Isten malmai
Seszták Ágnes
2010. február 2. 00:01
Magyar Nemzet
Ha van bosszantó közmondás a magyarban, akkor ez az. Isten malmai lassan őrölnek, de a magyar igazságszolgáltatás malmai még ennél is döcögősebbek. Úgy volt ezzel a polgár, hogy folyamatosan nézték hülyének, majdcsak elfelejti, hol milyen disznóságok történnek, és tovább nézi országa leépülését. Budapesten tetőzik az érzés, mintha minden cégéres gazember itt adna randevút egymásnak, miközben Cipruson meg a Kajmán-szigeteken hizlalják a lopott pénzt. A fővárosi MSZP–SZDSZ-koalíció olyan eredményesen működött, hogy mindent eltakartak a nagyérdemű szeme elől.
Tudjuk, hogy Demszky Gábort nem a kétdiplomások választották újra, de az már a legutolsó hajléktalannak is feltűnt, micsoda változások vannak a városban. Azelőtt nem volt hová lehajtani a fejüket, most az egész Kossuth utca bedeszkázott üzletei, vagy a Rákóczi út üresen ásító portáljai a rendelkezésükre állnak. Úgyhogy az óriásplakátokon tudassák ezt is a fedélnélküliekkel.
A tévé emlőin ücsörgők egyszer csak rájöttek, hogy nem azért törik ketté a csuklós busz, nem azért gyullad ki, nem azért fűtetlen, nem azért mocskos és nem azért nem lehet benne ünneplőruhában leülni, mert szegény a város, a „rohadt” Orbán kiszárította, hanem mert a főváros és az állam cégeiből zsákszámra hordják ki a csókosok a pénzt. Az egész ország fenékre ült, amikor kiderült, hogy a BKV-nál egy személyzeti főnök 100 milliós végkielégítéssel nyugdíjba ment, majd másnap reaktiválta magát, és milliókért tovább tevékenykedett. Tréfa volt a kimagyarázkodás. Az egész BKV-vezérkar beszélt szaporán, ez csak elszigetelt eset lehetett, miközben napról napra hallottunk hajmeresztő végkielégítésekről és a másolók megszámlálásának milliós összegéről. Kocsis István vezérigazgató kezdetben szintén nem tudott semmiről, majd később a dolgok élére állt. Akkor már az egész város, ország dühös és haragos volt a pofátlanságnak attól a megnyilvánulásától, hogy a szocialisták és szabad demokraták, élükön Demszky Gáborral, soha semmiről nem tudtak és nem is sejtettek. A BKV évek óta csak veszteséget termel. A főpolgármesternek húsz év alatt nem volt érkezése megnézni a BKV gazdálkodását?
Ez már nem vicc, tudatos merénylet a közvagyon ellen. Demszky minden évben megzsarolta az aktuális kormányt, hogy súlyos milliárdokkal segítse ki a BKV-t, amit aztán az elvtársak kiloptak a hátsó ajtón. Utolsó számítások szerint 3,3 milliárd tűnt el a kasszából, mire a gépezet megindult, és Szalainé Szilágyi Eleonóra letartóztatása megdöntötte az addig szilárdan összecementezett bűnszövetkezetet. A villámok csapkodtak, és mindnyájan vártuk, mi lesz Hagyó Miklósnak, ennek a nagyképű és kellemetlen politikusnak a sorsa, akinek a kezében volt a BKV felügyelete. Már akkor gyanúba keveredett, amikor a szóvivője két állásból húzta a fizetését ugyanazért a nyolc óráért. De nem hagyták bántani Hagyó elvtársat, aki egyébként a Red Bulltól jött, vörös is, bika is, megérdemelte a budapesti lista harmadik helyét. A szocialista párt erkölcstelen és ostoba álláspontja csak akkor rendült meg, amikor a házi őrizetes Antal Attila és Balogh Zsolt is rávallott Miklósunkra.
Mégis, mit képzeltek, hogy aki a BKV-t felügyeli, az semmit nem tud az ott folyó ügyekről? Például Székely Gábor? Demszky már szűköl, és egy makogással elhatárolódott Hagyótól, akit még most sem rúgtak ki a pártból, hanem megkérték, méltóztasson önként lemondani listás helyéről, mandátumáról. Szív, hasadj meg, Steiner úr, íme az értéktisztelő, értékek mentén szerveződő párt becsületes tagja. Kármentésként adjanak fel egy hirdetést: keressék Herkulest, hogy vezényelje keresztül a Dunát a BKV-n, aztán mások kezdjék újra. Önöket látni sem akarjuk.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Seszták Ágnes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Seszták Ágnes. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. február 2., kedd
2009. augusztus 8., szombat
A daganat nem vár
Seszták Ágnes
2009. augusztus 8. 00:01
Magyar Nemzet
Legalább két napja nem olvastunk egyetlen orvost gyalázó, kórházat feljelentő híradást sem. Most azonban bőségesen kaptunk a nyakunkba. A hírek szerint az Országos Onkológiai Intézet nem fogad vidéki betegeket, illetve nem fogadja a kötelező területi ellátáson kívüli eseteket. Kisvártatva nyilatkozott Székely miniszter, beígérve egy fenyegetést, anyagi támogatást, és megnyugtatta a lakosságot – ha esetleg megfordult volna abban a buta fejében, hogy itt azért valami nincs rendjén –, tudja meg, hogy minden a legnagyobb rendben. Az Országos Onkológiai Intézetből pedig nem küldhetnek el egyetlen beteget sem. Irgum-burgum!
A miniszter fejéből hirtelen kiszállt a csúnya tényszerűség, hogy maga az egészségügyi főhivatal találta ki azt a finanszírozási rendszert, amely szerint ha több beteget lát el a kórház az OEP/ Egészségügyi Minisztérium által megszabott keretnél, akkor nem nyereséget termel, hanem a kórház veszteségét növeli. Továbbá elfelejtették, hogy a tavalyi teljesítményeket az idén csak 70 százalékig fizetik ki. Elfelejtik, hogy 2006 óta folyamatosan pénzt vonnak ki az egészségügyből. Elfelejtik, hogy Magyarországon nem a betegségek mennyisége és minősége határozza meg a gyógyítást, hanem a Pénzügyminisztérium. Ez a daganatos betegségekre vetítve azt jelenti, hogy évente 33 500 ember hal meg rákban, és 60 000 új beteget diagnosztizálnak.
Az Országos Onkológiai Intézet csúcstechnológiával rendelkező csúcsintézmény. Eddig fogadta is azokat a bonyolult eseteket, amelyeket a vidéki rákcentrumokban nem tudnak gyógyítani. Ami szintén nem egyértelmű. A ráknak vannak olyan fajtái, kezelései, amelyek rendkívül drágák és hosszadalmasak. Itt jegyzem meg, hogy a befizetett járulékok alsó hangon sem fedezik a magas szintű orvosi ellátást. A vidéki centrumok küszködnek a pénztelenséggel, így egyszerűbbnek tűnik megszabadulni a problémás esetektől. Igazi csapda, mert a ráknál az idő, a gyorsaság életmentő tényező, és a beteg bizakodva megy oda, ahol viszont utasításra csak területileg odatartozó pácienseket lehet ellátni. El is látnak mintegy 502 930 beteget, sugárterápiában és onkoradiológiai kezelésben 1 348 577-en részesülnek, s az intézet naponta 2000 ambuláns beteget fogad. Dühítő, amikor a lezárt műtőkről és a pihenő műszerekről szólnak a beszámolók, csak a közlés másik fele hiányzik. ha átlépik a kötelező betegszámot, jön a büntetés, és az OEP nem fizet.
Természetesen más üzenet is van a nyilvánosság felé. Névtelen (?) nőgyógyászokról szól a fáma, akik világhíresek, és erkölcsi felháborodásukban távoztak. Annyira gyorsan, hogy még a tisztázást sem várták meg. Kásler Miklós viszont nevesítve van, s a vitafórumokon mint szemforgató, vallásos autokrata jelenik meg, akinek diplomája ugyan van, de orvosi lelkiismerete csekély. Előkerül Éger István is: „ezeknek ott tartunk be, ahol tudunk”. Nincs itt némi súlyos személyeskedés? Elterelve az eredeti problémáról a hangsúlyt. És hogy mi az? Közérthetően, tehát megbocsátható demagógiával: egy olyan országban, ahol a rák vezető halálok, ahol évente kisebb várost visz el a kór, amitől minden ember retteg, ott ne spóroljanak ágyakkal, berendezésekkel, terápiákkal és főképp, ne húzzák az időt.
Nehéz úgy tekinteni a mi egészségügyünk állapotára, mint normális ország, normális stratégiájára. De az, hogy az összes rákbetegeket ne azonnal és ne hatékonyan lássák el, ebben az emberek az ordító igazságtalanság mellett az egészségügyi főhatóságok bizonyos szándékosságát vélik felfedezni. Ami társadalmi hatásait tekintve roppant gyúlékony alapanyag.
Seszták Ágnes
2009. augusztus 8. 00:01
Magyar Nemzet
Legalább két napja nem olvastunk egyetlen orvost gyalázó, kórházat feljelentő híradást sem. Most azonban bőségesen kaptunk a nyakunkba. A hírek szerint az Országos Onkológiai Intézet nem fogad vidéki betegeket, illetve nem fogadja a kötelező területi ellátáson kívüli eseteket. Kisvártatva nyilatkozott Székely miniszter, beígérve egy fenyegetést, anyagi támogatást, és megnyugtatta a lakosságot – ha esetleg megfordult volna abban a buta fejében, hogy itt azért valami nincs rendjén –, tudja meg, hogy minden a legnagyobb rendben. Az Országos Onkológiai Intézetből pedig nem küldhetnek el egyetlen beteget sem. Irgum-burgum!
A miniszter fejéből hirtelen kiszállt a csúnya tényszerűség, hogy maga az egészségügyi főhivatal találta ki azt a finanszírozási rendszert, amely szerint ha több beteget lát el a kórház az OEP/ Egészségügyi Minisztérium által megszabott keretnél, akkor nem nyereséget termel, hanem a kórház veszteségét növeli. Továbbá elfelejtették, hogy a tavalyi teljesítményeket az idén csak 70 százalékig fizetik ki. Elfelejtik, hogy 2006 óta folyamatosan pénzt vonnak ki az egészségügyből. Elfelejtik, hogy Magyarországon nem a betegségek mennyisége és minősége határozza meg a gyógyítást, hanem a Pénzügyminisztérium. Ez a daganatos betegségekre vetítve azt jelenti, hogy évente 33 500 ember hal meg rákban, és 60 000 új beteget diagnosztizálnak.
Az Országos Onkológiai Intézet csúcstechnológiával rendelkező csúcsintézmény. Eddig fogadta is azokat a bonyolult eseteket, amelyeket a vidéki rákcentrumokban nem tudnak gyógyítani. Ami szintén nem egyértelmű. A ráknak vannak olyan fajtái, kezelései, amelyek rendkívül drágák és hosszadalmasak. Itt jegyzem meg, hogy a befizetett járulékok alsó hangon sem fedezik a magas szintű orvosi ellátást. A vidéki centrumok küszködnek a pénztelenséggel, így egyszerűbbnek tűnik megszabadulni a problémás esetektől. Igazi csapda, mert a ráknál az idő, a gyorsaság életmentő tényező, és a beteg bizakodva megy oda, ahol viszont utasításra csak területileg odatartozó pácienseket lehet ellátni. El is látnak mintegy 502 930 beteget, sugárterápiában és onkoradiológiai kezelésben 1 348 577-en részesülnek, s az intézet naponta 2000 ambuláns beteget fogad. Dühítő, amikor a lezárt műtőkről és a pihenő műszerekről szólnak a beszámolók, csak a közlés másik fele hiányzik. ha átlépik a kötelező betegszámot, jön a büntetés, és az OEP nem fizet.
Természetesen más üzenet is van a nyilvánosság felé. Névtelen (?) nőgyógyászokról szól a fáma, akik világhíresek, és erkölcsi felháborodásukban távoztak. Annyira gyorsan, hogy még a tisztázást sem várták meg. Kásler Miklós viszont nevesítve van, s a vitafórumokon mint szemforgató, vallásos autokrata jelenik meg, akinek diplomája ugyan van, de orvosi lelkiismerete csekély. Előkerül Éger István is: „ezeknek ott tartunk be, ahol tudunk”. Nincs itt némi súlyos személyeskedés? Elterelve az eredeti problémáról a hangsúlyt. És hogy mi az? Közérthetően, tehát megbocsátható demagógiával: egy olyan országban, ahol a rák vezető halálok, ahol évente kisebb várost visz el a kór, amitől minden ember retteg, ott ne spóroljanak ágyakkal, berendezésekkel, terápiákkal és főképp, ne húzzák az időt.
Nehéz úgy tekinteni a mi egészségügyünk állapotára, mint normális ország, normális stratégiájára. De az, hogy az összes rákbetegeket ne azonnal és ne hatékonyan lássák el, ebben az emberek az ordító igazságtalanság mellett az egészségügyi főhatóságok bizonyos szándékosságát vélik felfedezni. Ami társadalmi hatásait tekintve roppant gyúlékony alapanyag.
2009. augusztus 1., szombat
Randevú a híd alatt
Seszták Ágnes
2009. augusztus 1. 00:01
Magyar Nemzet
Várom az inváziót. Hogy a kereskedelmi csatornák, karöltve a királyi televízióval, nap mint nap előveszik a forint- és devizahitelesek szomorújátékát, és segítve őket, újra és újra megmutatják, milyen is a magyar valóság wakeboard, sztárválás vagy sztáresküvő és Bódy Rómeó Anzseló keresztelője mögött. Miközben habnál is könnyebb nyári szórakozásokat tukmálnak ránk, és lassan nincs olyan szeglete az országnak, ahol akár pénzért is, de csöndet lehetne venni, addig egy iszonytató dráma bontakozik ki előttünk emberi tragédiákkal, akár halállal is kísérve.
„A lúzerek országa lettünk” – mondja a fórumozók szlengjét csillogtatva Felcsúti Péter. A Bankszövetség elnöke nem spórol a minősítésekkel, amikor a fenséges és érinthetetlennek hitt bankokról némi elmarasztaló szó esik. Felcsúti úr azt mondja, az elmulasztott reformok és a nyakló nélküli fogyasztás tette az ország lakosait fizetésképtelenné. Mert ugye az átlag magyar semmiféle ösztönzést nem kapott arra nézvést, hogy a kis pénzét bankba tegye, hogy az ott fialgasson. Felcsúti úr szerintem téved, bár mint civil semmit nem értek a bankszakmához, ezért vitaképtelen vagyok – szerinte. Nem is vitatkozom én. Először is, reformok ide vagy oda, a magyar átlagbérek az ötödét sem érik el az európai uniós országokénak. Másodszor szeretnék hallani olyan konstrukcióról, amivel tetemes kamatra lehetett volna szert tenni.
Én megpróbáltam, és megtapasztaltam, hogy a betett pénz a kamatok ellenére kevesebb lett, mint volt. Ellenben karácsonykor, mint kedves ügyfél, kaptam a banktól két papírlapot, egy ezüstöt és egy aranyat, hogy próbáljak belőlük origamit hajtogatni. Megható figyelem. Az árfolyam-ingadozás az a bűvszó, ami nálam lehervasztotta a takarékoskodási kedvet. És nincs is nagyon miből félretenni, a magyar jövedelmekbe nincs bekalkulálva a megtakarítás. Tehát, ha nem telik lakásra, egy plazmatévére talán… A többit ismerjük, a nemzetközi bankvilág pénzbősége lehetővé tette, hogy az emberek devizában eladósodjanak, hogy megvehessék áhított hajlékukat.
Sokan, rengetegen adósodtak el 10, 20, 30 évre, viszont az állam fel lett mentve mindenfajta lakásépítés alól, elvégre működött az olcsó, tiszta, finom devizahitel. És most itt a csőd. Nem ritka, hogy a bank 50 százalékkal emelte meg a törlesztőrészletet. Ruházkodni nem muszáj, enni sem nagyon, utazni pocséklás, de lakni muszáj, mert fedél kell a fejünk fölé. A homo sapiens már csak ilyen, képtelen barlangban vagy földbe vájt lyukakban lakni. A híd alatt egy fokkal jobb, ott jár a levegő, és a fent futó villamosból lehet tudni, mennyi az idő. Itt tartunk. A Hír TV szinte az egyetlen, ahol emberközelbe hozzák ezeket a tragédiákat.
Amikor már minden mozdíthatót eladtak, amikor minden remény elfogyott, amikor minden könnyet elsírtak, akkor a bank kimondja a végszót: árverés. Akkor mi lesz? Tudom, hogy ez Felcsúti Péteréket nem érdekli, de mi lesz azokkal, akiket kizavarnak az utcára? A ki nem fizetett, de jó ideig fizetett lakásukból? Azok albérletbe mennek? Bútorostól, gyerekestől, kutyástól? Ki akarna családot albérlőnek? Senki. Mi lesz azokkal, akik munkanélküliek, és úgy kell távozniuk? Nyáron kemping, télen a budaörsi barlanglakás, vagy mi? Hányan lesznek hajléktalanok? Mibe kerül ez a kormányzatnak, és mibe kerül ez emberi minőségromlásra átszámítva?
A kormány fenyegetőzik, de kisfiúk ők ahhoz, hogy bank ellen lépjenek. Holmi etikai kódexről beszélnek, ami egy darab papír, és a világon semmire sem kötelez. Üres fecsegés. Ebben az országban azt a fogalmat használni a bankok vonatkozásában, hogy etika, egyébként is kész röhej. Más téren sem jobb a helyzet.
Seszták Ágnes
2009. augusztus 1. 00:01
Magyar Nemzet
Várom az inváziót. Hogy a kereskedelmi csatornák, karöltve a királyi televízióval, nap mint nap előveszik a forint- és devizahitelesek szomorújátékát, és segítve őket, újra és újra megmutatják, milyen is a magyar valóság wakeboard, sztárválás vagy sztáresküvő és Bódy Rómeó Anzseló keresztelője mögött. Miközben habnál is könnyebb nyári szórakozásokat tukmálnak ránk, és lassan nincs olyan szeglete az országnak, ahol akár pénzért is, de csöndet lehetne venni, addig egy iszonytató dráma bontakozik ki előttünk emberi tragédiákkal, akár halállal is kísérve.
„A lúzerek országa lettünk” – mondja a fórumozók szlengjét csillogtatva Felcsúti Péter. A Bankszövetség elnöke nem spórol a minősítésekkel, amikor a fenséges és érinthetetlennek hitt bankokról némi elmarasztaló szó esik. Felcsúti úr azt mondja, az elmulasztott reformok és a nyakló nélküli fogyasztás tette az ország lakosait fizetésképtelenné. Mert ugye az átlag magyar semmiféle ösztönzést nem kapott arra nézvést, hogy a kis pénzét bankba tegye, hogy az ott fialgasson. Felcsúti úr szerintem téved, bár mint civil semmit nem értek a bankszakmához, ezért vitaképtelen vagyok – szerinte. Nem is vitatkozom én. Először is, reformok ide vagy oda, a magyar átlagbérek az ötödét sem érik el az európai uniós országokénak. Másodszor szeretnék hallani olyan konstrukcióról, amivel tetemes kamatra lehetett volna szert tenni.
Én megpróbáltam, és megtapasztaltam, hogy a betett pénz a kamatok ellenére kevesebb lett, mint volt. Ellenben karácsonykor, mint kedves ügyfél, kaptam a banktól két papírlapot, egy ezüstöt és egy aranyat, hogy próbáljak belőlük origamit hajtogatni. Megható figyelem. Az árfolyam-ingadozás az a bűvszó, ami nálam lehervasztotta a takarékoskodási kedvet. És nincs is nagyon miből félretenni, a magyar jövedelmekbe nincs bekalkulálva a megtakarítás. Tehát, ha nem telik lakásra, egy plazmatévére talán… A többit ismerjük, a nemzetközi bankvilág pénzbősége lehetővé tette, hogy az emberek devizában eladósodjanak, hogy megvehessék áhított hajlékukat.
Sokan, rengetegen adósodtak el 10, 20, 30 évre, viszont az állam fel lett mentve mindenfajta lakásépítés alól, elvégre működött az olcsó, tiszta, finom devizahitel. És most itt a csőd. Nem ritka, hogy a bank 50 százalékkal emelte meg a törlesztőrészletet. Ruházkodni nem muszáj, enni sem nagyon, utazni pocséklás, de lakni muszáj, mert fedél kell a fejünk fölé. A homo sapiens már csak ilyen, képtelen barlangban vagy földbe vájt lyukakban lakni. A híd alatt egy fokkal jobb, ott jár a levegő, és a fent futó villamosból lehet tudni, mennyi az idő. Itt tartunk. A Hír TV szinte az egyetlen, ahol emberközelbe hozzák ezeket a tragédiákat.
Amikor már minden mozdíthatót eladtak, amikor minden remény elfogyott, amikor minden könnyet elsírtak, akkor a bank kimondja a végszót: árverés. Akkor mi lesz? Tudom, hogy ez Felcsúti Péteréket nem érdekli, de mi lesz azokkal, akiket kizavarnak az utcára? A ki nem fizetett, de jó ideig fizetett lakásukból? Azok albérletbe mennek? Bútorostól, gyerekestől, kutyástól? Ki akarna családot albérlőnek? Senki. Mi lesz azokkal, akik munkanélküliek, és úgy kell távozniuk? Nyáron kemping, télen a budaörsi barlanglakás, vagy mi? Hányan lesznek hajléktalanok? Mibe kerül ez a kormányzatnak, és mibe kerül ez emberi minőségromlásra átszámítva?
A kormány fenyegetőzik, de kisfiúk ők ahhoz, hogy bank ellen lépjenek. Holmi etikai kódexről beszélnek, ami egy darab papír, és a világon semmire sem kötelez. Üres fecsegés. Ebben az országban azt a fogalmat használni a bankok vonatkozásában, hogy etika, egyébként is kész röhej. Más téren sem jobb a helyzet.
2009. június 27., szombat
„Monetáris genocídium?”
Seszták Ágnes
2009. június 27. 00:01
Magyar Nemzet
Magyarország. 10,135 millió magyar ember, várható átlagéletkorunk 70,7 év, anyanyelvük magyar. Évtizedek óta, megállíthatatlanul fogyunk. Dobogósak vagyunk Európában a szív- és érrendszeri halálozásban, évente 30 ezren halnak meg daganatos betegségekben, de öngyilkosságban is sokáig vezettük az élbolyt. Bárki meddővé operáltathatja magát 18 éves korától, és jelentős milliókkal támogatjuk az abortuszt. Európai uniós társaink közül tovább élnek a csehek, a lengyelek, a ciprusiak, de a szlovákok is.
Magyarország, így szeretünk téged! Illetve dehogy, gyarapodó ország egészséges polgárait nem a fentiek jellemzik. Nálunk az egészségügy elsősorban pénzügy, takarékossági ügy és a legvégén kullog némi humánus meggondolás.
A Gyurcsány-kormány szabad demokrata segédlettel, baltával esett neki az egészségügy reformjának. Sikerült is néhány év alatt olyan káoszt teremteni, hogy visszaköszönnek Pavics Lázár és Minarik György közgazdászok egykori megállapításai. Ők a Bokros-csomagot monetáris genocídiumnak nevezték el, és feljelentették Bokrost „többrendbeli, magas fokú veszélyekkel járó bűncselekmények alapos gyanúja miatt”.
Hol van már a tavalyi hó?
Áll az idős nő a kamera előtt és sír. Daganattal operálták, kemoterápiára lenne szüksége. Csakhogy a kemoterápiához két engedély is kell, az egyik az OEP-é (Országos Egészségbiztosítási Pénztár), a másik az OGYI-é (Országos Gyógyszerészeti Intézet). Mit mond? „Hatvanhat éves vagyok, 15 éves korom óta dolgozom, fizetem a társadalombiztosítási járulékot, és nem kaphatok egy gyógyszeres kezelést?” A kérdés ott lebeg a levegőben, és nem tudni, kiben mit indít el. Hogy a rákbetegekkel szórakozunk, igen? Azzal a betegséggel, amelytől mindenki retteg? A „halálos kór”-ral kell engedélyekre várni? Emlékszem, amikor átadták az akkor végzetesnek tűnő leletet, egy szó villogott előttem, hogy a betegség invazív. Azaz sebesen terjedő invázió, ahol minden nap elvesztegetett idő. Ha akkor valaki elkezdi magyarázni, hogy hová, milyen folyamodványokat kell írni, de ne számítsak, csak a legolcsóbb gyógyszerekre, mert pénz az nincs… Hát, nem is tudom… Most?
Ha összegezzük az egészségügy tevékenységét, akkor két markánsan eltérő véleménnyel találkozunk. A miniszter szerint minden rendben, eltekintve a válság okozta szűkítésektől, a kórházak trükközéseitől, a pazarlásoktól, a pénz elég, sőt. Senki nem marad ellátatlanul, megszűnt a teljesítményvolumen-korlát is. Ezzel szemben az évi költségvetést eleve megrövidítették 300 milliárd forinttal, és az egészségügyre „bízták” a gyed kifizetését, majd az azt terhelő járulékokat is, amire a költségvetés egy fillért sem adott.
A kórházaknak nincs pénzük a 13. havi fizetésekre, megvonták az étkezési hozzájárulást, kifizetetlenek a túlóradíjak, tartoznak a beszállítóknak, nincs pénz műszercserére, felújításokra. Egyes orvosok mondják, hogy az intézkedések 5-6 évvel rövidítik meg a lakosság várható életkorát. Most újabb megszorítás történik, ami azt jelenti, hogy az OEP a kórházaknak a tavaly juttatott támogatások 70 százalékát vállalja kifizetni. Mértékadó vélemények szerint ez minden kórház csődjét jelenti, hiszen a megszorítások havi 200 millió mínuszt is jelenthetnek intézményenként.
A kormányzat nem tart lázadástól, tudja, hogy az orvosok megosztottak. Akik pedig nagyot hibáznak azzal, hogy évek óta hajtogatják, hogy most már igazán, de igazán a lehetőségeik határára érkeztek. És, hol a lehetőség határa? Az otthonról hozott ágyneműnél, vagy amikor majd közmunkásokkal végeztetik a kisebb műtéteket?
Seszták Ágnes
2009. június 27. 00:01
Magyar Nemzet
Magyarország. 10,135 millió magyar ember, várható átlagéletkorunk 70,7 év, anyanyelvük magyar. Évtizedek óta, megállíthatatlanul fogyunk. Dobogósak vagyunk Európában a szív- és érrendszeri halálozásban, évente 30 ezren halnak meg daganatos betegségekben, de öngyilkosságban is sokáig vezettük az élbolyt. Bárki meddővé operáltathatja magát 18 éves korától, és jelentős milliókkal támogatjuk az abortuszt. Európai uniós társaink közül tovább élnek a csehek, a lengyelek, a ciprusiak, de a szlovákok is.
Magyarország, így szeretünk téged! Illetve dehogy, gyarapodó ország egészséges polgárait nem a fentiek jellemzik. Nálunk az egészségügy elsősorban pénzügy, takarékossági ügy és a legvégén kullog némi humánus meggondolás.
A Gyurcsány-kormány szabad demokrata segédlettel, baltával esett neki az egészségügy reformjának. Sikerült is néhány év alatt olyan káoszt teremteni, hogy visszaköszönnek Pavics Lázár és Minarik György közgazdászok egykori megállapításai. Ők a Bokros-csomagot monetáris genocídiumnak nevezték el, és feljelentették Bokrost „többrendbeli, magas fokú veszélyekkel járó bűncselekmények alapos gyanúja miatt”.
Hol van már a tavalyi hó?
Áll az idős nő a kamera előtt és sír. Daganattal operálták, kemoterápiára lenne szüksége. Csakhogy a kemoterápiához két engedély is kell, az egyik az OEP-é (Országos Egészségbiztosítási Pénztár), a másik az OGYI-é (Országos Gyógyszerészeti Intézet). Mit mond? „Hatvanhat éves vagyok, 15 éves korom óta dolgozom, fizetem a társadalombiztosítási járulékot, és nem kaphatok egy gyógyszeres kezelést?” A kérdés ott lebeg a levegőben, és nem tudni, kiben mit indít el. Hogy a rákbetegekkel szórakozunk, igen? Azzal a betegséggel, amelytől mindenki retteg? A „halálos kór”-ral kell engedélyekre várni? Emlékszem, amikor átadták az akkor végzetesnek tűnő leletet, egy szó villogott előttem, hogy a betegség invazív. Azaz sebesen terjedő invázió, ahol minden nap elvesztegetett idő. Ha akkor valaki elkezdi magyarázni, hogy hová, milyen folyamodványokat kell írni, de ne számítsak, csak a legolcsóbb gyógyszerekre, mert pénz az nincs… Hát, nem is tudom… Most?
Ha összegezzük az egészségügy tevékenységét, akkor két markánsan eltérő véleménnyel találkozunk. A miniszter szerint minden rendben, eltekintve a válság okozta szűkítésektől, a kórházak trükközéseitől, a pazarlásoktól, a pénz elég, sőt. Senki nem marad ellátatlanul, megszűnt a teljesítményvolumen-korlát is. Ezzel szemben az évi költségvetést eleve megrövidítették 300 milliárd forinttal, és az egészségügyre „bízták” a gyed kifizetését, majd az azt terhelő járulékokat is, amire a költségvetés egy fillért sem adott.
A kórházaknak nincs pénzük a 13. havi fizetésekre, megvonták az étkezési hozzájárulást, kifizetetlenek a túlóradíjak, tartoznak a beszállítóknak, nincs pénz műszercserére, felújításokra. Egyes orvosok mondják, hogy az intézkedések 5-6 évvel rövidítik meg a lakosság várható életkorát. Most újabb megszorítás történik, ami azt jelenti, hogy az OEP a kórházaknak a tavaly juttatott támogatások 70 százalékát vállalja kifizetni. Mértékadó vélemények szerint ez minden kórház csődjét jelenti, hiszen a megszorítások havi 200 millió mínuszt is jelenthetnek intézményenként.
A kormányzat nem tart lázadástól, tudja, hogy az orvosok megosztottak. Akik pedig nagyot hibáznak azzal, hogy évek óta hajtogatják, hogy most már igazán, de igazán a lehetőségeik határára érkeztek. És, hol a lehetőség határa? Az otthonról hozott ágyneműnél, vagy amikor majd közmunkásokkal végeztetik a kisebb műtéteket?
2009. június 20., szombat
Bizalmi savazás
Seszták Ágnes
2009. június 20. 00:01
Magyar Nemzet
Volt egy olyan megérzésem az európai uniós választások éjszakáján, hogy Dávid Ibolyának, amikor pártja egyetlen szem bejutott képviselőjét hívatott dicsérni, akkor nem azért csorbult ki a hangja, mert megilletődött volt. Szerintem Dávid Ibolya nem volt felkészülve arra, hogy az MDF akár egyetlen képviselőt is képes kiállítani, hát még Bajuszkirály Bokros Lajost. Mivel 2004-ben is pontra 5,33 századnyi százalékkal jutottak be meg most is, még az a halvány gyanú is megkísérti az olvasót, hogy az eredmény akár Olajos Péternek is köszönhető. Hozta az MDF-nek az 5,33 századnyi bizalmat, csak közben változott a jelölt neve. Pöttynyi légypiszok az MDF tündöklő orcáján.
Hol van már Olajos Péter, aki tudomásunk szerint a médiumokból tudta meg, hogy az MDF nem jelöli brüsszeli képviselőnek? Hogy ejtve lett, kész, neki annyi, a kulcsot meg adja le a portán. Az elnök asszony úgy vezette fel a győzelmüket, mint a legkisebb királyfi halált megvető próbatételét a gonosz óriások között. Szerinte győzött a józanság, a hitelesség, az egyetlen konzervatív párt, amelyben nem az álmok kergetése és az indulatok turbózása folyik. Mint ádáz ellenfelében, természetesen a Fideszről van szó, amelynek az 1 454 570 darab győztes szavazata úgy viszonylik az MDF 164 025 darab szavazatához, mint egy Náray Tamás varrta kosztüm az angol turkáló termékéhez. Szép párt, jó párt az MDF, kár, hogy ebből a józan, hiteles, nyugodt izéből mi kívülállók keveset látunk. Szóban rengeteget, szóban az elnök asszony maga a megelevenedett párt, hiszen minden mondatát úgy kezdi, hogy „Mi, a Magyar Demokrata Fórum...” Ő, Dávid Ibolya már nincs is, feláldozta magát e nagyszerű párt oltárán. Csak az a baj, hogy ezt a felmagasztosulást ronda felhangok kísérték és kísérik most is.
Megalázások, törvénytelen kizárások, kizárásra kényszerítések, zsarolási papírok, vagy aláírod, vagy Almássy repül. Utóbbinak az a bűne, hogy elhitte azt a maszlagot, hogy ezt a pártot demokratikusan vezetik, és más is megmérkőzhet az elnöki posztért, nem csak Dávid Ibolya. Herényi Karcsi hatékonyan felébresztette ebből a tévhitéből. Jóval korábban kellett volna észbe kapni. Akkor, amikor Herényi Szili Katalin segédletével törvénytelenül kizárta Lezsák Sándort, Für Lajost, Balsay Istvánt, a lakiteleki alapítókat. Már akkor tudnia kellett volna a tagságnak, ha az alapítók repülnek, velük távozik a lakiteleki eszmeiség, amiért az MDF-et életre hívták. Hol volt az alakuláskor Dávid Ibolya? Válópereken gyakorolt Tamásiban? Hogy később mint Orbán Viktor igazságügyi minisztere a népszerűségi lista élére ugorjon, mert nem írta alá Kunos Péter kegyelmi kérvényét Göncz Árpád unszolására sem. Ebből a sikerességből éldegélt egészen mostanáig. Most azonban ügyesen rúgja széjjel népszerűségének utolsó morzsáit is. Majdnem összeállt a szabad demokratákkal, Magyar Bálint már írogatta is a közös értékeket, de kisegítették az MSZP-kormányt is, tapsikolva a megszorításokhoz. Az elnöki Audi ablakából csak a következő programig lehet ellátni. Utoljára kizárták a leghívebb követők közül azokat, akik tegnap még készséggel segédkeztek mások eltávolításában: Pettkót, Katonát, Hock Zoltánt is. Ez a lépés, úgy tűnik, az öreg bölénynek, Boross Péternek lenyelhetetlen gombóccá gyűlt a torkában. Boross három rövid sorban búcsút intett a pártnak. Személyében az a nagyvad távozik, aki kitalálta, feltalálta, megcsinálta és feltálalta a pártnak Dávid Ibolyát. Most a zsarolás vádjánál tartunk, meg egy országos gyűlésnél, ahol is Ibolya bizalmi szavazást kér maga ellen. Jövőre mind az öten megbíznak benne, plusz Herényi Karcsi.
Seszták Ágnes
2009. június 20. 00:01
Magyar Nemzet
Volt egy olyan megérzésem az európai uniós választások éjszakáján, hogy Dávid Ibolyának, amikor pártja egyetlen szem bejutott képviselőjét hívatott dicsérni, akkor nem azért csorbult ki a hangja, mert megilletődött volt. Szerintem Dávid Ibolya nem volt felkészülve arra, hogy az MDF akár egyetlen képviselőt is képes kiállítani, hát még Bajuszkirály Bokros Lajost. Mivel 2004-ben is pontra 5,33 századnyi százalékkal jutottak be meg most is, még az a halvány gyanú is megkísérti az olvasót, hogy az eredmény akár Olajos Péternek is köszönhető. Hozta az MDF-nek az 5,33 századnyi bizalmat, csak közben változott a jelölt neve. Pöttynyi légypiszok az MDF tündöklő orcáján.
Hol van már Olajos Péter, aki tudomásunk szerint a médiumokból tudta meg, hogy az MDF nem jelöli brüsszeli képviselőnek? Hogy ejtve lett, kész, neki annyi, a kulcsot meg adja le a portán. Az elnök asszony úgy vezette fel a győzelmüket, mint a legkisebb királyfi halált megvető próbatételét a gonosz óriások között. Szerinte győzött a józanság, a hitelesség, az egyetlen konzervatív párt, amelyben nem az álmok kergetése és az indulatok turbózása folyik. Mint ádáz ellenfelében, természetesen a Fideszről van szó, amelynek az 1 454 570 darab győztes szavazata úgy viszonylik az MDF 164 025 darab szavazatához, mint egy Náray Tamás varrta kosztüm az angol turkáló termékéhez. Szép párt, jó párt az MDF, kár, hogy ebből a józan, hiteles, nyugodt izéből mi kívülállók keveset látunk. Szóban rengeteget, szóban az elnök asszony maga a megelevenedett párt, hiszen minden mondatát úgy kezdi, hogy „Mi, a Magyar Demokrata Fórum...” Ő, Dávid Ibolya már nincs is, feláldozta magát e nagyszerű párt oltárán. Csak az a baj, hogy ezt a felmagasztosulást ronda felhangok kísérték és kísérik most is.
Megalázások, törvénytelen kizárások, kizárásra kényszerítések, zsarolási papírok, vagy aláírod, vagy Almássy repül. Utóbbinak az a bűne, hogy elhitte azt a maszlagot, hogy ezt a pártot demokratikusan vezetik, és más is megmérkőzhet az elnöki posztért, nem csak Dávid Ibolya. Herényi Karcsi hatékonyan felébresztette ebből a tévhitéből. Jóval korábban kellett volna észbe kapni. Akkor, amikor Herényi Szili Katalin segédletével törvénytelenül kizárta Lezsák Sándort, Für Lajost, Balsay Istvánt, a lakiteleki alapítókat. Már akkor tudnia kellett volna a tagságnak, ha az alapítók repülnek, velük távozik a lakiteleki eszmeiség, amiért az MDF-et életre hívták. Hol volt az alakuláskor Dávid Ibolya? Válópereken gyakorolt Tamásiban? Hogy később mint Orbán Viktor igazságügyi minisztere a népszerűségi lista élére ugorjon, mert nem írta alá Kunos Péter kegyelmi kérvényét Göncz Árpád unszolására sem. Ebből a sikerességből éldegélt egészen mostanáig. Most azonban ügyesen rúgja széjjel népszerűségének utolsó morzsáit is. Majdnem összeállt a szabad demokratákkal, Magyar Bálint már írogatta is a közös értékeket, de kisegítették az MSZP-kormányt is, tapsikolva a megszorításokhoz. Az elnöki Audi ablakából csak a következő programig lehet ellátni. Utoljára kizárták a leghívebb követők közül azokat, akik tegnap még készséggel segédkeztek mások eltávolításában: Pettkót, Katonát, Hock Zoltánt is. Ez a lépés, úgy tűnik, az öreg bölénynek, Boross Péternek lenyelhetetlen gombóccá gyűlt a torkában. Boross három rövid sorban búcsút intett a pártnak. Személyében az a nagyvad távozik, aki kitalálta, feltalálta, megcsinálta és feltálalta a pártnak Dávid Ibolyát. Most a zsarolás vádjánál tartunk, meg egy országos gyűlésnél, ahol is Ibolya bizalmi szavazást kér maga ellen. Jövőre mind az öten megbíznak benne, plusz Herényi Karcsi.
2009. május 16., szombat
Off the record
Seszták Ágnes
2009. május 16. 00:01
Magyar Nemzet
Avagy Herényi, a hattyú halála. Kinek melyik tetszik. A cím magyarázatra szorul, mert a Magyar Nemzetben nem szoktak feleslegesen idegen szavakat használni. Történt még nagyon régen, hogy 1993 környékén, amikor az MDF már gyűlölt és támadott kormányzópárt volt, egy Herényi Károly nevezetű negyvenest kinevezett pártszóvivőnek. Mit mondjak? Drukkoltunk ennek a kedves, szőke fiúnak, ennek a politikával szemmel láthatóan kevéssé megfertőzött illetőnek, a mi pártunk szóvivőjének. Abban az időben nagyon sokan hittünk az MDF-nek, amely pártot olyan nevek képviseltek, mint Lezsák Sándor, a lakiteleki sátorverő, Für Lajos, a népszerű történész és Csoóri Sándor, a költő.
Herényi Károly mint szóvivő azonnal a mély vízbe került, és Frei Tamás, aki még nem volt az a kedélyes zsúrfiú, mint most, alaposan megszorongatta a 168 Órában. Herényi állta a sarat, majd elhangzott egy angol kifejezés Freitől: „Off the record”, mire Herényi: „Parancsol?”. Frei: „Kérdezem, hogy tudja-e, mit jelent ez.” Herényi becsületesen megmondta, hogy nem. Frei lekezelően megmagyarázta, hogy a kifejezést akkor használják a médiában, amikor a nyilatkozó mikrofonon kívül mondja, amit mond. Az érdekesség abban volt, hogy Herényi „Karcsi” kifejezetten jól került ki ebből a párbajból, mert valahogy elnéztük neki, hogy nem járatos az „off the recordok” környékén. Aztán Lovas István is megvédte az akkori Pesti Hírlapban.
Sok év eltelt azóta, Herényi karrierje is más irányt vett, a romlatlan szóvivőből, ha igaz, mára az MDF elnökhelyettese lett. Olyan izé, ami nincsen, mert, ha igaz, a demokrata fórum alapszabályában Herényit az elnökhelyettesi funkció nem illeti meg. Elnökhelyettes, ítélet-végrehajtó – esetében egyre megy. Lehetne magánügye, elvégre ki szavaz ma már az MDF-re, hiszen sem a kohéziós erő, sem a hajdani rendszerváltó célok, személyek és eszmék nincsenek már sehol.
Előbb jogellenesen kizárták az alapítókat, aztán kizárták az ellenkezőket, aztán kizárták azokat, akik tegnap még a tegnapelőtti kizártakat készségesen megszavazták, aztán kizárták a feltételezett riválisokat, aztán kizárták azokat, akik az utolsó pillanatig támogatták a fő- és az alkizárókat. Néha olyan érzésünk volt, mintha burleszkfilmet néznénk, néha meg a francia forradalom nyakazási dühe köszönt vissza: ma én, holnap te mégy a nyaktiló alá. A párt kezdett hasonlítani egy zörgő csontvázhoz, amely csak azért nem hullott még szilánkosra, mert itt-ott madzaggal kipótolták a hiányzó kar- vagy lábrészeket. Az MDF egy megélhetési haknibrigáddá süllyedt, amely brigád pénzért, stallumért, morzsányi koncért képes árulni magát mint a mérleg nyelvét. Amikor a kizártak helyére innen-onnan összeszedett képviselőik a haza javára hivatkozva vállalták a zsíros megbízatásukat, akkor már a nevetésünk is lefagyott. Herényi elnökhelyettes törheti a fejét, kit fognak legközelebb kizárni, mert Dávid Ibolyán és Csapody Miklóson kívül talán már csak önmaga maradt a hajdani nagy pártból. Én nem tudom, mi az antalli örökség, szerintem mások sem tudják. Azt viszont sejtem, hogy mi nem. Egy jobboldali konzervatív párt nem paktál le legnagyobb ideológiai ellenfelével, az MSZP-vel. Nem segít neki a társadalom megnyomorításában. Nem vezet be egyszemélyi diktatúrát, mondhatni személyi kultuszt. A magyar nemzet érdekeit képviseli, nem pedig egy bizonyos személy iránt nyilvánítja ki izzó gyűlöletét, aminek hangot is ad, akár kell, akár nem. Nem veri szét a rendszerváltó pártot, hanem egybetartva összeszövetkezik a legnagyobb ellenzéki párttal, hogy lavinaszerű győzelmet arathassanak.
Szigorúan off the record: mivel mindez vágyálom, és az MDF kőkemény valósága az egyre gyorsuló kimúlása, nem tehetünk róla, hogy nem tudjuk a véletlenek számlájára írni.
Seszták Ágnes
2009. május 16. 00:01
Magyar Nemzet
Avagy Herényi, a hattyú halála. Kinek melyik tetszik. A cím magyarázatra szorul, mert a Magyar Nemzetben nem szoktak feleslegesen idegen szavakat használni. Történt még nagyon régen, hogy 1993 környékén, amikor az MDF már gyűlölt és támadott kormányzópárt volt, egy Herényi Károly nevezetű negyvenest kinevezett pártszóvivőnek. Mit mondjak? Drukkoltunk ennek a kedves, szőke fiúnak, ennek a politikával szemmel láthatóan kevéssé megfertőzött illetőnek, a mi pártunk szóvivőjének. Abban az időben nagyon sokan hittünk az MDF-nek, amely pártot olyan nevek képviseltek, mint Lezsák Sándor, a lakiteleki sátorverő, Für Lajos, a népszerű történész és Csoóri Sándor, a költő.
Herényi Károly mint szóvivő azonnal a mély vízbe került, és Frei Tamás, aki még nem volt az a kedélyes zsúrfiú, mint most, alaposan megszorongatta a 168 Órában. Herényi állta a sarat, majd elhangzott egy angol kifejezés Freitől: „Off the record”, mire Herényi: „Parancsol?”. Frei: „Kérdezem, hogy tudja-e, mit jelent ez.” Herényi becsületesen megmondta, hogy nem. Frei lekezelően megmagyarázta, hogy a kifejezést akkor használják a médiában, amikor a nyilatkozó mikrofonon kívül mondja, amit mond. Az érdekesség abban volt, hogy Herényi „Karcsi” kifejezetten jól került ki ebből a párbajból, mert valahogy elnéztük neki, hogy nem járatos az „off the recordok” környékén. Aztán Lovas István is megvédte az akkori Pesti Hírlapban.
Sok év eltelt azóta, Herényi karrierje is más irányt vett, a romlatlan szóvivőből, ha igaz, mára az MDF elnökhelyettese lett. Olyan izé, ami nincsen, mert, ha igaz, a demokrata fórum alapszabályában Herényit az elnökhelyettesi funkció nem illeti meg. Elnökhelyettes, ítélet-végrehajtó – esetében egyre megy. Lehetne magánügye, elvégre ki szavaz ma már az MDF-re, hiszen sem a kohéziós erő, sem a hajdani rendszerváltó célok, személyek és eszmék nincsenek már sehol.
Előbb jogellenesen kizárták az alapítókat, aztán kizárták az ellenkezőket, aztán kizárták azokat, akik tegnap még a tegnapelőtti kizártakat készségesen megszavazták, aztán kizárták a feltételezett riválisokat, aztán kizárták azokat, akik az utolsó pillanatig támogatták a fő- és az alkizárókat. Néha olyan érzésünk volt, mintha burleszkfilmet néznénk, néha meg a francia forradalom nyakazási dühe köszönt vissza: ma én, holnap te mégy a nyaktiló alá. A párt kezdett hasonlítani egy zörgő csontvázhoz, amely csak azért nem hullott még szilánkosra, mert itt-ott madzaggal kipótolták a hiányzó kar- vagy lábrészeket. Az MDF egy megélhetési haknibrigáddá süllyedt, amely brigád pénzért, stallumért, morzsányi koncért képes árulni magát mint a mérleg nyelvét. Amikor a kizártak helyére innen-onnan összeszedett képviselőik a haza javára hivatkozva vállalták a zsíros megbízatásukat, akkor már a nevetésünk is lefagyott. Herényi elnökhelyettes törheti a fejét, kit fognak legközelebb kizárni, mert Dávid Ibolyán és Csapody Miklóson kívül talán már csak önmaga maradt a hajdani nagy pártból. Én nem tudom, mi az antalli örökség, szerintem mások sem tudják. Azt viszont sejtem, hogy mi nem. Egy jobboldali konzervatív párt nem paktál le legnagyobb ideológiai ellenfelével, az MSZP-vel. Nem segít neki a társadalom megnyomorításában. Nem vezet be egyszemélyi diktatúrát, mondhatni személyi kultuszt. A magyar nemzet érdekeit képviseli, nem pedig egy bizonyos személy iránt nyilvánítja ki izzó gyűlöletét, aminek hangot is ad, akár kell, akár nem. Nem veri szét a rendszerváltó pártot, hanem egybetartva összeszövetkezik a legnagyobb ellenzéki párttal, hogy lavinaszerű győzelmet arathassanak.
Szigorúan off the record: mivel mindez vágyálom, és az MDF kőkemény valósága az egyre gyorsuló kimúlása, nem tehetünk róla, hogy nem tudjuk a véletlenek számlájára írni.
2009. május 13., szerda
Megint elküldenek
Szemtől szembe, őszintén! A mi érdekünkben! Most fáj ugyan, de utána sokkal jobb lesz! A sok felkiáltójel azt az emelkedett lelkiállapotot hívatott megjeleníteni, amelybe politikusaink előszeretettel élik bele magukat, amikor meggyőzni, felvilágosítani akarnak minket. Nevezhetnénk verbális agressziónak is, de nem, mert azzal tudományos magasságba emelnénk a közönséges arcátlanságot.
Utoljára frissítve: 2009. május 13., 00:39
Hét év a házasságok neuralgikus ideje. Ha hét évet kibírtak egymással a felek, a következő ötven már könnyebben megy. Sajnos nekünk rossz társak jutottak. A hét év, amit túléltünk három miniszterelnökkel súlyosbítva, felér egy katasztrófasorozattal, a földrengéstől az elsivatagosodásig. Tönkretették a gazdaságot, válságba és nyomorba taszították a lakosság jelentős részét, a látszatra sem ügyelve megalázták a még hozzájuk hű nyugdíjasokat is. Gyurcsány Ferenc, a lotyaszájú, nagyon szeretett szónokolni bárhol, bármiről. Élvezte, amikor megsértette az embereket, kereste az ütközőpontokat, elemében volt, amikor jól odamondogatott.
Azzal kezdte, hogy az ellenzékét a sintértelepre küldte. A szemérmes balliberális sajtó legalább négyféle hülye magyarázatot csatolt mellé, felpuhítva, hogy valójában mit is értett alatta a miniszterelnök. Pedig az üzenet egyértelmű volt: Gyurcsány a politikai ellenfeleit sintértelepre vágná, ahol a kóbor kutyák sorsa a fizikai megsemmisítés. A következő őszinteségi rohamra nem kellett nagyon várni, a lotyaszájúak nem bírják sokáig, muszáj elkottyintani magukat: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy vállalkozói összejövetelen azt találta mondani, hogy akinek nem tetszik a reform címszó alatt végrehajtott ámokfutás, az elmehet. Pontosabban: "El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!" Hát ez nagyot szólt! Nemzetünk miniszterelnöke, aki elküldi Magyarországról honfitársainkat, akik ellenvéleményen vannak, vagy csak egyszerűen rosszul érzik magukat a kilátástalan és jövőtlen országban. Elküldi a fiatal diplomásokat, a nyomorgó szakembereket, a boldogulni vágyókat, a másképp gondolkodókat. A kiválasztottak gőgjével, mert neki joga van küldeni. Az egyszerű népnek meg nincs lehetősége menni, úgyhogy ez sem volt egyéb, mint cinikus, irritáló kiszólás. Különben is miért mennénk el? Ez az ország a miénk még, egyelőre... Elnézve a miniszterelnököt, a csomagja mellett kampányoló Bajnai Gordont, azt látjuk, hogy méltó utódja elődjének, nemhiába nevezték a klónjának. Beült az ATV-be, és egyetlen vonása sem rezdült, amikor kiejtette a száján, hogy aki nem képes a nagy lakását fenntartani, az menjen kisebbe. Szó szerint: "Az ingatlant el lehet adni, lehet kisebbe menni, ha nem bírja fenntartani." Egy újabb csomagküldő szolgálat.
A megoldás pofonegyszerű, ha nem tudsz fizetni, takarodj. Ez ám az üzenet. Egy baloldali kormány baloldali érzésekkel megáldott miniszterelnökének baloldali üzenete. Ezeknek tényleg enynyit érünk? Néhány felszólítást: kitakarodni, eltakarodni, szájakat befogni! Nézzünk bele abba a cinikus ajánlatba, hogy az "ingatlant el lehet adni". Tényleg? Ma az egész ingatlanpiac haldoklik, hála a Gyurcsány-Bajnai-kormánynak. Tehát az állítás eleje sem igaz. Ma lakást, nagy lakást eladni lehetetlen. A mondat második fele, a "ha nem bírja fenntartani" komoly fejtörést okoz, hogy kire vonatkozhat. Oszkóra, Bajnaira nem, az Apró-villa is kiesik. Marad a békásmegyeri két szoba, amit el lehet cserélni egy hordóra vagy egy padra a Városligetben. És ha onnan is elzavarnak, akkor hová?
(Seszták Ágnes, Magyar Nemzet)
Szemtől szembe, őszintén! A mi érdekünkben! Most fáj ugyan, de utána sokkal jobb lesz! A sok felkiáltójel azt az emelkedett lelkiállapotot hívatott megjeleníteni, amelybe politikusaink előszeretettel élik bele magukat, amikor meggyőzni, felvilágosítani akarnak minket. Nevezhetnénk verbális agressziónak is, de nem, mert azzal tudományos magasságba emelnénk a közönséges arcátlanságot.
Utoljára frissítve: 2009. május 13., 00:39
Hét év a házasságok neuralgikus ideje. Ha hét évet kibírtak egymással a felek, a következő ötven már könnyebben megy. Sajnos nekünk rossz társak jutottak. A hét év, amit túléltünk három miniszterelnökkel súlyosbítva, felér egy katasztrófasorozattal, a földrengéstől az elsivatagosodásig. Tönkretették a gazdaságot, válságba és nyomorba taszították a lakosság jelentős részét, a látszatra sem ügyelve megalázták a még hozzájuk hű nyugdíjasokat is. Gyurcsány Ferenc, a lotyaszájú, nagyon szeretett szónokolni bárhol, bármiről. Élvezte, amikor megsértette az embereket, kereste az ütközőpontokat, elemében volt, amikor jól odamondogatott.
Azzal kezdte, hogy az ellenzékét a sintértelepre küldte. A szemérmes balliberális sajtó legalább négyféle hülye magyarázatot csatolt mellé, felpuhítva, hogy valójában mit is értett alatta a miniszterelnök. Pedig az üzenet egyértelmű volt: Gyurcsány a politikai ellenfeleit sintértelepre vágná, ahol a kóbor kutyák sorsa a fizikai megsemmisítés. A következő őszinteségi rohamra nem kellett nagyon várni, a lotyaszájúak nem bírják sokáig, muszáj elkottyintani magukat: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy vállalkozói összejövetelen azt találta mondani, hogy akinek nem tetszik a reform címszó alatt végrehajtott ámokfutás, az elmehet. Pontosabban: "El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!" Hát ez nagyot szólt! Nemzetünk miniszterelnöke, aki elküldi Magyarországról honfitársainkat, akik ellenvéleményen vannak, vagy csak egyszerűen rosszul érzik magukat a kilátástalan és jövőtlen országban. Elküldi a fiatal diplomásokat, a nyomorgó szakembereket, a boldogulni vágyókat, a másképp gondolkodókat. A kiválasztottak gőgjével, mert neki joga van küldeni. Az egyszerű népnek meg nincs lehetősége menni, úgyhogy ez sem volt egyéb, mint cinikus, irritáló kiszólás. Különben is miért mennénk el? Ez az ország a miénk még, egyelőre... Elnézve a miniszterelnököt, a csomagja mellett kampányoló Bajnai Gordont, azt látjuk, hogy méltó utódja elődjének, nemhiába nevezték a klónjának. Beült az ATV-be, és egyetlen vonása sem rezdült, amikor kiejtette a száján, hogy aki nem képes a nagy lakását fenntartani, az menjen kisebbe. Szó szerint: "Az ingatlant el lehet adni, lehet kisebbe menni, ha nem bírja fenntartani." Egy újabb csomagküldő szolgálat.
A megoldás pofonegyszerű, ha nem tudsz fizetni, takarodj. Ez ám az üzenet. Egy baloldali kormány baloldali érzésekkel megáldott miniszterelnökének baloldali üzenete. Ezeknek tényleg enynyit érünk? Néhány felszólítást: kitakarodni, eltakarodni, szájakat befogni! Nézzünk bele abba a cinikus ajánlatba, hogy az "ingatlant el lehet adni". Tényleg? Ma az egész ingatlanpiac haldoklik, hála a Gyurcsány-Bajnai-kormánynak. Tehát az állítás eleje sem igaz. Ma lakást, nagy lakást eladni lehetetlen. A mondat második fele, a "ha nem bírja fenntartani" komoly fejtörést okoz, hogy kire vonatkozhat. Oszkóra, Bajnaira nem, az Apró-villa is kiesik. Marad a békásmegyeri két szoba, amit el lehet cserélni egy hordóra vagy egy padra a Városligetben. És ha onnan is elzavarnak, akkor hová?
(Seszták Ágnes, Magyar Nemzet)
2009. április 20., hétfő
Seszták Ágnes: Szanyi, az aranyszájú
2009. április 20. 08:53
MNO
Seszták Ágnes: A Magyar Nemzet nem a legalkalmasabb orgánum. Mármint a tekintetben, hogy Szanyi Tibor legutóbbi böffenését szívem szerint minősítsem. A cikk nem állna másból, mint kipontozott betűközökből, és a nagyérdemű találgathatná, mi az, ami f-fel kezdődik és kalappal végződik. Szanyi Tibor pártjának emblematikus figurája, aki valamely kényszertől vezérelve a mezőgazdaság és állattenyésztés témakörben igyekszik jártasságra szert tenni. Mint tősgyökeres pesti talán különösen vonzódik a szarvasmarhák szaporodási aktusához. Legalábbis ezt próbálta meg valaki átültetni az általa generált internetes vitában sokak örömére és még többek őszinte megütközésére egy humán közegbe, mert egy városinak a macskák szülnek, a tehenek kölykeznek, a tyúkok megfialnak, s ebből rögvest következik, hogy a nők megellenek. Igaz, nem minden nő, csak egy bizonyos nő. Egy olyan nő, akinek férje Szanyi pártjának legnagyobb politikai riválisa. Ez nem véletlen elszólás, városi tájékozatlanság, hanem mélysötét barbárság. Primitív sértés. Szanyi Tibor aztán kimagyarázta az egészet, a történet az úgynevezett városi legendák – urban legend – körébe tartozik.
(Magyar Nemzet, 2009. április 20.)
2009. április 20. 08:53
MNO
Seszták Ágnes: A Magyar Nemzet nem a legalkalmasabb orgánum. Mármint a tekintetben, hogy Szanyi Tibor legutóbbi böffenését szívem szerint minősítsem. A cikk nem állna másból, mint kipontozott betűközökből, és a nagyérdemű találgathatná, mi az, ami f-fel kezdődik és kalappal végződik. Szanyi Tibor pártjának emblematikus figurája, aki valamely kényszertől vezérelve a mezőgazdaság és állattenyésztés témakörben igyekszik jártasságra szert tenni. Mint tősgyökeres pesti talán különösen vonzódik a szarvasmarhák szaporodási aktusához. Legalábbis ezt próbálta meg valaki átültetni az általa generált internetes vitában sokak örömére és még többek őszinte megütközésére egy humán közegbe, mert egy városinak a macskák szülnek, a tehenek kölykeznek, a tyúkok megfialnak, s ebből rögvest következik, hogy a nők megellenek. Igaz, nem minden nő, csak egy bizonyos nő. Egy olyan nő, akinek férje Szanyi pártjának legnagyobb politikai riválisa. Ez nem véletlen elszólás, városi tájékozatlanság, hanem mélysötét barbárság. Primitív sértés. Szanyi Tibor aztán kimagyarázta az egészet, a történet az úgynevezett városi legendák – urban legend – körébe tartozik.
(Magyar Nemzet, 2009. április 20.)
2009. április 18., szombat
Nyűglődés
Seszták Ágnes
2009. április 18. 00:01
Magyar Nemzet
A szlogen változott. A „Fájni fog!”-ot felváltotta a „Nehéz lesz!”. Igazából már a körmünket sem rágjuk, amióta tudjuk, hogy a reálkeresetek valahol az 1978-as évek tájékán tanyáznak. Mi tud ezenkívül még jobban fájni? Ha csak nem az, hogy Bajnai György Gordon és válságkezelő kormánya azzal fenyegetőzik, hogy ebből szeretne még jelentős mennyiséget elvonni, egyéb pénzeket meg oda sem adni.
Akinek illúziója van velük szemben, mint a fékezhetetlen agyvelejű Lendvai Ildikónak, ne nagyon hangoztassa nyilvánosan. Senkit nem akarok megbántani, de közröhej, hogy miként sikerült Bajnainak – feltehetően Gyurcsány és az MSZP nyomatékos segítségével – összehozni egy ilyen szakértő-pártkáder-jó elvtárs hibrid társulatot. A válságkezelő kormány mint a „legjobb koponyák” gyűjteménye.
Az internetes vitafórumok már megüzenték Orbánnak: „.Most, hogy jön Vahl Tamás, most véged, Orbán. A pasi egy-kettőre rendbe rántja a gazdaságot, a kisujjában van ehhez minden, neked véged, csomagolhatsz.” Ilyen és ehhez hasonló megjegyzések kíváncsivá tették az átlagembert, hű, mekkora szakértők lehetnek itt a kabátujjban, rögtön ez a Vahl Tamás. Hát olyan. Zseninek lehet, hogy zseni, de a kartellezés ma még törvénybe ütközik. Vahl Tamás sztornó.
A szakértői kormány tagja az ős-KISZ-es Kiss Péter és Szekeres Imre, akik verébként felszálltak az egyik bokorról, hogy kis kör után visszaszálljanak ugyanoda. Szomszédjuk az ágon az elpusztíthatatlan Draskovics Tibor, aki szakértő pénzügyekben, belügyekben, igazságügyekben, önkormányzatokban stb. Vajon ki láttatja beléje ezt a sok okosságot, amelyeknek többször bebizonyosodott, hogy tökéletesen híjával van. Vajon kinek és mitől olyan értékes a Drazsé? Hiller István, akit Gyurcsány a nullára futtatott, nem valószínű, hogy harcos válságkezelő lesz.
Kérdés, kivel akar itt Bajnai válságot kezelni? Oszkó Péterrel? Akit még ki sem neveztek, már megüzente, hogy az evának meg az ekhónak vége? Ebben szakmailag ott a hiba, hogy az eva-tagok tekintélyes milliárdokkal gazdagítják a költségvetést, de úgy tűnik, a jövendő pénzügyminiszter jobb szereti, ha a vécépapírról is számlát guberálnak. A macera nagy, a befizetett pénz kicsi. Még mindig nem tudjuk, ki kezeli a válságot. Hónig Péter, aki most egyszerre lesz gazdasági, közlekedési hírközlési meg energiaipari miniszter, aki a Népszabadság szerinti „nagy vitorlázó”? Molnár Csaba mint Gyurcsány szeme a MEH-ben, inkább a kamarillapolitikát felügyeli. Ficsor Ádám belépőjét tekintve szakmailag alkalmatlan. A miniszterséghez persze direkt jó. Ha a nagy ember ott az utolsó padban blogot körmölgetve azt akarja, hogy ő legyen a titokminiszter, hát lesz is.
Nyakó Oriza Triznyák célozgatott, hogy volt itt már olyan titok miniszter, aki azelőtt soha nem foglalkozott titkokkal. Nem lehetett más, csak a gaz Fidesz-kormány minisztere. Nyakó vérciki, amikor elkezd orbánkormányozni… Mintha azok hibája utánozni való kényszerré válna a szociknál.. Közben megy az idő, megy az idő, Bajnai miniszterelnök naponta elmondja, hogy Magyarország ideje milyen nagyon drága, de a válságkezelésről még mindig nem tudunk semmit. Ez annál idegesítőbb, mivel tett egy olyan kijelentést, miszerint kormánya elsődleges célja a piacok bizalmának visszaszerzése. A mi bizalmunk smafu, az nem érdekli kormányt, tőlünk csak a pénzünk kell, de az milliárdos nagyságrendben. Ez lenne a válságkezelés? A kifosztás és a lepusztítás eufemizmusa?
A szakértők a fejünk felett fenik a késeket, de nekünk még annyit sem mondanak, hogy keresztbe vagy hoszszába vágnak. Jó lenne pedig tudni, mert ha birkáknak is tartanak minket, a nyakunkat csak nem fogjuk hagyni!
Seszták Ágnes
2009. április 18. 00:01
Magyar Nemzet
A szlogen változott. A „Fájni fog!”-ot felváltotta a „Nehéz lesz!”. Igazából már a körmünket sem rágjuk, amióta tudjuk, hogy a reálkeresetek valahol az 1978-as évek tájékán tanyáznak. Mi tud ezenkívül még jobban fájni? Ha csak nem az, hogy Bajnai György Gordon és válságkezelő kormánya azzal fenyegetőzik, hogy ebből szeretne még jelentős mennyiséget elvonni, egyéb pénzeket meg oda sem adni.
Akinek illúziója van velük szemben, mint a fékezhetetlen agyvelejű Lendvai Ildikónak, ne nagyon hangoztassa nyilvánosan. Senkit nem akarok megbántani, de közröhej, hogy miként sikerült Bajnainak – feltehetően Gyurcsány és az MSZP nyomatékos segítségével – összehozni egy ilyen szakértő-pártkáder-jó elvtárs hibrid társulatot. A válságkezelő kormány mint a „legjobb koponyák” gyűjteménye.
Az internetes vitafórumok már megüzenték Orbánnak: „.Most, hogy jön Vahl Tamás, most véged, Orbán. A pasi egy-kettőre rendbe rántja a gazdaságot, a kisujjában van ehhez minden, neked véged, csomagolhatsz.” Ilyen és ehhez hasonló megjegyzések kíváncsivá tették az átlagembert, hű, mekkora szakértők lehetnek itt a kabátujjban, rögtön ez a Vahl Tamás. Hát olyan. Zseninek lehet, hogy zseni, de a kartellezés ma még törvénybe ütközik. Vahl Tamás sztornó.
A szakértői kormány tagja az ős-KISZ-es Kiss Péter és Szekeres Imre, akik verébként felszálltak az egyik bokorról, hogy kis kör után visszaszálljanak ugyanoda. Szomszédjuk az ágon az elpusztíthatatlan Draskovics Tibor, aki szakértő pénzügyekben, belügyekben, igazságügyekben, önkormányzatokban stb. Vajon ki láttatja beléje ezt a sok okosságot, amelyeknek többször bebizonyosodott, hogy tökéletesen híjával van. Vajon kinek és mitől olyan értékes a Drazsé? Hiller István, akit Gyurcsány a nullára futtatott, nem valószínű, hogy harcos válságkezelő lesz.
Kérdés, kivel akar itt Bajnai válságot kezelni? Oszkó Péterrel? Akit még ki sem neveztek, már megüzente, hogy az evának meg az ekhónak vége? Ebben szakmailag ott a hiba, hogy az eva-tagok tekintélyes milliárdokkal gazdagítják a költségvetést, de úgy tűnik, a jövendő pénzügyminiszter jobb szereti, ha a vécépapírról is számlát guberálnak. A macera nagy, a befizetett pénz kicsi. Még mindig nem tudjuk, ki kezeli a válságot. Hónig Péter, aki most egyszerre lesz gazdasági, közlekedési hírközlési meg energiaipari miniszter, aki a Népszabadság szerinti „nagy vitorlázó”? Molnár Csaba mint Gyurcsány szeme a MEH-ben, inkább a kamarillapolitikát felügyeli. Ficsor Ádám belépőjét tekintve szakmailag alkalmatlan. A miniszterséghez persze direkt jó. Ha a nagy ember ott az utolsó padban blogot körmölgetve azt akarja, hogy ő legyen a titokminiszter, hát lesz is.
Nyakó Oriza Triznyák célozgatott, hogy volt itt már olyan titok miniszter, aki azelőtt soha nem foglalkozott titkokkal. Nem lehetett más, csak a gaz Fidesz-kormány minisztere. Nyakó vérciki, amikor elkezd orbánkormányozni… Mintha azok hibája utánozni való kényszerré válna a szociknál.. Közben megy az idő, megy az idő, Bajnai miniszterelnök naponta elmondja, hogy Magyarország ideje milyen nagyon drága, de a válságkezelésről még mindig nem tudunk semmit. Ez annál idegesítőbb, mivel tett egy olyan kijelentést, miszerint kormánya elsődleges célja a piacok bizalmának visszaszerzése. A mi bizalmunk smafu, az nem érdekli kormányt, tőlünk csak a pénzünk kell, de az milliárdos nagyságrendben. Ez lenne a válságkezelés? A kifosztás és a lepusztítás eufemizmusa?
A szakértők a fejünk felett fenik a késeket, de nekünk még annyit sem mondanak, hogy keresztbe vagy hoszszába vágnak. Jó lenne pedig tudni, mert ha birkáknak is tartanak minket, a nyakunkat csak nem fogjuk hagyni!
2009. február 28., szombat
Cián
Seszták Ágnes
2009. február 28. 00:01
Magyar Nemzet
Ne cigányozz! Ne zsidózz! Ne magyarkodj! Ne uszíts! Ne légy rasszista! Légy politikailag korrekt! Ebbe a blablafolyamba csapott bele a minap Kuncze Gábor. A Szabad Demokraták Szövetségének egykori elnöke, aki leküszködte valaha 21 százalékos pártját 5 százalékra, majd elfoglalta az őt megillető széket szunyókálás céljából, a parlamentben hirtelen reaktiválta magát.
Azt hittük, csak öregedő nőké lehet a másodvirágzás, amikor feltűnik egy fiatal szerető, de érdeklődve látjuk, hogy Kuncze úr súlyát-korát meghazudtolva a Klubrádió riportereként sürgölődik. Hogy egy volt üzemgazdász, pártelnök-belügyminiszter miniszterelnöki alfélnyalást vállal, muris dolog, egyben sokat elárul abból, hol tart Magyarországon a médiaszakma. Már az is vicc, hogy valaki délelőtt a parlamentben gombokat nyomogat, délután meg elhiszi magáról, hogy rádióriporter, az viszont, hogy ezt éppen Kuncze Gábor műveli, nemcsak az önkritika hiányát mutatja, hanem egyenesen kész röhej. Egyébként ki bánta volna, annyi őrült dolog történik itt, hogy eggyel több vagy kevesebb meg sem legyinti az ingerküszöbünket.
Kuncze azonban átlépett egy határt, a normalitás, az ész és a gusztus határát. Történt ugyanis, hogy Dessewffy Tiborral, Gyurcsány fő talpmasszírozójával fújtak együtt valamit, amikor is Kuncze száján a következők röppentek ki: „…nagyon sok embert ismerek, akik összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, és olyan mély letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon.” Szünet, majd: „ami természetesen nem megoldás.” Szép, kerek mondat. Mondhatta volna Adolf Hitler is a korabeli zúgolódóknak, de ő legalább tudta, hogy a cián kapszulában és nem tablettában a menő.
A szabad demokraták humoros, dirme-dörmögő medvécskéje kivillantotta ragadozó tépőfogait, és mondatát odahelyezte a „mi van, tolvajbanda?”, „hol a lé?”, „lop-stop!”, „Révész Mártiriusz”, „megélhetési bűnözés”, „húzzanak el!” sorába – azzal a Bárdy Magdának küldött igazolással, amiben az állt, hogy az ÁVO-n az ötvenes években nem verték a foglyokat. A ciánozós kijelentésével Kuncze fényesen igazolja azt a nehezen hihető tételt, miszerint a jelenlegi hatalom birtokosai készakarva, súlyosan és folyamatosan provokálják a magyar nemzetet. Vérig és még odébb sértegetve bennünket. Figyelik, hogy az ingerküszöbünk mennyit bír. Kuncze úr, sokat. Különösen, hogy Orbán balfék spin doctorai nem rohannak országos ügyet fabrikálni belőle, ahol is nyitányként Pelczné Gáll Ildikó a parlamentben félrehajtott fejjel, sírósan megkérdené: Gábor, maga tényleg végezni akar velünk?
Ám nemhogy ennyi, semmi megtorlás nem követi ezt az aljas és náciszagú gondolatot. Mert Kuncze állításával ellentétben nekünk már tizenöt évvel ezelőtt sem ment jól, és azóta is csak egyre rosszabbul megy. Jogos a letargiánk, nézetünk a rettenetes országról, és teljesen jogos a megvetésünk azokkal szemben, akik ide juttatták ezt a társadalmat. Úgyhogy minden harag nélkül, sok „elégedetlen” nevében javaslom: Kuncze Gábor, húzzon el a közéletből! Persze marad, mert a liberális média máris agyonhallgatja a hírt (csupán Kuncze elnézéskérésével egy időben közölték a botrányos kijelentést), de ha mégis sort kerít rá, morbid tréfának, írói munkássága részének tulajdonítja majd ezt a lemoshatatlan, fasiszta ocsmányságot.
Utólag persze lehet bocsánatot kérni, ám a kimondott szavak károkozását nem lehet meg nem történtté tenni.
Seszták Ágnes
2009. február 28. 00:01
Magyar Nemzet
Ne cigányozz! Ne zsidózz! Ne magyarkodj! Ne uszíts! Ne légy rasszista! Légy politikailag korrekt! Ebbe a blablafolyamba csapott bele a minap Kuncze Gábor. A Szabad Demokraták Szövetségének egykori elnöke, aki leküszködte valaha 21 százalékos pártját 5 százalékra, majd elfoglalta az őt megillető széket szunyókálás céljából, a parlamentben hirtelen reaktiválta magát.
Azt hittük, csak öregedő nőké lehet a másodvirágzás, amikor feltűnik egy fiatal szerető, de érdeklődve látjuk, hogy Kuncze úr súlyát-korát meghazudtolva a Klubrádió riportereként sürgölődik. Hogy egy volt üzemgazdász, pártelnök-belügyminiszter miniszterelnöki alfélnyalást vállal, muris dolog, egyben sokat elárul abból, hol tart Magyarországon a médiaszakma. Már az is vicc, hogy valaki délelőtt a parlamentben gombokat nyomogat, délután meg elhiszi magáról, hogy rádióriporter, az viszont, hogy ezt éppen Kuncze Gábor műveli, nemcsak az önkritika hiányát mutatja, hanem egyenesen kész röhej. Egyébként ki bánta volna, annyi őrült dolog történik itt, hogy eggyel több vagy kevesebb meg sem legyinti az ingerküszöbünket.
Kuncze azonban átlépett egy határt, a normalitás, az ész és a gusztus határát. Történt ugyanis, hogy Dessewffy Tiborral, Gyurcsány fő talpmasszírozójával fújtak együtt valamit, amikor is Kuncze száján a következők röppentek ki: „…nagyon sok embert ismerek, akik összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, és olyan mély letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon.” Szünet, majd: „ami természetesen nem megoldás.” Szép, kerek mondat. Mondhatta volna Adolf Hitler is a korabeli zúgolódóknak, de ő legalább tudta, hogy a cián kapszulában és nem tablettában a menő.
A szabad demokraták humoros, dirme-dörmögő medvécskéje kivillantotta ragadozó tépőfogait, és mondatát odahelyezte a „mi van, tolvajbanda?”, „hol a lé?”, „lop-stop!”, „Révész Mártiriusz”, „megélhetési bűnözés”, „húzzanak el!” sorába – azzal a Bárdy Magdának küldött igazolással, amiben az állt, hogy az ÁVO-n az ötvenes években nem verték a foglyokat. A ciánozós kijelentésével Kuncze fényesen igazolja azt a nehezen hihető tételt, miszerint a jelenlegi hatalom birtokosai készakarva, súlyosan és folyamatosan provokálják a magyar nemzetet. Vérig és még odébb sértegetve bennünket. Figyelik, hogy az ingerküszöbünk mennyit bír. Kuncze úr, sokat. Különösen, hogy Orbán balfék spin doctorai nem rohannak országos ügyet fabrikálni belőle, ahol is nyitányként Pelczné Gáll Ildikó a parlamentben félrehajtott fejjel, sírósan megkérdené: Gábor, maga tényleg végezni akar velünk?
Ám nemhogy ennyi, semmi megtorlás nem követi ezt az aljas és náciszagú gondolatot. Mert Kuncze állításával ellentétben nekünk már tizenöt évvel ezelőtt sem ment jól, és azóta is csak egyre rosszabbul megy. Jogos a letargiánk, nézetünk a rettenetes országról, és teljesen jogos a megvetésünk azokkal szemben, akik ide juttatták ezt a társadalmat. Úgyhogy minden harag nélkül, sok „elégedetlen” nevében javaslom: Kuncze Gábor, húzzon el a közéletből! Persze marad, mert a liberális média máris agyonhallgatja a hírt (csupán Kuncze elnézéskérésével egy időben közölték a botrányos kijelentést), de ha mégis sort kerít rá, morbid tréfának, írói munkássága részének tulajdonítja majd ezt a lemoshatatlan, fasiszta ocsmányságot.
Utólag persze lehet bocsánatot kérni, ám a kimondott szavak károkozását nem lehet meg nem történtté tenni.
2009. január 23., péntek
Ferencváros többet érdemel
Seszták Ágnes
2009. január 23. 00:01
Magyar Nemzet
Nem szeretem a bombasztikus szónoki fordulatokat, hogy történelmi meg sorsfordító. Pedig a vasárnapi budapesti IX. kerületi időközi választás könnyen azzá válhat. Gondoljuk el, hogy a tipikusan szocialista kerületben a fiatal demokraták győznek. Az első forduló megalapozta a reményt, az alacsony részvétel azonban érvénytelenítette a Fidesznek nagyon is kedvező eredményt. Nagy lehet a tét, hiszen ennyi csalást, illetve ennyi lebuktatott csalást nem jegyzett fel a rendszerváltás utáni krónika sehol. Szegény Gegesy Ferenc nem gondolta, hogy hagyatékán ilyen látványos lesz a marakodás.
A részvétel bármily alacsony is volt, a választás teljesen felborította a PC-t. Azaz a political correct sorrendjét. Nagy meglepetésre a Fidesz jelöltje, Bácskai János lett a győztes, megkapta a szavazatok 58,67 százalékát. A rendszerváltó sikerpárt, az SZDSZ jelöltje, John Emese negyedikként a szavazatok 5,23 százalékát tudhatta magáénak. Mit lehet erre mondani?
Azt, hogy a választók változást akarnak. Elegük van a hazudozásból, a félrement kormányzásból, a folyamatos lefelé csúszásokból, az üres ígéretekből, az olyan reformokból, amelyekből eddig csak hátrányuk származott az embereknek. Valaminek rövidesen történnie kell, mert nem muszáj politológusnak lenni ahhoz, hogy az egész országban érezzük, a dolgok nem mehetnek így tovább.
Ferencváros nem maradhat képviselet nélkül, és Bácskai János komolyan gondolja, hogy ha segítenek neki, akkor ő méltó lesz erre a feladatra. Hányszor hallottuk már, hogy óriási az igény az egészséges élelmiszerre, a gusztusos gyümölcsre, a sárga, kapirgáló csirkére. Mindezt megfizethető áron, a magyar gazdák magyar termékeiből. Bácskainak és csapatának, úgy tűnik, sikerül ezt az óhajt realizálni. A IX. kerületben kezdődött el annak a szociálisbolt-hálózatnak a működtetése, ami közvetítők nélkül máris jelentős hasznot hozott a ferencvárosi lakosoknak. Helybe jött az olcsó és szép krumpli, az alma, a méz, a tojás, a zöldség. Tiszta Amerika, tiszta magyar kivitelben, tiszta haszonnal, mindenkinek. És ez csak a kezdet.
A folytatás a szavazókon múlik. Gyakorta hallgatom a televíziós csatornák betelefonálós műsorait. A nézőknél hegyekben áll a panasz, az elégedetlenség, a vágyakozás valami jobb és élhetőbb után. Mindenki az összefogást hiányolja, és azon sóhajtoznak, történjék már valami. A műsorvezetők tapintatból vagy emberismeretük okán még nem kérdeztek vissza: És tetszettek már tenni valamit a változás érdekében?
Most itt az alkalom. Nem kell hozzá más, mint vasárnap felkelni, felöltözni, jókedvűen elmenni szavazni, és a Fideszhez behúzni az ikszet. Utána örülni, hogy mennyi kedves ismerőssel futottunk össze az urnák környékén. Ha a kilencedik kerületben megtörik a szocialista–szabad demokrata hegemónia, komoly figyelmeztetés a nagypolitikának: a változás elkezdődött. Sok szavazat és jó csillagállás kell ahhoz, hogy megforduljon a trend ebben az országban. Az azonban a legrosszabb álmunkban se történhet meg, amit a John Emese nevezetű volt képviselőjelölt állítólagos levelében írt kerületi híveinek. Arra kérte őket, a második fordulóban ne menjenek szavazni, csak az érvénytelen második fordulóval lehet megakadályozni a Fidesz hatalomra jutását a kerületben.
Ez cél? Politikus leírhatja anélkül, hogy felfogná szavai súlyát? És a mögötte rejlő kicsinyes, nyomorult, periférikus érdeket. Egy levél, ami fájdalmasan leleplezi írójának igazi arcát, és pártja politikai krédóját. Éppen ezért és ezek tudatában el kell menni vasárnap szavazni. Ferencváros biztos, céltudatos és kreatív vezetést kíván. Hajrá, Magyarország! Hajrá, Fradi!
Seszták Ágnes
2009. január 23. 00:01
Magyar Nemzet
Nem szeretem a bombasztikus szónoki fordulatokat, hogy történelmi meg sorsfordító. Pedig a vasárnapi budapesti IX. kerületi időközi választás könnyen azzá válhat. Gondoljuk el, hogy a tipikusan szocialista kerületben a fiatal demokraták győznek. Az első forduló megalapozta a reményt, az alacsony részvétel azonban érvénytelenítette a Fidesznek nagyon is kedvező eredményt. Nagy lehet a tét, hiszen ennyi csalást, illetve ennyi lebuktatott csalást nem jegyzett fel a rendszerváltás utáni krónika sehol. Szegény Gegesy Ferenc nem gondolta, hogy hagyatékán ilyen látványos lesz a marakodás.
A részvétel bármily alacsony is volt, a választás teljesen felborította a PC-t. Azaz a political correct sorrendjét. Nagy meglepetésre a Fidesz jelöltje, Bácskai János lett a győztes, megkapta a szavazatok 58,67 százalékát. A rendszerváltó sikerpárt, az SZDSZ jelöltje, John Emese negyedikként a szavazatok 5,23 százalékát tudhatta magáénak. Mit lehet erre mondani?
Azt, hogy a választók változást akarnak. Elegük van a hazudozásból, a félrement kormányzásból, a folyamatos lefelé csúszásokból, az üres ígéretekből, az olyan reformokból, amelyekből eddig csak hátrányuk származott az embereknek. Valaminek rövidesen történnie kell, mert nem muszáj politológusnak lenni ahhoz, hogy az egész országban érezzük, a dolgok nem mehetnek így tovább.
Ferencváros nem maradhat képviselet nélkül, és Bácskai János komolyan gondolja, hogy ha segítenek neki, akkor ő méltó lesz erre a feladatra. Hányszor hallottuk már, hogy óriási az igény az egészséges élelmiszerre, a gusztusos gyümölcsre, a sárga, kapirgáló csirkére. Mindezt megfizethető áron, a magyar gazdák magyar termékeiből. Bácskainak és csapatának, úgy tűnik, sikerül ezt az óhajt realizálni. A IX. kerületben kezdődött el annak a szociálisbolt-hálózatnak a működtetése, ami közvetítők nélkül máris jelentős hasznot hozott a ferencvárosi lakosoknak. Helybe jött az olcsó és szép krumpli, az alma, a méz, a tojás, a zöldség. Tiszta Amerika, tiszta magyar kivitelben, tiszta haszonnal, mindenkinek. És ez csak a kezdet.
A folytatás a szavazókon múlik. Gyakorta hallgatom a televíziós csatornák betelefonálós műsorait. A nézőknél hegyekben áll a panasz, az elégedetlenség, a vágyakozás valami jobb és élhetőbb után. Mindenki az összefogást hiányolja, és azon sóhajtoznak, történjék már valami. A műsorvezetők tapintatból vagy emberismeretük okán még nem kérdeztek vissza: És tetszettek már tenni valamit a változás érdekében?
Most itt az alkalom. Nem kell hozzá más, mint vasárnap felkelni, felöltözni, jókedvűen elmenni szavazni, és a Fideszhez behúzni az ikszet. Utána örülni, hogy mennyi kedves ismerőssel futottunk össze az urnák környékén. Ha a kilencedik kerületben megtörik a szocialista–szabad demokrata hegemónia, komoly figyelmeztetés a nagypolitikának: a változás elkezdődött. Sok szavazat és jó csillagállás kell ahhoz, hogy megforduljon a trend ebben az országban. Az azonban a legrosszabb álmunkban se történhet meg, amit a John Emese nevezetű volt képviselőjelölt állítólagos levelében írt kerületi híveinek. Arra kérte őket, a második fordulóban ne menjenek szavazni, csak az érvénytelen második fordulóval lehet megakadályozni a Fidesz hatalomra jutását a kerületben.
Ez cél? Politikus leírhatja anélkül, hogy felfogná szavai súlyát? És a mögötte rejlő kicsinyes, nyomorult, periférikus érdeket. Egy levél, ami fájdalmasan leleplezi írójának igazi arcát, és pártja politikai krédóját. Éppen ezért és ezek tudatában el kell menni vasárnap szavazni. Ferencváros biztos, céltudatos és kreatív vezetést kíván. Hajrá, Magyarország! Hajrá, Fradi!
2009. január 6., kedd
Három gyerek…
Seszták Ágnes
2009. január 6. 00:01
Magyar Nemzet
Három szoba és négy kerék. Mit mondott erre az Orbánt váltó miniszterelnök, a szigorúan titkos ügynök? „Aki ezt mondja, annak nincs ki a négy kereke.” A két miniszterelnök hozzáállása mindent elárul. Az Orbán vezette kormánynak stratégiailag fontos a család. A „Húzzunk bele!” és az „Igen, Igen” viszont semmit sem jelentenek énekelve és szavalva sem. Az, hogy legyen három gyermeketek, hozzá háromszobás lakásotok, mellé egy autótok, amibe belefér az egész család, világos üzenet.
Még akkor is, ha Medgyessy Péter nem bírt ellenállni az olcsó és buta poénkodásnak, maga mögött érezve a balmédia hahotáját, orbitális röhögcsélését, teli szájjal való gúnyolódását egy nagyon is komoly üzeneten. „Orbán alatt” – mondja a fejekbe elhintett lózung – a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lettek. Ezt ugyan semmiféle tény nem támasztja alá, azt viszont igen, hogy a kedvező lakástámogatás meglódította az építőipart, óriási segítséget nyújtott a fiatal házasoknak, pontosan úgy, mint az adóból leírható családi adókedvezmény. Az Orbán-kormány nem azon meditált, hogy az offshore cégekkel hogyan tegyen jót, hanem azon, hogy a családi jövedelemadót miként lehetne meghonosítani Magyarországon. Mindez persze a múlté.
Mostani kormányunk a miniszterelnök feleségére bízta a Dobrev-csomag átadását: a gyerekes anyukák ne maradjanak otthon három évig! Ez a rögeszme a művelt nyugaton múlóban van. Halljuk meg az idők szavát, egyéves korban adjuk be a gyermeket a bölcsődébe, aztán irány a karrier! Hogy nyomatékosabb legyen a cél, megkezdődött a rejtett, ám hatékony kampány. Mindig akad pszichológus, aki hamar képes korrigálni eddigi véleményeit, szakmai állásfoglalásait. Mindig akad gyerekkel bíró „celeb”, tévébemondó, hírolvasó, műsorvezető, aki megmondja a tutit. A szakmai blablák szerint a terhesség is nagyon kockázatos állapot. Rettenetesen megterheli a szervezetet. Itt és most a „gyerekes anyuka” kifejezés az ügyeletes. A szépen hangzó édesanyától, a terhes nőn és a kismamán keresztül eljutottunk a gyerekes anyukáig. Generáljuk a vitákat, mikor jobb szülni, hamar vagy később. Ez is divat kérdése, jönnek a harmincötön-negyvenen túli anyák, ami tényleg kockázatos, de erről kevés szó esik. Inkább az a probléma, hogy csekély azon nőknek a száma, akik képesek otthon dolgozni a kicsi ellátása mellett. Mivel kifejezetten a szellemi munkásokra jellemző ez, újságírók, tévésztárok, szépírók bizonygatják, milyen nagyszerű és egyszerű így az élet. Harminc éve folyik a szó az osztott munkahelyről, a részmunkaidőről.
A Dobrev-csomagban is kiemelt fontosságú, de fogadásom van rá, hogy a munkaadók képtelenek ilyesfajta jótékonykodásra. Az érv meg, hogy a kisgyermekes szülő számtalan erénnyel bír a többiekkel szemben, egyszerűen nem igaz. Mindnyájan végigcsináltuk a betegségek okozta kényszerszüneteket, ezeket nem lehet megúszni. Ha a kormány azonban komolyan gondolná, akkor paradigmaváltás következne. Mobil gondozói hálózattal, melynek lényege, helyettesíteni az édesanyákat néhány napra. A nyugdíjba vonulók kedvezményt kaphatnának, ha hajlandók otthoni gyermekőrzést vállalni, ne méregdrága magánbölcsődéket, hanem többfunkciós intézményeket hozzanak létre. A tanár szakosoknak nyáron a kötelező gyakorlat a gyermekgondozás lehetne. A részmunkaidőt vagy az otthoni munkát kikényszeríti az idő, mivel egyre többen mennek nyugdíjba, és egyre kevesebb az aktív dolgozó. Ehelyett mi van? A szülői szerep finom lesajnálása a kötelességek és kényszerek hálójába zárva. Az öröm és a szeretet Spock doktorral távoztak a közhangulatból..
Seszták Ágnes
2009. január 6. 00:01
Magyar Nemzet
Három szoba és négy kerék. Mit mondott erre az Orbánt váltó miniszterelnök, a szigorúan titkos ügynök? „Aki ezt mondja, annak nincs ki a négy kereke.” A két miniszterelnök hozzáállása mindent elárul. Az Orbán vezette kormánynak stratégiailag fontos a család. A „Húzzunk bele!” és az „Igen, Igen” viszont semmit sem jelentenek énekelve és szavalva sem. Az, hogy legyen három gyermeketek, hozzá háromszobás lakásotok, mellé egy autótok, amibe belefér az egész család, világos üzenet.
Még akkor is, ha Medgyessy Péter nem bírt ellenállni az olcsó és buta poénkodásnak, maga mögött érezve a balmédia hahotáját, orbitális röhögcsélését, teli szájjal való gúnyolódását egy nagyon is komoly üzeneten. „Orbán alatt” – mondja a fejekbe elhintett lózung – a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lettek. Ezt ugyan semmiféle tény nem támasztja alá, azt viszont igen, hogy a kedvező lakástámogatás meglódította az építőipart, óriási segítséget nyújtott a fiatal házasoknak, pontosan úgy, mint az adóból leírható családi adókedvezmény. Az Orbán-kormány nem azon meditált, hogy az offshore cégekkel hogyan tegyen jót, hanem azon, hogy a családi jövedelemadót miként lehetne meghonosítani Magyarországon. Mindez persze a múlté.
Mostani kormányunk a miniszterelnök feleségére bízta a Dobrev-csomag átadását: a gyerekes anyukák ne maradjanak otthon három évig! Ez a rögeszme a művelt nyugaton múlóban van. Halljuk meg az idők szavát, egyéves korban adjuk be a gyermeket a bölcsődébe, aztán irány a karrier! Hogy nyomatékosabb legyen a cél, megkezdődött a rejtett, ám hatékony kampány. Mindig akad pszichológus, aki hamar képes korrigálni eddigi véleményeit, szakmai állásfoglalásait. Mindig akad gyerekkel bíró „celeb”, tévébemondó, hírolvasó, műsorvezető, aki megmondja a tutit. A szakmai blablák szerint a terhesség is nagyon kockázatos állapot. Rettenetesen megterheli a szervezetet. Itt és most a „gyerekes anyuka” kifejezés az ügyeletes. A szépen hangzó édesanyától, a terhes nőn és a kismamán keresztül eljutottunk a gyerekes anyukáig. Generáljuk a vitákat, mikor jobb szülni, hamar vagy később. Ez is divat kérdése, jönnek a harmincötön-negyvenen túli anyák, ami tényleg kockázatos, de erről kevés szó esik. Inkább az a probléma, hogy csekély azon nőknek a száma, akik képesek otthon dolgozni a kicsi ellátása mellett. Mivel kifejezetten a szellemi munkásokra jellemző ez, újságírók, tévésztárok, szépírók bizonygatják, milyen nagyszerű és egyszerű így az élet. Harminc éve folyik a szó az osztott munkahelyről, a részmunkaidőről.
A Dobrev-csomagban is kiemelt fontosságú, de fogadásom van rá, hogy a munkaadók képtelenek ilyesfajta jótékonykodásra. Az érv meg, hogy a kisgyermekes szülő számtalan erénnyel bír a többiekkel szemben, egyszerűen nem igaz. Mindnyájan végigcsináltuk a betegségek okozta kényszerszüneteket, ezeket nem lehet megúszni. Ha a kormány azonban komolyan gondolná, akkor paradigmaváltás következne. Mobil gondozói hálózattal, melynek lényege, helyettesíteni az édesanyákat néhány napra. A nyugdíjba vonulók kedvezményt kaphatnának, ha hajlandók otthoni gyermekőrzést vállalni, ne méregdrága magánbölcsődéket, hanem többfunkciós intézményeket hozzanak létre. A tanár szakosoknak nyáron a kötelező gyakorlat a gyermekgondozás lehetne. A részmunkaidőt vagy az otthoni munkát kikényszeríti az idő, mivel egyre többen mennek nyugdíjba, és egyre kevesebb az aktív dolgozó. Ehelyett mi van? A szülői szerep finom lesajnálása a kötelességek és kényszerek hálójába zárva. Az öröm és a szeretet Spock doktorral távoztak a közhangulatból..
2008. december 10., szerda
Seszták Ágnes: Vonalban a választópolgár
2008. december 10. 09:03
MNO
Seszták Ágnes: Magyarországon szó sem lehet politikamentes véleményműsorról, különösen azután, hogy Bolgár György, a szélsőségesen manipuláló riporter életre hívta a Beszéljük meg! keresztnevű gyűlöletperceket. A recept adott, csak tovább kellett fejleszteni. Az ATV beszerezte a média leghírhedtebb vérebeit, és innentől kezdve csak arc és pénz kérdése, hogy bejáratódjon egy interaktív műsor. Bolgár és az ATV páratlanul hatékony munkát végez: Orbán Viktor mindenekfeletti gyűlölete, a jobboldal állandó lejáratása, az Orbán-kormány eredményeinek elferdítése, kifordítása, lenullázása. A műsorvezetők két ügyes módszert variálnak, az egyik, hogy a félreinformált, vétlenül hazudozó nézőt nem teszik helyre.
Magyar Nemzet, 2008. december 10.
2008. december 10. 09:03
MNO
Seszták Ágnes: Magyarországon szó sem lehet politikamentes véleményműsorról, különösen azután, hogy Bolgár György, a szélsőségesen manipuláló riporter életre hívta a Beszéljük meg! keresztnevű gyűlöletperceket. A recept adott, csak tovább kellett fejleszteni. Az ATV beszerezte a média leghírhedtebb vérebeit, és innentől kezdve csak arc és pénz kérdése, hogy bejáratódjon egy interaktív műsor. Bolgár és az ATV páratlanul hatékony munkát végez: Orbán Viktor mindenekfeletti gyűlölete, a jobboldal állandó lejáratása, az Orbán-kormány eredményeinek elferdítése, kifordítása, lenullázása. A műsorvezetők két ügyes módszert variálnak, az egyik, hogy a félreinformált, vétlenül hazudozó nézőt nem teszik helyre.
Magyar Nemzet, 2008. december 10.
2008. december 6., szombat
Folytatása következik
Seszták Ágnes
2008. december 6. 00:01
Magyar Nemzet
Éppen csak lecsengett a pálinkafőző esete, románca az MSZP-vel, rögtön jött a folytatás. A legfrissebb információk szerint Molnár Béla KDNP-s képviselőt egy hirtelen megvilágosodástól vezérelve megkínálták a szocik az informatikai államtitkári poszttal. Molnár Béla okleveles villamosmérnök és vívóedző. Fogadjunk, hogy a kiválasztásnál egyik diplomája sem számított. Nem. Molnár úr azért kellene a kormánypárti képviselők sorait erősítendő, mert a Gyurcsány-kormány, ha beledöglik is, de hatalmon akar maradni 2010-ig.
Orbán Viktornak jó orra volt, amikor megjegyezte, ha nem megy a függetlenek megvásárlása, akkor lehet az ellenzék soraiból rabolni. A választó meg néz zsebórányi szemekkel, és nem akarja hinni, hogy mindez megtörténik. A mesékben van ilyesmi, hogy a gonosz boszorka elvarázsolja a pásztorfiút, és amikor az már-már bedől a banyának, megtörik a varázs, és minden jóra fordul. Nem így a valóságban. Az általunk gyanakodva figyelt és nemszeretem politikai elit sorra szedi be az elégteleneket. Miért is? A képviselők szilárd elveket, értékeket, vélt vagy valós ideálokat, s legfőképpen minket képviselnek a parlamentben. Csakhogy nagyok a különbségek egy ateista, szélsőséges párt, egy ateista, kapcsolati tőkével operáló párt vagy egy jobboldali elveket valló, a szociális igazságokra nagyon is érzékeny nemzeti párt között. Egy kereszténydemokrata honatya nem érthet egyet a Magyar Szocialista Párt heves egyházellenes nézeteivel, de a nagytőke feltétlen imádatával sem. Ebben nincs pardon. Kommunista kutyából nem lehet demokratikus szalonna – módosítva nagyjaink mondását. Amennyiben pedig egymás után világosodnak meg egynémely képviselők, és az ellenzékből távoznak a kormánypártok irányába, az nem dialektika, hanem árulás és kapzsiság.
Mert nem igaz, hogy másról szól a mese. Gyurcsány Ferenc, a minden hájjal megkent stratéga rájött, hogy amit nem lehet karddal vagy szóval megszerezni, az megy majd zsíros állással és pénzzel. Az ember esendő, a képviselő miért lenne különb? Neki is kéne egy új Jaguár vagy horvát tengerparti nyaralócska, esetleg az asszonynak egy rekonstrukcióra szóló plasztikai bérlet. Ó, igen, nem általánosítok, csak kicsit sok már az úgynevezett véletlen. Lengyel úr a haza javára, Császár úr a haza hasznára, az MDF az egész konzervatív világmindenség boldogítására állt be a sorba. A Fideszt sok meglepetés fogja még érni. Emlékezzünk Cs. Kovács Gabriellára vagy Bagó Zoltánra. Egyiküknél sem várták meg a bírósági szakaszt vagy az ítéletet, azonnal kizárták őket a pártból. Sőt, Orbán Viktor még bocsánatot is kért Dávid Ibolyától Bagó állítólagos rágalmazása miatt. Lám-lám, mégsem ezek az emberek fordultak szembe pártjukkal, hanem dédelgetett kedvenceik, a velük egy padsorban ülő feddhetetlen társaik. A pénz persze mindig jól jön, és nyílt titok, hogy a legnagyobb ellenzéki párt szűkölködik az anyagiakban. Az MSZP viszont könyökig vájkál a kasszában, és oszt, amennyit nem szégyell.
Hogy mi kell hozzá? Egy kis árulás, egy kis kecsegtetés, egy kis aprópénz. Szánalmas megkörnyékezés, ami, úgy látszik, itthon működik. Mert amikor a pártok jelölteket állítanak, mégis csak abból a társadalmi közegből merítenek, ami van. És nálunk e pillanatban túl kevesen vannak, akik maréknyi aprópénzért nem adnák el a legjobb barátaikat is. A helyzet, hogy úgy mondjam, fokozódik. Molnár Béla jellemesen ellenállt a szirénhangoknak, de tartok tőle, majd akad helyette más. Van itt tanulság? Hát hogyne, meg kellett volna nyerni az előzőt, és meg kell nyerni a következő választást. Akkor szerva nálunk!
Seszták Ágnes
2008. december 6. 00:01
Magyar Nemzet
Éppen csak lecsengett a pálinkafőző esete, románca az MSZP-vel, rögtön jött a folytatás. A legfrissebb információk szerint Molnár Béla KDNP-s képviselőt egy hirtelen megvilágosodástól vezérelve megkínálták a szocik az informatikai államtitkári poszttal. Molnár Béla okleveles villamosmérnök és vívóedző. Fogadjunk, hogy a kiválasztásnál egyik diplomája sem számított. Nem. Molnár úr azért kellene a kormánypárti képviselők sorait erősítendő, mert a Gyurcsány-kormány, ha beledöglik is, de hatalmon akar maradni 2010-ig.
Orbán Viktornak jó orra volt, amikor megjegyezte, ha nem megy a függetlenek megvásárlása, akkor lehet az ellenzék soraiból rabolni. A választó meg néz zsebórányi szemekkel, és nem akarja hinni, hogy mindez megtörténik. A mesékben van ilyesmi, hogy a gonosz boszorka elvarázsolja a pásztorfiút, és amikor az már-már bedől a banyának, megtörik a varázs, és minden jóra fordul. Nem így a valóságban. Az általunk gyanakodva figyelt és nemszeretem politikai elit sorra szedi be az elégteleneket. Miért is? A képviselők szilárd elveket, értékeket, vélt vagy valós ideálokat, s legfőképpen minket képviselnek a parlamentben. Csakhogy nagyok a különbségek egy ateista, szélsőséges párt, egy ateista, kapcsolati tőkével operáló párt vagy egy jobboldali elveket valló, a szociális igazságokra nagyon is érzékeny nemzeti párt között. Egy kereszténydemokrata honatya nem érthet egyet a Magyar Szocialista Párt heves egyházellenes nézeteivel, de a nagytőke feltétlen imádatával sem. Ebben nincs pardon. Kommunista kutyából nem lehet demokratikus szalonna – módosítva nagyjaink mondását. Amennyiben pedig egymás után világosodnak meg egynémely képviselők, és az ellenzékből távoznak a kormánypártok irányába, az nem dialektika, hanem árulás és kapzsiság.
Mert nem igaz, hogy másról szól a mese. Gyurcsány Ferenc, a minden hájjal megkent stratéga rájött, hogy amit nem lehet karddal vagy szóval megszerezni, az megy majd zsíros állással és pénzzel. Az ember esendő, a képviselő miért lenne különb? Neki is kéne egy új Jaguár vagy horvát tengerparti nyaralócska, esetleg az asszonynak egy rekonstrukcióra szóló plasztikai bérlet. Ó, igen, nem általánosítok, csak kicsit sok már az úgynevezett véletlen. Lengyel úr a haza javára, Császár úr a haza hasznára, az MDF az egész konzervatív világmindenség boldogítására állt be a sorba. A Fideszt sok meglepetés fogja még érni. Emlékezzünk Cs. Kovács Gabriellára vagy Bagó Zoltánra. Egyiküknél sem várták meg a bírósági szakaszt vagy az ítéletet, azonnal kizárták őket a pártból. Sőt, Orbán Viktor még bocsánatot is kért Dávid Ibolyától Bagó állítólagos rágalmazása miatt. Lám-lám, mégsem ezek az emberek fordultak szembe pártjukkal, hanem dédelgetett kedvenceik, a velük egy padsorban ülő feddhetetlen társaik. A pénz persze mindig jól jön, és nyílt titok, hogy a legnagyobb ellenzéki párt szűkölködik az anyagiakban. Az MSZP viszont könyökig vájkál a kasszában, és oszt, amennyit nem szégyell.
Hogy mi kell hozzá? Egy kis árulás, egy kis kecsegtetés, egy kis aprópénz. Szánalmas megkörnyékezés, ami, úgy látszik, itthon működik. Mert amikor a pártok jelölteket állítanak, mégis csak abból a társadalmi közegből merítenek, ami van. És nálunk e pillanatban túl kevesen vannak, akik maréknyi aprópénzért nem adnák el a legjobb barátaikat is. A helyzet, hogy úgy mondjam, fokozódik. Molnár Béla jellemesen ellenállt a szirénhangoknak, de tartok tőle, majd akad helyette más. Van itt tanulság? Hát hogyne, meg kellett volna nyerni az előzőt, és meg kell nyerni a következő választást. Akkor szerva nálunk!
2008. november 28., péntek
Bérfőző a csúcson
Seszták Ágnes
2008. november 28. 00:01
Magyar Nemzet
Mi az, hogy bérfőző? Olyan, mint a béranya, a bérköpő vagy a bérkocsis. Császár Antal, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki megbízottja például pálinkabérfőző volt. Később szakmai becsvágyból szeszfőzde-vezetői képesítést szerzett. Még később sikerült a pálinkafőzőket országos szervezetbe tömöríteni, ez lehet a Gyümölcspálinka-főzők Országos Szövetsége, melynek Császár Antal a főtitkára.
Íme, egy karrier lépcsőfokai. Ez a negyvenes éveinek végén járó, derék vállalkozó 2006-ban országos listán jutott be a parlamentbe, és mint a Vállalkozók Pártjának vezetője foglalt helyet a Fidesz frakciójában. Ez a hosszú bevezető azoknak szólt, akik nem követik oly sebesen a politika vizének árjait, mint illene. Császár úr ugyanis mindenki megrökönyödésére október 27-én otthagyta a Fidesz-frakciót, és átült a függetlenek közé. Az okáról legalább nem hadovált, hogy ily módon még forróbban képes hőn szeretett választóit képviselni. Nem. Császár úr esetében kevés volt a pénz, és ha jól értettük, keveset beszélhetett a parlamentben. Azt is megtudtuk, mint az összes többi renegátnál, hogy ó, dehogy fogja elárulni az ellenzéket, karakánul tartja magát azokhoz, akik révén képviselői széket kapott. „Más irányba nem akarok elmozdulni” – mondta még tegnapelőtt. Cö-cö-cö!
A legelső próbatételkor, amikor a költségvetés fő számait meg kellett szavazni, Császár úr jellemileg elbukott, megszavazta. Majd megszavazta az adómódosításokat, és ha lúd, legyen kövér, megszavazta a tizenharmadik havi nyugdíj elvételét is. Mindhárom szereplésével megsegítette a kisebbségi kormányt, ellene szavazott saját maga ígéretének, esküjének, szavának? Önök szerint ez micsoda? Jellemtelenség, aljasság, megélhetési politizálás vagy egyszerű piaci manőver? A Gyurcsány-féle szabadpiacon így megy ez. X. Y. kilép a pártjából, pártjának frakciójából, alkut köt valakikkel, és egy egészen más párt zászlaja alatt folytatja. No de egy perc alatt? Egy hét alatt? Történt ugyanis, hogy megvolt a szavazás, és néhány órán belül Császár Antalból „a gazdaságélénkítő csomag egyeztetésének támogatásáért felelős miniszterelnöki megbízott” lett.
Hogy ez mi a manó, azt a Kormányszóvivői Iroda nyakatekert, semmitmondó, mindenkit hülyének néző cinikus szöveggel magyarázta meg: „Császár Antal a pártpolitikai csatározásokon felülemelkedett, független képviselőként és a Vállalkozók Pártja Egyesületének elnökeként támogatja a kormányzat törekvéseit.” Jelentése? Vagy eladta magát, vagy elárulta azokat, akikkel eddig egy csónakban evezett, vagy mindkettő. „Császár Antal fontosnak tartja a kormány által a vállalkozások támogatására bejelentett 1400 milliárd [mai napi változat] forintos gazdaságélénkítő csomagot, és kész szerepet vállalni annak végrehajtásában.” Ez miben nyilvánul meg? Ügyel, nehogy fideszes vállalkozó is kapjon pénzt, vagy kistáskában hordja széjjel a milliárdokat? Vagy mi? „Császár Antal szerint a vállalkozásvédő program megvalósítása felelősen és hatékonyan szolgálja az ország mielőbbi kilábalását a gazdasági válságból.” Micsoda meglátás, mekkora zseni! Ha nekem is ez a véleményem, akkor miért nem én vagyok a megbízott? „Császár Antal kiemelt szerepet szán a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatásának, a munkahelyek megőrzésének és a foglalkoztatás bővítésének.” „Császár Antal […] aktívan részt vállal a kormány válságkezelő programjának társadalmi vitájában, és javaslataival segíti annak eredményességét.” Elvtársak, Császár elvtárs maga a messiás Gyurcsány elvtárs után! Mert milyen lenne az őszinte kormányszóvivői közlemény? A Gyurcsány-kormánytól minden áruló megkapja méltó jutalmát. Kilóra…
Seszták Ágnes
2008. november 28. 00:01
Magyar Nemzet
Mi az, hogy bérfőző? Olyan, mint a béranya, a bérköpő vagy a bérkocsis. Császár Antal, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki megbízottja például pálinkabérfőző volt. Később szakmai becsvágyból szeszfőzde-vezetői képesítést szerzett. Még később sikerült a pálinkafőzőket országos szervezetbe tömöríteni, ez lehet a Gyümölcspálinka-főzők Országos Szövetsége, melynek Császár Antal a főtitkára.
Íme, egy karrier lépcsőfokai. Ez a negyvenes éveinek végén járó, derék vállalkozó 2006-ban országos listán jutott be a parlamentbe, és mint a Vállalkozók Pártjának vezetője foglalt helyet a Fidesz frakciójában. Ez a hosszú bevezető azoknak szólt, akik nem követik oly sebesen a politika vizének árjait, mint illene. Császár úr ugyanis mindenki megrökönyödésére október 27-én otthagyta a Fidesz-frakciót, és átült a függetlenek közé. Az okáról legalább nem hadovált, hogy ily módon még forróbban képes hőn szeretett választóit képviselni. Nem. Császár úr esetében kevés volt a pénz, és ha jól értettük, keveset beszélhetett a parlamentben. Azt is megtudtuk, mint az összes többi renegátnál, hogy ó, dehogy fogja elárulni az ellenzéket, karakánul tartja magát azokhoz, akik révén képviselői széket kapott. „Más irányba nem akarok elmozdulni” – mondta még tegnapelőtt. Cö-cö-cö!
A legelső próbatételkor, amikor a költségvetés fő számait meg kellett szavazni, Császár úr jellemileg elbukott, megszavazta. Majd megszavazta az adómódosításokat, és ha lúd, legyen kövér, megszavazta a tizenharmadik havi nyugdíj elvételét is. Mindhárom szereplésével megsegítette a kisebbségi kormányt, ellene szavazott saját maga ígéretének, esküjének, szavának? Önök szerint ez micsoda? Jellemtelenség, aljasság, megélhetési politizálás vagy egyszerű piaci manőver? A Gyurcsány-féle szabadpiacon így megy ez. X. Y. kilép a pártjából, pártjának frakciójából, alkut köt valakikkel, és egy egészen más párt zászlaja alatt folytatja. No de egy perc alatt? Egy hét alatt? Történt ugyanis, hogy megvolt a szavazás, és néhány órán belül Császár Antalból „a gazdaságélénkítő csomag egyeztetésének támogatásáért felelős miniszterelnöki megbízott” lett.
Hogy ez mi a manó, azt a Kormányszóvivői Iroda nyakatekert, semmitmondó, mindenkit hülyének néző cinikus szöveggel magyarázta meg: „Császár Antal a pártpolitikai csatározásokon felülemelkedett, független képviselőként és a Vállalkozók Pártja Egyesületének elnökeként támogatja a kormányzat törekvéseit.” Jelentése? Vagy eladta magát, vagy elárulta azokat, akikkel eddig egy csónakban evezett, vagy mindkettő. „Császár Antal fontosnak tartja a kormány által a vállalkozások támogatására bejelentett 1400 milliárd [mai napi változat] forintos gazdaságélénkítő csomagot, és kész szerepet vállalni annak végrehajtásában.” Ez miben nyilvánul meg? Ügyel, nehogy fideszes vállalkozó is kapjon pénzt, vagy kistáskában hordja széjjel a milliárdokat? Vagy mi? „Császár Antal szerint a vállalkozásvédő program megvalósítása felelősen és hatékonyan szolgálja az ország mielőbbi kilábalását a gazdasági válságból.” Micsoda meglátás, mekkora zseni! Ha nekem is ez a véleményem, akkor miért nem én vagyok a megbízott? „Császár Antal kiemelt szerepet szán a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatásának, a munkahelyek megőrzésének és a foglalkoztatás bővítésének.” „Császár Antal […] aktívan részt vállal a kormány válságkezelő programjának társadalmi vitájában, és javaslataival segíti annak eredményességét.” Elvtársak, Császár elvtárs maga a messiás Gyurcsány elvtárs után! Mert milyen lenne az őszinte kormányszóvivői közlemény? A Gyurcsány-kormánytól minden áruló megkapja méltó jutalmát. Kilóra…
2008. november 17., hétfő
Seszták Ágnes: Dobrev, az anti-Ratkó
2008. november 17. 11:06
MNO
Seszták Ágnes: Ki ez a Dobrev Klára? Ki ez a média által ajnározott, körbeudvarolt nő, aki a sárgarépapuding receptjétől a salátalevelek helyes lengetésén át a mellrákig mindenbe beleszól. Ki ez a nő, aki úgy hiszi, lánchídi sétákkal, a rákról való felületes karattyolással, „a” Feri iránt érzett heves érzelmeinek mulatságos dokumentálásával bevési magát a magyar nép szívébe? Na ki ez a nő? Hát a jelenlegi miniszterelnök felesége, aki amúgy civil, mert semmiféle politikai vagy közéleti megbízással nem bír. Akkor milyen alapon nyilatkozik szociál- és családpolitikai ügyekben igen határozottan és roppant szívósan. Dobrev Klára már egy évvel ezelőtt a frászt hozta a népekre, amikor elkezdte, hogy a világ (!) elment mellettünk, mert a nézet, hogy a gyereknek három évig az anyja mellett a helye, megbukott.
2008. november 17. 11:06
MNO
Seszták Ágnes: Ki ez a Dobrev Klára? Ki ez a média által ajnározott, körbeudvarolt nő, aki a sárgarépapuding receptjétől a salátalevelek helyes lengetésén át a mellrákig mindenbe beleszól. Ki ez a nő, aki úgy hiszi, lánchídi sétákkal, a rákról való felületes karattyolással, „a” Feri iránt érzett heves érzelmeinek mulatságos dokumentálásával bevési magát a magyar nép szívébe? Na ki ez a nő? Hát a jelenlegi miniszterelnök felesége, aki amúgy civil, mert semmiféle politikai vagy közéleti megbízással nem bír. Akkor milyen alapon nyilatkozik szociál- és családpolitikai ügyekben igen határozottan és roppant szívósan. Dobrev Klára már egy évvel ezelőtt a frászt hozta a népekre, amikor elkezdte, hogy a világ (!) elment mellettünk, mert a nézet, hogy a gyereknek három évig az anyja mellett a helye, megbukott.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
