. Olyanok, akik egyetlen biccentéssel akarnak ítélkezni testvéreik épségéről. Olyanok, akik csalárd módon arra esküdtek, megvédik fajtájukat az idegenektől. Aztán ők maguk válnak farkasainkká. Nem kímélnek férfit, nőt, időset, fiatalt. Olyanok, akik paragrafusok mögé bújnak, és átformálják azokat,ha kell. Olyanok, akik akár Justitia szemét is kilövik gumilövedékkel. És ez nekik jó.
Hát miféle hályog telepedett a szemükre? Ki lehet hatalmasabb a szerető édesanyánál? Hova tűntek az álmok, a szebb világba vetett hit? Hogyan válhattak szolgalelkű kutyákká azok, akiknek kitűnőbbnek kellene lenniük mindannyiunknál? Akik álmatlanul, éberen kellene óvják maroknyi kicsi nemzetünket? Mivé lettek magyarjaink? Miért csaholnak vigyorgó pofával, ha morzsákat vetnek nekik a mocsok árulók? Elfelejtik ezek a kegyetlen Káinok, hogy testvéreik vére az égbe kiált? Hát az ilyenek nem félnek az igaz Isten haragjától? Nem félnek, hogy a szent turul, melyet nem tisztelnek, beléjük mélyeszti karmait? Nem félnek a lelkiismeretüktől? Nem félnek édesanyjuk kérdő tekintetétől? Nem félnek a naptól, amikor mindannyian egyenlően állunk majd egymás mellett és eljön a számonkérés ideje??
Gyalázatos időket élünk. Magunkra maradtunk. Testvér támad testvérre, magyar a magyarra.
A mi nemzedékünk sok mindent megélt. Megélhettük a kommunizmus talmi csillogását. Megélhettük vergődő végnapjait. Aztán csillogó szemmel hittünk abban, amit demokráciának, szabadságnak, jognak hívtak. Saját kezünkkel építettük, reménykedtünk, és hittünk benne. Most megéljük annak megcsúfolását. Mit veszíthetünk még? Hova tudunk még hátrálni? Mit vehetnek még el tőlünk? Az igaz szónak helye nincsen. Igazságunk tiszta szavára a hideg bilincs volt a válasz. Egymásba kapaszkodó kezeinket tonfával törték. Ruhánkat szaggatták, mert félelmet kelt. És nem látták, hogy evvel saját ruhájukon újabb és újabb folt keletkezett. A mienk pedig rongyosan, szakadtan is tiszta maradt. Mert a mi ruhánkat a magyar emberek szeretete tisztítja. A mi ruhánkat öreg, bölcs kezek simítják. A mi ruhánkat szeretettel öltjük magunkra és szeretettel vesszük fel. Mert nekünk az eskünk szent, és nem feledjük a lényegét. A mi eskünk nem kötelez igaztalan döntésekre. A mi ruhánkat nem vásárolták meg. Fekete nadrágunk fehérebb a hónál. Vajon fehér ingünk fenyegetőbb a mocskos rongyoknál? Öklünk félelmetesebb a tomfánál, vagy a szamurájkardnál? Nem tudom. Talán.
Egy dologban azonban biztos vagyok: a becsületünk nem fejezhető ki szép kerek summákban. Az igazságunk nem bújtatható paragrafusok mögé. A hangunk nem halkítható könnygázzal, tonfával, brutalitással. Mert mi nem akarunk többnek látszani, mint amennyik vagyunk. Mi nem akarunk másabbnak látszani, mint amilyenek vagyunk. És mi nem akarunk hátat fordítani a saját fajtánknak, mert ez a könnyebb út.
Így örök szövetségünket erősítve kérdem testvéreimet, felvállalják-e nemzetünk védelmét?
……….
Akarnak-e tagjai lenni a Magyar Gárda Mozgalomnak?
……
Akarják-e felvenni a Magyar Gárda Mozgalom fekete mellényét?
…….
Testvéreim, mindannyian gárdisták vagyunk!
Hát adjon az Isten!
……
Köszönöm!
(Elhangzott 2009. július 11-én a budapesti Szabadság téren.)
Adjon az Isten!
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki eljött ma ide, hogy kifejezze tiltakozását a kormányzat diktatórikus törekvéseivel szemben, és hogy kifejezze szolidaritását és támogatását a gárdisták felé. A bíróság és a rendőrség szerint a Gárda félelemkeltő, ezért kell a működését tiltani. Tegye fel a kezét, akiben az MSZP-vel kifejezetten jó kapcsolatot ápoló fegyveres magáncég, az In-Kal Security kelt félelmet! Tegye fel a kezét, akiben a gyermekeink számára a drogfogyasztást hirdető Kendermag Egyesület kelt félelmet! Tegye fel a kezét, akiben a vidéken burjánzó cigánybűnözés kelt félelmet! Tegye fel a kezét, akiben a Magyarországot felvásárló izraeli építőipari cégek keltenek félelmet! Tegye fel a kezét, akiben a hazánkat kormányzati szinten tönkretevő és kiárusító MSZP-SZDSZ együttműködés kelt félelmet! Tisztelt bíróság, tisztelt ügyészség, tisztelt rendőrség, a sorok között megbujkáló titkosszolgálatok, ma itt több ezer ember nyilvánította ki, hogy mi ébreszt benne félelmet! Követeljük a fenti félelemforrások megszüntetését!
Vona Gábor
Július 2-án a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is feloszlatta a 10 tagú Magyar Gárda Egyesületet, de nem csupán megerősítette az elsőfokú ítéletet, hanem tovább ment. Azt mondta, hogy a Gárda Mozgalom is része az egyesületnek, így a Mozgalom szervezeti kereteit is feloszlatottnak tekinti. A hazai és nemzetközi politika nyomására született ítélet elképesztő. Természetesen folytatjuk Gaudi-Nagy Tamással a küzdelmet az igazunkért. Az egyesület tagjai pedig asztaltársaságként fogják segíteni a nemzet ügyét. De itt és most nem ez a lényeg. A lényeg, hogy az egyesület további sorsától függetlenül a gárdisták népmozgalma megalakult, vagyis a gárdisták, mint magyar állampolgárok, akik a Szent Koronára tettek esküt, nem hagyják magukat megfélemlíteni ettől a nemzetáruló kormánytól, és a jövőben is élni kívánnak demokratikus jogaikkal. Ránk mindenben számíthatnak. Ha kell mellettük, ha kell mögöttük, ha kell, előttük leszünk. Isten éltesse őket, Isten éltesse mozgalmukat!
A gárdisták az elmúlt két évben bizonyítottak az országnak és a magyar embereknek. A kormánynak ez hét éve nem sikerül. Pontosabban mondva hatvan éve bebizonyítják nap, mint nap, hogy kicsodák. A teljes romlásba vitték az országot, a jelszavuk pedig a következő: igen, valóban a szakadék szélére sodortuk az országot, de semmi baj, jövőre teszünk egy nagy lépést előre. Amíg a Gárda a Hernád menti árvíznél segédkezett, hogy megmentse az ottani, egyébként jelentős cigány kisebbséggel rendelkező falvakat, addig Gyurcsány és Bajnai Sukorón egy környezetszennyező kaszinóvárosról egyezkedett izraeli befektetőkkel. Amíg a Gárda kimentett egy fenyegetett családot Galgagyörkről, addig Bajnai többet tönkretett a Hajdú-BÉT-nél. Amíg a Gárda karácsonykor gyűjtést szervezett az egész országban szegény, sokgyermekes családok részére és kenyeret osztott a Kossuth téren, addig a Gyurcsány-kormány eladta az országot az IMF-nek. Amíg a Gárda az egész ország területén több tucatszor vért adott, a parlamenti garnitúra a vérünket szívta. Amíg a Gárda tagjai minden hétvégén saját pénzükből tankoltak az autóikba, hogy mindenhol ott lehessenek, ahová hívják őket, addig ezek számla nélkül vették fel a parlamentben a költségtérítést. Amíg a Gárda Békésben és Szabolcsban viharkárokat enyhített, addig zárt ajtók mögött Lendvai Ildikó Újhelyi István haját tépte, mert az nem nevezte szexi tinilánynak.
A kormány érzi, hogy hatalma a végéhez közeledik, és hogy utána el kell majd számolnia, hogy felperesből alperes lesz, hogy az állami luxust könnyen felválthatja majd a börtönkoszt. Nem is a parlamenti ellenzékkel küzdenek, mert tudják, hogy onnan nem sok támadás érkezik. Ha húsz évig megvoltak, ezután is meglesznek valahogy. Ezek tőlünk félnek. A hátralévő idejükben a Gárdát és a Jobbikot akarják eltakarítani. A fő ellenségeik mi vagyunk, a nemzeti oldal. És ez jó is így, mert ez az érzés kölcsönös. Mert ahogy ők bíróság elé akarnak állítani, és börtönbe akarnak bennünket zárni jogtalanul, úgy fogjuk majd mi is őket bíróság elé állítani, joggal. Amit ők most támogatnak, azt mi tiltani fogjuk, és amit ők tiltani akarnak, azt mi támogatni.
A gárdisták a rendet, a törvényt tisztelő magyar emberek. Akik be akarják tiltani, azok sem a rendet, sem a törvényeket nem tisztelik, és abban sem vagyok biztos, hogy magyar emberek. A Gárda törvénytisztelete azonban nem egyenlő a diktatórikus törekvések előtti meghajolással. Sőt, ezekkel igenis szembe kell szállni. Küzdenünk kell a jogainkért, mert senki nem fog helyettünk. Múlt szombaton bebizonyítottuk, hogy igenis, van értelme a küzdelemnek, van értelme a nemzeti ellenállásnak. Ráadásul a nap szimbolikus volt. 2002. július 4-én, hét éve volt az Erzsébet-hídi blokád, amikor Budaházy György és néhány tiltakozó lezárta az Erzsébet hidat a szavazatok újraszámlálása céljából. A hídon összeverődő néhány száz ember között én is ott voltam akkor jobbikos barátaimmal. Az a keserű élmény, a rendőri fellépés, az MSZP arroganciája, a Fidesz gyávasága, a magunkra hagyottság ösztönzött ott bennünket, jobbikosokat arra, hogy párttá alakuljunk. Akkor mondtuk ki, ha másra nem számíthatunk, akkor megcsináljuk magunk. Azóta érzem, és ma már tudom is, hogy nincs többé jobb- és baloldal, csak nemzeti oldal van, és akik nem ide tartoznak, azok a nemzetellenesek. Csak nemzeti párt van és csak multinacionális pártok.
A mostani július 4-e a hét évvel ezelőttihez képest azonban nem vereség volt, nem keserű tapasztalat, hanem győzelem. A nemzeti ellenállás tisztaságának, bátorságának és eltökéltségének a győzelme. Innentől kezdve ezt a napot minden évben meg kell ünnepelnünk, mint a bajtársiasság és a nemzeti ellenállás napját! Boldog vagyok, hogy egy lehettem a 216 előállított személy közül. Azóta nagyon sok levelet kapok, amelyben ismerős és ismeretlen emberek fejezik ki nagyrabecsülésüket, köszönetüket. Sokan hősnek neveznek, de a hős nem én vagyok, hanem azok a gárdisták és civilek, akik közé leülhettem. Ti vagytok a hősök, akik újra reményt adtatok ennek a nemzetnek. Én nem tettem mást, mint amit bárki más tett volna egy ilyen helyzetben. Semmi különös nem történt, csak annyi, hogy én úgy voltam öltözve.
Más országokban egy ilyen szervezetet a kormány erősít, támogat, ahogy azt legutóbb Olaszország tette, amely néhány hete felállította a maga nemzeti gárdáját. Nálunk pedig meg akarják szüntetni. Az egész ország nyakig ül miattuk az ürülékben, ők meg azt várják, hogy mi még meg is köszönjük, hogy legalább nem hullámzik. Mennyire abszurd, hogy a vidéki ember a tévében azt látja, amint az a rendőrség, amelynek őt meg kellene védenie, de nem teszi, éppen azokat a gárdistákat ütlegeli, fújja arcon könnygázzal, amelyek eddig igyekeztek őt megvédeni. Ez nem elsősorban a kisrendőrök felelőssége, de milyen jó lenne, ha lenne végre egy hős közöttük is, aki megtagadná a parancsot, aki vállalná, hogy néhány hétre, hónapra meghurcolják az igazságért, aki nem félne. Aki nem szolgálná tovább ezt az MSZP erőszakszervévé züllesztett rendőrségi vezetést. Ez lenne a magyar rendőrség? Szerintem még a paprikaspray-jükben is importpaprika van. Mert itt van pénz mindenre, csillagháborús felszerelésre, izraeli vízágyukra, a talpnyaló rendőri vezetők sztárgázsijára, csak arra nincs, amire kellene. A magyar emberek megvédésére. Az embereket pedig nem a Gárdától, hanem a cigánybűnözéstől, a fehérgalléros politikai bűnözéstől és a multinacionális gazdasági bűnözéstől kell megvédeni.
A jövő héten a Jobbik felállít egy szakmai csoportot, amelynek a feladata az lesz, hogy elkészítse azt a törvényjavaslatot, amely biztosítani fogja, hogy olasz, svájci, amerikai és egyéb országok mintájára működhessen nálunk is a Gárda. Jobbik – legrosszabb esetben is néhány hónap múlva – az országgyűlésben ezt a törvényjavaslatot be fogja terjeszteni, hogy a Szent Koronára esküt tett gárdisták végezhessék nemzetmentő munkájukat – akár a rendvédelemben, akár a honvédelemben, akár a katasztrófavédelemben, akár egyéb területen. Országgyűlési pártként amnesztiát fogunk adni a politikai elítélteknek, ki fogjuk vizsgálni, hogy az elmúlt időszakban kik és milyen parancsra zaklatták a nemzetben gondolkodó magyar állampolgárokat, kik és milyen parancsra próbálták ellehetetleníteni a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetét, és azt is, hogy gyakorolt-e valaki politikai nyomást a magyar bíróságra a Gárda-per kapcsán.
Gyurcsány, Bajnai, Draskovics, Szilvási, Szekeres, Lendvai! A folyamat elindult. Bármennyire is szeretnétek megállítani, vagy legalább lassítani, már nem lehet. Magyarország elindult azon az úton, amelynek révén az ország újra a magyaroké lesz. A Jobbik és a nemzeti gondolat népszerűsége folyamatosan nő, és kellő szerénységgel, kellő alázattal, de igen, kimondom, tudja és hallja mindenki: a Jobbik kormányzásra készül. Hogy ez mikor következik be, nem tőlünk függ, hanem a magyar emberektől. Tennivaló van bőven. Úgy vagyunk vele, mint az a sereg, amelyet minden irányból körülvettek, ezért teljesen mindegy, hogy milyen irányból támad. Keményen készülünk és dolgozunk, hogy ha itt az idő, akár másnaptól át tudjuk venni az ország kormányzását. Hogy minél hamarabb segíthessünk, hogy akár holnaptól nekivághassunk a rendrakásnak. Hogy vidéken felállítsuk a csendőrséget, hogy megállítsuk a nemzeti vagyon elherdálását, hogy felelősségre vonjuk a politikai bűnözőket, hogy megmentsük a magyar földet, hogy megadóztassuk a multikat, hogy megvédjük a magyar munkavállalókat, hogy megsegítsük a magyar vállalkozásokat, hogy bezárassuk a TV2-t és az RTL KLUB-ot, hogy minél több magyar gyermek megszületését támogassuk, hogy Magyarországot visszaadjuk a magyaroknak.
A gárdisták között csupa nagyszerű magyar ember van. Az elmúlt két évben volt lehetőségem, hogy megismerjem őket. Büszke vagyok, hogy a barátjuk, a bajtársuk lehetek. Ezek az emberek azok, akikre a nagyapáink büszkék lehetnek, és akikről majd az unokáink mesélni fognak. Ezek az emberek, akikre lehet számítani, akik nem beszélnek, hanem inkább tesznek. Akik minden napját piros betűs ünneppé tennék a magyarságnak, akár úgyis, hogy a vérükkel adják a betűkhöz a tintát. Eddig ők álltak ki értünk, az elkövetkezendő hetekben kötelessége minden tisztességes magyarnak, hogy ő álljon ki értük. Aki a Gárdáért kiáll, az magáért, a szeretteiért, a magyarságért és az igazságért áll ki. Az nem csupán homo sapiens, mint a kormánytagok, hanem ember. Magyar ember, csupa nagybetűvel.
ére
Többször mondtam már, hogy az ország kétharmada jobbikos. Hát most emelem a tétet: mindannyian gárdisták vagyunk.
(Elhangzott 2009. július 11-én a budapesti Szabadság téren.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése