T. Kollégák! Bővebben a mai Magyar Hírlapban


A Népszava most azon igyekszik, hogy bebizonyítsa: a sukorói kaszinóbotrányért mégiscsak Orbán Viktor felelős.

Eddig mindent félreértettünk. Eddig ugyanis csak a következő tényekre koncentráltunk: egy „befektető” a birtokában lévő telkeket elcserélte a sukorói ingatlanra, amelyen hatalmas mulatónegyedet akar felépíteni. Eddig azzal voltunk elfoglalva, hogy a „befektető” eleve nem juthatott hozzá törvényesen a nevezett telkekhez, hogy nevezett telkeket alaposan felértékelték, míg a sukorói ingatlant alaposan leértékelték, tették mindezt állami segédlettel, így károsítva meg milliárdokkal az államot. Eddig azzal voltunk elfoglalva, hogy minderről tudott-e Gyurcsány és Bajnai. Hogy vajon az ő tudtukkal történt-e az összes panama?

Most a Népszava rávilágított, hogy nem ezek a fontos kérdések.

Hanem immáron egyetlen fontos kérdés van: Orbán Viktor találkozott a „befektető” mögött álló Ronald S. Lauder és George Pataki urakkal.

A Népszava forgatókönyve közismert – Sztálin elvtárs egykori útmutatásait követi. Egyik nap óriási szenzációként tálalja a találkozó tényét, majd ezt követően – már másnap, s azóta mindig – konzekvensen „titkos” találkozóról értekezik, így sugallva, hogy valami suskus van a dologban. Ha valaki vette a fáradságot, és elolvasta a Népszava által elindított „szenzáció” minden újabb epizódját, akkor egy dologban már biztos lehet: erről a találkozóról valaki hangfelvételt készített. (Nyilván az, aki a találkozót kezdeményezte, s nyilván azzal a céllal, hogy „jól jöhet még az egyszer valamilyen zsaroláshoz”...) Az is nyilvánvaló, hogy a hangfelvételen nincs semmi kompromittáló. Egészen pontosan: Orbán elhajtotta a „befektetőket”, egyebek mellett valami olyasfélét közölve velük, hogy ez nem egy banánköztársaság, és itt mindenkinek, még a legnagyobb befektetőnek is be kell tartania a törvényeket. Hogy valami ilyesmi elhangzott, azt a Népszabadságból tudhatjuk, ugyanis nevezett lap tegnapi száma egész oldalas összeállításban igyekszik tisztára mosni Gyurcsányékat, ezzel párhuzamosan befeketíteni Orbánt, s nem mellékesen kedvet csinálni a sukorói beruházáshoz. Nos, ebben a cikkben van egy érdekes bekezdés, így szól: „(...) a hírek szerint Pataki is jelen volt a januárban Martonyi János házában tartott találkozón, amelyen Orbán Viktor állítólag arra hívta fel Lauder figyelmét: Magyarország jogállam, nem banánköztársaság, és a törvényeket még a legnagyobb befektetőknek is tiszteletben kell tartaniuk. Lapunk megkereste Patakit, aki lapzártánkig nem válaszolt arra, valóban részt vett-e a megbeszélésen. Ha igen, nem valószínű, hogy jelenlétében Orbán ilyen kijelentést tett volna. Forrásaink arról számoltak be, hogy a volt kormányzó valóban ott volt a megbeszélésen, s Lauder nem kapott kielégítő választ arra, miért is támadja a Fidesz a beruházást.”

Ez a kis bekezdés is magán viseli ám a sztálini hagyományokat! Figyeljünk fel ugyanis erre a mondatra: Ha Pataki ott volt a találkozón, akkor „nem valószínű, hogy jelenlétében Orbán ilyen kijelentést tett volna”. Majd az „informátor” megerősíti, a volt kormányzó ott volt – tehát Orbán biztosan nem tett ilyen kijelentést... Ugye, milyen szépen összeáll minden! De azért bátortalanul hadd érdeklődjek: ugyan vajon miért ne tenne ilyen kijelentést Orbán Pataki jelenlétében, hm? Pataki a törvényeket be nem tartó magyarországi „befektetők” atyamestere, és Orbán nem meri vagy nem akarja megsérteni, vagy miért? Mi ez az egész zagyva baromság itt összehordva? Hát abból a nyolcévnyi tömény gazemberségből tényleg nincsen semmi más kiút, csak ez? Ennyi maradt, gyerekek? A lényeg, hogy napi harminc újságcikkben szerepeljen együtt Orbán és Lauder neve, aztán majd meglátjuk? Képesek vagytok oldalakat teleírni hülyeségekkel, így keltve a tényfeltárás látszatát? Tényleg megér ennyit Gyurcsányék sosem volt becsülete? Ti tényleg azt hiszitek, hogy ezt a nyolc évet meg fogják úszni – és tényleg ehhez nyújtotok segédkezet?

Ti tényleg azt hiszitek, hogy Orbán a bűnös?

Vagy elég annyi is, hogy valahogyan keverjük bele Orbánt is, aztán majd meglátjuk... Egyszerre vagytok szánalmasak és undorítók, kedves kollégák...

Nagyon kis koalíció Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
Nézzük sorjában: a Fidesz bejelenti, hogy az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja március 15-i rendezvényét (tartotta már ott, nem nagy meglepetés). Egy órán belül az MSZP bejelenti, hogy ő a maga részéről száz méterre onnan, a Pilvax közben ünnepel (az MSZP az elmúlt nyolc évben nem nagyon merészkedett az utcára, a Pilvax közben sose voltak, elég nagy meglepetés).

A bejelentés után azért felmerül az emberben a gyanú, hogy a forgatókönyvet Gyurcsány írta. Mert ugye, láttunk már ilyet. 2006. október 23-án… S most, ebben a hangulatban egymás mellé terelni a Fidesz és az MSZP közönségét, hát nem minden veszély nélkül való cselekedet. Főleg, ha akad egy-két provokátor, akik, mondjuk, összevernek egy-két nyugdíjas emeszpés nénit ott a Ferenciek terén. S egy-két provokátor miért ne akadna? Egyszer majd csak megkérdezzük, hány NBH-s tiszt hajigálózott a tévé elleni ostrom idején az első sorban…

Szóval töpreng az ember a Gyurcsány-forgatókönyv valószínűségén, amikor megjelenik a Jobbikhoz közel álló portálokon a „magyarázat”: „Folytatódik a közeledés: egymás mellett ünnepel a Fidesz és az MSZP”. Ne mondják, hogy nem értik: a Fidesz–MSZP Jobbik által vizionált nagykoalíciójának bizonyítéka volna, hogy a két párt egymás mellett tartja március 15-ét. Értjük. Kampány van. Az új erő kampányol. Tolja a Fideszt a szocikra, közben önfeledten hazudozik. Nem baj. De nincs vége a meglepetéseknek. Ugyanis kisvártatva jön a hír: a Jobbik a Deák térnél tartja március 15-i megemlékezését, s láss csodát, szintúgy 15 órai kezdettel!

Adva van tehát ebben a pillanatban egy budapesti március 15-e, három héttel a választások előtt, ahol egy kb. négyszáz méter sugarú körön belül együtt álldogál majd egy fideszes, egy emeszpés és egy jobbikos tömeg.

Most már biztos, hogy a forgatókönyvet Gyurcsány írta.
Ez Gyurcsány és a szocik legszebb álma.

Most már tényleg nincs más hátra, mint jöjjön az a pár provokátor, természetesen jobbikos zászlók alatt, verjenek meg néhány szoci nyugdíjast, aztán érkezik a rohamosztag, a jobbikos tömeget rátolja a fideszes tömegre, mindenkit összevernek, folyik a vér az utcán, kigyulladnak a kukák – nincs is jobb forgatókönyv a reménytelen helyzetben lévő MSZP-nek.

A Fideszben mindezt átgondolják, és bejelentik: a fideszes nagygyűlést átteszik Budára, a Tabánhoz. Ugyanis nincs ennél bölcsebb választás (Gyurcsány felsír, és idegrohamot kap…).

S történetünk ezen pontján a Jobbik bejelenti a következőt: „A Fidesz politikusainak gyáva megfutamodása várható volt, hiszen 2006. október 23-án is ezt az utat választották. Az MSZP pedig a jövendő nagykoalíció kisebbik pártjaként igazodik a nagyobb testvérhez.”

Ezen a ponton válik kristálytisztává minden.
Ha a Fidesz marad az Erzsébet híd pesti hídfőjénél az MSZP mellett, az a készülődő nagykoalíció bizonyítéka a Jobbik szerint.

Ha a Fidesz a borítékolható balhét elkerülendő átmegy Budára, az gyáva megfutamodás – és egyszersmind a készülődő nagykoalíció bizonyítéka a Jobbik szerint.
Értjük.

Értjük, hogy a forgatókönyvet Gyurcsány immáron nem egyedül írja.

Értjük az erőlködést, érződik az izzadságszag. A végeredmény pedig: egy négyszáz méter sugarú körön belül ott marad a Jobbik és az MSZP. Így már nincs ugyan sok értelme a provokációnak, de a buli azért jó lesz.

A buli neve: jobbik-ma-szop kiskoalíció.
Bayer Zsolt

Bayer Zsolt levele Vona Gábornak

„eltelt egy év, kaptatok félmillió szavazatot. A kormány meg a helyén! hát hol marad a forradalom?”
„Nehogy azt higgyétek, félelmetesek vagytok. Vagytok, akik vagytok”Szervusz, Gábor!

Olvasom a Jobbik szórólapján az írást: „Húsz évet a húsz évért” (természetesen „a nép nevében”, a világ legnagyobb hülyeségeit és gazemberségeit mindig a nép nevében mondták és tették…).

Szóval olvasom, hogy húsz évet a húsz évért. Jó ez a szlogen, tényleg jó, ugyanis nem kell rajta gondolkodni. Azonnal megérti még a legutolsó, frusztrált seggfej is. Olvasom, és megfogalmazódik bennem az első kérdés.

Gábor, ha az elmúlt húsz évben csupa egyforma gazember irányította az országot, s ezért mindegyik húsz évet érdemel, akkor te miért léptél be 2002-ben Orbán Viktor polgári körébe? Mert beléptél, ugye, Gábor? Hát az MSZP is mindig erről beszél, ez az ő „bizonyítékuk” arra, hogy a Jobbik Orbán Viktor keze munkája. Mert úgy van ez, hogy az MSZP mindenképpen rátok akar tolni bennünket kínjában, ti meg mindenképpen az MSZP-re akartok tolni bennünket éhségetekben, s lám, máris ki van jelölve a tér, ahol az MSZP és a Jobbik összeér… S ez a tér nem a végtelen – egy fenét! Ez a tér az ostobaság, a mély butaság és az aljasság hátsó udvara. Ez van, Gábor…

De vissza eredeti kérdésünkhöz: miért léptél be 2002-ben Orbán Viktorhoz? Erre a kérdésre három lehetséges válasz adható:

– Azért léptél be Orbán Viktor polgári körébe, mert 2002-ben érezted te is, volt négy jó év ebben az országban, négy olyan év, amikor jó volt reggel felkelni, amikor mindnyájan éreztük, hogy elindultunk valamerre; s érezted, hogy rettenetes, ami a választáson történt. S érezted, ha már megtörtént, muszáj tenni valamit, muszáj segíteni, muszáj, hogy Orbán érezze: nincs egyedül.

– Azért léptél be Orbán Viktor polgári körébe, mert 2002-ben te még a „zsideszt” és „Likud Viktort” támogattad. (Ismerős kifejezések, ugye, Gábor? A Kuruc.info testi-lelki nyomorékjainak kifejezései. Különösen a „zsidesz” tetszik, mert ezt régről ismerem. Ezt még a BIT-es komcsik találták ki 1990-ben. Hiába no, a szar sem vész el, csak átalakul…)

Mindenesetre, ha kiderül, hogy 2002-ben még a „zsideszt” támogattad, akkor nagy bajban vagy, Gábor! Akkor fel fog kerülni a Kuruc.info trágyadombjára a címed és a telefonszámod, s a felhívás, hogy verjenek össze téged a bátor fiúk…

– A harmadik lehetséges válasz: akkoriban meggörbült a tér, és csapdába ejtette az időt. Így az 1998 és 2002 közötti időszak nem része annak a bizonyos húsz évnek, amiért a Jobbikon kívül mindenki húsz évet érdemel.

Nincs több lehetséges válasz, Gábor. Ebből kell választanod. Vagy a „húsz évet a húsz évért” egy ócska, primitív kampányduma csupán. S még aljas is, ráadásul.

De hát, nem ez az egyetlen…

Az elmúlt hat-nyolc évben volt minekünk egy baráti társaságunk, a Turul-kör. Ott találkoztunk egy hónapban egyszer néhányan, víg cimborák, aztán beszélgettünk, iszogattunk, olykor valamelyikünk tartott egy előadást, múlattuk az időt. Tagja volt ennek a társaságnak Pörzse Sanyi többek között, és a Losó is, teljes nevén Losonczi Pál, ő most a kampányfőnökötök, ugye, Gábor… Csak azért mesélem ezt most neked, hogy kicsit a dolgok mögé láss. Hogy értsd: nem is olyan régen még egy asztalnál ültünk néhányan, és emberi hangon beszéltünk. Olyan érzése volt az embernek, hogy mi barátok vagyunk, ott, a Turul-körben. Aztán most naponta elolvasom, hogy én (is) szemét, áruló zsideszes tetű vagyok. Egy darabig vártam, talán felhív majd a Losó, hogy „Zsocám, bocs, ezek nem mi vagyunk, ezek nem a mi szavaink, ne hülyéskedj b… meg, hát évek óta egy asztalnál ülünk, eszünk, iszunk… Zsocám, hát téged kértelek meg, hogy elmondhassam a műsorodban, mit csináltak velem Verókék a VI. kerületben. És el is mondhattam. Zsocám, hát az én kocsmámba menekültünk akkor este, amikor ezek a most regnáló gazemberek ránk szabadították a rendőrséget, és alig láttunk a könnygáztól…” De Losó nem hívott fel. Pörzse Sanyi sem hívott fel. Pörzse Sanyi inkább azzal a mondattal kampányol mostanában, hogy „Orbán beült a páncélautójába és elmenekült”. Micsoda egy aljas, hülye mondat! S már a páncélautónál lebukik az egész. Soha nem volt Orbánnak páncélautója. Csak így jobban hangzik, igaz? De a fő baj nem ez. A fő baj, hogy ideje lenne szakítani ezzel a forradalmi romantikával. Mert nem volt itt forradalom. És nem is lehetett volna. Egy olyan országban akartok ti forradalmat csinálni, ahol sztrájk idején a Népszavában toboroznak sztrájktörőket, és egy nap tízezren jelentkeznek? Ugyan már, Gábor. Ráadásul 2006. október 23-át még csak nem is lehetett előre látni. Vége volt a gyűlésnek, a tömeg hazaindult, Gyurcsány meg összeverette a fideszeseket. Te is tudod, én is tudom: így történt. Gyurcsánynak gondja lett volna rá, hogy, mondjuk, lelőjék Orbánt, és gyönyörű temetést rendezett volna neki. Sírt volna a sírnál. És akkor most mi lenne? Semmi sem lenne.

Úgyhogy inkább azon gondolkodj, kinek állt érdekében, hogy az őszödi beszéd miatt kirobbant spontán tüntetés a tévé elleni erőszakos ostromba forduljon? Mert ez a jó kérdés, Gábor! Úgyhogy, mondom, hagyjuk ezt a forradalmi romantikát. Meg aztán, kik is itt a forradalmárok, a szabadságharcosok meg a hazafiak? Azok, akik öten-hatan összevernek egy védekezésre képtelen embert? Gábor, ma az kell a hazafisághoz, hogy öt markos legény összeverjen egy hatvan év körüli, rossz fizikai állapotban lévő embert a garázsban, aztán még a tárcáját is elvegye? Ez a hazafiság és a szabadságharc? Mert lehet Csintalant nem szeretni, még utálni is lehet – de összeverni? Áruld már el, mi a különbség a Csintalant összeverő gyáva szarok és egy falusi öregembert összeverő gyáva cigányok között? Ott belül, a lelkükben és a fejükben mi a különbség? S csak azért kérdezem ezt tőled, mert a „legnépszerűbb” internetes portálotokon ezek a gyáva szarok „hazafiak” meg „szabadságharcosok”. S ha ezek hazafiak és szabadságharcosok, akkor minek nevezzük ’56 hőseit, akik szembeszálltak az akkori világ legerősebb és legkönyörtelenebb hadseregével? Tudom én, hogy romlott a világ, na de ennyit, Gábor? Ha összeverek ötödmagammal egy nekem nem tetsző és védekezésre képtelen öregembert, mindjárt szabadságharcos leszek? Akkor inkább maradok „zsideszes”, Gábor… S még egy apróság: azt nyilatkoztad az EP-választás előtt, hogy a választás után addig fogtok tüntetni, ameddig a kormány el nem takarodik. Gábor, eltelt egy év, kaptatok félmillió szavazatot. A kormány meg a helyén! Hát hol marad a forradalom? Vagy az Orbán dolga? Esetleg rájöttél, hogy kukaborogatással nem lehet bejutni a parlamentbe?

Amúgy, úgy általánosságban is javaslom, olvasgasd a Kuruc.infót. Tanulságos lesz, neked is. A Kuruc.infót olvasgatva személyesen megtapasztalhatja az ember, milyen is a jakobinus és a bolsevik lélek, szellem. Ocsmány, szemét, aljas, hazug és gusztustalan szellem, lélek az. Az összes l’art pour l’art zsidózásával és cigányozásával együtt. Az a hely az, Gábor, ahol „mokkavadászoknak” nevezik a cigányokat lelövöldöző nem is tudom, micsodákat. Ez lenne a tiszta, szép jövő? A „szebb jövőt”? Mert nekem senki ne magyarázzon cigánybűnözésről, senki ne magyarázzon a magyar–zsidó együttélés konfliktusairól, vállaltam ez ügyben konfliktust, eleget. De hogy azok, akik rágyújtják a házat egy cigány családra, aztán a menekülő ötéves gyereket apjával együtt agyonlövik, hősök lennének, vagy „jópofa” „vadászok”… Hát, ebből nem kérek, Gábor. Szerintem te se. Csak most még kell a támogatás. A felület. Most még mindegy. Most még jól jön a „zsideszezés” meg a „húsz évet mindenkinek” hazugsága. Most még remek, ha Morvai Krisztina hazaüzen Brüsszelből, hogy ki mit csináljon a metszett farkincájával. Igaz ugyan, hogy ez a félreérthetetlen és szintúgy l’art pour l’art zsidózás kizárólag az MSZP-nek jó, de kit érdekel, igaz? A „mokkavadászoknak” ez tetszik, és ez a lényeg. (Csak tudnám, Krisztina mióta ilyen kényes a metszett farkincákra…)

Apropó, Morvai Krisztina!

Morvai Krisztinából a Fidesz csinált valakit. Illetve a „zsidesz”, legyünk konzekvensek. Krisztina a mi infrastruktúránkkal és Balog Zoli segítségével csinálta végig amúgy tiszteletre méltó és fontos jogvédő szolgálatát. Balog Zoli segítette őt, vitte ki Brüsszelbe. Krisztina engem kért meg, hogy írjak előszót a könyvéhez. Aztán képviselőként kiment Brüsszelbe, és azt üzente a „zsidesznek”, hogy tegyen végre valamit a 2006. október 23-án összevertek, megalázottak és megnyomorítottak érdekében. Micsoda egyenes, gerinces magatartás, micsoda kiállás… Atyaúristen…

Mindegy, Gábor. Ennek sincs semmi értelme, csak valakinek egyszer azért el kell mondania, nehogy azt higgyétek, félelmetesek vagytok. Vagytok, akik vagytok. (És egy Pősze Lajost sikerült összehoznotok magatoknak az új időknek új dalai jegyében… Szánalmas…)

Vagytok, akik vagytok, Gábor. Vagytok eggyel többen azok közül, akiknek legfontosabb törekvése, hogy Fidesz ne legyen. Ez a törekvés kötötte össze az elmúlt húsz év összes politikai szereplőjét. Volt közöttük küldött ember sok, meg hülye is, sok. Közöttetek van ez is, az is. És nektek sem fog sikerülni.


Ui.: Majd elfelejtettem: a keszthelyi Jobbik-főnököt már elvitték a mamájával együtt. Semmi forradalom, semmi szabadságharc! Sima kis lopás… A móri jelöltetek meg rajta van az APEH adóslistáján. S ez a kisebbik baj. Amúgy az a derék ember zöldséges boltot üzemeltetett. Összeszedte és eladta a környékbeli gazdák áruját, őket meg elfelejtette kifizetni. Ez van. És még el sem kezdtétek. Mi lesz húsz év múlva, Gábor? S még egy apróság: tényleg elférne az országban még tíz-húsz millió orosz, ahogy Abasáron mondtad? Mert szerintem nem férne el, Gábor. Se orosz, se más. Maradjunk meg magunknak, ha lehet. Szerinted?
Bayer Zsolt

Bayer Zsolt Úrnak! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Köves Slomó
az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija

Meglepetéssel láttam, hogy múlt hét pénteki publicisztikáját nekem címezte. Meglepetéssel, mert egy pillanatra sem gondoltam volna, hogy 95 olyan magánszeméllyel kapcsolatban, aki személyesen élte meg a világtörténelem egyik legkegyetlenebb tragédiáját, akit szisztematikusan megfosztottak emberi méltóságától, vagyonától, és fiatal gyermekként marhavagonra tették, hogy előre kitervelt módon a világ legnagyobb halálgyárában végezze, és most kárpótlási kereset ad be Chicagóban, szóval, hogy ennek folytán nekem bármilyen felelősségem lenne, illetve ennek okán el kellene határolódnom, csupán azért, mert zsidó vagyok és rabbi. Azt sem gondolom, hogy magyarként el kellene határolódnom más magyarok fájdalomtól vezetett sérelmeitől, csak azért, mert annak formáját egyesek nem tartják helyénvalónak.

De ha már nekem címezte a cikkét, akkor illik válaszolnom. Nézzük az elejéről!

Tény, hogy 1944-ben több százezer zsidó magyart fosztottak meg emberi méltóságától, személyes vagyonától, majd pedig életétől. Az is tény, hogy ez nemcsak a zsidóság kollektív, hanem több százezer ember személyes tragédiája. Ezek az emberek nem „aljasok” (ahogy ön írja), ha kárpótlást kérnek, és nincs abban semmi „holokausztbiznisz”, ha valakinek a családját kiirtják. Nem ők az aljasok, hanem azok, akik őket hidegvérrel meggyilkolták, vagy ahhoz asszisztáltak. Más kérdés, hogy a kárpótlás MÁV-val szembeni jogi megalapozottságáról már eltérhetnek a vélemények.

Közös bibliai hagyományunk tanítása, hogy „ha vétkezik és bűnbe esett, akkor térítse meg a rablottat, amit elrabolt” (Biblia, Leviticus 5:23.). Egy természetes vagy jogi személy felelőssége nem évül el. Egy bűnözőt, egy gyilkost élete utolsó nap­jáig is kötelességünk felelősségre vonni, még akkor is, ha felelősségre vonása, adott esetben, másokban szánalmat kelt iránta: „Ne szánja meg őt szemed, ne kíméld és ne leplezgesd” (Biblia, Deuteronomium 13:9.).

Ez a szabály mindenkire igaz, még azokra is, akik mára már „aggastyánok. Ülnek a tolókocsikban, és folyik a nyáluk…” (Bayer Zsolt: Vérdíj, MH, 2010. január 6.).

Az emberi tragédia és veszteség nem relativizálható, így aztán a holokauszt tragédiája nem tompítja a szibériai koncentrációs táborokba elhurcoltak drámáját vagy az Amerikába hurcolt rabszolgák veszteségeit. Ha ők vagy leszármazottaik számon tartják sérelmeiket, és akár kárpótlási pert akarnának indítani, akkor minden joguk megvan hozzá.

Mindehhez érdemes hozzátenni, hogy személyes felelősség van, de kollektív felelősség nincs! „Gyermekek ne ölessenek meg az atyák miatt; mindenki a maga vétkéért ölessék meg” (Biblia, Deuteronomium 24:16.). Nem gondolom, hogy a holokauszt után született nemzedéknek bármifajta erkölcsi deficitje lenne a holokauszt áldozatainak gyermekeivel szemben. Felelőssége nincs, de közös tanulsága van.

Én személy szerint a felelősségre vonásban is azt a célt látom fontosnak, „hogy hallják és hogy megtanulják, és féljék az Örökkévalót, és őrizzék meg, hogy megtegyék a tannak minden szavait” (Biblia, Deuteronomium 31:12.). A pénzbeli igazságtétel fontos, és legalább ilyen fontos, hogy a holokausztnak – éppúgy, mint minden eszeveszett gyilkolásnak – univerzális, máig ható üzenete és tanulsága legyen. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a holokauszt kérdése ne egy politikai narratíva része legyen, hanem az emberi gonoszság, elvetemültség feltételek nélkül prezentált precedense.

Bayer Úr! Most pedig térjünk rá cikkének egy másik vetületére: szavaiból úgy értem, aggódik amiatt, hogy ez az eset is a magyar belpolitikai csatározás további muníciója lesz. Ezt megértem, sőt egyet is értek önnel. Nagyon szerencsétlen dolog, hogy a holokauszt kérdése csak egy buta belpolitikai narratíva részeként tud megjelenni a magyar közbeszédben és közéletben.

Továbbá, Bayer Úr! Ön, egy amerikai zsidó kárpótlási per elindítóinak mögöttes szándékát kutatva, engem faggat: „Talán csak nem azért, hogy legyen mivel felkorbácsolni a zsidóellenes hangulatot?” Tőlem vár helyeslést vagy cáfolatot olyan izgalmas feltevésekre, amelyek szerint zsidók szándékosan hergelnék saját maguk ellen az antiszemitákat? Merthogy ennyire körmönfontak lennének?

Mint tapasztalt újságíró, sokszor láthatta, hogy szinte bármilyen hír alkalmas hangulatkeltésre – megfelelő tálalásban persze. Egészen bizonyosan meg tudja ítélni nélkülem is, lehet-e zsidóellenes éle súlyos gazdasági válság idején, mondjuk, az olyan megfogalmazásnak, amely a gazdasági válságot „a brooklyni zsidó pénzügyesek és a Wall Street-i yuppie-k mérhetetlen pénzsóvárságának, telhetetlenségének és felelőtlenségének” tulajdonítja (Bayer Zsolt: A lepke szárnya, MH, 2008. november 7.).

Engem mindenesetre igen rosszul érint, ha az utcán szembeköpnek, abból kiindulva, hogy mivel zsidónak látszom, nyilván mérhetetlen pénzsóvárságomnál fogva a köpködő személyes ellensége is vagyok, életének, sőt országunk és a világ gazdaságának tönkretevője.

Nagyon kár az is, hogy amikor az ember építő kritikával élne ezzel az eszmefuttatással szemben, akkor ehhez az ön lapjának a szerkesztősége nem járul hozzá (lásd: Köves Slomó: Mit ér az emlékezés, ha nincs ön­kritika?, Élet és Irodalom, 2009. feb­ruár 13.)

Az is nagyon szerencsétlen képzettársítás, amikor a fasizmus áldozatait a kommunizmus áldozataival állítják szembe. Ez ugyanis azt a nagyon káros képzetet erősíti, mintha a holokauszt bűne a nem zsidók bűne lenne a zsidókkal szemben, a kommunizmus bűne meg a zsidók bűne lenne a nem zsidókkal szemben. Meggyőződésem, hogy sem a kommunizmus, sem a fasizmus bűnösei nem a faji hovatartozásuk, hanem emberi gyarlóságuk miatt lettek bűnösök.
Köves Slomó
-------------------------------------------------------------------------------------

Tisztelt Köves Slomó! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Köszönöm, hogy válaszolt. Igazából ez a legfontosabb. A többi szócséplés, de hát módfelett szeretek szót csépelni.

Először egy apró félreértést kell tisztáznunk. Nem azért szólítottam meg önt a MÁV-ot 1800 milliárd­ forintra perlő amerikai és izraeli zsidók kapcsán, mert bármiféle felelősséget akarnék az ön nyakába varrni. Pusztán azért, mert – ahogy ezt már akkor jeleztem – önnel érdemes szóba elegyedni. Ön nem tartozik sem azokhoz a zsidó vezetőkhöz, akik munkásőrként meg újságíróként gyű­lölték Iz­raelt, aztán a rendszerváltás után megtalálták a Dávid-csillagot, felfedezték magukban az örök zsidót, Izraelben az örök hazát, mibennünk meg az örök antiszemitát, az örök nácit. Ön is tudja, kikről beszélek, én is tudom, Karinthy Cini is tudta, meg is emlékezett róluk a naplójában, szépen és igazan. Miképpen Márai sem mulasztotta el, hogy írjon róluk néhányszor, az ő leleménye az „aljazsidó” kifejezés, és éppen erről a típusról szól. A bosszúállóról.

Igen, és ennyi csak, amennyit be kellene látni. S nem mindjárt kiátkozni, fenyegetőzni. S ez sem önnek szól, nehogy félreértsen. Hanem őnekik. Az „aljazsidóknak”. Akiknek évtizedekig nem volt fontos a zsidóság, sem a másé, sem a sajátjuk, viszont az ötvenes években önként és kéjjel álltak bosszút a pincék mélyén, a kínzókamrákban, a vallatószobákban. S aztán, amikor számon akartuk kérni rajtuk mindezt, mindjárt a zsidóságuk mögé bújtak, és antiszemitizmust sziszegtek. Imigyen adva táptalajt annak a téveszmének, hogy aki zsidó, az mindjárt gazember is egyben. S a vallásos meg polgári zsidó elem (már amennyi megmaradt belőlük, hiszen, mondom, az aljazsidók a saját fajtájukat is ölték és kínozták és kirabolták, ezt se felejtsük el ám!) pedig hallgatott. Szava sem volt a Bauerek meg Petők meg Zoltayk múltjához és jelenéhez.

Baj volt ez a hallgatás is. Jó lett volna, ha a vallásos meg polgári zsidóság vette volna a fáradságot, a bátorságot, és elmondja hangosan: soha senki sem menthető fel bűnei alól csak azért, mert zsidó. S a zsidó szenvedéstörténet sem felmentés semmire. S aki evvel takaródzik, az gyáva, aljas, és semmi köze a magyarországi zsidókhoz. Ennyi lett volna, ennyi kellett volna, és már túl lennénk mindenen.

Aztán pedig egy apróság, utoljára.

Nincsen olyan, hogy egyrészt felejtsük el a múltat, másrészt pedig ne felejtsük el sohasem. Ön is írja, mennyire káros, ha a nácizmus áldozatait szembeállítják a kommunizmus áldozataival. Hát persze hogy káros! Ráadásul a két csoport bizonyos szeleteiben még fedi is egymást! De éppen ilyen káros, amikor a kommunizmus bűnei bocsánatos bűnök, a kommunizmus áldozatai pedig felejthető áldozatok – miközben a nácizmus bűnei elévülhetetlenek, és a zsidó áldozatok mártíriuma pedig örök és felülírhatatlan.

Nem így van.

Illetve csak addig van így, ameddig a zsidóság jelentős része úgy hiszi, identitásának egyetlen lehetséges sarokköve a zsidó mártírium. Beteg hit ez, és rossz vért szül. Ezzel kell szakítani, mielőbb.

Addig is: beszéljünk. Beszélgessünk. Abból nem lehet baj. S bizony, a múltat be kell vallani. Még ha fáj is.
Bayer Zsolt

A stréber Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
Nézzünk egy tavaly év végi adatot, mégpedig, hogy nagyon hivatalosak legyünk, hát a Magyar Nemzeti Banktól. E szerint Magyarország bruttó államadóssága 20 ezer 421 milliárd, azaz 20 421 000 000 000 forint, a GDP 79,4 százaléka.

Legyen ez a tény, amiből kiindulunk.
S e mellé a tény mellé helyezzük el Molnár Csaba kancelláriaminiszter minapi kijelentését, amely így hangzott:
A fideszes önkormányzatok miatt adósodott el az ország.

Majd Molnár Csaba folytatta, imigyen:
„Az elmúlt két évben Magyarországon több mint száz fideszes önkormányzat bocsátott ki kötvényt. Ennek a teljes összege 276 milliárd forint. A Fidesz csinálja az ország eladósítását. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, Kecskemét városa, Hódmezővásárhely városa, Sopron városa, Debrecen városa, Esztergom városa, a Pest Megyei Önkormányzat, Szekszárd vagy a Zala megyei önkormányzat. Hosszan tudnám sorolni, ezen a papíron több mint száz Fidesz-vezette önkormányzat szerepel.”

Mindig, újra és újra elmondjuk, hogy nincs tovább, s hogy ennél mélyebbre nem süllyedhetnek – még ezek sem.
Aztán ezek mindig mélyebbre süllyednek.
A jelenlegi mélységi rekordot Molnár Csaba tartja. A miniszter úr nyolcesztendőnyi szoclib ámokfutás után feláll az ország házában, és a Fidesz nyakába próbálja varrni mindazt, ami ennek a rettenetes nyolc évnek a hozadéka. Jelesen például az államadósságot. Azokat a fideszes önkormányzatokat teszi felelőssé ez a disznó, amely önkormányzatok évről évre több és több feladatot kapnak a már nem is működő államtól, miközben ugyanez az állam évről évre megkurtítja költségvetésüket. Már Medgyessy elkezdte, amikor az ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelés politikai hasznát bezsebelte, majd az ötven százalékkal nagyobb bérek kifizetését az önkormányzatokra terhelte.

És akkor most jön a miniszter úr, és közli, hogy az önkormányzatok tehetnek mindenről.

A miniszter úrról pedig eszembe jut Hamvas Béla: „A stréber ebben a nyálkában a realitással nem küzd, hanem abban furakodik. Realitás a stréberre sem érvényes, szükségszerűsége neki sincs. Kicsiny dolgoknak kicsiny hely kell, éppen csak hogy elférjenek. Majd aztán, ha sikerül, szemtelen lesz, és elkezdi a többit helyéről kitúrni. Tolakszik, éspedig azokhoz, akiktől valamit vár. (…) A stréber nem törik össze, legfeljebb pórul jár. A stréber nem ölhető meg, legfeljebb eltaposható. Áldozat? Eszébe sem jut. Kis előnyök. Reálpolitika. Minél olcsóbb, annál jobb. Ha sikere van, pimasz, és nem mulasztja el, hogy érdemeire hivatkozzék. A stréber rangtalan, és ezért lehetetlen, hogy akár tragikuma, akár komikuma legyen. (…) Nem néz körül, és nem látja, hogy ahhoz, amit tesz, ki mit szól. Ez pedig ugyanaz, mintha az ember azt mondaná, mértéken alul van. Olyan ember, aki a lényegtelenséget a legjobban megközelíti. Csak kaparja magát előre, és ez a heroikus áttörésnek pontos fordítottja. A stréber realitása is tágítható, mert az iszapban makacsul mászik, de mivel mértéken alul áll, sohasem mondható, hogy betelt. Mi telhet be? Tehet és mondhat, amit akar, jelentéktelen, csak bosszúság, hogy az emberi élet ilyesmire is felhasználható.”

Igen, nagyjából ennyi az, ami Molnár Csabáról elmondható. És a miniszter úr nagyon meg lehet tisztelve, amiért Hamvas Béla pontos és zseniális mondatai éppen illenek rá. Mert illenek. Nem is csak illenek – őróla szólnak. Egészen pontosan tudjuk és érezzük, hogy ennek a kornak, ismét csak Hamvas szép szavával élve: ennek a moslékkorszaknak jellegzetes figurája ő. A miniszter úr. A stréber. Átmenet az akárki és a senki között. Már nem Jedermann, de már majdnem nímand. Moslékkorszak minisztere. Még 51 napig.
Bayer Zsolt

Vonatrablás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
Tisztelt Köves Slomó!

Kérdéseim vannak Önhöz, mert Öntől még érdemes kérdezni. Ön szerint mi történne, ha a második világháború után szibériai koncentrációs táborokba hurcolt és ott meggyilkolt magyarok hozzátartozói most beperelnék az orosz államvasutakat, mennyire is? Kilencmilliárd dollárra. S mi történne, ha egykorvolt amerikai rabszolgák leszármazottai beperelnék a hollandiai, portugál és spanyol zsidókat, amiért nevezettek ősei a rabszolga-kereskedelem kilencven százalékát tartották a kezükben (hja, kérem, a pénznek nincsen szaga…).

A választ Ön is tudja. Közröhej, köznevetség lenne a válasz. A magyar kabarék és megfelelő tévéműsorok megtelnének viccesebbnél viccesebb produkciókkal az ügy kapcsán. Mondván, ez mégiscsak nonszensz.

Talán kitalálta már, miért kérdezem ezt Öntől. Igen, azért kérdezem, mert néhány tucat amerikai és izraeli zsidó beperelte a MÁV-ot, mondván, tevékenyen részt vett a zsidók deportálásában. Néhány tucat amerikai és izraeli zsidó beperelte a MÁV-ot kilencmilliárd dollárra (ez a szám a Népszabadság számításai alapján jött ki).

Megtudtuk a hírekből, hogy a most beadott perirat kilencévnyi (!) „kutatómunka” eredménye. S hogy Chicagóban már ki is jelölték a bírót.

Kilencévnyi kutatómunka, tisztelt Köves Úr! És szóljon hozzá, éppen most, a választások előtt ötvennyolc nappal lett hirtelen aktuális ez a per. Kérdezem, Köves Úr, vajon miért éppen most? Talán csak nem azért, hogy legyen mivel felkorbácsolni a zsidóellenes hangulatot? S természetesen ennek folyományaként a zsidók rettegését? Talán csak nem azért, hogy legyen még öt-tíz százalékkal több a Jobbiknak? Vagy esetleg azért, hogy mikrofonokat lehessen dugdosni a Fidesz vezetők orra alá, akik minderre úgysem tudnak jó feleletet adni? Ezért, Köves Úr? Vagy teljesen tévúton járok, és ez a per komoly? Hogy magyartalanul fejezzem ki magam: komolyan van gondolva? Mert az egy másik helyzet, természetesen. De érdemes rajta eltöprengeni…

Tehát kilencmilliárd dollár kártérítés, hatvanöt évvel a második világháború után. A MÁV-tól. Az 1800 milliárd forint, Köves Úr. A magyar költségvetés nagyjából tizenöt százaléka. És ez most tényleg komoly? Mert ha igen, akkor nem kéne megállni félúton, Köves Úr. Mert itt vannak, ugye, a pékek. Hatvanöt évvel ezelőtt is sütötték a kenyeret, s azt a kenyeret megették a vasutasok, így szerezvén energiát napi munkájukhoz. Kilencmilliárdot fizessenek a pékek leszármazottai is! Továbbá a hentesek, a zöldségesek és nem utolsósorban a kabinosok, akik lelkiismeretlen munkájukkal lehetővé tették, hogy gonosz bakterek és forgalmisták a strandokon frissítsék fel zsidódeportálásban megfáradt testüket.

Nem, Köves Úr, mégsem lehet ezt komolyan venni. És mégis muszáj lesz. Mert ez a per végig lesz játszva. El lesz víve egészen az abszurdumig. S mi itt fogunk állni, hatvanöt évvel a második világháború után, holokausztügyben csupa csecsszopó és költő (ha érti, mire gondolok), és nagyon erősen fogunk koncentrálni, hogy valahogyan mégis megértsük ezt az egészet. Hallgassa csak, Köves Úr, a nép hangját! Az egyik népszerű internetes portálon erről vitatkozik a nép, erről a kis perről, s egyikük ezt írta:
„Inkább az a kérdés, hogy tud tükörbe nézni az, aki a nagyapja szenvedéséből akar megélni?
Nagy igazság, hogy a zsidók egy bizonyos része nem zárta még le a háborút. Csak ezt most nem fegyverrel vívják, hanem jogszabályokkal.

Ennek semmi köze a megbékéléshez, ezt lassan észrevehetné a világ, és helyére tehetne már őket.
Azért azt is meg kell jegyezni, hogy a zsidóság nagy része nem ért ezzel már réges-régen egyet. Azért sem, mert fel tudja fogni ennek a gusztustalan mivoltát, és azért sem, mert egy szem petákot nem kap belőle.”

Nos, Köves Úr, minden nyelvi baki ellenére, ez a kis szöveg pontos és igaz. És talán erről is töprenghetnénk egy kicsit…

Ezernyolcszáz milliárd forint, Köves Úr. Szép szám, igaz? Éppen a minap vetette fel a drága Bolgár úr a rádiójában, hogy miből akar Orbán dupla fizetést adni az orvosoknak, mikor az belekerülhet 140 milliárdba is. Tudja, Köves Úr, egészen biztos vagyok benne, hogy Bolgár úr legkésőbb a mai napon ki fogja fejteni a rádiójában, hogy ez a MÁV ellen indított per gyomorforgatóan aljas és undorító. Miképpen abban is egészen biztos vagyok, hogy a magyarországi zsidóság szintúgy közleményben fog elhatárolódni néhány tucat eszement és aljas amerikai és izraeli zsidó akciójától, hiszen Önök ennek az országnak a polgárai. A mi társadalmunk megbecsült tagjai. És így nem hagyhatják szó nélkül ezt a szemétséget.

Előre is köszönöm!
Tisztelettel üdvözli:
Bayer Zsolt

Elhagyottan Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
Hagyó elkúrta. Hogy stílszerűek legyünk. És nem kicsit. Nagyon.

Hagyó nem fizetett eleget. Felfelé. Csak ez történhetett. Talán sosem derül ez ki feketén-fehéren, mégis tudható. És mi tudjuk.

Ráadásul Hagyó is elhitte, amit elhitt a többi. Hogy ők maradnak, míg világ a világ s még három nap, és így aztán egészen nyilvánvalóan, egészen pofátlanul, egészen cinikusan lophatnak. Ennek iskolapéldája a BKV, s mindaz, ami ott történt.

Ami ott történt, az az MSZP és az az SZDSZ.
Ha majd megöregszem, és unokáim a térdemre ülve rimánkodnak, hogy „nagyapó, mesélj nekünk azokról a régi szocialistákról és szabad demokratákról!” – nos, akkor én el fogom majd mesélni, hogy mi történt a BKV-nál…

Mesélek majd Szalainé Szilágyi Eleonóráról. Aki hazament százmillióval (100 000 000). S az elkötelezett szoci szavazó, aki még mindig és most is hiszi az eszmét, hazavitte kegyelmeséktől vacsoráját, és elgondolta, hogy a mocskos Szalainé bezzeg egész fazékkal eszik. S nem jutott eszébe sohasem, hogy szegény Szalainé mindjárt továbbadta azt a pénzt, mert ő csak egy szem volt a láncban. És most ott ül előzetesben, valami lepusztult cellában, s talán érik benne a felismerés, hogy el kell majd egyszer mindent mondania…

Mesélek majd Antal Attiláról és Balogh Zsoltról, akik vádalkut kötöttek. Vádalkut kötöttek, mert okosabbak szegény Szalainé Szilágyi Eleonóránál, és nem volt kedvük a sitten megrohadni. S a vádalku keretében minden valószínűség szerint elmondtak mindent, vagy majdnem mindent. S ennek a majdnem mindennek a végén ott áll Hagyó Miklós és az MSZP, meg az a másik, az az eszdéeszes, akinek nem tudom a nevét így hirtelen.

Hagyó Miklós, a baloldali média egykori kedvence, kinek zarándokútjaival és gyalogos kirándulásaival volt tele egykor a bulvársajtó, s aki az MSZP erős fővárosi legénye volt. Tengelyt akasztott még Gyurcsánnyal is.

És most majd el fogják vezetni vezetőszíjon.
Lassan mindegyiket elvezetik vezetőszíjon. És még ők vannak hatalmon… Hát, erről fogok majd mesélni az unokáimnak, ha érdeklődnek az ezredforduló Magyarországáról.

Hagyó elkúrta – és most áll, elhagyatva. Kihátrált mögüle a pártja. A párt, ahol ma már kicsike ünnepség keretében köszöntik azt a napot, amely napon nem vittek el senkit vezetőszíjon. A párt, amelyik most tisztának képzeli magát, amiért Hagyót elhagyta. Pedig hát… Pedig hát, nem tiszták ők. Nagyon nem. Hanem ők a Rendszer, ami így működik. Így működött. Ők a Rendszer, amelyben az egykor volt pénzügyminiszter mit sem tud saját magáncégének ügyeiről, mikor üzlettársát és társtulajdonosát börtönre ítélik. Ők a Rendszer, ahol Fittelina a jelszó. Ahol minden és mindenki eladó. Ahol undorítóak, fölényesek és cinikusak a mosolyok, a magyarázatok, aztán jön a vezetőszíj. Ők a Rendszer, amelyben az is undorító, aki nem csinált semmit, csak egyszerűen odatartozik…

Meséli polgármester barátom, hogy városának szoci potentátjai előszobáznak nála, és mindegyik megígéri, hogyha szabad elvonulást kap, mindent elmond a többiről.

Tényleg felbolydult a patkányfészek.
Tényleg egymás torkát fogják elharapni.
Vagy azt hittétek, a BKV-ügyeket az ügyes sajtó szagolta ki? Ugyan már, véreim! Minden papír, minden dokumentum tőlük jött ki…

„Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.”

Ez most az MSZP. Még ha nem is értik. Csak csinálják. Járják a haláltáncot. S közben el-eltesznek egy-egy papírt, feljegyzést, dokumentumot. Amit majd elő lehet venni. Megfelelő pillanatban. És ezek elő is veszik ám!

Micsoda autodafét fognak ezek rendezni egymás között. Hej, barátaim! Én már tényleg csak egy kávét kérek…
Bayer Zsolt

Az ember, aki körénk épült Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
Csíkszeredában nézegetem gyakran a „kakasos” templomát. Azért szeretem különösképp, mert ott van, ahol van, s mert a tőszomszédságában nemrég kuplerájt nyitottak. Furcsa így együtt nézni, együtt látni Makovecz templomát és a kuplerájt.

Ez így együtt a mi életünk.

Legutóbb pedig Szászrégenben ültem a házában. A reformátusok „dióháza” – az is Makovecz. Ültem a dióházban, egyszerre vett körül gyávaság, szolgalelkűség, no és bátorság, hit, erő, akarat – és kitartás.

Mindez, ami körülvett, az emberekből áradt. A házból meg csak annyi, hogy ez a mi házunk. No és persze eltöpreng az ember, vajon ha mindenki ilyen házban lakna, lenne-e gyávaság és szolgalelkűség.

Nem tudom, ad-e tartást ház és ruha. Kell adnia, valahogyan mégis. A „Bocskainak” például az a magasított nyaka – attól, muszáj, hogy a viselője kihúzza magát. Egy Makovecz-házban meg van hely gondolatnak is, van hely Istennek is. Talán azért. Bár a zsellérkunyhók félhomályában is megélt az Isten, s akadt idő, amikor csak zsellérkunyhók félhomályában élt a Haza. Élt túl… Akkor pedig? Akkor pedig nem tudom. De valamiért kihúzom magam egy Makovecz-házban; valamiért kihúzom magam, ha előtte állok.

Pedig tudjátok-e, nem is olyan könnyű állni előtte. Mérges ember. Türelmetlen. Mindenki mérges és türelmetlen, aki tudja, mit akar. Aki egyáltalán akar még valamit. Mérges és türelmetlen, aki nem hülyült, nem aljasult még hozzá ehhez a világhoz. Ugyanis hovatovább ezt a kettőt lehet: elhülyülni és lealjasulni, vagy haragudni és szembeállni. Szembeszállni. Minden Makovecz-ház egy ilyen szembeszállás.

S az minden Makovecz-mondat is. Állsz előtte, néz a szemedbe, belenéz, és mond valamit. Röviden, kijelentő módban. És az a csodálatos, hogy akkor is igaza van, amikor történetesen nincsen igaza.

Nagy tisztesség nekem, hogy állhattam előtte. Köszönöm.

Lehet, hogy ez a végzetünk, Imre bátyám. Mérgesek és türelmetlenek voltunk, vagyunk, leszünk. Az idők végéig. De az jó. Mert legalább vagyunk…

Régen írtam ezt már Makovecz Imrének. De most ideírom újra. Sokkal rémültebben és dühödtebben, mint írtam valaha. Mert hallom a rádióban, hogy Makovecz Imre kénytelen bezárni tervezőirodáját. Olaszországban díszdoktorrá avatták, idehaza csődbe ment.

Ismerős helyzet ez – olyan örök magyar helyzet. Ismerős és elviselhetetlen. Nem kellett idehaza soha senki sem. Nem volt itt megbecsülve se senki, csak a középszer és a szervilizmus, alig néhány kivételtől eltekintve. Makovecz Imre hetvenöt esztendősen lehúzza a rolót idehaza. Mert nem tudta fizetni az APEH-nak, amit fizetni kell, s mert nem tudta fizetni munkatársait.

Most a Hargita oldalába fog unitárius templomot építeni, azt mondja. Jó is lesz, Imre bátyám. A Hargitában legalább van valami örök. Valami örök a miénkből. Az unitárius vallás meg mégiscsak a miénk. Azt a mi Dávid Ferencünk ötölte ki, s ugyanő hirdette meg Tordán a teljes vallásszabadságot, amikor Franciahonban még lobogtak a hugenották máglyái. Ezt is csak azért mondom, hogy tudjuk: nem kell nekünk mindig szégyenkezni. S legfőképpen nem kellett – valaha.

Jó helyen lesz az az unitárius templom, s jó ember építi…

„Ezer este múlt ezer estre,

A vérem hull, hull, egyre hull,

Messziről hívnak, szólongatnak

És mi csak csatázunk vadul:

Én s a disznófejű Nagyúr.”

Most ez van, Imre bátyám. Harc a Nagyúrral. De már fárad. A világ, amit létrehozott, recseg-ropog. A mi világunk rákja Ő, és elpusztít mindent. Aztán, amikor vége lesz, újra fel kell építeni mindent. Hát, csak azért mondom… S addig is, ott a Hargita…
Bayer Zsolt

A folyóban Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
Még hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba? Hát benne gázolunk, szügyig…

Ugyanaz a folyó, ugyanazok a lépések, ugyanaz a mocsok. Nézzük sorjában: a szocialisták (Istenem, mennyire gyűlölöm leírni ezt a szót, és mennyire nem jelent itt mifelénk semmit!) megint rászálltak a nyugdíjasokra. Ígéreteik szerint ha maradnak, tejjel-mézzel folyó kánaán köszönt az öregekre. Lesz „prémium, kegyelet, védelem” – hogy a Népszava címoldaláról idézzem a kampányguruk üzenetét. S természetesen azt hazudják ezen felül, hogy ha a Fidesz jön, akkor a nyugdíjasok éhen halnak.

Lássuk sorjában: nem lesz se prémium, se kegyelet, se védelem. Bajnaiék mindennek az ellenkezőjét hirdetik szerte az országban és szerte a világban, de leginkább a Világbanknál, amelyhez alázatos gyarmati helytartóként viszonyulnak. Ócska hazugság az egész. De hát kampány van, és ezek a gengszterek kizárólag az öregek voksaival maradhatnak bent a parlamentben. Meddig tart hát hazudni nekik? Semeddig… És meddig tart a Fideszt nyugdíjas-megnyomorítással vádolni? Szintúgy semeddig… Így aztán azt mondják, ők hosszú évtizedekig fenntarthatóvá varázsolták a hazai nyugdíjrendszert. Persze. Mint a Tanár úr kéremben: „Ti nem tudjátok például elképzelni, hogy lehet majd esetleg egy miniszterelnök (a nevét szerénységem tiltja megsejtetni), aki egy napon, miután szenvtelen és nyugodt hangon bejelentette az országgyűlésnek, hogy néhány jól megfontolt diplomáciai művelettel, amikről eddig nem akart beszélni, mert nem a szavak embere, sikerült Angliát, mint egyszerű gyarmatot, Magyarországhoz csatolni…” – stb. stb… Na, hát ezek a mi szocialistáink. A fenntartható nyugdíjról meg annyit, hogy a Klubrádióban Holczer Péter, a Nyugdíj Kerekasztal elnöke azt fejtegeti éppen Kunczénak, hogy a nyugdíjrendszer egyáltalán nem tartható fenn. Továbbá, hogy a svéd modell bizonyos elemein alaposan el kellene gondolkodni. Kuncze meg lelkesen helyesel. S ezt is csak azért mondom, mert a Fidesz úgy tesz nyugdíjügyben, mint egy riadt kisgyerek. Amikor ezek a rohadékok nekiállnak hazudozni, mindjárt behúzza fülét-farkát, és magyarázkodik, mert azt hiszi, hogy a nyugdíjasok az MSZP vazallusai. Hát nem! Kéretik nem betojni!

Szóval nyugdíjügyben is ugyanabban a folyóban gázolunk. Aztán itt vannak ezek az ifjúszocialista „internetes kommandók”, a Societas szervezésében. „Lepjétek el az internetes honlapokat, és a központ utasításai szerint sározzátok az ellenfelet, terjesszétek az MSZP politikáját.” Sőt! „Tegyetek úgy, mintha szélsőjobbosok lennétek, és használjátok a Kurucinfo szófordulatait – Zsidesz, Gyurcsótány.” Cserébe kaptok piros bögrét, sapkát, koncertjegyeket. Jó, hogy ez kiderült, mert már-már azt hittük, a saját honlapunkat olvasgatva, hogy a csőcselék jár errefelé. És most már tudjuk, hogy tényleg… Ezek a societasos, ifjúszocialista keretlegények, ezek a konstans csőcselék. Ezek voltak a Lenin-fiúk, a nyilasok meg az ávósok. Most ifjúszocialisták, és internetkommandókban dolgoznak. És ez is ugyanaz a folyó…

És mert kampány van, hát idézzük fel egy pillanatra 2002-t ismét. Emlékeznek még a köteles beszédre? Emlékeznek még, hogyan dicsekszik az Apró-klán Goebbelse a seggnyaló Debreczeninek, miképpen találta ki az egészet? Na, hát itt van az új köteles beszéd. Vámos szégyenketrecéből faragják éppen. Ugyanazok, ugyanúgy. S hogy miről van szó? „Pellengérre állítani valakit azt jelenti, hogy átadni a megvetésnek és a nyilvános gyalázatnak.” Erről írt Vámos. Goebbelsék meg már az akasztásról rinyálnak. Ugyanis ki mint él, úgy ítél. Pfuj!
Bayer Zsolt

Svédcsavar 2. Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
Azért svédcsavar, és azért kettő, mert a tegnapi Népszabadság vezércikkének ez volt a címe. S bár nyilvánvaló, hogy nem helyes, ha a vezércikkíró szeme előtt a másik oldalon álló lap vezércikke lebeg, most mégis ez a helyzet. Mondhatnám, Tóth Ákos kolléga a Népszabadságtól megírta helyettem a lényeget. Tóth Ákos kolléga ugyanis finoman és cizelláltan, de mégiscsak megrótta az MSZP-t, amiért nevezett párt nyugdíjügyben most (ismét) nekiállt hisztizni, és megint csak a Fideszen akarja elverni a port. Teszi ezt pedig azért, mert nevezett párt népszerűsége egy nagy NINCS, választási esélyei egyenlők a nullával. Ebben az állapotban pedig semmi sem számít. Jöhetnek hát a kínaiak, természetesen Orbán hozza őket, cserébe meg eladja Kínának a komplett magyar államadósságot. (Ugye-ugye, ez így leírva még viccnek is rossz, mégis… Ez hír volt napokig, és egy Herényi nevű alak beemelte a politika „magasába”, vagyis maga mellé, a reterátra.) Szóval jönnek a kínaiak (lásd még 23 millió román), és Szovjet József a Klubrádióban a BKV-sztrájk negyedik napján eljutott a végső következtetésig: a sztrájk mögött a Fidesz áll.

Hát persze. S csak azon csodálkozom, hogy miért váratott magára ez a felismerés négy egész napig. Hiszen mindez a napnál is világosabb, erről maga Szovjet József számolt be imigyen: mivel a Fidesz holdinggá akarja átalakítani a BKV-t, s mivel a sztrájk minden nappal közelebb hozza a holdinggá alakulás szükségességét, következésképpen a Fidesz irányítja a sztrájkot. Na ugye… Hát hülye, aki nem érti…

De vissza a nyugdíjhoz. A Népszabadság vezércikkírója szerint is nyilvánvaló, hogy a Fidesz nem akarja bevezetni a svéd nyugdíjmodellt. Nem is beszélt erről Varga Mihály, legfeljebb ha a svéd modell bizonyos elemeit emlegette. S azt is megírja Tóth Ákos, hogy az emeszpés hiszti mögött nincsen semmi, legfeljebb a károkozás szándéka, s hogy ez a viselkedés lehetetlenné teszi már jó előre, hogy a nyugdíjüggyel bármit is lehessen kezdeni. Pedig valamit majd kezdeni kell vele.

Tökéletes. Mint említettem, magam is ilyesmit írtam volna, talán kicsit nyersebben.

Elolvastam tehát ezt az írást, és jóleső borzongás áradt szét megtépázott lelkemben. Hogy lám-lám, azért nincsen minden veszve.

Aztán egyet lapoztam az újságban, és a jóleső borzongás helyébe a jeges iszonyat lépett. Tóth Ákos korrekt vezércikke után ugyanis mindjárt ott virít az MSZP félkolumnás hirdetése… Testvéreim az Úrban… Hihetetlen!

A hirdetés főcíme így szól: NYUGDÍJKATASZTRÓFA.

Igen: Már látom is a szegény nyugdíjast, aki eddig jutván az olvasásban, remegő kézzel kap szívgyógyszere után. Bekapja, kicsi vizet kortyint, és tovább olvassa: „A Fidesz drasztikus nyugdíjcsökkentésre készül!”

Atyaúristen! Már megint... Már megint a Fidesz. Hát nem volt elég nekik, hogy betelepítettek ide 23 millió románt, most hoznak százezer kínait, elvették a 13. havi nyugdíjat, s úgy alapvetően tönkretették az országot – most még drasztikusan csökkentik azt a kevéskét is, ami maradt?

Bizony, barátaim, ne csodálkozzatok mindezen! Egy felmérés bizonyítja, miszerint ma, ebben az országban a lakosság csaknem tíz százaléka azt hiszi, hogy Orbán Viktor a miniszterelnök. Ez után a nyolc év után… S ha megnézzük az MSZP hirdetésének következő sorát, láthatjuk, hogy nem bízzák a véletlenre a dolgokat. Varga Mihály nevét ugyanis nem írják le, mert ő nem elég ismert, s nem lehet vele elég jól fenyegetni. Ezért aztán így fogalmaznak: „Orbán Viktor pénzügyminisztere szerint a Fidesz megszüntetné a most megerősített nyugdíjrendszert” – és így tovább.

És így tovább, tovább, tovább, mocskos, nyomorult, aljas és büdös hazugságok. Mocskos és aljas és nyomorult szocialisták rothadt agyából.

És még el sem kezdődött a kampány…

A felelős Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
Behívták Demszky Gábort a tévébe, megkérdezni tőle, vajon ki a felelős a BKV helyzetéért.

Demszky Gábor bement a tévébe, és elmondta, hogy az égvilágon mindenki felelős, rajta kívül.

Nincsen Budapesten semmi sem, amiért Demszky Jólfésült Gábor felelős lenne. Hiszen ő még csak húsz éve áll ennek a szétrothadt, lepusztult, ócska városnak az élén.

Megkérdezték Demszky Gábortól, hogyan legyenek lojálisak a dolgozók a céghez, amikor azt látják, hogy minden napra jut egy letartóztatás.

Azt mondta erre a húsz éve főpolgármester, hogy ő inkább a sztrájkról beszélne.

És mi mindannyian mélyen megértettük, hogy ő inkább a sztrájkról beszélne.

És beszélt. Ezernyi hülyeséget. Összehordott hetet-havat, mellébeszélt, hazudozott. Ócskán, gyáván, sunyin, szarember módjára.

Aztán a riporter visszatért a lojalitás kérdésére, meg arra, hogy hová is lett a pénz, miért került ilyen helyzetbe a BKV. Egészen pontosan ezt kérdezte Süveges Gergő:

„2002-ben nullára konszolidálták a BKV-t, azóta 90 milliárd forint adósság halmozódott fel. Mi ennek az oka?”

Demszky pedig így kezdte a választ:

„Ez többek között a sztrájkfenyegetések következménye…”

Ezen a ponton Süveges Gergőből kibuggyant az őszinte megdöbbenés:

„Na ne vicceljen!” – mondta spontánul a riporter, de a húsz éve polgármester semmi másban, de hazudozásban óriási rutinra tett szert, és szemrebbenés nélkül így folytatta:

„Egészen komolyan mondom…”

Pszichológiai alaptétel, hogy aki „egészen komolyan mondja”, az fixen hazudik. És Demszky egészen komolyan mondta. S mondandójának az volt a veleje, hogy elment a pénz a bérekre.

Tényleg nincs a pofátlanságnak, az aljasságnak határa.

Ott ül a tévében egy ember, aki húsz éve irányítja ezt a szarába szakadt Budapestet. Aki a világ legdrágább metróját építteti, ami soha nem fog elkészülni. Aki alatt kátyúzás címén olyan munkákat számláznak le, amely munkákat soha el nem végeztek, ellenben a város útjai pocsékok és járhatatlanok. Aki alatt szellemváros lett a belváros, a Kossuth Lajos utcán csak a szél fütyül, és hordja a mocskot a bedeszkázott kirakatok előtt. Aki alatt minden pénz eltűnt, és semmi sem lett belőle. Aki alatt a BKV járműparkját nem tudnánk értékesíteni Burkina Fasóban sem. Ott ül a húsz éve polgármester, aki szolgálati autóval jár horvátországi nyaralójába, és a hedonista, magukat gennyesre kereső BKV-s buszvezetőket hibáztatja azért, mert a fővárosának százszázalékos tulajdonában lévő cég hosszú évek óta egy csődtömeg. S azért sem érez semmi felelősséget, hogy nevezett cég az MSZP és az SZDSZ házi pénztáraként funkcionált az utóbbi évek gazembereinek országlása idején. Szavai szerint egymilliárd forintot „fizethettek ki jogtalanul”, ám ez csak csepp a tengerben. Bezzeg azok a szemét sofőrök, csak vitték haza számolatlanul a pulykapénzt…

Hú, a tetves büdös mindenit! Vagy még inkább az úristenedet, te Demszky!

S még folytathatnám – de minek?

Nincs mit folytatni, nincs mit mondani. Ezek tényleg az utolsó órák. Egy mocskos hatalom regnálásának mocskos végórái.

Még bemennek párszor a tévébe hazudozni.

Még egy ideig megpróbálják egymásnak ugrasztani a kiszipolyozott munkavállalókat.

Még elmennek Zanzibárba párszor, mint az igazi seggfej maffiózók, aztán hazavitetik magukat a szolgálati autóval – de aztán vége lesz.

És amikor vége lesz, akkor kezdődik csak igazán. Akkor kell szigorú rovancsot csinálni, és nem engedni, hogy megússzák. Mert ha ezt mind meg lehet úszni, akkor végképp nem lesz miről beszélni.

Akkor az új hatalom is csak szem lesz a láncban.

De azt nem teheti meg. Már csak önérdekből sem.

Különpénz Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
A Magyar Közlöny 2009. évi 196. számában, a IX. fejezet alatt található úgynevezett Határozatok Tárában olvashatjuk a következő címet:

„A Kormány 1231/2009. (XII. 30.) Korm. határozata a Magyar Köztársaság Kormánya és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége között 1998. október 1-jén létrejött megállapodás kiegészítéséről szóló megállapodásra adott felhatalmazásról.”

Jó, tudom én, ez eddig nem túl érdekes, viszont legalább jó bonyolult. Nézzük hát a lényeget:

„1. A Magyar Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: Kormány) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (a továbbiakban: Mazsihisz) az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3.§ (3) bekezdésének megfelelően megvizsgálta a Mazsihisznek a nem természetben visszaigényelt ingatlanokra vonatkozó pénzbeli igény járadékká alakítására vonatkozó kérését, és megállapította, hogy az 1058/1999. (V. 28.) Korm. határozatban közzétett, a Magyar Köztársaság Kormánya és a Magyarországi Zsidó Hitközségek között 1998. október 1-jén létrejött megállapodásban megállapított járadék összege nem elégséges ahhoz, hogy a Mazsihisz az általa már hosszabb ideje ténylegesen megvalósított, a magyarországi zsidóság érdekében kifejtett tevékenységét a korábbi szinten fenn tudja tartani.

2.(…)A járadék kiegészítésének összegét 2011. évtől – kölcsönösen elfogadott szempontok és értékelés alapján – kettőszázmillió forintban állapítják meg. A járadék kiegészítését, amely hitéleti és közszolgálati célokra egyaránt felhasználható, az 1058/1999. (V. 28.) Korm. határozatban közzétett megállapodásban megállapított járadékkal együtt, azzal azonos feltételekkel és valorizációval kell a Mazsihisz számára folyósítani.”

Ha eddig eljutottak, az már jó. Akkor most összefoglalom a dolog lényegét. A kormány annak idején az összes magyarországi történelmi egyházzal megállapodást kötött a finanszírozásról, illetve arról, hogy a diktatúrában elrabolt egyházi vagyonok kárpótlásaként milyen formában juttat támogatást az egyházaknak.

És most a Mazsihisz ezen érvényben lévő megállapodáson felül kap 200 millió forintot. És csak a Mazsihisz.

Történik mindez úgy, hogy az elmúlt hónapokban többször is olvashattunk arról, miszerint a kormány és az egyházak képviselői nem tudtak megállapodni a juttatásokról és a finanszírozásról. A kormány mindig elmondta, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben, a válság közepén az egyházaknak is tudomásul kell venniük: nincsen több pénz. Az egyházaknak is részt kell vállalniuk a nehézségek leküzdésében. Mindezzel párhuzamosan a liberális értelmiség hada menetrendszerűen megírja és elmondja, hogy az egyházakat tartsák el a híveik, mert a modern világban elképzelhetetlen, hogy az adófizetők pénzét ilyesmire fordítsák.

S miközben ez zajlik a nyilvánosságban, a színfalak mögött 2009 utolsó előtti napján a Magyar Köztársaság kormánya egy kis különalku keretében meglepi kétszázmillió forinttal a Mazsihiszt.

A Mazsihiszt, amely még csak nem is egyház. Hanem egy Zoltai Gusztáv nevű egykori munkásőr hitbizománya. (Köves Slomó vezető rabbi reagált is a hírre, mondván, ő nem tud az egészről, de ebből a pénzből ők egy fillért sem fognak látni…)

Miért? Komolyan kérdezem: miért? Miért van ez így, miért kell ennek így lennie? Hát senki sem gondol bele, hogy ezzel a zsidóknak ártanak? Ezzel a szemforgató, pitiáner dumával a válságról, meg a közös teherviselésről, aztán december 30-án suttyomban azért odanyomunk 200 milliócskát a Mazsihisznek? Mert ők nem jönnek ki a pénzből. Miért, más kijön? Vagy a Mazsihiszre más törvények vonatkoznak, velük szemben mások az elvárások?

Komolyan kérdezem: nem unalmas már ez?
Bayer Zsolt

Vérdíj Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
Ausztráliából aggastyánokat kerítenek elő, hogy bíróság elé állíthassák őket. Aggastyánokat, akik a második világháborúban bűnt követtek el. Vagy nem követtek el bűnt – ez majd kiderül, ha sikerül őket bíróság elé állítani. De a szándék egyértelmű és tagadhatatlan. Aki háborús vagy emberiségellenes bűnnel vádolható, annak bíróság előtt a helye. Ezért a hajtóvadászat az ausztráliai és egyesült államokbeli gyanúsítottak után.

Az Ausztráliában élő Zentai Károly ellen az a vád, hogy állítólag agyonvert egy zsidót.

Szögezzük le: nem verünk agyon se zsidót, se nem zsidót, se senkit. S aki mégis, az bűnhődjék. Ebben talán megállapodhatunk. Zentait fel is kutatták a zsidók, mert hát szorgosak és fáradhatatlanok ők, ha üldözni kell az ellenük elkövetett bűnöket. A Simon Wiesenthal Központban a mai napig számon tartják a bűnösöket, illetve mindazokat, akiket ők annak gondolnak.

Zentaira is ráleltek. Demjanjukra is ráleltek. Képíróra is ráleltek. És látjuk a képeken a kiadatási őrizetbe került vagy éppen bíróság elé állított aggastyánokat. Ülnek a tolókocsikban, folyik a nyáluk, néha elveszítik az eszméletüket, oxigénmaszk van az arcuk előtt, és szemmel láthatóan nagyjából fogalmuk sincs arról, mi történik velük. Ezek a képsorok pedig leginkább szánalmat és együttérzést keltenek az aggastyánok iránt a nem érintett emberekben, s bár nyilván nem ez a szándék, de ellenszenvet ébresztenek a zsidókkal szemben. Tetszik, nem tetszik – ez van. De gondolom, ez mindegy, a lényeg, hogy hetediziglen megtorlom az atyák vétkét a fiúkban.

Nem akarok, és nem is fogok állást foglalni ebben a dologban. Legyen ez a zsidók ügye. Ellenben olvasom, hogy egy Mátyás Miklós nevű embert nemrég kitüntettek idehaza. Tömböl László, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke nyújtotta át a kitüntetést Mátyásnak mint nyugállományú tábornoknak. Ezt ugyan erőtlenül cáfolni próbálja a Honvédelmi Minisztérium.

Mátyás Miklós pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlások és leszámolások egyik vérbírája volt.

Tizenöt halálos ítélet kiszabása fűződik a nevéhez.

Tizenöt ártatlan ember életét oltotta ki Mátyás Miklós vérbíró. Nem egyet vert agyon, azért, mert zsidó. Nem. Mátyás Miklós tizenötöt ölt meg, a lehető leggyávábban, talárba bújva, pulpitusról. Tizenötöt azért, mert forradalmárok voltak. Vagy csak egyszerűen nem voltak kommunisták. Vagy csak lelkesedni voltak restek. Vagy csak azért, mert valami rohadt ávós szemet vetett a lakásukra, javaikra. Mindegy az.

Mátyás Miklós egy rohadt gyilkos. Egy mocskos, szemét gazember.

És Mátyás Miklós után nincsen hajsza. Nem hurcolják meg, nem állítják elő, nem citálják bíróság elé, nem tologatják kamerák kereszttüzében egykedvűen folydogáló nyállal az arcán.

Nem… Mátyás Miklós kiemelt nyugdíjat élvez a szemét, undorító életéért, és még ki is tüntetik, vagy legalábbis felterjesztették rá. Plecsnit tűz a mellére a Magyar Honvédség vezérkari főnöke, aki, mint ilyen, egyben a NATO egyik tisztje is.

Ez így együtt nem lehetséges.

Ez így együtt elviselhetetlen.

Elviselhetetlen, tolerálhatatlan. Ezt nem lehet, és nem is szabad szó nélkül hagyni.

És nyugodtan mondjuk ki, írjuk le ezredszer is: ha a náci bűnökre nincsen bocsánat, akkor a kommunista bűnökre sincs. Az nem lehetséges, hogy egyrészt mindig elmondják minekünk, hogy felejtsük már el végre a múltat, és ne hánytorgassuk, mi történt, majd ugyanazok elmondják azt is, hogy van a múltnak egy, egyetlenegy olyan része, amely nem felejthető, s amelyre folyton emlékezni kell. S akik ezt teszik, ezt mondják, azok egyben azt is mondják, azt sugallják, hogy emberiség elleni bűnt csak a zsidók ellen lehetséges elkövetni.

Hát, hogy egy klasszikust idézzek: Egy lószart, mama!

S még egy apróság: így soha nem lesz kiegyezés. Így csak a szégyen, a gyalázat és a düh fog növekedni megint. Tépjétek le Mátyás Miklós melléről a plecsnit, ha az ott fityeg! És takarodjatok!
Bayer Zsolt

Bayer Zsolt : Krisztus-kereszt Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Karácsony
Havas Krisztus-kereszt az erdőn
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.

Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.

Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.

Ilyen a mi erdőnk. Az örök magyar erdő. A vadon, a rengeteg. Csupa titok, csupa lidérc, csupa kobold, csupa régi-régi babona. S a hó… A tél. „Most tél van és csend és hó és halál.” Ez volna a legmagyarabb verssorok egyike. Miképpen Vörösmarty a legmagyarabb költőnk, s nyomában mindjárt Ady.

Igen, ott van a mi örök erdőnkben a Krisztus. S Ady havas Krisztus-keresztje. Mintegy véletlenül van ott, vagy csakazértis. A mi Krisztus-keresztünk mögött ott lappang a Krisztus előtti világ minden lidérce, jó és rossz tündére. Lidérc, lápi lidérc, lúdvérc. Jézus segíts! – üvöltötték a korommal kent hajdú vitézek a csatában, s így a kurucok is – aztán esteledvén, a tábortűz mellett, jobban riadoztak önnön lidérceiktől, mint bármely ellenségtől.

Aki az égig érő paszulyok közül való, s combja húsával eteti a griffmadarat, annak nagyon rá kell csodálkozni a Krisztus-keresztre, de nagyon ám.
S éppen ettől a rácsodálkozástól nagy és más a hit errefelé.

Ahogy a két nyakas kálvinista átrepül a nagy, holdas, téli éjszakában azon az erdőn – az egy örökkévaló, kimerevített, igaz magyar pillanat. Abban ott van minden keletről hozott csodánk és csodavárásunk, minden veszendőbe ment kincsünk, melyet kihordtunk a semmi partjára. S persze ott bolyong abban az erdőben, ott ül abban a pillanatban ős Kaján is, akit nem értünk, nem is érthetünk, hiszen ő – mi vagyunk.

Magunkat meg elveszítjük éppen. S már nem is dúdolunk hozzá furcsa, nehéz dalokat. De közeledik már egy karácsony, amelyen összegyűlünk majd az erdőn. Odatérdepelünk a havas Krisztus-kereszt köré, s megértjük végre, hogy aki ott megfeszíttetett, az meg is született egyszer. S hogy született is értünk, nem csak keresztre vonták. S megértjük majd azt is, hogy nem kell elveszejteni önmagunkat ahhoz, hogy üdvözüljünk. S majd akkor, majd akkor megemeljük mélyen kalapunkat az egek ura előtt…
Bayer Zsolt

Ítélet Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem akarnám én ezt, így karácsony előtt végképp – de muszáj. Mert megölne a düh, a tehetetlenség, a harag, a kétségbeesés, ha nem tenném. Ha nem írnám meg. S hogy engem megölne, hát Istenem, de ugyanez a düh, harag, tehetetlenség és kétségbeesés öli a társadalmat is. S egyszer, hamarosan, valami jóvátehetetlen, valami iszonyatos fog történni. Hiszen történt már eddig is – lásd Olaszliszka, lásd cigányokat lesből ölő kommandó. Hát ezért, csak ezért. S hogy tudja az utókor, nem csupa elmebeteg jogvédő, meg lelkét, emberségét veszített gyilkos cigány és cigányt ölő gyilkos élt itt valaha. Valaha, a legnagyobb szükség, a legnagyobb szellemi-lelki nyomorúság idején.

Éppen majd egy esztendeje, hogy az akkor 17 éves, Kozák Raymund nevű cigány bement az iskolájába. Ott szóváltásba keveredett osztálytársával, mert az megjegyzést tett elkövető cigány származására. Itt, ezen a ponton szakítsuk is meg a történetet. Ugyanis azt, miszerint a későbbi áldozat megjegyzést tett elkövető cigány származására, onnan tudjuk, hogy elkövető ezt vallotta. Ez pedig amúgy kevés. Ez arra elegendő éppen, hogy egy kis mocsok kenődjék a halottra is, s hogy legyen elegendő indíték. Sőt! Olyan világot élünk, ahol ez nem pusztán indíték, de már-már magyarázat is. S mivel jól tudják ezt a cigányok is, hát bármit követnek el, azonnal előállnak a magyarázattal: azért tettem, mert lecigányoztak. Mert megaláztak. Mert bántottak. Mert számkivetettek vagyunk. Eltanulták a cigányok másoktól azt, hogy a származás felmentést ad mindenre. És használják ügyesen, gátlástalanul.

Szóval tegyük zárójelbe azt a kitételt, miszerint az áldozat megjegyzést tett az elkövető származására, és haladjunk tovább a történetben. Tehát Kozák Raymund bement az iskolába, ott szóváltásba keveredett osztálytársával, akivel már az órán összeverekedett. Ezért mindkettőjüket hazaküldték. De Kozák Raymund nem elégedett meg az órai veréssel, ezért az utcán megvárta osztálytársát (előre megfontoltan), és ott úgy megverte őt, hogy néhány órával később otthonában meghalt.

Kozák Raymund tehát előre megfontoltan cselekedett, és halálra verte osztálytársát. (Valakit halálra verni… Nos, az lehet a különös kegyetlenség esete…)

Ezt követően Kozák Raymund nem került előzetes letartóztatásba. Majd idén december 17-én a bíróság egy év felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki rá. Tehát még egyszer: EGY évet, FELFÜGGESZTVE, FOGHÁZBAN.

Ökölbe szorul a kéz, és a tehetetlen düh szinte megfojtja az embert. De ez a hirtelen felindulás még nem ment fel bennünket a végiggondolás kötelezettsége alól.

Lássuk tehát: Kozák Raymund immáron tizennyolc éves elkövető, szabatosan fogalmazva gyilkos, otthon van. A „nyóckerben”. És a „nyóckerben” terjed a hír. Beszivárog a gettó minden szegletébe, a pincékbe, odvas bérházak közé, patkányzugokba és a csapszékek homályába: „A Raymund hazajött!” „A Raymundot nem merték elítélni!” „Még előzetesbe' se volt, egy percet se!” Kozák Raymund, immáron tizennyolc esztendős gyilkos pedig áll, ahogy csak a cigányok tudnak állni. Kicsi terpeszben, leejtett vállakkal, előrenyújtott fejjel, könyökben meghajlított karokkal, és büszkén néz előre, és azt mondja a tekintete: „Itt vagyok, b…meg! Megöltem a köcsög gádzsót, és itt vagyok! Kell még valakinek valami, b…meg!”

Kozák Raymund tizennyolc éves gyilkos egy hős lett. A gettó hőse, a „nyócker” hőse. A cigányok hőse. Nem merték bántani. Következmények nélkül ölt. Gádzsót ölt – és nem történt semmi. Szalad a hír a gettóban, befurakszik mindenűvé… Az odvas bérházak közé, pincékbe, patkányzugokba, csapszékek homályába: lehet gádzsót ölni… Mondd azt, hogy a gádzsó bántott, mert cigány vagy, és megölheted…

Egy ilyen ítélet öli a társadalmat. A jogot, a jogba és igazságba vetett hitet – megöl egy ilyen ítélet mindent.

Azt a bírót, aki ilyen ítéletet merészel hozni, örökre el kell tiltani hivatása gyakorlásától. Az ilyen bíró közveszélyes őrült…

S itt nincsen vége.

Folytassuk a dolgot egy másik történettel

Szintúgy egy esztendeje már, hogy öt barcsi nem cigány suhanc nekiment két cigány nőnek Szigetváron. Az egyik cigány nő NYOLC NAPON BELÜL GYÓGYULÓ, AMÚGY ORVOSI ELLÁTÁST NEM IGÉNYLŐ SÉRÜLÉST SZENVEDETT. A bíróság a következő ítéletet szabta ki jogerősen:

M. Gyula: egy év felfüggesztett börtön.

J. Máté: 1 év 6 hónap felfüggesztett börtön.

S. Zsolt: 1 év 6 hónap LETÖLTENDŐ börtön.

M. Roland: 2 év 2 hónap LETÖLTENDŐ börtön.

K. Balázs: 2 év 6 hónap LETÖLTENDŐ börtön.

Ökölbe szorul a kéz, és a tehetetlen düh szinte megfojtja az embert. De ez sem ment fel bennünket a végiggondolás kötelezettsége alól.

Lássuk tehát: S. Zsolt, M. Roland és K. Balázs ebben a pillanatban börtönben ül. Tetszik ez az elmebeteg jogvédőknek vagy sem, ez a három magyar suhanc ebben a pillanatban össze van zárva csupa-csupa cigánnyal, mert ahol ők vannak, ott mindig a cigányok vannak többen. És az ott lévő cigányok pontosan tudják, miért van bent ez a három nem cigány suhanc.

S. Zsolt, M. Roland és K. Balázs ebben a pillanatban vagy a cigányok csicskája, vagy a cigányok köcsöge ott a börtönben. Naponta megverik, megalázzák, vagy éppen megerőszakolják őket a cigányok.

Annak a három nem cigány suhancnak éppen most ölik meg a maradék lelkét. Pedig nekik talán el lehetett volna magyarázni, hogy nem támadunk meg nőket, sem cigány, sem nem cigány nőket, főleg nem falkában, mert ha ezt tesszük, semmi sem különböztet meg bennünket az olaszliszkai állatoktól.

Odabent a börtönben három magyar suhancból éppen most csinálnak roncsot. S majd kijönnek a börtönből, és egész életükben engesztelhetetlenül fogják gyűlölni a cigányokat, és Isten tudja mit fognak még elkövetni gyűlöletükben. De ha semmit – akkor sem lesz belőlük többé egészséges lelkű ember. Kozák Raymund, a gyilkos pedig éppen most jegyzi meg örökre, hogy gádzsót lehet ölni. S ne legyen igazam, de Kozák Raymund meg is fogja tenni újra. Hiszen szabad…

A társadalom pedig fuldoklik tehetetlenségében, eszeveszett dühében. És érti az üzenetet, amit az igazságszolgáltatás küldött neki: ha egy cigány megöl egy magyart, megússza szabadlábon az egészet. Ha egy magyar felpofoz egy cigányt, akkor két és fél évet fog ülni.

Nos, ez nem igazságszolgáltatás. Így nem lehet élni. Ez megöli a társadalmat, és egyszersmind nevetségessé tesz minden emberjogi hőbörgést. Még azokat is, amelyek jogosak és valódiak lennének.

Mindez visszafordíthatatlan folyamatokat generál. Olyan láncreakció indul el a társadalom amúgy is végsőkig megzsarolt és kiszipolyozott szervezetében, amelynek csak valami tragédia lehet a vége. Agyi katasztrófa. S addig, ameddig ez ki nem mondatik, minden egyéb csak pótcselekvés. Hazudozás. Néhány seggfej beteg önmegvalósítása.

Ameddig S. Zsolt, M. Roland és K. Balázs börtönben van, Kozák Raymund pedig szabadlábon, addig nincsen miről beszélni. A háború már régen elkezdődött. És eszkalálódni fog…
Bayer Zsolt

Mindig külső segítséggel Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kezembe került egy dokumentum. Az utóbbi esztendők egyik legtisztességesebb írása. Az MSZP egyik prominens személyisége írta, aki ráadásul tudós ember. S ami még ennél is sokkal fontosabb, az MSZP egyik legutolsó tisztességes alakja. Olyan pedig nincsen sok. Egy kezünkön megszámolhatjuk, hány maradt. S aki maradt – nos, ők már nem is igazán MSZP-sek. Sokkal inkább a senki földjén álldogálnak, és talán készülnek valamire. S éppen ideje, hogy készüljenek.

Az írás szerzőjének nevét nem fedem fel. Nincsen rá felhatalmazásom, valószínűleg jogom sincs. Meg aztán, úgyis ki fog derülni pillanatok alatt, ki követte el. S úgy is fognak vele bánni: mint egy elkövetővel. Úgy fognak vele bánni azok, akik naponta kérik számon az ellenzéken a demokráciát, a demokratikus elkötelezettséget. Számon kérnek – pusztán cinizmusból. Számon kérnek, mert lelkiismeretlenek.

És az a legszörnyűbb, hogy már ez is mindegy. És az a legmegnyugtatóbb, hogy mindegy.

Kitelt a becsület. A becsületük. Tudják ők is. S nincs más esélyük, mint hogy magukkal rántsák az ellenzéket. Semmi sem fogja visszatartani őket attól, hogy megpróbálják. Bárhogyan, bármilyen eszközzel. Lévén, belül mind tőrőlmetszett bolsevik. Hiába a Boss öltönyök, a sima mosolyok, az európai máz, a simulékonyság, a sok szöveg – hiába minden. „A törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol.” Most már mindig fölfeslik.

Nyolc esztendő éppen elegendő volt hozzá, hogy megmutassák igazi, legbelső valójukat. És most már semmi sem számít. Amit még lehet, ellopják. Akit még lehet, meg- és kitagadják. Amit még lehet, tönkretesznek. S ameddig tudnak, még hazudnak.

Aztán majd más világ jön. Nagyon más világ. De most, a végjáték idején álljon itt a dokumentum, illetve néhány fontos részlet belőle. Hogy lássuk és jegyezzük meg, miképpen látja őket egy közülük, egy, az utolsó tisztességesek közül. Kordokumentum ez. Látlelet. Tanulsága van. Mindannyiunk számára…

Kezdjük a végén.

A szerző így zárja sorait: „Úgy vélem, hogy nem cáfolható, a nemzet sorsa szempontjából nincs pozitív történelmi hagyományunk. A baloldal nálunk mindig külső segítséggel került hatalomra. Ezért is helytelen mindenki mást az ország kormányzására eleve alkalmatlannak minősítenünk.”

És tényleg… Az MSZP úgy tesz, mintha történelmi szükségszerűség lenne hatalomra kerülésük és hatalmon maradásuk. (S természetesen ezzel mindjárt megvádolják az ellenzéket…) Azt mondják, ha ők nem, ha nem ők, akkor mindennek vége. Pedig ez tényleg nem egy baloldali ország. Illetve helyesebb úgy fogalmazni: nem úgy, ahogy ők képzelik. S bizony, mindig külső segítséggel kerültek hatalomra. Külső segítséggel, mint a második világháború után, mint ’56 után – s aztán 34 évig. Külső segítséggel és a legnyersebb, legbrutálisabb erőszakkal. Lásd még Kun Béláékat. (Aztán nagyon fel voltak háborodva, hogy az orgoványi erdőben átlovagoltak a fejükön. Ami nem volt éppen szép és demokratikus, de azok után, amit műveltek, legalább érthető…)

Külső segítség, nyers és brutális erőszak – vagy nyers és brutális hazugság. A legutóbbi időben így sikerült. 2002-ben és még inkább 2006-ban.

S hogy ne feledkezzünk meg 1994-ről: akkor, amikor a második szabad választáson elsöprő győzelmet arattak, a jobboldali pártok több szavazatot kaptak, mint Hornék! Csak azok a szavazatok elvesztek, lévén a jobboldalon számtalan párt és pártocska… Ez tény, csak mindig elfeledkezünk róla.

A lelkiismeretlen hazudozás mellett pedig szintúgy megjelent a külső segítség. Ezt a külső segítséget ma úgy hívják: multinacionális, globális tőke.

Ha valaki ezt leírja, számíthat rá, hogy bigott és tőkeellenes jobboldalinak, még inkább szélsőjobbosnak fogják titulálni. Nos, nézzük meg, mit ír erről szerzőnk, a baloldali tudós ember: „2006 nyarán végleg lelepleződött ez a politika, s azóta a helyzet csak fokozódik. Kiderült, hogy kikből is áll a párt, s valójában kinek az érdekeit képviseli a szocialista kormány. Nyilvánvaló, hogy a multik érdekeinek egyoldalú túlhangsúlyozása miatt elvesztett az MSZP 1,5 millió szavazót. Tehát a multik ennyire ádáz közhatalmi kiszolgálásával muszáj lesz mind jobb-, mind baloldalon szakítani! S persze új alkut is kell majd velük kötni.”

A Fidesz, akár hatalmon, akár ellenzékben felhagyott, vagy megpróbált felhagyni a „multik ennyire ádáz közhatalmi kiszolgálásával”, azonnal rázuhant a legaljasabb, legnemtelenebb baloldali támadás, és az írástudók árulásában bűnös baloldali média. (Lásd: pécsi vízmű, hogy csak a legutóbbit említsük!) Aki itt megpróbálta nem ádázul kiszolgálni a multikat, arra nyomban rásütötték, hogy nem európai, nem modern, nincsen köze a mai világhoz és a realitásokhoz, továbbá múltba réved, és végül – kell-e mondanom? – antiszemita.

S miközben folyt a multik ádáz kiszolgálása, mint a mai magyar „baloldal” egyetlen éthosza, a színpadon eljátszottak már mindent, és mindennek az ellenkezőjét. Olykor belülről hozták a szerepet. Mint például akkor, amikor Gyurcsány a kilencvenes évek legelején arról értekezett a Mozgó Világ hasábjain, hogy nemsokára csak annak lesz befolyása, akinek nagyon sok pénze van. S hogy ez így helyes. Aztán nagyon sok pénze lett, és vett magának pártot, vett magának miniszterelnökséget. És tönkretette az országot, az áruló írástudók és médiagazemberek lelkes segedelme és helyeslése közepette. Most meg kiállt az övéi elé, és belesikoltotta a mikrofonba, hogy „ébresztő, demokraták!”, meg hogy „sok-sok szocializmust” akar. Pfuj… Okádék egy ember…

Aztán belülről hozta a szerepet Őszödön is, amikor tettestársai előtt színt vallott. (Utóbb a csak hozzá fogható gazember-értelmiségünk megmagyarázta és üdvözölte az elhangzottakat mint „igazságbeszédet”…)

Belülről hozták a szerepet akkor is, amikor kijelentették: „Nem a békákat szoktuk megkérdezni, hogy lecsapoljuk-e a mocsarat.” Belülről hozták a szerepet akkor is, amikor 2006. október 23-án kilőtték a szemeket. Akkor lehetett látni, mit tennének velünk, ha most harminc-negyven esztendővel korábban lenne…

S mit játszottak még?

Hát játszottak száz- meg ötven- meg húsz- meg öt és fél napos programokat. Bejelentettek már mindent, és semmiből sem lett semmi. Sírdogáltak a kamerák előtt félrehajtott fejjel, debil pofával. Megígértek már mindent, és minden ígéretüket leszarták. Könyékig turkáltak és turkálnak a zsebeinkben, miközben Fittelina hercegnőt viszik táncba… Elmondták, hogy a modernitás útja az állam leépítése.

És most?

Most meg kiáll elénk az új titán, és a képünkbe vágja szemrebbenés nélkül: Nemzeti minimum, hogy az állam mindig részt vállal az egészségügyben, az oktatásban és a munkahelyteremtésben. Uramisten! Akkor mi végre volt ez a nyolc lidérces esztendő? Mi végre volt Molnár és Horváth Ágnes? Mi végre a lerombolt egészségügy? A meghurcolt és közellenségnek ki­kiáltott orvostársadalom? A vizitdíj meg a tandíj? Mi végre a sok-sok, a békák megkérdezése nélkül lecsapolt mocsár? Mi végre a luxusautó hátsó ülésén, egy igazi elmebeteg energikusságával elmondott kampánybeszéd az adócsökkentésről, s mi végre mindjárt utána az adóemelés? Hová lett a pannon puma, disznófejű nagyurak, hogy legyetek átkozottak mindahányan!

Most kiáll elénk az ifjú titán, immáron bajuszka és szakállka nélkül, és szemrebbenés nélkül közli: „Ha bizalmat kap tavasszal a baloldal, a világ egyik legélhetőbb városává teszi Budapestet”. Uramisten! Húsz éve, húsz rohadt éve garázdálkodtok itt, Budapesten, s lett a mi szép városunk sivatag; a kosz, a retek, a slum, a dzsuva apoteózisa. S miközben ezt tettétek, a világ összes pénzét elloptátok. A végén már a látszatra sem ügyeltetek, mert elhittétek, így lesz ez már az idők végezetéig. Mire kérsz te bizalmat, te nyomorult? Mire? Huszonöt perce vagy miniszterelnök-jelölt, és máris hozod a kötelezőt: összevissza hazudozol! Egyszer azt mondod, nem tekinted ellenségnek a jobboldalt, aztán így nyilatkozol a szennylapnak: „(…) a törésvonal nem jobboldali vagy baloldali pártok között húzódik, hanem a demokraták és a nem demokraták között. Az egyéni érdeket képviselők és a közösségben hívők; a reálisan gondolkodók, a felelősen gazdálkodók és a populisták között. Törésvonal húzódik azok között is, akik a társadalmi különbségeket csökkenteni akarják, illetve, akik konzerválni azt. Ezek eltérő világképek.”

Micsoda gennyes, velejéig hazug, buta, szarházi mondatok… Demokraták és nem demokraták, mi? Csökkenő társadalmi különbségek és konzervált társadalmi különbségek, mi? Pfuj… Okádék egy ember…


Ismered-e amúgy József Attilát? Figyelj:


„(…)Rám csapott,
amiből eszméletem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!


Ez az örökségetek. Negyven, és háromszor négy év után. S még ez:


„A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.”


Na, ez maradt utánatok. Erre csináljatok „büszke kampányt”, átkozottak!

Amúgy jó, ha tudjátok: József Attila minden sora élő, eleven valóság ma is – egyet kivéve. Egy sor már nem igaz, mégpedig ez: „Az ország nem kérdi, mivégre engedik meggyűlni a bajt” …

De. Az ország most meg fogja kérdezni. És az utánatok jövők válaszolni fognak erre a kérdésre. S az lesz a ti végzetetek, a végetek.

A dokumentum szerzője erről így ír: „Mindamellett már előzetesen tudomásul kell vennünk valamit. Tudniillik a Fidesz kísérletének esetleges összeomlása egyáltalán nem áll sem az ország, sem a baloldal érdekében. Ugyanis nem az MSZP vagy valamiféle jogutód baloldal fog következni a hatalmi váltógazdaságban. Nemhogy gyors, de hosszabb távú baloldali revánsra sincs ma már esély. Az MSZP országos listája is mutatja, hogy a változások őrei a pártot belülről tökéletesen monolizálták és oligarchizálták. Tehát véglegesen kiderült, hogy belső mozgástér az MSZP keretei között nincs. Azonban éppen ezért nincs esélye az MSZP-nek a népszerűség visszaszerzésére sem.”

Hát így, disznófejű nagyurak.

Ez a harc lesz a végső. És most tényleg, végre…
Bayer Zsolt

Betegség Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
„Mindenütt, ahol valami új keletkezik, gyöngeség, betegség, dekadencia van jelen. Minden, ami új csírákat termel, a csökkentett élet látszólagos állapotában leledzik: a terhes asszony, a fogzó gyerek, a vedlő kanárimadár. Tavasszal az egész természetnek némi neuraszténiája van. A pithecanthropus bizonyára dekadens volt. Az az ismert betegség is, amelyet idegességnek neveznek, nem más, mint fokozott fogékonyság az ingerek iránt, a visszahatás fokozott gyorsasága, gazdagabb és merészebb gondolattársítási képesség, egyszóval: szellem.”

Kevés betegebb és idegesebb élőlény van ma a magyar társadalomnál. S ha igaza van Egon Friedellnek – márpedig neki általában igaza van –, akkor mi új csírákat termelünk, vagy Pithecanthropusok vagyunk.
Ez is, az is.

Új csírákat termelünk, mert ami történt velünk az elmúlt esztendőkben, az megköveteli az új csírák termelését. Az elkeseredettségünkből, megaláztatásunkból, gyűlöletünkből, haragunkból és kiábrándultságunkból valami új van születőben. Valami új, ami természetszerűleg magában foglalja a régit. Mindazt a sok régi szépet, amit elvettek tőlünk, amitől megfosztottak minket, amit feleslegesnek hazudtak.

S benne lesz ebben az újban a jogos bosszú. A jogos és törvényes bosszú. Mindenért. Mert minden embernek és minden társadalomnak elemi joga elégtételt venni, ha becsapták, megalázták, félrevezették, tönkretették s kiröhögték. De az az ember, az a társadalom, amelyik nem törvényes keretek között vesz elégtételt, semmiben sem különbözik a jakobinusoktól, bolsevikoktól, Kun Béláéktól, a nyilasoktól vagy éppen Kádáréktól.

Volt a Horthy-kornak egy kegyelmi pillanata. Egy pillanat, amikor lehetett tudni, hogy a tengernyi baj és szomorúság ellenére alapvetően rendben mennek a dolgok. Ez az a pillanat volt, amikor egyszerre ült Horthy börtönében Rákosi és Szálasi.

Első dolog legyen megidézni ezt a kegyelmi pillanatot… Minden más csak eztán következhet, mindennek csak eztán van értelme.

S persze neuraszténiás Pithecanthropusok vagyunk.
Hiszen elvették az önbecsülésünket, az összes igazodási és viszonyítási pontunkat – mindent, amiben hihettünk.

Most ez egyszer tényleg befelé kunkorodik a lelkünk már. És a kufárok erre a befelé kunkorodó lélekre is szemet vetettek. Egy részük a jakobinusok dühével ócsáról mindent és mindenkit, önmagát kinevezve egyedüli tisztának. Más részük a technokrata gazember jeges racionalitásával méricskéli a lehetőségeket, hogy még mi mozdítható, s miképpen lehet a gyűlölet szításával minimalizálni a vereséget. Az ezerszer lesajnált polgár, a roncsként is tisztességes középosztály meg rémülten keresi a fogódzót. És egyre retteg, mert tud már, mert látott már, mert átélt már mindent.

S mert alig-alig maradt vesztenivalója.
Soha nem látott cégéres gazemberek tettek itt tönkre mindent. De a rothadó televényben új csírák növekednek. S mi legyengülve, neuraszténiásan, sebezhetően várunk. Úgy érezzük néha, hogy már nem is bírjuk soká. S éppen ezt lovagolják meg azok a kufárok, akik mindenki gazemberségét, mindenki alkalmatlanságát hirdetik, s akik önmagukban vélik megtalálni az azonnali megoldást.

De: „(…) minden ingernek az a tulajdonsága, hogy fejlesztően hat, és minél erősebben és szabályosabban ingerelnek egy szervet, annál nagyobb lesz a teljesítőképessége.”

Friedell mesternek ebben is igaza van. Ugyanis ha nem lenne igaza, mi már nem is léteznénk. De létezünk. S mily különös érdekesség, hogy az összes gazember s korunk összes jakobinusa abban érdekelt, hogy éppen mi ne létezzünk.
Hát nem fog sikerülni nekik.

Mert mi még betegségünkben is ezerszer erősebbek vagyunk őnáluk.
Bayer Zsolt

Gyerekeink Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
Pécsen egy egyetemi hallgató megölte egyik társát. Egy másikat életveszélyesen megsebesített, két másikat pedig súlyosan.

A pécsi ámokfutó huszonhárom éves. Már nem gyerek – de szörnyű tette alapján nem is igen felnőtt. Valahol megállt fél úton…

Egerbaktán, az általános iskolában hat tizennégy év alatti gyerek lefogott egy tízéves kislányt. Letépték a ruháit, földre teperték, majd egy seprű nyelével megerőszakolták. Illetve… Nem is tudom, hogyan lehet ezt leírni. Egy seprű nyelét feldugták a nemi szervébe…

Próbálok visszaemlékezni magam, magunk tízéves korára.

Igen, szerelmesek voltunk, valószínűleg mindannyian. Három lány is volt az osztályban, három gyönyörű lány: a Boér Erika, a Király Anikó és a Matuska Zsuzsa. Hát mi, fiúk őbeléjük voltunk szerelmesek. De bárhogyan is igyekszem felidézni az akkori időket és emlékeket, bármilyen önsorsrontó őszinteséggel akarom tudni, milyen is volt a tízesztendős szerelem, sehogyan sem akar megjelenni emlékeim között a lányok meztelen teste. Nincsen nemi szerve a tízesztendős szerelemnek. S ha akkori konfliktu­sainkra gondolok, akkor is úgy tűnik, mintha egy másik világban, másik bolygón, másik időben éltünk volna. Ugyanis verekedtünk mi, éppen eleget. Mert a fiúk verekszenek. Valamiért nem múlhat el gyerekkor verekedés nélkül. Hát verekedtünk, sokat. S volt koreográfiájuk azoknak a verekedéseknek. Többnyire – ahogy most visszaidézem – birkózás volt a verekedés. Csak nagyon ritkán ütöttük meg egymást. S ha igen, akkor is pofon csattant. De mégis, inkább a birkózás volt általános. S aki földre került, alulra, az feladta. A felül lévő pedig befejezte nyomban. Mert ha nem így történt volna, hát a körülálló többi fiú leszedi a győztest a vesztesről, és ki is közösíti. Megvolt mibennünk a farkasok törvénye. Ha a gyengébb megadja magát, a másik elvonul.

A két kaposvári gyerek megkínozta és agyonverte társát. Biztos vagyok benne, hogy az a harmadik fiú megadta magát. Megadta magát, és könyörgött az életéért. Hiába… Egerbaktán nemi szerve lett a tízesztendős szerelemnek. S egy seprűnyél játszotta a főszerepet. S még fel is vették – gondolom, a telefonjukkal – a kislány szenvedését. A megaláztatást. A bűnt és az iszonyatot. S nem vehették fel másért, csak azért, hogy később dicsekedhessenek vele.

A pécsi egyetemista egykedvűen ölt. Pisztollyal. Vaktában. Mindenkire lőtt, aki mozgott. A világot akarta lemészárolni. Mert csúnyán néztek rá, mert kirekesztették, mert… Hát nem mindegy?

A gyerekek amúgy kegyetlenek. A gyerekközösség farkas­közösség. Szigorú törvényekkel. Olvassák csak el az Iskola a határont. Vagy Goldingtól A legyek urát. Igen, Golding gyerekei A legyek urában eljutnak az ölésig. Az ölés, a gyilkolás vágyáig és izgalmáig. De Golding gyerekei egy lakatlan szigeten vannak. Oda kerültek, kívül a társadalmon. A törvényeken. Ez a kívül levés, ez a lakatlan sziget, ez a felnőttek nélküliség, ez a törvényen kívül helyezettség szükségeltetik ahhoz, hogy Golding gyerekei állattá váljanak. Hogy Ralph vezetésével meginduljon, megindulhasson a hajsza a szemüveges Röfi ellen…

Az egerbaktai, kaposvári gyerekek itt élnek köztünk. A pécsi nem gyerek és nem felnőtt is itt él köztünk. S az összes többi is. Akik naponta elkövetik a szörnyűségeket, az iszonyatokat. S vagy kiderül, vagy nem. De egy biztos: köztünk vannak. S nincs háború sem. „Béke” van és „jólét”. A másságot tisztelő, másságkultuszban fetrengő, mélyen „civilizált” társadalom a miénk.

Ezek a „gyerekek”: mi vagyunk. El sem merem gondolni, mi történne, ha kikerülnének a „civilizációnkból”. Ha kikerülnének fennhatóságunk alól. Hiszen bennük láthatjuk, hogy vége a világnak. Pedig most még „vigyázunk” rájuk. Nem fordulhatunk el. Ezt a halálra ítélt világot mi készítettük. Mosolyogva, büszkén. Legyünk átkozottak.
Bayer Zsolt

Mesterházy Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
Eldőlt.

Feltehetőleg eldőlt már régebben, csak szükség volt egy kis izgalomra, találgatásra – mert úgy mégis fontosabbnak tűnik a dolog. Eldőlt tehát, hogy Mesterházy Attila lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje a következő választáson.

Mielőtt róla szólnánk, beszéljünk kicsit arról, aki nem lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje. (Addig hátha eszünkbe jut valami Mesterházyról…) Szóval arról, aki nem lett: Kovács Lászlóról. Mert mégis csak jellemző, hogy Kovács László neve egyáltalán felmerült, sőt, ahogy a legutolsó hírek mutatták, komolyan felmerült. S számos szocialista megfogalmazta, hogy Kovács bizony több szavazatot hozhatna a pártnak, mint Mesterházy.

És tényleg…

A jó öreg Kovács László minden bizonnyal a nyugdíjazott és tisztességtelenségben megőszült volt munkásőrök között jobban aratott volna. S lássuk be, ez a réteg az MSZP jelenlegi utolsó esélye. Mi tagadás, jó lett volna látni, ahogy a tisztességtelenségben megőszült Kovács László beszél az MSZP megújulásáról. Átjött volna a „message”, ahogy mostanában mondani szokás… De hát, győzött a fiatalság.

Győzött Mesterházy, s nem húzhatjuk tovább az időt, róla kell szóljunk valamit.

Mindenekelőtt le kell szögeznünk a legfontosabbat: Mesterházy soha életében nem dolgozott. Egyetemekre járt, aztán mindjárt belevetette magát a politikába. Ezt azért kell mindjárt a legelején leszögeznünk, mert Orbán Viktorral szemben 1998 óta ezt emlegetik a seggfejek. A szoci nyugdíjasok, egykori munkába belerokkant párttitkárok meg a többi. Ezért gondolom, hogy Mesterházyról hamarosan szintén elmondják ezt az állatságot.

Amúgy Mesterházy kiművelt emberfő, valóban, minden cinizmus nélkül. S ugyan soha életében nem dolgozott (haha, ugye milyen nehéz az élet, meg a hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát, idióták!), ilyen képzettséggel, ennyi nyelvismerettel akár fideszes is lehetne. A Fidesz-kormány idején jelentkezett is a Miniszterelnöki Hivatalba munkára, miképpen az egyetemi éveik alatt Ujhelyiék is végigjárták a pártokat, többek között a szegedi Fidesznél is bejelentkeztek, csak hát, oda nem kerültek be. Így aztán a sor végén bekopogtattak az MSZP helyi irodájába – ne feledjük, az 1990-es évek elején járunk! –, ott meg ücsörgött néhány szőrehullató vén komcsi, s azok felettébb megörültek a „fiataloknak”. Így lettek ők emeszpések. S ha Orbánék idején felveszik Mesterházyt a MEH-be, akkor most ő sem az emeszpé miniszterelnök-jelöltje. Ám a sors útjai kifürkészhetetlenek.

Mesterházy útja az MSZP-be vitte őt. Lehetett volna másképpen is – de nem lett másképpen. Volt erre persze némi családi indíttatás is. Annak idején három nőgyógyász volt Veszprémben. A Csergőfi, a Csongrádi meg a Mesterházy. A Csongrádi doktor úr jobbos volt, őt száműzték Tapolcára. A Csergőfi doktor úr meg munkásőr volt – képzeljenek el egy nőgyógyász munkásőrt, hű, a mindenit! –, s az ő kebelbarátja meg a Mesterházy doktor úr lett. Ennek a mi Mesterházynknak a papája. Tehát Mesterházy – aki még soha életében nem dolgozott – hamar megismerhette odahaza az eszmét.

De ez sem baj. Igazából nincs is baj.

Mesterházy most miniszterelnök-jelölt, és majd sokat fog szerepelni a médiában. Nagyjából már megtanulta, amit egy ifjú emeszpésnek meg kell tanulnia. Profin fog hazudozni, kibújni minden felelősség alól stb. A zselézett haja hozhat plusz egy százalékot, a bajusz-szakáll kombinációja meg még egyet. Igaz, Freud mester egy helyütt megjegyzi, hogy az a férfi, aki napi öt percnél többet fordít arcszőrzete ápolására, másra is hajlandó.

Igen. És nagyjából ennyi, amit Mesterházyról tudni, megjegyezni érdemes.
Bayer Zsolt

Kecskemét Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont
Senki nem tud semmit.
Senki által sem felügyelt, senki által nem figyelt, ellenőrzött, működtetett minisztérium volt a sportminisztérium.

Nincsen az a titkos NASA-laboratórium, amely hasonlatos lehetne hozzá.

Onnan csak kinőttek a nagyok, a hatalmasok. Onnét jött maga Gyurcsány, maga Szilvásy, s az új arc, Mesterházy.
Onnan jött majd az összes új undok.
Az egykor volt sportminisztériumban csak Kafka tudott volna eligazodni.

Ő értett a képtelenségekhez. Jozef K. is, Gregor Samsa is kényelmes otthonra lelt volna ottan.
De ott sajnos az új undokak leltek kényelmes otthonra.
S onnan ment ki a pénz is, persze. Onnan is. S úgy tudott kimenni, hogy nem látta senki. Senki sem adott rá engedélyt, senki sem felügyelte, ellenőrizte, senki sem kérdezett semmit sem.

Úgy tűnik most, immáron az összes egykori tisztségviselő vallomását ismerve, hogy Zuschlag János éjszakánként egyedül járt be a sportminisztériumba. A portást (aki nyilván nem tud semmit) egy kábítólövedékkel elkábította, majd felment a nagy, központi széfhez, amelyhez saját kulcsa volt, s onnét kisebb-nagyobb összegeket kivéve távozott. Másnap reggel bement, köszönt a még mindig kótyagos portásnak, frissen, energikusan köszöngetett jobbra és balra, majd az előző éjjel kivett kisebb-nagyobb összegekhez utólagosan elismervényeket, engedélyeket, igazolásokat készített, melyeket aláíratott a gyanútlan tisztségviselőkkel. Miniszterrel, államtitkárral, helyettes államtitkárral, taki nénivel. A rendszer nagyszerűen, pompásan és hibátlanul működött, egészen addig, amíg Zuschlag egy végzetes napon rosszízű viccet engedett meg magának a zsidó áldozatok rovására.
Utána hamar összedőlt minden.

S Zuschlag azóta előzetesben üldögél.
Gyurcsány meg nem tud semmiről. Szilvásy, a „féreg”, ahogy Zuschlag maga nevezi, szintén nem tud semmiről. Illetve csak annyiról, hogy az ügyészség a hibás. Ocsovai, egykori helyettes államtitkár állítja, hogy Mesterházy adott instrukciókat a pénzek elosztására vonatkozóan. Mesterházy egykori államtitkár állítja, hogy nem adott instrukciókat, sőt, meg sem keresték ilyen ügyekben. Ellenben Ocsovai…
Tényleg összedőlt minden.

Kecskeméten ott adja egymásnak a kilincset az egész bűnbanda, és összevissza hazudozik, és keni egymásra a mocskot.

Zuschlag meg, a képek tanulsága szerint már csak röhög az egészen. S végül is, lássuk be, ebben az egész történetben ő a legbecsületesebb, legőszintébb, legártatlanabb figura immár. Azzá nőtte ki magát a többi mellett. S mindent tud, de ő az egyetlen, akiben maradt annyi betyárbecsület, hogy hallgat. Vagy mondtak neki valamit, amiért érdemesebb hallgatnia, és egyedül elvinnie a balhét.
Aki viszont tényleg megérdemli feltétlen bizalmunkat és támogatásunkat, az a kecskeméti bíróság, ügyészség – a kecskeméti igazságszolgáltatás. Ha ők nem lennének, talán Zuschlag-ügy sem lenne.

De vannak, szerencsére. És teszik a dolgukat. Az MSZP börtönválogatottja pedig megkezdi az alapozó edzéseket, s a jövő idényben már akár szép sikereket is elérhet a házi bajnokságban.

Különösen, ha hamarosan csatlakozik hozzájuk balhátvédnek Kolompár Orbán, cigánypénzügyi szakértő.
Aki immáron szintén bíróság előtt áll, és próbálja megmagyarázni, hová lettek a milliók.
S hol áll bíróság előtt Kolompár?
Naná, hogy Kecskeméten!

Jó hely az, no, és mindig is az volt. Már akkor, amikor kiállította nyalka verbunkját.