2008. szeptember 25., csütörtök

Kövér és Demeter perelni fog a rágalmak miatt
2008. szeptember 24. 19:43


MNO
Két fideszes képviselőt aljas rágalom ért az adatgyűjtési ügyben, ezért az érintettek meg fogják tenni a szükséges jogi lépéseket - mondta a párt szóvivője, azt követően, hogy kedden Orbán Viktor közölte: a Kövér Lászlót és Demeter Ervint ért vádak miatt perelni kell.

Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter nyilatkozatai, illetve különböző kormányzati források kiszivárogtatásai, nyilatkozatai „újabb és újabb aljas rágalmakat hoznak elő”, ezért a két érintett politikus hamarosan perelni fog - mondta a Fidesz szóvivője szerdán az MTI-nek.

Közölte: Demeter Ervin és Kövér László fideszes képviselők az adatgyűjtési ügyben perelni fognak, az ügyvédek már dolgoznak azon, hogy ezt az ügyet jog útra tereljék. Orbán Viktor kedden újságíróknak azt mondta: „ha valaki Magyarországon ma azt állítja, hogy a Fidesz bármely politikusa törvénytelen megfigyelést rendelt meg bárkitől, akkor azt azonnal bírósági, jogi alapra kell helyezni, és általában fordítva is, ha bármikor felmerül a gyanú, hogy a titkosszolgálatok részt vettek a politikai életben, azt ki kell vizsgálni”.

A Fidesz elnöke úgy vélte, ha ilyen vád - miszerint két fideszes politikus megfigyeléseket rendelt meg az adatgyűjtési ügyben érintett U.D. Zrt.-től - megfogalmazódik, akkor ki kell vizsgálni, és a szükséges lépéseket meg kell tenni.

(mti)

Nincsenek megjegyzések: