Jobb oldal

Koronics Márton
Bolgár György miniszterelnökei


Uborkaszezonban is fizetnek flekkpénzt, ezért Bolgár György a „hogyan tovább?” kérdését feszegeti. Természetesen nem az országét, hanem csak a szocialistákét. Pedig a szocialisták dolga hamarosan már nem lesz országos ügy és baj.



Cikkíró érteni véli az állampolgári lelket, és mivel maga is választó, talán rá is vonatkoztathatóak megállapításai: „Az embereket természetesen nemigen érdekli a költségvetési egyensúly, az ország eladósodása, még a világválság sem nagyon, csupán az, hogy ők maguk hogy élnek. (…) A választók nem sokat törődnek azzal, hogy valaki baloldali vagy jobboldali politika jegyében ígér nekik szebbet és jobbat, számukra az a döntő, hogy a vezető hiteles, erőt és megbízhatóságot sugárzó ember legyen.”



Bolgár úr azt mondja, hitelesség, erő és megbízhatóság szempontjából a Jobbik vezérnője viszi el a pálmát, mindjárt utána következik Orbán, aki már annyi csapást túlélt, hogy a nép életerősnek vélheti. Ők még eladhatják magukat miniszterelnök-jelöltnek. Nem úgy a baloldalon, ottan Bolgár úr hiába kapirgált, csak mutatóban talált egyet. Szili Katalint, akiről annyit tudott megjegyezni, hogy kívülálló – nem köthető Gyurcsányhoz, és úgy néz ki, tulajdonképpen a szocialistákhoz sem (?) – ám sajnos nem rendelkezik erővel, magabiztossággal, hitelességgel.



A cikkíró lesújtó véleményével mélységesen egyetértve, mégis furcsának találja az ember, hogy mennyire nincs celeb a baloldalon, legalább egy Győzikét szerezhetnének maguknak, amíg fussa a költségvetésükből.



Szocialista miniszterelnök-jelöltet tehát igen nehéz találni, cikkíró szerint még Németh Miklós sem vállalná, ráadásul galamblelke nem is alkalmas a honi politikai kardcsörtetésre. Ilyen kétségbeejtő helyzetben ésszel élő ember körülnéz azok között, akik kint is vannak meg bent is vannak. Bolgár úr addig nézett, amíg mindjárt kettőt nem látott. Jó hazafiként mindjárt ajánlotta is őket a nép meg a szocialisták figyelmébe, de nemigen bízik, hogy látó szemekre, értő fülekre talál. Pedig hát most megmondta a tutit.



Az első tuti Bokros Lajos az MDF-ből: „(…) aki azt a hitet tudja ébreszteni az emberekben, hogy nagyon tudja, mi a teendő (…)”. És aztán vér és sírás után eljő a Kánaán. Ez nagy ötlet, még egyszer ki kellene próbálnunk, hogy legyen vér, könnyek, meg Kánaán. Igazán kár, hogy Bokrosról csak a vér meg a könny jut eszébe a hálátlan utókornak. Nem is olyan régen Gyurcsány Ferenc is megpróbálkozott a Bokros-recepttel: az emberek nagy részével elhitette, hogy tudja mi a teendő. És lett vér, meg könnyek. A Kánaán most is elmaradt, de még így is klasszisokkal nagyobbat alakított, mint Horváth Ágnes, akiről senki el nem hitte, hogy létezik bármi dolog a bolygón, amihez értene, de vérről és könnyekről azért ő is gondoskodott.



A második jelölt, akivel cikkíró munkahelyén mélyülhetett el a viszony: Kuncze Gábor az SZDSZ és a Klubrádió színeiben: „(…) személyében megvan az erő, a hitelesség és a realitásérzék. Egyszerre tud az egyszerű emberek és az entellektüelek nyelvén beszélni. És nevetni.”



Ez bizony nagy igazság, nem is olyan régen egy ország röhögött vele, amikor kiváló realitásérzékével azt mondta: „(...) nagyon sok embert ismerek, akik összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, és olyan mély letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon. Ami természetesen nem megoldás.”



Bolgár azt javasolja, hogy a megszólítottak aludjanak az ötleteire egyet, mert kettőre már nincs idő. Szerintem fogadják meg Kuncze javaslatát, egy tablettát hamm bekapni, és minden problémájukon túljutnak. És aki ezt a klasszikus, halálos viccet utólag félremagyarázza, attól én is elnézést kérek.