2009. április 30., csütörtök


Az MSZP új logóval áll elő az EP-kampányra
2009-04-29 19:31 barikád.hu



Az MSZP úgy döntött, hogy apait anyait belead az esedékes EP-kampányba. Még egyszer megkísérli, még egyszer utoljára nekiindul, hogy hazugságaival megkísérelje maga mellé állítani az egyszerűbb és átverhetőbb embereket. Ezért mindenre képes. Még a szegfű helyett is képes új logót bedobni.



barikád.hu

Túl nagy lenne a botrány, ha kiderülne, kik ölték meg Nórát

Nincs konkrét nyomozati eredménye a rendőrségnek a Kiskunlacházán öt hónapja meggyilkolt tizennégy éves lány ügyében. Helybeliek tudni vélik, kik voltak a tettesek, s szerintük azért nem tartóztatják le őket, mert túl nagy lenne a botrány. Egy magyar leány élete ezek szerint mit sem számít.

"Hamarosan eredmény várható az óriási közfelháborodást kiváltó kiskunlacházi gyermekgyilkosság ügyében" – ámította a közvéleményt Ármos Sándor rendőr dandártábornok, Pest megye rendőrfőkapitánya december utolsó napjaiban. A főtiszt még azt is hozzátette, szorul a hurok az elkövető körül. Öt hónap telt el a bűntény óta, de előrelépés vagy gyanúsított még nincs.

A kiskunlacháziak közül többen tudni vélik és elmondták: szerintük a rendőrök tudják, hogy kik az elkövetők, s csak azért nem hozzák nyilvánosságra, mert nem akarják, hogy kiderüljön a származásuk. Egy nagymama arról számolt be, hogy a gyerekeket már nappal sem nagyon engedik el otthonról egyedül. Az asszony úgy érzi, a hatóságok – s így az állam – magukra hagyták őket, félelemben élnek.

Kiskunlacházán a hét végén avatták fel a november 22-én megerőszakolt és meggyilkolt Horák Nóra emlékhelyét, koszorúját az Olaszliszkán cigányok által halálra vert Szögi Lajos családja is elhelyezte.

Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta, közelednek a megoldáshoz, már több mint ötszáz tanút hallgattak meg, százhúsz DNS-tesztet végeztek el és húsz esetben hazugságvizsgálatot is végeztek, de a nevezett megoldás az még elég távolinak tűnik, duma, ígérgetés, sunyi képmutatás persze van.

Közben a hitvány, hazug és képmutató Méltóságot Mindenkinek Mozgalom Tamás Gáspár Miklóssal és Horváth Áládárral élen tüntetett a tiszalöki gyilkosság apropóján, mondván: a cigányok származásuk miatt életveszélyben vannak. Jaj, szegények: minden eddig napvilágra került esetben kiderült, hogy egymást irtják, csak ilyenkor a hivatásos fajvédőik persze kussolnak.

A Lánchíd rádió ugyanakkor úgy tudja, a tiszalöki gyilkosság mögött nem rasszista indíték, hanem uzsoraügylet áll.

Érdekes kérdés az is, miként állapítható meg az áldozat származása, ha ez tabutéma, ha az elkövető személyéről van szó. Juhász Ferenc cigánytalpnyaló államtitkár hidegvérrel gyilkoló csoportról költött mesét annak ellenére, hogy a nyomozóknak semmiféle faji indítékról nincsenek adataik, mint ahogyan ezt a motivációt kizárták tavaly a pécsi cigányok elleni kézigránátos kettős gyilkosságnál, ahol az elkövető is természetesen cigány, mint kiderült, sőt mi több: az egyikük rendőr is volt korábban.

Teleki (szül: Orsós) László cigányügyekért felelős miniszterelnöki élősködő akkor erre úgy reagált, reméli, ki fog derülni, hogy rasszista támadás volt. Az uszító, rágalmazó hazudozása nem sok idő múlva kiderült: a támadást két cigánybűnöző követte el.

A rendőrség és a mindenhez dilettáns Draskovics elvtárs feltűnően következetlenül tűzi ki a nyomravezetői díjakat: míg több cigány áldozatnál tízmillió forintot ajánlottak fel néhány másodpercen belül, addig az Üllői úti trafikos gyilkosa csak egymillió forintot ért, a kiskunlacházi kislányt meggyilkoló tettesért pedig csak három hónap után tűztek ki tízmilliót. Persze, mit számít a magyar áldozat élete a cigányokéhoz képest.

Utóbbival kapcsolatban a cigánybűnözés ellen kellő eréllyel soha fel nem lépő, csak a hazafiakat véresre verető, EP-listavezetőt könnygázzal lefújató Bencze József elvtárs, országos sünkapitány hat nappal a gyilkosság után azt mondta: nyomravezetői díjat akkor tűznek ki, amikor a forró nyomos nyomozás nem vezet eredményre. Ezek szerint a cigány áldozatoknál a forró nyom percek alatt kihűl.

(Magyar Hírlap nyomán Szent Korona Rádió
Bayer Zsolt: Már az NZZ is?
Hosszú írás foglalkozik a kelet-közép-európai cigányok helyzetével a Neue Zürcher Zeitung keddi számában. Az írást elolvasva semmi meglepetés nem éri az embert: ugyanaz a megszokott, egysíkú, a probléma nem ismeretéről árulkodó, a "liberális" közhelyeket felvonultató és kötelességszerűen felmondó írás, mint a többi, ami a fényességes Nyugaton napvilágot lát. De az NZZ-től legalább némi korrektséget vár az ember. Nos, a keddi cikkben nevezett tekintélyes konzervatív lap a korrektség minimumáról is lemondott.

A cikkíró a cigányok által elkövetett veszprémi gyilkosságról is említést tesz, s ennek kapcsán említi lapunkat, valamint engem. S a következőket írja gyanútlan olvasóinak: "A Magyar Hírlap publicistája leírhatta a következőket: »Ezek (a romák) nem emberek, hanem állatok«."

Nos, nem nehéz rájönni, hogy az NZZ cikkírója rám, illetve a Betelt a pohár című írásomra gondol. Abban pedig nem szerepel ilyen mondat, miképpen a magyar sajtóban soha, senki nem írt le ilyesmit, legfeljebb a KurucInfo nevű portálon, de az egy egészen más eset, másik világ, másik bolygó, s egyszer még talán az is kiderül, vajon kik állnak mögötte valójában…
Nézzük tehát a hivatkozott írásomat, s benne a kérdéses mondatokat!

"Az elkövetők nem magyar állampolgárok. Ahhoz, hogy valaki magyar vagy akármilyen állampolgár legyen, ahhoz embernek kell lenni. Ezek pedig nem emberek. Hanem állatok. És a vesztünkre törnek. Amúgy minden tisztességes, velünk élő, velünk együtt szenvedő vagy éppen boldoguló cigány honfitársunk ember és állampolgár. De sajnos a cigány etnikum rengeteg tagja felmondta az együttélést, és felmondta az emberséget. Sajnos ők állatok, veszedelmes vadállatok, és ekként kell viszonyulni hozzájuk. (Miképpen vadállatok a móri mészárosok is, persze. Csak az ő tettükre soha nem próbált meg semmilyen felmentést keresni a liberális értelmiség, és nem foglalkoztak családi hátterükkel meg a nehéz sorsukkal…)"

Így szólnak a mondatok. Nem nehéz talán észrevenni a különbséget a két állítás között. Nevezetesen, hogy a "cigányok állatok", valamint, hogy "az elkövetők állatok". Kedvem sincsen magyarázni. Ráadásul éppúgy állatoknak nevezte ezeket a gyilkosokat maga Gusztos Péter, aki az SZDSZ korifeusaként nyilván nagy megbecsülésnek örvend az NZZ-nél. S még egy idézet a kérdéses írásomból: "Akit pedig pusztán bőrszíne vagy származása miatt bántalmaznak, a bántalmazónak éppúgy nincs semmiféle kegyelem és felmentés. A zéró tolerancia visszafelé is érvényes!"
No hát akkor, ezúton szeretném felhívni az NZZ cikkírójának és szerkesztőinek, főszerkesztőjének figyelmét, hogy amennyiben egy másik lap írásából idéznek, akkor vegyék a fáradságot, és olvassák el az idézni kívánt cikket eredetiben. Vegyék a fáradságot, és fogadjanak fel egy magyarul jól beszélő tolmácsot, fordítót, aki lefordítja a szöveget, szóról szóra. Soha többé ne hagyatkozzanak azoknak a magyarországi "súgóknak" a szavaira, akik pusztán saját előítéleteik és téveszméik szócsövének akarják felhasználni a tekintélyes nyugati lapokat (is).

Mert ha így tesznek, akkor így járnak. Hazugságban maradnak, miképpen hazudnak folyamatosan azok is, akik idehaza abban érdekeltek, hogy rasszista ország hírébe keverjék Magyarországot, csak azért, mert ez szolgálja pitiáner és aljas belpolitikai céljaikat.
Adjon magára legalább annyit az NZZ, hogy ilyen hibát, bűnt soha többé nem követ el. Amúgy természetesen a lapot hivatalosan is helyreigazításra fogom kérni, s megteszem a további jogi lépéseket is.
Bayer Zsolt

2009. április 29., szerda


TÖBB, MINT TÍZMILLIÓVAL TARTOZIK

Lang Györgyi évek óta szerepel az APEH adóslistáján, melyre a 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek kerülnek fel.

R. Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője az ügy kapcsán kifejtette: a pontos összeg adótitoknak számít, mint ahogy az is, hogy a tartozás miből áll össze.
A kormány kidobja a gyerekeket a süllyedő hajóból
Érdekvédők: ez a program nem válságkezelő, hanem válságkeltő
2009. április 29. 06:18

Együtt sírunk és nevetünk – e szavakkal jelentette be brutális megszorítócsomagját Bajni Gordon miniszterelnök, aki többek között a „családosok, a nyugdíjasok és a közszolgák” támogatását kérte. Megkérdeztük e három társadalmi réteg reprezentáns társadalmi szervezeteinek képviselőit, mi a véleményük a csomagról: elfogadhatónak, indokoltnak látják-e annak elemeit?

Össze vagyunk drótozva – Bajnai kissé szögletes megfogalmazása a miniszterelnöki és például a nagycsaládosoknál jellemző egy főre jutó átlagfizetés közötti, jelentősnek mondható eltérés miatt akár komikusnak is tűnhetne. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke, Szabó Endre, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára, Fehér József és a parlament nyugdíj-politikai albizottságának alelnöke, Iván László gerontológusprofesszor inkább tragikusnak látja a helyzetet.

Játék az áfával

Szabo_endre.jpgSajátos módon variálja a Bajnai-kormány az adó- és áremeléseket. A közzétett intézkedések között szerepel, hogy az élelmiszerek áfája 25 százalékos lesz, kivéve az úgynevezett kedvezményes kulcs szerinti kategóriába kerülő élelmiszereket.

A nagycsaládosoknál annál nagyobb mértékben fizetik be a család kenyérkereső tagjai a fogyasztási cikket terhelő áfát, minél nagyobb a család. Az áfaemelés tehát jelentős terhet fog okozni a nagycsaládosoknak, ezt nem fogja ellensúlyozni az alapvető élelmiszerek áfájának 2 százalékos csökkentése – nyilatkozta lapunknak Szabó Endre.

Nemcsak alapélelmiszereket kell venni a gyermek számára, hanem például ruhát is, fűteni is kell rá, utaztatni is kell, erőteljesen megérzik tehát a nagy családok, hogy szinte minden cikknek 20-ról 25 százalékra emelkedik az áfája – folytatta a NOE elnöke.

A közszférában a bruttó kifizetések összértékét 2 évre rögzítették, eltörlik a 13. havi juttatást, illetve sor kerül a 2009-es év második fél évét illető keresetkiegészítések felülvizsgálatára. Ezzel kapcsolatban Szabó jelezte: számos nagycsaládos szülő dolgozik ebben a szférában, ezért jelentős érvágást jelentenek ezek az intézkedések.

Annál rosszabbul jár a család, minél több gyereket nevel

A családi pótlék adóalapba történő bevonása következtében a jövedelem sokkal nagyobb része fog bekerülni a magasabb adósávba, így bár a családfenntartó jövedelmét nem közvetlenül adóztatják meg, jövedelmét „meg fogja nyomni”. Annál rosszabbul jár tehát a család, minél több gyereke van, mert annál több családi pótlékot kap, s így annál magasabb adósávba is kerül át. Így kommentálta Szabó Endre, hogy a családi pótlékot 2 évre befagyasztják, s a pótlék ráadásul „adót nem viselő, adóalapot növelő jövedelemmé alakul”. A tömegközlekedés támogatásának csökkentése a munkába, iskolába járás költségeit emeli, a családok sportolási, kulturálódási, üdülési lehetőségeit, családi és egyéb kapcsolatainak fenntartását korlátozza, növeli a környezetszennyezést – fűzte hozzá.

Miért a legkisebbek hozzanak áldozatot?

Azzal, hogy csökkentik a gyermekgondozási ellátások igénybe vehető időtartamát, a kisgyermekesek számára még nem lesz sem több munkahely, sem több napközbeni ellátást nyújtó gyermekintézmény. Ez utóbbiak egyébként többe kerülnek, mint a gyermekgondozási ellátás, ráadásul nem is minden gyermeknek alkalmasak, illetve nem jelentenek megoldást minden munkaidő-beosztásra. Nem értünk egyet azzal, hogy nekünk kelljen áldozatot hozni. A családok nem tehetnek a válságról. Először is talán a kisgyerekeseket sújtja leginkább az intézkedéssorozat, ami megengedhetetlen, hiszen a jövőt veszik el – így reagált Szabó a kormányfő felhívására, hogy támogassák a megszorító intézkedéseket.

Nem a gyerekeket kellene kidobni a süllyedő hajóból. Egyedül Magyarországon tapasztalható, hogy a családokat minden irányból megszorítják ahelyett, hogy könnyebbséget adnának nekik. A családi pótlékkal kapcsolatos lépésektől a lakás- és gázártámogatás megvonásáig minden lehetőséget beszűkítenek. A magyarországi hozzáállás egyedülálló, százezrek kerülhetnek a nyomorszint alá. Erre egyébként felhívtuk a döntéshozók figyelmét is: vállalniuk kell a felelősséget, hiszen emberi sorsokról, családok sorsáról is döntenek – jelentette ki a NOE elnöke.

A nagycsaládos érdekvédelmi szervezet egyébként ebben az esztendőben – amire eddig nem volt példa – még egyetlen fillér állami támogatást sem kapott. Ha ez így megy tovább, a NOE-t is be lehet csukni – nyilatkozta Szabó.

Szétrombolt bizalom

A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) részéről „a válságkezelés és bizalomerősítés programjának” nincs egyetlen pontja, amelyet támogatnánk, sőt olyan sincs, amelyet elviselnénk. Ez a program munkavállaló-, szakszervezet- és közszolgálat-ellenes – jelentette ki az MNO megkeresésére Fehér József, az érdekvédelmi szervezet főtitkára. A 13. havi juttatás eltörlése kapcsán Fehér elmondta: a jelenleg érvényes megállapodások szerint 2009-ben ez a juttatás mint jogcím nem létezik, de a munkavállalók 180 ezer forint bruttó keresetig a 13. havi juttatásnak megfelelő összegű kiegészítést kapnak, efölött pedig egyösszegű 15 ezer forintot.

Fehér emlékeztetett: már ez az állapot is egy 2008-ban érvényes megállapodás újratárgyalásának eredményeként született meg. Az MKKSZ nem adja a nevét egy módosított megállapodás további módosításához – szögezte le Fehér –, „a kormány felrúghatja a megállapodást, ám ez tökéletesen szembemegy a Bajnai Gordon kormánya által hirdetett bizalomerősítéssel, ez inkább a bizalom szétrombolása”.

Teljes káosz keletkezhet a közszolgák bérezésében

Feher_jozsef.jpgA 13. havi juttatással kapcsolatos kommunikáció félreértésen alapszik, és megtévesztésnek minősíthető, ugyanis ez soha nem volt külön juttatás – jegyezte meg Fehér. Ez nem más, mint a munkavállalók részéről megelőlegezett, tőlük havonta levont 8,3 százalék egy összegben történő kifizetése. Ez nem ugyanaz, mint a 13. havi nyugdíj, ami valóban egy külön juttatás. A közszolgálat 13. havi „fizetése”, amely nevében sem viseli sem a 13. hónap, sem a fizetés kifejezést, hiszen juttatásnak minősül, a munkavállalók havonta visszatartott bérének egyösszegű visszaadása. Nem jutalom, hanem az államnak megelőlegezett összeg. Speciális kifizetési szabályai vannak, és speciális pénzügytechnikai megoldás; a munkavállalók 13 részletben kapják kézhez 12 havi bérüket. A 13. részlet akár részarányos kifizetéséhez legalább hathavi munkaviszony szükséges.

Fehér rámutatott: egy hatályban levő jogszabály értelmében 2010. január 1-jétől visszaáll a 13. havi juttatások korábbi rendszere. A munkavállalók ennek értelmében 2010 decemberében egyhavi fizetésnek megfelelő külön juttatást kapnak. Ennek az elvételéhez törvényt kellene módosítani, amihez a MKKSZ semmilyen körülmények között nem járul hozzá. Ha a törvényt mégis módosítanák a közalkalmazottak kárára, sérülhet a közszolgálat egysége. A bírák és a számvevőszék, illetve a versenyhivatal dolgozói most is megkapják a 13. havi juttatást. Mindazok, akiknek a jogállása kétharmados törvény alá esik, most is megkapják ezt az összeget – hívta fel a figyelmet.

Mit fagyasztanak be?

A kormányzat már 2007-ben és 2009-ben is befagyasztotta a közszolgálat béreit, ennek következtében „ha semmi nem történik, a közszolgálati dolgozók bére akkor is visszazuhan a 2002 előtti szintre”. (Fehér kiemelte: hibásan híresztelték 2002-ben, hogy 50 százalékkal fejlesztették a közszolgálati dolgozók bérét, holott a tarifákat emelték.)

Ha a kormányzat mindkét tervezett lépést megteszi, elveszi a külön juttatást, és befagyasztja a kereseteket a 2009-es szinten. Ez olyan katasztrofális helyzethez vezet, mint ami az 1996-os úgynevezett „stabilizációs” Bokros-csomag következtében állt be utoljára – fogalmazott Fehér. Kérdésünkre, hogy ez mit jelentene, elmondta: a közszféra ez esetben újra teljesen ellehetetlenül, a hozzáértő szakemberek elhagyják; ismét egy 50 százalékos „dózis” kell ahhoz, hogy „valamilyen vonzereje és szakmai színvonala legyen a közszolgálatnak”.

Már nemcsak a saját egzisztenciánk miatt aggódunk, hanem a magyar közszolgálat szolgáltatóképességéért és minőségének helyzetéért – fogalmazott Fehér. Hozzáfűzte: a világ minden országában az állami szerveket, a közszolgálat kapacitását növelik annak érdekében, hogy a válság kezelhető, elhárítható legyen. Magyarország tökéletesen szembemegy a nemzetközi trenddel: az államot folyamatosan szétverik, az állami szervek kapacitását csökkentik, ellehetetlenítik az állami alkalmazottakat. Ennek rendkívüli következményei lesznek – summázta Fehér a várható hatások összességét.

Milliós táborban a nélkülöző nyugdíjasok

Ivan_laszlo.jpgA 2009-es nyugdíjkorrekciót átütemeznék, a 2010-est elhalasztanák. Mennyiben elfogadható ez, tekintve a magyar népesség köreiben ma is jellemző korai halálozást? – kérdeztük Iván Lászlót. A gerontológus szakember a Semmelweis Egyetem professor emeritusa, 52. éve oktat az intézményben orvostanhallgatókat.

Magyarország az öregedő társadalmak közé tartozik. Az utóbbi időben kevesebben születnek, mint ahányan elhalnak, ami a népesség lassú fogyatkozásával jár; bár az életkor valamennyivel hosszabbodott, de a nyugat-európai, illetve az EU-államok tekintélyes részéhez viszonyítva még mindig 9-10 évvel kevesebbet élünk meg fenntartható, kielégítő egészségben, ez együtt jár az életminőséggel – válaszolta Iván.

Az elmúlt pár évben hazánk súlyosan a szegénység irányába mozdult el. Az időskorúak és a nyugdíjasok közül milliós mértékben élnek a létminimum körüli összegből. Ez azt jelenti, hogy bármilyen megszorítás, változás ezt a szegénységi spirálban amúgy is lefelé tartó népességet még súlyosabban érinti.

A most Bajnai néven elhíresült csomag nem más, mint a Gyurcsány-csomag jóval durvább változata. Ítélet-végrehajtóként jár el „Bajnai kormányfő”, így például a 4 százalékos emelést jelentő korrekciós nyugdíjak kifizetését Bajnai a jövő év végére tolta el, azután, hogy ezt egyszer már fölfüggesztették ez év szeptemberéig. A további kifizetést 2010-ben pedig befagyasztják, és megszüntetik ezt a csekély korrekciót is.

Iván rámutatott: a 13. havi nyugdíj az alacsony nyugdíjjal rendelkezők számára igen fontos juttatás volt. A csomag bevezet egy új nyugdíjindexálást, ami ahhoz köti a kötelező emelést, hogy mennyi a GDP emelkedése.

Tovább dolgozni a megszűnő munkahelyeken?

A GDP-hez kötött prémium is elnyomorítást eredményez. A korai nyugdíjazáshoz kötött úgynevezett büntetőelvonásokat három évvel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt előbbre hozzák, éppúgy, mint a nyugdíjkorhatár emelését is. A cél, hogy az emberek maradjanak hosszabban a munka világában, a nyugdíj ugyanis a társadalombiztosítási alap feltöltési elmaradása miatt gondot jelent – tért ki a nyugdíjaskor kitolását célzó intézkedésekre Iván.

A tervek szerint 2012-re előre hozzák a nyugdíjkorhatár emelését, évente félévenkénti ugrásokkal eljutva a 65 éves nyugdíjba meneteli korhatárig. Csakhogy a munkavállalók nem tudnak elhelyezkedni, folyamatosak az elbocsátások. Mindeközben most emelkedik meg a száma az úgynevezett Ratkó-nyugdíjasoknak, akik nagy számban lépnek be a nyugdíjkorhatár előtti időszakba és a nyugdíjaskorba – sorolta a polgári kormány időszakában az Idősügyi Tanács társelnökeként tevékenykedő tudós.

Csak behajtásra és hiánypótlásra beállított kormányzati gondolkodást, puszta ítélet-végrehajtást tapasztalunk. Ennek az a következménye, hogy emberek sokasága megy tönkre még inkább. A nyugdíjasok ráadásul egészségügyi problémákkal küzdenek, a gyógyszerárak emelkednek, a gyógyszerekhez való hozzájutásuk esélye csökken. A betegségek egyre gyakoribbá válnak: az EU-hoz viszonyítva Magyarországon a krónikus betegségek a 60 éven felüliek között, valamint az aktuális megbetegedéseknek a korral gyakoribbá váló halmozódása miatt sokkal több egészségügyi, szociális, ápolási, gondozási feladattal járnak. Ezt az egészségügyben is megszorítások kísérik.

A korhatáremelés előrehozása 2012-től, mégpedig féléves ugrásokkal, a 2009-es korrekció átütemezése és a 2010-es korrekció elhagyása, a 2009-es 13. havi nyugdíj második részének visszavonása, a 13. havi nyugdíj helyett a hanyatló GDP-hez kötött prémium, a rokkantnyugdíjazás feltételeinek szigorítása és a korai nyugdíjazáshoz kötődő büntetőrendszer jellemzi ezt a csomagot. Véleményem szerint ez a három P programja: a pótkormány pártháttérrel, préskormányként hajtja végre ezeket az idősebb nemzedékeket érintő megszorításokat – hangoztatta a fideszes politikus.

Sajnálatos módon van e rétegen belül kormányközeli és kormányt támogató magatartásforma. Ennek sok oka van, múltbeli, történelmi okok miatt. De már e szervezeteken belül is elhangzottak az Idősügyi Tanács legutóbbi ülésén is olyan berzenkedések, melyek szerint nem tartják elfogadhatónak, és aggodalommal szemlélik a Bajnai-csomagot. Kisebb módosításokba belement a kormányzat, s a berzenkedők egyelőre jobbnak látják, ha a „majdcsak jobb lesz” mentalitásával belesimulnak a jelenlegi helyzetbe. Sajnos a történtek nem igazolják ezt a várakozást – vélekedett Iván László.


Igazi „szakértő” kormány!

(rablóból lesz a legjobb pandúr!)

Na, ne! A baj, már a nyakunkon feszül, mint kötél, ráadásul a Bajnai gordonkázik. Az el-vonós zenekar lassan belelendül majd a belsőkifosztás c. színfóniába, ám a közel tízmilliónyi bőgő felismeri-e, hogy mi a baj (nai)?

A harmadik köztársaságnak csúfolt és helytelenül még magyarnak is nevezett államalakulatot, most egy másik véreskezű rabló - aki elismerten jóarcú ripacs, de gátlástalan élősködő -, egyszerűen lenyúlta. Valójában persze a kollaboránsok bátorságával tette mindezt, hiszen a háttérben működő csapat, világossá tette, hogy mi a parancs, mit kell majd az ő kézi vezérlésükkel teljesítenie! Bajnai pedig "bátran" vállalkozott a nemzetnyomorításra.

Gordon, akit nyugodtan lehetne vitéz gyurcsányi György Barátnak említeni, ha néhai Fráter Györgyöt nem tisztelnénk annyira, hogy ezt a léhűtő liba tolvajt még véletlenül sem illethetjük hasonló névvel! Bajnai György gordonka tehát - aki még a magyar keresztnevét is szégyelli -, valójában az elkopott Gyurcsány főripacs kebel és György barátja, sőt a vagyonosodásban még üzlettársa is.

Azon szokásokat, amelyeket a sosemvolt Magyar Köztársaság virtuális bohócai, már, mint „kötelező” elemeket tartanak számon - mint például a programjuk bemutatása a Köztársaság Elnökének - olyan lazán lépte át a libatenyésztőket és az átlagembereket megkopasztó gordonka, hogy a KISZ fiús múltat már nem is érdemes felvetni. Azt sem érdemes taglalni, hogy bősz istentagadóként és öngyilkosságokért felelős „pénzimádó” zombiként, hogyan vette rá magát az Isten nevének kiejtésére?

Az viszont, hogy a kormánytagok kevesebb fizetésért fognak gürizni, óriási eredmény! Először azért, mert így jobban rászoríthatók a lopásra, pontosabban a közbeszerzési közpénzállomány trükkökkel való csökkentésére! A néptől való félelmükben, támogatják majd az eddig a sajátzsebekbe kerülő közpénzek átfolyatását a kiürült pártkasszába. Így a kampánypénz, a „szavazó kábítás” pénzalapjainak megteremtése lesz az a fő-fő feladat, amelyet a globális pénzhatalom jó szívvel eltűr majd nekik, persze a további kollaboráció érdekében. Az a mondása tehát, gordonkának hogy: „mindenkinek áldozatot kell vállalnia!” nem blabla és nem lári-fári. Nagyon is komoly gondolat, hiszen a kormányoldal vezérkara oly mértékben belenyúlt a közkasszába, hogy már a saját embereinek is kénytelen volt a kezére ütni, mert így elúszik a pártpénz és oda a hatalom. (Mert ellenzékben is jár 30% apanázs) Márpedig a politikai maffiák akarom mondani a pártok, pénz nélkül most, kibukhatnak a jóból. Ha már nem tudják életben tartani a hazugságállam gépezetét, akkor végük, mert kiderült: nem baloldal a bal és nem jobb a jobb!

Ez a kormány részben az SZDSZ, esetleg az MDF függvénye lesz, bár a felelősséget Bajnainak kell vállalja.(biztos nem ingyér!) S, hogy a jelen politikai és gazdasági klímában mi minden lehetséges az szinte megjósolhatatlan, viszont a nagy költőnk szavaival: nekünk Mohács kell! Márpedig Bajnai valójában: MOHÁCS!

Az indulatos politikai jövőt nem nehéz megjósolni, ha tudjuk, hogy nehéz, sőt drámainak is mondható időszak következik a belső-magyarországi lakosság részére. A végső kifosztási stádiumban már nem igen magyarázható meg, sem a szegfűs, sem majd később a narancsos birkának, az illegitim államban való hit, mint ahogy eddig tették a rendszerváltónak csúfolt pártok.

Stabil kormányzás szinte csak akkor lehetséges, ha az erőszakszervezetet tovább erősítik, a porhintést pedig minden eszközzel növelik a médiában és a parlamentben is. Végül - de nem utolsó sorban -, akkor lesz stabil a kormány, ha a többi párt is csatasorba áll a tovább hülyítéshez, és ha az MSZP képviselők félelemszintje is folyamatos összezárást fog produkálni.

Nagy kérdés viszont, hogy az MSZP számára katasztrofálisnak ígérkező júniusi EP-választások után, mi fog történni?

Ha a választások olyan eredményt hoznak ki, amitől vissza fog hőkölni a párt, akkor felpuhulhat majd a „reform trükközés” mechanikája és esetleg újabb osztogatási mánia hatalmasodhat el a kormányon. Mivel azonban ez, nem a bátorságon és a szociális, patrióta érzelmeken fog alapulni, így csak a globális gazdákkal való összetűzést eredményezheti, s így valós javulást nem tud biztosítani a magyar társadalom számára, sőt a maradék életerőt és tartást veheti csak el.

A népnyúzó válságkezelés látszik tehát az egyedüli megoldásnak a kormány számára, ám ebben óriási veszélyhelyzet is rejlik. Az igazi gondok akkor jönnek majd, ha Bajnai György, (gordonka és hazugságművész) aki számtalan módon kifejezésre juttatta már, hogy mennyire távol áll a politika piszkos világától, ha ő is - GYF-hez hasonlóan - szintén beleszeret majd a hatalomba.

Ha ez történik, akkor olthatatlan hataloméhségtől vezérelve akar majd „nagy jókat” tenni a magyaroknak úgy, hogy az valójában a pénzhatalomnak fog kedvezni. Abba viszont a teljes társadalom fog - végképp - vagy belerokkanni, vagy éppen ez segít megszabadulni végleg, az ál-szocialisták élősködő nyomulásától.

A politikai rablóbanda persze abban bízik, hogy szakértői kormány legalább kismértékben csökkenti az MSZP-SZDSZ féle Gyurcsány-kormányról kialakult negatív képet, s visszafordít hozzájuk pár „félig megvilágosodott” szavazót és mehet minden tovább, hiszen ellenzékként is igen jól lehet az összelopott vagyonból élni.

Ennek a rejtett (bábszínházi) koalíciónak elsődleges kötőanyaga ma már valójában csak a félelem! A felelősségre vonástól, az előrehozott választáson bekövetkező vereség következményeitől, azaz a Fidesz totális győzelmétől való beteges félelem. Nem kétséges, hogy ez, az MSZMP és MSZP vezetői bűnök lelepleződésével jár majd, bár a felelőségre vonást valószinüleg megspórolja nekik a Fidesz. Mégis ez a félelem készteti összezárásra az egymást mohósággal vádoló és fiaskóért is egymást hibáztató ál-baloldalt és a liberálisokat.

A politika színpadán annyi pofont adtak már a Fidesznek, hogy már bennük sem bízhatnak, hiába ücsörögnek idestova 18 esztendeje együtt a parlamentben. Hát ezért találták meg gordonkát, aki valójában egy ismert és jóképű rablólovag, aki persze hiú és meg is kéri a szereplés árát.

Tehát amint már írtam, a szocik azt hiszik, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr! (Pedig okos ember nem bízza kecskére a káposztát!) Csakhogy a rabló nemcsak internacionálét énekelt velük, hanem fejlesztési kormánybiztosként, miniszterként is ügyeskedett. Az önkormányzatok jelentős eladósodása Bajnai önkormányzati miniszterségére tehető és akkor költöttek 160 milliót vízágyúkra, egyébként ügyesen trükközve.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pedig maga volt a trükkök-tükre. Itt történt az ominózus „Bajnai esete a diszkó lámpákkal”, ahol éppen 25 millió forintot sikerült neki meg (diszkó) lovasítania a munkahelyteremtés leple alatt. (Lásd: Weiszenberger-ügy)

A „főhős” rablólovagok gátlástalanságával esett neki a közpénzeknek. Az előzőleg általa vezetett Hajdú-Bét kommunikációját úgy iparkodott (utólag) rendbe tenni, hogy az olyan cégek is nyertek a NFÜ hárommilliárdos pályázatán, amelyek régi ismerősei voltak a libaügyben.

A mindenre jó Bajnai, gazdasági miniszterként gazdálkodta ki a 20 éves mélypontját a magyarországi munkanélküliségnek. Amikor már mindenki számára világos volt, hogy Magyarországon nemcsak a világválság kapcsán, hanem a hibás döntések sorozatai miatt is, valóban súlyos a válság, akkor Bajnai György (gordonka és hazugságművész) miket is mondott? Igazi hazai szakértőként nyilatkozva ecsetelte a helyreálló egyensúly, a stabil és biztonságos gazdasági környezet, és a lassan, de gyorsuló növekedés bűvszavait.

Kérem önöket ne gondolkozzanak! Mert aki szakértő az szakértő! Az minden poszton megállja a helyét! Így volt ez a létező szocializmusnak csúfolt korszakban is, miért is változna most a létező rablókapitalizmusban?

Ha egyszer ezeket oda tennék a parasztok mellé Hortobágyra - mint ahogy ők tették az ötvenes években a magyar középosztállyal -, akkor ezek a szellemi-lelki törpék gyülekezete éhen halna. Mert az egykori középosztály legalább dolgos kezű volt és nem nézte le a parasztságot, de ezek a magyar paraszttal ellentétben nem tudják, hogy mikor - hogyan kell vetni, hiszen ők mindig csak ”kaszáltak”! Na, akkor lenne, a részükre ne mulass!



Remélem, hogy valaki elolvassa ezt a Fideszből is!

Szeged, 2009-04-27

Dr. Bene Gábor S.

A Kárpáti Harsona főmunkatársa és a MNB 2006 tiszteletbeli elnöke

Az SZDSZ feloszlatását kezdeményezi a Jobbik
2009. április 29.

* Közlemény
Becsületsértés vétsége miatt bírósági feljelentést tesz a Jobbik a pártot neonácinak tituláló Gusztos Péter, Léderer András és Gyurcsány Ferenc ellen. A Legfőbb Ügyészségen pedig az SZDSZ feloszlatását kezdeményezem, miután a kirekesztő párt az Országgyűlés elnökét antidemokratikus módon arra kérte, hogy törvénytelenül tagadja meg a felesketését a Jobbik OVB-delegáltjának, Novák Elődnek, akiről az SZDSZ-es politikai maffiózók és a média rosszabbik része hazugságokat állít vagy híresztel (emiatt is megtesszük a szükséges jogi lépéseket).

A Jobbik Magyarországért Mozgalom a rend és az igazság pártja, társadalmi támogatottsága egyre nagyobb, már a közvélemény-kutatások szerint is háromszorosa a 2%-os SZDSZ-ének. A kaotikus, rendezetlen közállapotok előidézése a zavarosban halászó, szélsőséges SZDSZ érdeke, amely így kísérli meg két évtizede tartó vezérszerepét még 1%-os támogatottsággal is fenntartani – de már nem sokáig.

A pánikkampányt folytató vadliberálisok érzik a vesztüket, ezért egyre durvább jelzőket és hazugságokat mondanak. Becsületsértésért legfeljebb egy éves szabadságvesztés jár a gyűlölködőknek, de a bukott politikusok majdani elszámoltatásakor más jogcímeken nagyobb büntetésre is számíthatnak, ha már nem tudják majd politikai nyomás alatt tartani a legfőbb ügyészt, aki függetlenségéről tehet bizonyságot, ha a politikai terrorizálástól sem visszariadó SZDSZ feloszlatását kezdeményezi.

Vona Gábor,
a Jobbik elnöke

2009. április 28., kedd


Milliókat visz haza havonta Kiss Péter
Kiss Péter miniszter csak étkezési utalványból 154 ezer forintot költhet

Ennyi pénzhez nagy táska dukál. Sok magyar elcserélné a fizetését a szocialisták erős emberével (Fotó: Hegedüs Róbert)

Évek óta hatalmas összegeket vág zsebre a fizetésén felül különböző jogcímeken Kiss Péter, a bukott Gyurcsány-kormány kancelláriaminisztere. Amint a Magyar Hírlap összesítéséből kiderül, ő az egyik legjobban fizetett szocialista politikus. A jelenleg a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter csak szabadságmegváltás címén majdnem nyolcmillió forintot vihetett haza 2006-ban, de éves jutalmai és egyéb költségtérítései is több százezer forintra rúgnak. Az egykori KISZ-vezető – bár megtehetné – nem saját, hanem állami luxusautóval közlekedik.

2009. április 27., hétfő

BAYER ZSOLT: IGAZSÁGVÁGY
Álláspont
Ficsor Ádám, aki az agrártárcánál kezdte szédítő karrierjét, soha, egyetlen pillanatig sem tétlenkedett. Látszik ez abból is, hogy amikor az agrártárcánál volt titkárságvezető, szülei cége, bizonyos Heliszolg Kft., hogy, hogy nem, kilencvenhárommillió forintocskát kapott az államtól: 28 milliót erőgépvásárlásra, további 65 milliót mezőgazdasági tározó építésére.

A hírre bizonyos Soproni Horváth Lajos sajtófőnök annyit tudott mondani, hogy Ficsor Ádám néven nincs nyilvántartva senki, aki pénzt nyert volna. Gráf József miniszter meg úgy kommentálta a dolgot, hogy minden szabályosan történt.

S tudják mit? Elhiszem, hogy minden szabályosan történt.

Éppen ezért nem is foglalkozom tovább Ficsor Ádámmal. Ficsor egy kortünet, ez mindjárt az arcán látszik már. Jó Ficsor s kedves családja, szülei, nagyszülei, barátai és üzletfelei pedig élvezzék nagy-nagy boldogságban, amit tehetséges, becsületes, tiszta, elvhű és igazságos gyermekük jóvoltából élvezhetnek.

Amiről az ügy kapcsán írni szeretnék, az az irigység.

Mert megesz most engem a sárga irigység, annyira szeretnék most sok-sok kollégám bőrében lenni.

Mert egészen biztos vagyok abban, hogy a Népszabadság, a Népszava és az Élet és Irodalom tényfeltáró riporterei, publicistái, fotósai már összecsomagoltak, s mint harci paripa a trombitaszót, úgy várják az indulás pillanatát.

Mennek mind Sárazsadányba! Mennek, hogy feltárják a Ficsor-szőlők titkát. Mennek ők, mert őket az elvszerűség, a szakma iránti alázat és a becsület vezérli. Ők nem nézik, kiféle-miféle, nem! Őket csak az igazság érdekli…

Ezért mennek.

Ott fognak toporogni idősb. Ficsor portája előtt, s egymásnak adják majd a kilincset. Képébe tolják a mikrofont, pofájába a fényképezőgépet, és a torkán lógnak, kérlelhetetlenül.

S miközben gyűlik majd a tényanyag, hogy miért éppen a tárca titkárságvezetőjének (ma éppen titokminiszter!) szülei kaptak százmilliót, idehaza a publicisták naponta írják majd a vitriolos cikkeket az esetről.

Megyesi Gusztáv nyitja majd a sort az ÉS-ben – és kegyetlen lesz. Ugyanazon lapszám hátulján Rajnai Attila riportsorozata kezdődik majd a sárazsadányi Ficsor-szőlőkről. Pontos lesz és tárgyszerű. Telis-tele tényekkel… Aztán Váncsa István is megírja majd a magáét, olyan humoros-gunyoros formában, végül Kovács Zoltán is, indulatosabban, mérgesebben.

A Népszabadság nem akar majd lemaradni a hírversenyben, így nyilvánvaló, hogy amikor önök ezeket a sorokat olvassák, a Népszabadság már címlapon hozza a hírt, nagy, öles betűkkel: "Ficsor Ádám titkárságvezetőként közel százmillió forinthoz juttatta családját". A cikk a lap harmadik oldalán folytatódik, ott keressék. Vezércikk holnap olvasható a témáról, a mindig bátor, igazságos Révész Sándor írja majd, esetleg Nagy N. Péter.

A Népszava késni fog pár napot. Maximum kettőt. Ugyanis nagyon elkötelezett az MSZP-nek, és kínos lesz neki ez az ügy, mindenképpen. De 48 óra elteltével felülkerekedik az újságírói tisztesség és a szakma tisztelete, így aztán legkésőbb szerdán a címlapon írja majd a sztorit, a glosszát pedig előbb Andrassew Iván körmöli, és leleplez még Várkonyi Tibor, Mészáros Tamás, Bolgár György meg az a kopasz, akinek elfelejtettem a nevét.

Így lesz, tudom. És Ficsor Ádám szőlőültetvényeinek ügye örökzöld téma lesz. Hozzá fog tapadni Ficsorhoz és az MSZP-hez, mint a guanó… Mert gondoskodik erről a kérlelhetetlen igazságérzet és igazságszeretet. És erről fog zengeni a Heti Hetesben mind a hét bajnok, a Hócipőben külön Farkasházy, mert hiába veszi meg kilóra a PÁRT, azért ezt ő sem hagyja szó nélkül. És szegény hülye Havas Henrik is lovagol majd a témán, meg a Napkelte. Így lesz.

Ha mégsem így lesz, úgy csupa-csupa gyáva, emeszpés bértollnok van a túloldalon. Nagyot csalódnék, ha így lenne…
Bayer Zsolt

Gondolatok az egészségügyi központokat építgető izraeliekről

Állami népirtás formái a XXI. században - a liberális egészségügy és az Izraeli érdekek véletlen egybeesése Magyarországon

Az állami szinten működő népirtásról készítek egy írást, csatolom pár videómat is hozzá, pár napon belül remélhetőleg készen lesz. Addig szeretnék néhány dolgot közölni egy rövidebb írásban, e témában.

A globális éghajlatváltozás miatt a világon, így Európában is egyre kevesebb az élelmiszer és az ivóvíz. Magyarország geopolitikai szerepe emiatt felértékelődött, bár mi erről nem tudunk idehaza. Csak mi nem tudjuk magunkról, de minden külföldi befektető tisztában van ezzel a ténnyel, és ezt titkolják előlünk!

Az ásványvizeink aranyérmesek a világbajnokságokon, a gyógyvízben lubickolunk, mialatt Görögországban, Spanyolországban és Izraelben (!) tanker hajókkal importálják az ivóvizet!

Nem gyógyvizet, közönséges ivóvizet! Tankerokkal, akár az olajat! Érdekes, nem? Olaj helyett van ezer alternatív energiaforrás, de ivóvíz nélkül nincs se emberi, sem más élet a Föld nevű bolygón…

Trianon után hazánk teljesen agrárországgá vált, ez sajnálatos tény.

Vessük össze a két dolgot! Egy agrárország termékeit egy globális éghajlati változás közepette nem akarják megvásárolni, vagy, ha megveszik, önköltségi ár alatt teszik meg?! Nem logikus, ugye? Dehogynem… Ebben az évben ez kezdődött a meggyel, folytatódott a gabonákkal, most folyik az almával! Szép lassan mindenki rájön, hogy az élet minden területén a magyar nemzet megsemmisítése zajlik. Nem tíz, húsz, vagy száz év múlva, hanem napjainkban. A folyamat egy előre megírt forgatókönyv alapján zajlik. …és kik a végrehajtók? A mostani kormány már nem primitív kubikosokból, esztergályosokból áll, hanem főiskolát, egyetemet végzett janicsárokból. Mi egyre többször, egyre többen ellenállunk, mire ők hangosan méltatlankodnak, gyaláznak bennünket!

Ők már nagyon jönnének, de a Kárpát-medence lakott!

Nekik sürgős a kiirtásunk, belaknák már végre az üresen tátongó lakóparkokat, kellene a magyarok élettere!

Miért írok ebben a témában?

Az élet minden terén folyik ez a "nemzetellenes hidegháború! ", illetve állami népirtás. A gazdák csodálkozva mennek tönkre, azt hiszik, csak velük történik mindez! Tévednek.

Tehát írnék néhány tényt.

A Magyar Orvosi Kamara néhány éve élesen tiltakozott az újfajta receptek bevezetése ellen. Azért voltak újak a receptek, mert a BNO-kódot fel kell rajtuk tüntetni.

A BNO- kód nem más, mint a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának jelölése, ami az Orvosi Kamara szerint stratégiai fontosságú nemzetbiztonsági adat - mondták ők - !
Így van. Azóta pár év eltelt, gyakorlatilag Magyarország egészségügyi állapota feltérképezésre és feldolgozásra került, valakik pontosan tudják a magyar népességre jellemző betegségeket. Többször emelték a gáz , az élelmiszer és általában a megélhetés feltételeit.

(Borzasztóan elgondolkodtató az is, hogy folyamatosan emelik a gáz árát, és azon töpreng a kormány, melyik vezetéken jöjjön a drága gáz: a Nabuccón, vagy a Kék Áramlaton. Közben csak a Makói árokban több mint száz évre elég gázt termelnek ki a lábunk alól - a kanadai befektetők!)

De, nem csak ezek drágultak. A tipikusan magyar betegségek gyógyszereit több alkalommal 2-3 szorosára emelték! Több alakalommal, 2-3 szorosára! Ezen gyógyszerek hiánya veszélyezteti az életet, mivel a magyar populáció tipikus betegségeiről van szó, ezért logikusan a magyarok életeit veszélyeztetik…

Csak egy dolog, a magas koleszterinszint, vagyis a csendes halál gyógyszere igen érdekes dráguláson esett át többször, a támogatásuk lecsökkent … Furcsa? Minden recept közepén rajta van a BNO-kód helye, kötelező kitölteni, és az adat feldolgozásra kerül… Aki nem hiszi, nézze meg!

Szóval most teszik tönkre a gazdákat végleg, de van egy ördögi csel nálunk, az egészségügyben is. Egyre több munkáért egyre kevesebb pénzt kapunk. Kesztyűs kézzel teszik mindezt! …és hogyan? A rendelőben, az alapellátásban teljesítményfinanszírozás van. Több munka, több beavatkozás - egy pontrendszer alapján - több pénzt jelent. Elvileg. Logikus. Mégis egyre több orvos megy külföldre dolgozni, elegük van. Aki marad, az túlterhelt, fásulttá válik!

De miért? A magyarázat egyszerű!

Meg van határozva, hogy egy adott rendelés alatt hány beteget láthatunk el! Kevés az orvos, sok beteget kell ellátnunk, de a finanszírozó meghatározza, egy emberre mennyi időt KELL fordítanunk! Jó sok időt, természetesen! Tehát hiába lát el az ember 25-30 beteget egy nap alatt, a finanszírozó nem veszi figyelembe csak a töredékét, és természetesen NEM fizeti ki a kezelést. Teljesítményfinanszírozás van, de csak néhány beteg ellátását fizetik ki, ami nem fedezi a rendelő fenntartási költségeit!

Döbbenetes?

A rákbetegek várólistán várnak a szívbetegekkel és a többi halálraítélttel. (Olyan ez, mintha a vízben fuldoklóhoz odaeveznének és rászólnának, hogy majd holnap kimentünk a vízből, addig maradj csendben!) Ez az állami népirtás egyik formája. Csak egy módja a sok alkalmazott közül! A súlyos betegek belepusztulnak a liberális reformba, mi, alapellátók "csak " tönkremegyünk.

De! A csőd szélén álló alapellátást végző településeket befektetők járják. Rendkívül kedvező az ajánlatuk. Egészségügyi központot építenének minden nagyobb településen, a költségeket ők állják! Micsoda tőkeerősek lehetnek ezek a befektetők, ugye? Semmi mást nem kérnek, csak azt, hogy egy patikát is működtethessenek a központ mellett és az orvosi praxisjog ne lehessen az orvosé, hanem a befektetőé. Az orvosok így egyszerű alkalmazottak.

Mi ebben az érdekes? A "tőkeerős" befektető egy izraeli cég, természetesen. Viszont van egy apróság! Az egészségügyi központok létesítését az állam támogatja. Az állam ad 90% tőkét a MI pénzünkből, a befektetőnek csupán 10% önerőt kell biztosítani. Az egészségügyi központok építéséhez szükséges 90%-os állami támogatást csak egy pályázó nyerheti meg. Olyan, mintha a pályázatot testre szabták volna.

Ugye nem kell elmondanom, kire van szabva az egész. Itt a kirakós játék utolsó mozaikja is összeáll! Ez a gépezet, ami ellenünk működik, janicsárokat alkalmaz. Ha egy janicsár tudatosan épített hamis varázsa megkopott, teletömik a zsebét a MI pénzünkkel, és az röhögve félreáll. Jön a következő végrehajtó janicsár, az újabb hamis illúziókkal. Nem a janicsárt kell kiütni, mert azok sohasem fogynak el, hanem azt, aki a küldetéstudattal ellátja és ellenünk beveti.

Mivel a másik fél szervezetten működik, mi is csak szervezetten, egymással összefogva vehetjük fel a harcot, nincs más megoldás. A tönkretétel szép lassan mindenkit elér, társadalmi, gazdasági helyzettől függetlenül - kivéve a politikusokat és azokat, akik végrehajtják a népirtást.

Mert egy harchoz két fél kell: a támadó és a védő! A harc kimenetelét valamelyik fél gyengesége dönti el! A magyar sohasem állt gyenge hírében. Akkor mi a gond?

Dr. Nagy Levente
Kunhegyes

Kattints a képre a teljes mérethez!

Fölényesen győzött a Fidesz Csepelen

Alacsony részvétel jellemezte a csepeli 3. számú egyéni önkormányzati körzetben megtartott időközi választást, melyen Gárday Balázs, a Fidesz-KDNP jelöltje meggyőző fölénnyel nyert - értesült a Csepel.info.

A választáson délután 17:30 óráig a választópolgárok 20,08 százaléka vett részt. Az este 19:00 órás részvételi eredmény 24 százalék körül van, a Fidesz jelöltjére úgy tudjuk, hogy többen szavaztak, mint az összes többi párt jelöltjére.

A Csepel.info információi szerint az eredmény részletesen a következő:

MDF: 15 szavazat, 1,52%
SZDSZ: 30 szavazat, 3,04%
Fidesz: 505 szavazat, 51,22%
MSZP: 347 szavazat, 35,19%
MSZMP: 3 szavazat, 0,30%
Munkáspárt: 10 szavazat, 1,01%
Jobbik: 76 szavazat, 7,71%

A 2006-os önkormányzati választáson az MSZP jelöltje 40,85%-ot, a Fidesz jelöltje 32,63%-ot, az SZDSZ jelöltje 15,43%-ot ért el.

A lakótelep nyert! - a csepeli Fidesz közleménye

A Fidesz-KDNP-frakció első információi szerint Gárday Balázs, a Fidesz-KDNP egyéni önkormányzati képviselőjelöltje meggyőző fölénnyel, 50% feletti eredménnyel nyerte a csepeli 3. számú egyéni önkormányzati körzetben kiírt időközi választást. Ebben a körzetben 2006-ban az MSZP jelöltje 40,85%-ot, az SZDSZ jelöltje 15,43%-ot ért el, tehát még az őszödi beszéd kiszivárgása után is 55% szavazott az MSZP-s és SZDSZ-es jelöltekre.

A mai időközi választáson lakótelepünk, lakótársaink nyertek, mert az ész, a szív és a tisztesség képviselőjét választották. A lakótelep a változásra szavazott. A hitelesség és az emberekkel való együttérzés legyőzte az arcátlan pénzszórás és az elvtársi mutyi világát.

Köszönetet mondunk mindenkinek, aki élt demokratikus állampolgári jogával, és részt vett a szavazáson.
Külön hálás szívvel köszönjük meg azoknak a választópolgároknak, akik a Fidesz-KDNP jelöltjére és programjára szavaztak. Ők az igazi győztesek.

De azok is nyertek, akik ma még másképp szavaztak, vagy nem vettek részt a szavazáson. Hiszen programunk az egész lakótelep érdekét, értékeinek megőrzését, fejlődését szolgálja.

Programunk főbb elemei:
- a Kiserdő pihenő-parkerdővé, erdei tornapályává alakítása,
- a Szabadság utcai családok megvédése az agglomerációs forgalomtól,
- a parkolási lehetőségek bővítése, korrigálása,
- a forgalmi rend felülvizsgálata, a közvilágítás fejlesztése,
- ne épüljön lakópark a Csikó iskola területén,
- a zöld felületek növelése és a játszóterek bővítése,
- a volt pedagógus szálló gyermekközpontú átalakítása.

A kerület vezetésétől és a jelenleg még többségi MSZP-től elvárjuk, hogy tartsák tiszteletben a lakótelep döntését, és ne akadályozzák a győztes programjának megvalósítását!

A Fidesz-KDNP képviselő-csoport immár tíz főre bővült, amelynek új tagja Noé László, a KDNP csepeli elnöke lesz. A mérnök végzettségű, de már nyugállományban lévő képviselő elsődleges feladata a Bajnai-féle MSZP-csomag legnagyobb károsultjainak, a nagycsaládok és a nyugdíjasok érdekképviselete lesz.

Gárday Balázs,
a 3. EÖVK képviselője (Fidesz-KDNP)

Németh Szilárd
frakcióvezető (Fidesz-KDNP)
(Csepel.info)

2009. április 26., vasárnap

A Fidesz a Városligetben tartja a kampánynyitóját + Videó
2009. április 26. 14:18


MNO
A Fidesz 2009. május 2-án, szombaton 16 órától tartja kampánynyitó nagygyűlését a Városligetben, a Kós Károly sétánynál.

A Fidesz kampánynyitóján várhatóan beszédet mond majd Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke, valamint Schmitt Pál, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője is.






Egy új Hitlertől tart a roma-zsidó-volt transzvesztita
2009-04-26 15:07 barikád.hu



Az előadóművész szerint, nagy baj lehet, ha időben nem fékezik meg hazánkban a cigányok elleni támadásokat. Rácz Károly konkrétan egy új Hitlertől tart, de azt nem mondta el, csak Magyarországot érinti-e majd a veszély. Jelenleg az EP-választásokra készül a magát roma-zsidó-magyarnak valló volt transzvesztita, aki Hajdú Péter vendége volt az Esti Frizbiben.

Rácz Károly, aki korábban transzvesztita előadóművészként vált ismertté, most az Európa Parlamenti-választáson indul, mert felkérték rá. „Igent mondtam, mert végre egy olyan párt (LMP - a szerk.), ami kvázi a magyar emberekért van. Ebben a pártban vannak zsidók, cigányok, katolikusok, szlávok, németek, de mindegyikük magyar. Kulturálisan és származásilag is sokszínűek vagyunk. Engem azért kértek fel, mert tudják, hogy a kultúra és a gyerekvédelem vonalán sok mindent letettem már az asztalra az elmúlt húsz évben (Ha kultúrának lehet nevezni a transzvesztita műsorokat... - a szerk.). Harcolok, mert az igazságérzetem nagyon nagy. Egyébként, ami most itthon történik, oda fog vezetni, hogy megint jön majd egy szobafestő - csak éppen nem Adolfnak fogják hívni -, ezt kell mindenféleképpen megakadályoznunk.” Rácz azt nem fejtette ki, hogy ez a látomás lokális vagy globális méretű katasztrófát jelez előre.

A kétgyerekes családapa szerint az utóbbi időkben igencsak megszaporodtak a cigány embereket ért támadások. „Az elmúlt húsz évben nem volt ilyen szinten előtérben a rasszizmus. A magyar mindig is olyan volt, ha gazdaságilag egy kicsit rosszul ment, akkor ezek a reakciók érdekes módon felerősödnek. Olyankor cigányozunk, buzizunk, kurvázunk, akkor a szomszéd tehene is dögöljön meg, meg egyebek. Arról nem beszélve, ha történelmünket megnézzük, mindig érdekesen viselkedtünk, azt nem lehet mondani, hogy jellemmel.” (Akinek csak ennyi jut eszébe a magyarok történelméből, az inkább ne vallja magát e nemzethez tartozónak! - a szerk.)

Terry Black nem először színesíti jelenlétével a politikai életet, korábban saját pártja is volt, a Szabad Szabadságért Párt. 2007-ben oszlatta fel magát a szervezet, de így is ki lehet jelenteni, kicsivel több mint egy évtizedig tevékenykedtek visszhang nélkül. Rácz Károly mellett Falusi Mariann is indul a EP-választáson, de az előadóművész azt állította az Esti Frizbiben, hogy nem lesz szomorú, ha nem nyeri meg, mert Brüsszelbe ingázni két kisgyerek mellett nem leányálom. (Vagyis vehetjük az egész parádét szimpla média-majomkodásnak - a szerk.)

velvet.hu - barikád.hu
2009-04-25 18:51
Kopogtatócédula-botrány: vizsgálatot ígért Fodor

Vizsgálatot ígért az újabb kopogtatócédula-botrányba keveredett liberális párt elnöke. Fodor Gábor azt mondta: a vizsgálat eredményének ismeretében döntik el, van-e az ügyben a párt vezetésének tennivalója vagy sem. A Borsod megyei Szendrőn étkezési utalványokért vásárolták fel az ajánlószelvényeket.



„Nem állunk rosszul. Sőt, azt kell mondjam, terveink szerint jól állunk. Bizakodóan nézünk a jövőbe. Én itt most felmutatok Önöknek 141 olyan kopogtatócédulát, amit én és feleségem gyűjtöttünk össze. Kopogtatócédula-gyűjtés során nagyon sok tapasztalatot szereztünk” – mondta Szent-Iványi István, az országos tanács SZDSZ-es elnöke.

A boltosnak tűnt fel

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn is gyűjtöttek ajánlószelvényeket. Az aktivisták 500 forintos étkezési utalványt kínáltak a cédulákért a kisváros szegények lakta utcáiban. Az eladók buktatták le őket, az egyik boltosnak feltűnt, hogy szokatlanul sokan vásárolnak jegyre. A rendőrség négy ember ellen indított eljárást a választások rendje elleni bűncselekmény gyanújával.

Szendrő polgármesterét a helyi választási iroda úgy tájékoztatta, hogy a kopogtatócédulákat az SZDSZ nevében vásárolták fel. A liberális párt Borsod megyei elnöke tavaly szeptemberig Fodor Gábor támogatója, az elnökválasztási csalásban érintett T. Asztalos Ildikó volt, akit Novák Éva vállalkozó váltott.

Fodor: Mindent meg fogunk vizsgálni

„Jó néhányan nagyon sokat dolgoztak ezen, hogy a kopogtatócédulák rendben legyenek. És ez rendben is van, ebből a szempontból. Szó nem érheti a ház elejét. De hát természetesen minden gyanúval kapcsolatos hírt meg fogunk vizsgálni, és a vizsgálat alapján el fogjuk dönteni, hogy azok megalapozottak voltak, vagy pedig megalapozatlanok” – nyilatkozta Fodor Gábor SZDSZ-es elnök.

Az SZDSZ országos tanácsa az európai parlamenti lista 4. helyére Mohácsi Viktória helyett a szintén cigány származású Ignácz Józsefet, a Baranya megyei Besence polgármesterét választotta. Mohácsi Viktória a hivatalos magyarázat szerint azért lépett vissza a jelöltségtől, hogy hatékonyabban léphessen fel a magyarországi iskolai szegregáció ellen.

(hírTV)


Aláírásgyűjtési akció a "három csapás" törvényhez

Egy hónapig tartó aláírásgyűjtést folytat a Fidesz a büntető törvénykönyvet szigorító "három csapás" törvényjavaslat támogatására, az ellenzéki párt az akciótól azt reméli, hogy a szocialisták végre meghallják az emberek szavát, és napirendre veszik a fideszes javaslatot az Országgyűlésben - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombaton.

A fideszes politikus, valamint a KDNP-s Surján László szombaton a budapesti Ferenciek terén gyűjt aláírásokat a törvényjavaslat támogatása érdekében.

A Fidesz még februárban nyújtotta be az Országgyűlésnek büntető törvénykönyvet jelentősen szigorító, három csapás néven megismert törvényjavaslatot, amely lényege, hogy aki háromszor követ el erőszakos, személy elleni bűncselekményt, az a harmadik esetben a büntetési tétel maximumának a kétszeresét kaphatja, ha pedig ez meghaladja a 20 évet, akkor a bírónak ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabnia. A szigorítás az elfogadást követő hatvanadik napon lépne hatályba.

A javaslat napirendre vételét azonban március elején leszavazta az Országgyűlés a szocialista képviselők többségének és az SZDSZ-frakciónak a támogatásával.

Cser-Palkovics András az MTI-nek azt mondta, az aláírásgyűjtési akciótól azt remélik, hogy az Országgyűlés meghallja az emberek szavát, és napirendre veszi a Btk. szigorítását.

Rámutatott: a közvélemény-kutatások egyértelműen mutatják, hogy az emberek számára az egyik legnagyobb probléma a közbiztonság, illetve annak hiánya. Ezért túl azon, hogy a rendőrséget meg kell erősíteni, és büntetőeljárásokat fel kell gyorsítani, a büntető törvénykönyvet szigorítani is kell, és az emberek is ezt várják el a magyar parlamenttől - tette hozzá.

A fideszes politikus szerint az MSZP azonban ebben sem az emberekre hallgatott, hiszen a parlamentben nem volt hajlandó napirendre venni a Fidesz javaslatát. A Fidesz ezért döntött úgy, hogy az emberekhez fordul az ügyben, ennek érdekében egyrészt levélben keresték meg a háztartásokat, valamint aláírásgyűjtési akciót indítottak, ami körülbelül egy hónapig fog tartani - mondta.

A Fidesz a "három csapás" törvény tervezetét az amerikai úgynevezett "három dobás törvény" (three strikes law) alapján készítette el. Az Egyesült Államokban a 90-es években terjedt el ez a gyakorlat az erőszakos cselekményeket elkövető, visszaeső bűnözőkkel szemben.
(MTI/fidesz.hu)

2009. április 25., szombat

Bayer Zsolt: A jobboldal Che Guevarája
Pesty Laci barátom mondta róla a műsoromban: Rózsa-Flores Eduardo volt a jobboldal Che Guevarája. Érdekes gondolat. Majd még visszatérek rá.

Jómagam egyetlenegyszer találkoztam vele személyesen. De leveleket váltottunk. Egyszer azt mondta – írta – nekem, hogy nagyon tetszett neki az Erdélyi történetek című novelláskötetem. S hogy "végig lehet bőgni az egészet", csak a "bőgésből soha nem lesz autonómia"… Sokat töprengtem akkor ezen. S gondoltam is, hogy bizony, abból soha. Amit Rózsa-Flores a horvátországi Szentlásznónál tett, az volt a nagyszerűség. A bátorság, a csodálatra méltóság. Milosevic vörös csillagos, nacionalista kommunistáitól védte a horvátokat s persze az ottani magyarokat. Abból a hősiességből lett nemhogy autonómia, de függetlenség. Rózsa-Flores Eduardo, amikor elment harcolni a horvátok oldalán, jó oldalon állt. Nem volt más jó oldal. S talán másik lehetőség sem.

Nyilván kell lelkialkat a harchoz. György Attila barátom sokat ír erről a Harcosok könyvében:

"Sose keresd az igazságot. Nem a te feladatod, nem a harcosok fela-
data ez.

Elég annyit tudni erről: a létezés önmagában igazságtalan. Az élet igazságtalanságok sorozata.

Csak az maradhat igazságosnak, aki lemond életéről – ez az ember pedig meghal. Az ilyen ember áldozat – az áldozat igazsága pedig semmit nem jelent.

Az élet megköveteli és feltételezi az igazságtalanságot – az életért ugyanis ölni kell, és ez a legnagyobb igazságtalanság. De, még egyszer mondom, az élet nem az igazságról szól. Az igazán jó harcosok, a vezérek és uralkodók pedig azt is tudják: az igazságnak semmi köze az emberi élethez."

Riasztóan igaz, lefegyverző mondatok. Egy székely mondatai. Flores talán nem ismerte ezeket a mondatokat. És hitt az igazságban. Csak abban hitt.

Érdekes lett volna egyszer összehozni őket. A gyimesi székelyt és ezt a bolíviai magyar zsidót, aki az iszlámnál kötött ki. Csak hallgattam volna kettejük beszélgetését, ott, Csíkszeredában, Attila barátom kocsmájában, a Tilosban, ami szintúgy nincsen már meg azóta, mert egy bank magasabb bérleti díjat ajánlott…

Flores az igazságról győzködte volna Attilát.

Attila az igazság hiányáról Florest.

Attilánál lett volna minden tapasztalati érv. A valóság kikezdhetetlensége.

Floresnél az idealizmus félelmetes tisztasága.

És nem mentek volna semmire egymással.

Rózsa-Flores Eduardo élete önmagában szemen köpése volt a jó polgári létezésnek, a tisztes kényelemnek és nyugalomnak, a középszernek – mindannak, ami hamarosan megöli majd a nyugati civilizációt.

Mondják, olyan lekicsinylő éllel, hogy a KISZ-ből jött. Hát persze. A KISZ-ből jött – és Szentlászlóig jutott. A többi KISZ-ből jött meg a saját zsebéig jutott. A nyugati elpuhult szarjankók meg az itteni elpuhult szarjankók pedig Che Guevara képmásával díszített pólókban feszítenek, és nincsen fogalmuk semmiről sem. És most értetlenkedve nézik a halált, és rosszakat dünnyögnek az utolsó Che Guevaráról, aki ráadásul a jó oldalon kötött ki. Mert hitt az igazságban. Úgy volt harcos, hogy mégis hitt… S mondják azt is, hogy zsidó volt. Ezt is lekicsinylő éllel. A leggyávábbak, a legsunyibbak… Az volt, persze. S mert hitt az igazságban, hát az iszlám hitre tért. Igazságban hívő zsidóként, Izrael palesztinellenes politikájának és az emberi jogokat semmibe vevő magatartásának kérlelhetetlen ellenségeként szükségszerűen lett az iszlám közösség tagja. Paul Johnson írja a 20. századról szóló könyvében, hogy végül is három zsidó forgatta fel fenekestül az életünket. Egyikük volt Marx, aki lerombolta a társadalomról alkotott fogalmainkat. Másikuk Freud, aki lerombolta az emberről alkotott képünket. A harmadik pedig Einstein, aki lerombolta mindazt, amit hittünk a világról.

Rózsa-Flores Eduardo, ez a bolíviai magyar zsidó meg besétált az életünkbe, és lerombolta mindazt, amit nyárspolgárként gondoltunk a tisztes polgári életről és létezésről. S leginkább azt rombolta le, amit az igazságról gondoltunk. Meg arról, hogy mit lehet és mit szabad tenni az igazságért. Mert hittük például, hogy ezek a latin-amerikai kommunisták azért mégiscsak másmilyenek. Körüllengte őket egyfajta romantika. Moralest is. Mert ő az indián, s mégiscsak az igazság bajnoka, aki szembe mer szállni az Egyesült Államokkal. Igen, az Amerika-ellenesség vonta glóriába őket. Most, hogy Rózsa-Flores Eduardót és társait lemészárolták, lehullt a lepel. Moralesék is ugyanolyan ócska bolsevik gyilkosok, mint az összes többi. Eo ipso nem lehetnek mások.

Rózsa-Flores Eduardo egy gatyában fekszik a földön. Santa Cruzban, egy ócska szálloda szobájában. Szitává lőtték, előtte megkínozták.

"Az igazságnak semmi köze az emberi élethez." Igen. Igen, Attila – s persze nem. Rózsa-Flores Eduardo, gatyában, megkínozva és szitává lőve… Maga az igazság.

"Csak az maradhat igazságosnak, aki lemond életéről – ez az ember pedig meghal." Igen, igen Attila. Hát ő lemondott.

Nekünk pedig marad a tanúságtétel s az, hogy legalább nem állunk be a sorba. A puha tenyerűek sorába. A befelé kunkorodó lelkűek sorába. Még akkor sem, ha már vagyunk annyira betegek, hogy nem hiszünk az igazságban. Akkor higgyünk legalább Flores igazában. Mert megérdemli.
Bayer Zsolt, főmunkatárs
Rablóból pandúr…
Torkos Matild
2009. április 25. 00:01


Magyar Nemzet
Rablóból lesz a legjobb pandúr a magyar szólásmondás szerint. Bár ezt a tapasztalati tudást talán mégsem a kormányalakításnál kellett volna kamatoztatni. A társadalom fejlődésének köszönhetően ma már olyan időket élünk, hogy a rablókat, még a legendás viszkist is inkább tömlöcbe dugják, mint a bűnüldözésben alkalmazzák.

Kunos Péter volt bankjának sikerült a legkisebb kockázattal kihelyeznie a kilencvenes évek közepén az E-hiteleket, a konstrukciót azonban bűnösnek ítélték, Kunost pedig lecsukták. Pedig szakértelme alapján akár kormányfő is válhatott volna belőle. Ha például hagyják, hogy elévüljön az ügye, vagy másként ítélik meg. Az eredeti tőkefelhalmozás éveiben az új jogszabályok dzsungelében nehéz volt eligazodni, ha valakit be akartak csukni, sokszor politikai megrendelésre, azt be is csukták. Ha valakit pedig ki akartak menteni az eljárásból, azt ki is mentették. Ha túl nagy figyelem irányult egy-egy ügyre, akkor sok évig húzták-vonták az eljárást, és végül enyhe ítélettel zárták. Így járt például a derék Princz Gábor is, ha nem így történt volna, ma jegybankelnököt vagy pénzügyminisztert tisztelhetnénk benne.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása volt az az időpont, amikor egy gyanús és elévült gazdasági ügyekkel terhelt üzletember lett Magyarországon a végrehajtó hatalom feje. Ezt követően mint kés a vajban ment át az állami megrendelések segítségével milliárdossá vált Kóka János vagy éppen Bajnai Gordon miniszteri kinevezése. Közös ismérvük: az adóparadicsomok előnyeit mindketten jól ismerték és alkalmazták. Amikor politikai kuriózumként önmagát bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatta Gyurcsány, egyetlen cél lebegett a szeme előtt. Az, hogy a stafétát Bajnai kezébe adhassa.

Bajnai Gordon kormányfő, Oszkó Péter pénzügyminiszter és Simor András jegybankelnök a gazdasági szférában eltöltött idejük alatt a jogi kiskapukat kihasználták, és nem volt bennük szemernyi erkölcsi gátlás sem, hogy nemet mondjanak.

Emlékezzünk csak: pár évvel ezelőtt Gyurcsány magából kikelve rivallt rá egy nagyvállalkozóra, aki azzal fenyegetőzött, hogy cégei székhelyét áthelyezi Szlovákiába az elviselhetetlen adóterhek miatt. – El lehet menni ebből az országból – harsogta Gyurcsány, és lapunk vezércikkben szögezte le, hogy felháborodása jogos volt.

Éppen ezért furcsa, hogy pont ő mindent megtett azért, hogy utódja Bajnai legyen. Bajnai, aki tényleg „elment az országból”, többek között Ciprus adózási előnyeit használta ki a Wallis Rt. vezérigazgatójaként.

Oszkó pedig korábban üzletszerűen ösztönözte a vállalkozókat, hogy minél kevesebb adót fizessenek offshore cégek segítségével. Simor talán az egyetlen olyan jegybankelnök a világon, aki egyik cégét Cipruson jegyeztette be, hogy kevesebbet kelljen adóznia hazájában.

Nehéz elképzelni az adóparadicsomok előnyét korábban kihasználó volt cégvezetőket, amint kormányfőként vagy miniszterként az adókímélő megoldások lehetőségét igyekeznek kiiktatni törvényeinkből. A szerepcsere a színészeknél sem jár együtt a jellem megváltozásával. Nehéz elhinni, hogy Bajnai, aki cégvezetőként busás adóparadicsomi hasznot termelt, most hálátlanul kárt okoz majd a Wallis tulajdonosainak.

Félreértések elkerülése végett szögezzük le: a magyar tulajdonú cégek túlnyomó többsége nem azért adózik kizárólag a magyar államnak, mert olyan ostobák vezetik őket, akik nem ismerik – Oszkó úr segítsége nélkül is – az adóparadicsomi lehetőségeket, hanem talán mert jelent számukra valamit az igazságos közteherviselés társadalmi normája, vagy hazaárulásnak tartanák, ha máshova adóznának. A szocialista kormány pedig vagyonosodási vizsgálatokkal hálálja meg, hogy nem hallgattak Oszkó tanácsaira.

Miniszterelnöki aspiránsként Bajnai azt mondta: a hazát akarja szolgálni. Antallnak vagy éppen Hornnak ehhez nem kellett ciprusi kitérő.
A püspökkar a bejegyzett élettársi kapcsolatról


Nagy veszélyt jelent a társadalom alapintézményére a családra a bejegyzett élettársi kapcsolat - figyelmeztet állásfoglalásában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A püspökkar emlékeztet arra is, hogy az Alkotmányt is "át kell értelmezni" ahhoz, hogy ez az erkölcstelenség beleférjen.
Az Országgyűlés által megszavazott bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény a Katolikus Egyház tanítása szerint komoly veszélyt jelent a társadalom alapvető intézménye, a család számára. Az Egyház, a természeti törvény és a magyar Alkotmány is azt vallja, hogy a család egy férfi és egy nő kizárólagos, a társadalom számára is hasznos életközössége, amelynek célja a házastársak java és az élet továbbadása.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ismét hangsúlyozza, hogy a család az az alapvető emberi közösség, amely a személyes boldogság és a gyermekek nevelése szempontjából mással nem helyettesíthető, része a népek és az egész emberiség közjavának. A politikusoknak szem előtt kell tartaniuk a társadalom védelmét, és olyan jogszabályok létrehozásán kell fáradozniuk, amelyek erősítik a család intézményét, és bátorítják a fiatalokat a felelősségteljes családalapításra és gyermekvállalásra, vagyis amelyek az általuk vezetett nép életét és nem pusztulását szolgálják.

Minden olyan kísérlet, amely a házasságon kívüli párkapcsolatokat, beleértve az egyneműek együttélését, a házasság intézményéhez kívánja közelíteni jogi eszközökkel, gyengíti a családok helyzetét, veszélyezteti a fiatalok döntési szabadságát, valamint a felnövekvő gyermekek egészséges fejlődését.

Budapest, 2009. április 24.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Tőzsdére viszik a vízkészletünket?
Vizünk féltése, DMVR-s aggodalmak

A váci Duna Menti Regionális Vízmű Zrt dolgozójaként és magyar állampolgárként szeretnék reagálni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt alábbi nyilatkozatára.
Az MNV Zrt nyilatkozata 2009. április 4-én, a Népszabadság Online oldalán: "Az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt vagyonkezelésébe kerül a Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) és a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt állami tulajdonú részvénycsomagja. A lépéssel az NVT szándéka az volt, hogy a régióban létrehozzon egy meghatározó piaci szolgáltatót. Ami lényegesen javítja hatékonyságukat, versenyképességüket - mondta Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) szóvivője. A változtatás révén a DMRV Zrt és a TRV Zrt tevékenysége feletti felügyeletet az ÉRV Zrt látja el. A szóvivő kifejtette, az önkormányzatokkal is megtörténtek a szükséges megbeszélések.
A DMRV Zrt-nek május végéig be kell mutatnia a dunántúli részének leválasztására és az Észak-dunántúli Vízműhöz történő áthelyezésére vonatkozó megoldási lehetőségeket.
Hozzátette: a tőzsdei bevezetés a törvényi előírások miatt nem lehetséges, ám az új cég mérete alapján már közel van ahhoz, amikor egy vállalat esetében egy ilyen döntés szóba jöhetne."
Eddig az idézet.

A vízművek felett a felügyeleti és tulajdonosi jogokat nem a vízügyi minisztérium (azaz egy szaktárca), hanem az MNV Zrt gyakorolja. Az MNV Zrt és a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) a pénzügyminiszter felügyelete alatt álló szervezet. Ez annyit jelent, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő döntéseiért - miniszterén keresztül - a kormány is felelős.
Ma Magyarországon öt regionális, állami tulajdonú vízmű működik: az Észak-magyarországi Regionális Vízmű (ÉRV), központ: Kazincbarcika; az Észak-dunántúli Regionális Vízmű (ÉDRV), központ: Tatabánya; a Tiszamenti Regionális Vízmű (TRV), központ: Szolnok; a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV), központ: Siófok, a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV), központ: Vác.
Úgy gondolom, attól, hogy két önálló cég: a TRV Zrt és a DMRV Zrt vagyonkezelését az ÉRV Zrt-re bízza, kvázi fölérendeli, egyik cég sem lesz hatékonyabb, versenyképesebb.
Próbáltam keresni annak okát, hogy milyen szempontokat vettek figyelembe a döntés meghozatalakor. Szakmait és gazdaságit biztosan nem, mert a DMRV Zrt mindkét összevetésben toronymagasan megelőzi vagyonkezelőjét az ÉRV-t.
A DMRV Zrt váci központtal, váci, gödöllői, szentendrei üzemigazgatóságokkal rendelkezik. Szolgáltatási területünk Pest, Nógrád és Komárom-Esztergom megyékre terjed ki. Ez 121 települést, kb. 600.000 fogyasztót jelent. Működéséhez egy fillér állami támogatást nem kap. A befolyt víz- és csatornadíjakból tartja fönn magát, végzi a szolgáltatási tevékenységet, az öt vízművállalat közül a legalacsonyabb vízdíjakkal. A kazincbarcikai vízműhöz képest 59 százalékkal olcsóbban, mégis lényegesen nagyobb nyereséggel.
Nem értem, milyen szakmai és gazdasági érvek alapján lett az ÉRV Zrt a vagyonkezelő?

Az MNV szóvivője azt nyilatkozta, hogy a döntés előtt egyeztettek az önkormányzatok vezetőivel. Hangsúlyozni szeretném, az önkormányzatok véleménye megkerülhetetlen, mivel az egészséges ivóvíz biztosítása a polgármesteri hivatalok törvény által előírt kötelessége.
Ezzel szemben Vác és Visegrád polgármestere már jelezte, hogy velük nem egyeztettek. Ők ezt a sajtón keresztül el is mondták, és kifejezték nemtetszésüket az összevonás és a privatizáció miatt.

Az április 1-én megjelent határozat a DMRV Zrt-hez csak április 3-én jutott el, a fogyasztókhoz a mai napig nem. Pedig egy ilyen jobbító szándékú, a köz javát szolgáló döntés létrejöttét meg kellett volna osztani a közvéleménnyel tévén, rádión, újságokon keresztül: hadd lelkesedjenek ők is! Valójában a hír csak az MNV honlapján jelent meg sajtóközlemény formájában.
Száraz Gábor szóvivő április 4-i nyilatkozatából kideül: még egy törvénymódosításra várnak és a vízművek tőzsdére kerülhetnek, privatizálhatók.
Azt gondolom, egyik legnagyobb kincsünkről, a vízről nem dönthetnek ilyen-olyan bizottságok, csak és kizárólag az állam polgáraival együtt.

Országunkban ivóvizet, önkormányzati tulajdonú, illetve megyehatárokon átnyúló, köztulajdonban lévő, regionális vízművek szolgáltatnak. Árat emelni csak az önkormányzat és az állam jóváhagyásával lehet.
Míg állami vállalatként működünk, különböző elvárásoknak kell megfelelnünk: fogyasztóvédelmi felügyelet, ÁNTSZ, laborvizsgálati eredmények, stb. Így garantálva a mindenkori jó minőségű ivóvizet.
Miért nem szabad a víz vagy annak hasznosítási jogát eladnunk?
Akkor, amikor a szakemberek a globális felmelegedésről, az édesvízkészlet hiányáról, elsivatagosodásról beszélnek, Magyarország kiváló minőségű, könnyen hozzáférhető, folyamatos rendelkezésre álló édesvíz-készlettel rendelkezik. Folyók, tavak, gyógyforrások, ásványvizek természetes gazdája.
Mi várhat ránk privatizáció után?
Jön egy befektető - külföldi vagy belföldi -, aki megvásárol bennünket, aki szeretné, ha befektetett pénze minél előbb megtérülne, sőt nyereséget is szeretne. Felemeli a vízdíjat, kétszeresére, háromszorosára, akár többszörösére. A dolgozók létszámát felére, harmadára csökkenti. Ha nincs megfelelő létszámú szakember: a vízellátás biztonsága veszélybe kerül, romolhat a víz minősége.
Az államnak ebben az esetben már nincs beleszólása a történésekbe.

Munkám során azt tapasztalom, hogy a jelenlegi vízdíj megfizetése is gondot okoz fogyasztóink nagy részének. Ne kelljen ugyanezért a szolgáltatásért a többszörösét fizetnünk!
A DMRV azt szeretné, hogy a víz minden fogyasztó számára hozzáférhető és megfizethető legyen.

Szakszervezetünk két levelet is írt az MNV-nek, több száz aláírást gyűjtöttünk a döntés ellen. Tiltakoztunk az ellen, hogy a DMRV-t kettévágják, jobb parti működési területét más szolgáltatóhoz csatolják, önállóságát megszüntessék, vagyonkezelés alá vonják.
Követeltük, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács vonja vissza határozatát.

Meg kell előznünk vízműveink eladását!
Minden önkormányzat, polgármester, országgyűlési képviselő és a civil lakosság is emelje fel szavát, pártállástól függetlenül! Egységes fellépésre van szükség!
A vízszolgáltatás köztulajdonban tartása: nemzetstratégiai kérdés!

Egy DMRV-s dolgozó
Új kormányszóvivő minősíthetetlen stílussal

A Fidesz helyettes szóvivője közleményben reagált arra, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök Szollár Domokost, a Budapest Airport eddigi szóvivőjét nevezte ki kormánya új szóvivőjének.

Örülni kéne, hogy lyuk van a fenekükön - mondta az újdonsült kormányszóvivő, Szollár Domokos, amikor korábbi cégénél a munkavállalók a jogaikért küzdöttek. Azt is hozzátette, hogy "le van petézve" a munkahelyüket, megélhetésüket féltő dolgozók követelésein" - emlékeztetett sajtóközleményében Cser-Palkovics András.

A Fidesz helyettes szóvivője arra reagált, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök Szollár Domokost, a Budapest Airport eddigi szóvivőjét nevezte ki kormánya új szóvivőjének.

Közlése szerint "a senki által semmire meg nem választott MSZP-SZDSZ-kormány tehát sikeresen kiválasztotta azt az embert kormányszóvivőnek, aki a leginkább megjeleníti a magyar családokat, a vállalkozásokat semmibe vevő szocialista mentalitást".

"A minősíthetetlen stílusú Szollár kinevezése bizonyíték arra, hogy a minden eddiginél brutálisabb megszorító csomagot kidolgozó MSZP és az illegitim miniszterelnök nemcsak durván megsarcolja, de mélységesen le is nézi az embereket" - hangsúlyozta Cser-Palkovics András.
(fidesz.hu)

2009. április 24., péntek

Az igazi Bajnai - videó!


Gery Greyhound, a Best of Gyurcsány-videók alkotója nem tétlenkedik a Gyurcsány utáni időszakban sem. Ezúttal Bajnai Gordonról készített egy "leleplező" filmet, amelyben összehasonlítja az új miniszterelnököt a régivel.


NOE: A döntések mögött emberi sorsok vannak!


Európa minden országát válság sújtja. Ugyanakkor nincs még egy olyan ország, ahol úgy kezelnék a válságot, hogy a családokat mindenfelől szorítják. Ennek következtében gyermekes, családok százezrei süllyedhetnek nyomorba.

A döntéshozóknak tudniuk kell, hogy minden intézkedés mögött emberi sorsok vannak. Ezért emlékeztetjük őket, hogy hibás intézkedésekért viselniük kell a felelősséget.

A jelenleg beharangozott adómódosítások értelmében amit elvennének a családoktól, a gyerekektől, tehát a jövőtől, azt azonnal szét is osztanák a magasabb jövedelműek között a jövedelemadó alsó sávhatárának emelésével. Ez már több, mint szemléleti hiba.

A belföldi vállalkozások fontos piaca a gyermekes családok. Ha a gyermekes családok fogyasztása ennyire szűkül (a családi pótlék, a gyermekgondozási ellátások, a lakáscélú támogatások, az adórendszer területén), ez a belföldi vállalkozások tömeges tönkremenetelével, rengeteg munkahely egyébként elkerülhető elvesztésével jár, ami önmagában is növeli a segélyezési szükségletet, szűkíti a költségvetési bevételeket, így kizárja a gazdasági kilábalást.

Több intézkedést csak a későbbi évekre terveznek, de ezek már most képesek visszavetni a születésszámokat, a családokban kívánt, tervezett gyermekek megszületését.

2. Máskor is előfordult már, hogy nem emelték a családi pótlékot. Ezt gazdasági válságban alacsony infláció mellett kényszerűen tudomásul is tudnánk venni.

Azonban a családi pótléknak – kötelezően 50-50 %-ban – a szülők adóalapjábaminél több gyereke van, annál kevesebb bért vonása azt az előterjesztői kívánságot mutatja, hogy azonos bruttó jövedelmű keresők közül annak legyen kisebb a nettó jövedelme, akinek gyereke van, és vigyen haza a családjának. Aki ezen a többletterhen könnyíteni akar (mert az egyik szülőnek alacsony vagy csak adóterhet nem viselő jövedelme van), váljon el.

Ezt így alkotmánysértőnek tartjuk.

3. Attól, ha csökkentik a gyermekgondozási ellátások igénybe vehető időtartamát, kisgyermekesek számára még nem lesz sem több munkahely, sem több napközbeni ellátást nyújtó gyermekintézmény. Ez utóbbiak egyébként többe kerülnek, mint a gyermekgondozási ellátás, és nem is minden gyereknek és munkaidő-beosztásra alkalmasak. A szülőknek egyébként is alkotmányos joguk megválasztani a gyermekük nevelését.

A gyermekgondozási ellátások idejének csökkentésével leginkább a két keresetre épülő gyermekes családok további tömegeinek lesüllyedése, valamint az amúgy is fél évszázada tragikusan kis születésszámok további csökkenése érhető el. A gyermekszegénység növekedése így elkerülhetetlenné válik, ami ellentmond a parlament által is elfogadott „Legyen jobb a gyermekeknek!” kormányprogramnak.

4. A gyermekgondozás akkor is munka (bár fizetetlen, piacon kívüli, a GDP-t látszólag nem növeli), ha valaki a saját családja javára végzi. A gyerekek otthoni nevelési-gondozási szükségleteit sem csökkenti, ha az ezt az állam hol méltányolja, hol nem. Két éven aluli egyetlen gyermek gondozási igénye is eléri a törvényes munkaidőt, két (és különösen több) gyermeké pedig még iskoláskorukban is ilyen sok szülői munkát igényel.

5. A gyermekgondozással lekötött szülők (tipikusan anyák) megjelenését, visszatérését a munkaerőpiacra megfelelő járulékkedvezménnyel, a részmunkaidő és a nem tipikus egyéb foglalkoztatási formák megfelelő mértékű kedvezményezésével, képzésekkel célszerű elősegíteni. (Az anyák képzése a gyermeknevelés színvonalának emelésén keresztül is igen pozitív hatású a gazdaságra.) A munkáltatók túl sokszor tapasztalható előítéletes hozzáállásán is volna mit változtatni.

6. A lakástámogatások megvonása a gazdaság egyik húzóágazatának, az építőiparnak a további visszaesését okozná, az energiatakarékos megoldások támogatása helyett az energiatámogatások drasztikus leépítésével együtt pedig tömeges lakáselvesztésekhez, akár a jelzáloghitelezési rendszer bedőléséhez is vezetne. Ezeknek hatására az érintett családok jelentős része tönkremegy, szétesik, a gyerekeik tönkremennek, még kevesebben nőhetnek fel megfelelő jövedelemtermelésre, adófizetésre képesekké, még nagyobb gyermektömegek kerülnek állami gondozásba, aminek – tehát, e gyerekek, családok tönkremenésének - állami-önkormányzati költségei messze meghaladják a családokon megspórolt összegeket.

7. Az ÁFA-emelés a szegények adója. Akkor is, ha az alapvető cikkek ÁFÁ-ját kisebbre emelik, mint az általános adókulcsot. Igen finoman kell beállítani ahhoz, hogy minél kisebb mértékben torzítsa a gazdaságot és a társadalompolitikai célokat se közömbösítse.

8. A tömegközlekedés támogatásának csökkentése a munkába, iskolába járás költségeit emeli, a családok sportolási, kulturálódási, üdülési lehetőségeit, családi és egyéb kapcsolatainak fenntartását korlátozza, növeli a környezetszennyezést.

Dr. Szabó Endre

Elnök

Mi is az a „szocpol”?

Ahogyan már 1994-ben is nyilvánvalóvá vált, hogy a „szocpol”-nak semmi köze nincs a szociális ellátórendszerhez, ideje visszatérni az alapokhoz: mi is az a „szocpol”?

Új lakás építéséhez 1994-től elnevezésében is, „lakásépítési kedvezmény” vehető igénybe.

Mi történik valójában gazdasági szempontból?

Új építés esetén egy lakás árának közel 50%-a adó- és járulék formájában az államháztartás rendszerébe kerül vissza.

Részletezve: az építőanyag ÁFA-ja, a közreműködő szakemberek munkabére utáni adók és járulékok, az építő cég társasági adója, a szállítás során felhasznált üzemanyag jövedéki adója, az építőanyagok gyártása során felhasznált energia jövedéki adója, illetékek, stb. Egy 20 milliós lakás építésével kb. 10 millió bevétele keletkezik az állami költségvetésnek. Ez nem lenne, ha nem épülne lakás.

Mi történik valójában társadalmi szempontból?

Az építőanyag gyártásban, a szállításban, az építőiparban meglévő munkahelyek megőrzése. Ha ezek a munkahelyek megmaradnának, nem kellene munkanélküli segélyt fizetni, kevesebben szorulnának szociális ellátásokra.

Másik fontos társadalmi hatás, hogy olyan réteg jut így lakáshoz, akik a gyermekeik megfelelő neveléséhez szükséges életteret, otthont a rendelkezésükre álló anyagi eszközöknek csak külső kiegészítésével tudják biztosítani.

Mindez vonatkozik a vállalkozó által eladás céljára épített lakások vásárlásához igényelhető lakásvásárlási kedvezményre is. Ugyanígy új építésről van szó a lakásbővítésnél is (lakásbővítési kedvezmény).

Mi a kamattámogatás lényege?

Ez a támogatás államilag biztosítja és megfelelő korlátok között tartja a kereskedelmi bankok profitját, az állampolgárok számára pedig a hosszútávra vállalt törlesztés kiszámíthatóságának, a stabilitásnak a biztonságát garantálja. Ha az eredetileg tervezett formában működött volna a gazdaság (és minden szereplője), mára már egyetlen fillért sem kellene az államnak fizetnie kamattámogatásként.

Mi történt 2005. február 1-jén, a fészekrakó program bevezetésével?

A meglévő rendszer kiegészítésével a gyermeket nevelő fiatalok ezután kicsi, használt lakás vásárlásához is kaphatnak támogatást (a köznyelv ezt emlegeti „fél szocpol”-ként). Kétségtelen, hogy ez a lakáscél is támogatásra érdemes, ám ehhez már komoly pénzügyi fedezet szükséges. Új érték előállításáról nincs szó, ennek a gazdasági hatása csak az ingatlanpiac élénkítésében van, az állam számára minimális bevétel keletkezik. A feltételek korlátozása (35 év, meglévő gyerek, a lakásérték maximálása) egy sor igazságtalan megkötést is tartalmaz, visszaélésekhez is vezetett, ugyanakkor sokan nem juthattak hozzá, akiknek fontos lett volna a segítség.

Mi a megoldás?

Rövidtávon: a gazdasági hasznot hozó új lakás építését, vásárlását, bővítését változatlanul támogatni szükséges. Gazdasági válság idején egy gazdasági hasznot termelő rendszert megszüntetni önmagában is több mint felelőtlenség.

A gyermeket nevelő fiatalok sem maradhatnak segítség nélkül, ennek a támogatásnak a megszüntetése nagyon rossz üzenetet közvetít.

A lakás az elemi létfeltételek része - nem egyszerűen ingatlanvagyon, nem adóztatható az ingatlanértéke szerint, mert a benne lakó számára nem hoz jövedelmet. A lakásszükséglet a család létszámától, összetételétől függ – minél nagyobb létszámú a család, annál kisebb az azonos lakáshasználathoz szükséges egy főre szükséges lakás-alapterület.

Hosszú távon: a válság nyilvánvalóvá tette, hogy a teljes lakásrendszer átgondolásra érett. Kezdve az Alkotmánytól (a mi éghajlati körülményeink között a lakhatás alkotmányos jogát életvédelmi okokból is biztosítani kell), a lakáshitelezést ki kellene venni a kereskedelmi bankok kezéből egy Nemzeti Lakásalap létrehozásával, a családi csőd jogi rendezése, a bérlakások számának növelése új bérlakás-rendszer kialakításával nem várhat tovább. Ebben a NOE szakmai tapasztalatával, javaslataival készen áll az együttműködésre.

A lakáshoz jutás állami támogatása nemcsak rövidtávon kifizetődő beruházás, hiszen a normális lakásfeltételek között felnevelt gyermek aktív kereső korában nagyobb jövedelem termelésére és nagyobb közterhek viselésére lesz képes.

Mivel a család, a kívánt gyermekek száma, az életpálya és az ezek megvalósításához szükséges lakás hosszú távú tervezést és hosszú távú elkötelezettséget jelent, valamely pillanatnyi, azonnali beleavatkozás csak a káosz, a bizonytalanság, a társadalmi feszültség növekedésével járhat.

2009. április 23., csütörtök

A NOE elutasítja a kormány megszorító intézkedéseit
2009. április 23. 11:41


MNO
Teljességgel elfogadhatatlanok a családok és elsősorban a nagycsaládosok számára a bejelentett megszorító intézkedések – hangsúlyozta Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.



Az elnök arról beszélt, hogy Európa minden országát válság sújtja, ugyanakkor nincs olyan ország Magyarországon kívül, ahol úgy kezelnék a válságot, hogy a családokat különféle megszorító intézkedések érik. Ennek következtében a gyermekeket nevelő családok százezrei kerülhetnek a nyomorszintre vagy az alá – mondta Szabó.

A megszorító intézkedések közül a NOE szerint a legjelentősebb az áfa emelése, a családi pótlék megadóztatása és a gyermekgondozási ellátás megváltoztatása. Mint az elnök fogalmazott, ebből nem lesz több munkahely. Az elnök szerint a gázártámogatás fokozatos megszüntetésével szintén elsősorban a nagycsaládosokat sújtanák. A megszorító intézkedés között említette, a tömegközlekedési támogatás csökkentését, aminek keretében nem csak a nyugdíjasok, hanem a nagycsaládosok támogatását is meg akarják kurtítani.

A NOE sérelmesnek tartja a szociálpolitikai támogatások esetleges felfüggesztését, eltörlését. Szabó Endre statisztikai adatokra hivatkozva kijelentette, hogy minden ötödik lakás ezzel a támogatással kerül valakinek a tulajdonába. Arról is beszélt, hogy a szociálpolitikai támogatások megszüntetése a magyar építőipar válságát is okozhatja.

Morvayné Bajai Zsuzsanna arról beszélt, hogy látszólagos az adósávok terhelési csökkentése, általában is növekszik az adóterhek nagysága, de ez a gyermekes családok esetében emelést jelent. Hozzátette: amennyiben a családi pótlékot is beleteszik az adóalapba, akkor ez a nagycsaládosok számára különösen hátrányos. A sajtótájékoztatón kifogásolták, hogy megadóztatnák az ingatlanokat. Morvayné Bajai Zsuzsanna hangsúlyozta: senkinek nem származik jövedelme abból, hogy az ingatlan értéke növekszik.

(MTI)
Bajnaiék vágóhídra küldik a családokat?
Vukovich Gabriella: Kiszámítható családpolitika kell, de ilyen 2002 óta nincsen
2009. április 23. 09:23


Lippai Roland
Bajnaiék családokat érintő intézkedései tovább növelik a gyermekes családok szegénységi kockázatát. A gyermekvállalás hosszú távú elkötelezettség, a társadalom érdeke, ezért kiszámítható családpolitikára van szükség. Az MNO által megkérdezett demográfus szerint ilyen 2002 óta nincsen, pedig a kiszámíthatatlanság önmagában is negatív demográfiai következményekkel jár. Az államnak nemcsak az újraelosztás, hanem a szervezés területén is vannak feladatai. A demográfiai válságot nem lehet megállítani, ám a családi adózás nagyon jó eszköz a gyermekvállalás ösztönzésére. Vukovich Gabriellával beszélgettünk.

Le kell nyelni a gyereket? Jelenleg 25 ezer férőhelyen 32 ezer bölcsődés gyermeket gondoznak. Vukovich Gabriella lehetetlen helyzetnek nevezte, hogy „a nagyjából 3 ezer községben mindössze 900 bölcsődei férőhely van”. Tehát ha a gyermekgondozással tölthető időt a kormány lerövidíti, akkor bölcsődébe kell adni a gyereket, ám ezt aki községben él, képtelen lesz megtenni. „Egy születési évjáratban közel 95 ezer gyermek születik. Ha ennyi 2-3 év közötti gyereket bölcsődébe kellene adni, de nincs hová, az nagyon súlyos helyzetet teremt.” Ha a szabályok változásával az anyák nem lesznek jogosultak a gyesre, a gyedre, s a gyereket sem tudják beadni bölcsődébe, akkor a jövedelem nélkül maradó családok még jobban elszegényednek. „Az alacsonyabb jövedelmű, a családi juttatásokra jobban építő családok esetében előfordulhat, hogy a gyes idejének csökkentése a gyermekek születése közötti intervallum csökkenéséhez és áttételesen több gyermek születéséhez vezethet.” (L. R.)
Amikor egy társadalom demográfiai válságban van, akkor nagyon kemény feladatai vannak magának a társadalomnak, a civil szervezeteknek, a kormánynak s az államnak is – állítja az MNO-nak Vukovich Gabriella. A demográfus szerint ezen szegmenseknek a maguk eszközeivel segíteniük kell abban, hogy minél több gyerek szülessen. Ha ez nem történik meg érdemben – folytatja a szakember –, akkor akár négy évtizeden belül előállhat az a helyzet, hogy a jelenlegi arányokhoz képest feleennyi lesz a gyerek és a fiatal. „A népességfogyást nem lehet megállítani, de a kedvezőtlen folyamatokat lehet és kell is lassítani.” Egész Európában tendencia, hogy 30-35 éves kor között érkezik az első gyerek, ám további gyermekvállalás esetén már túlságosan nagy lehet a korkülönbség a gyerek és az édesanyja között. Társadalmilag ezzel a folyamattal nem lehet mit kezdeni, ám különböző ösztönzőkkel lehetséges lenne rábírni a nőket arra, hogy korábban szüljenek, vagy éppen két szülés között kevesebb idő teljen el. A demográfus a svédeket említi példaként, ahol sikerült kedvező irányba terelni a demográfiai folyamatokat ily módon.

„A kiszámíthatatlanság önmagában is negatív demográfiai következményekkel jár”

A gyermekvállalás hosszú távra szóló elkötelezettség, s minden olyan tényező ellene szól, amely veszélyezteti a gyerek egészséges, biztonságos körülmények közötti felnevelését. Jelenleg 20-25 éves időtartamot szán a szülő a gyereke nevelésére, támogatására. Ennek érdekében a családpolitikának kiszámíthatónak kell lennie – jelentette ki Vukovich Gabriella. Tehát nem lehet bizonytalan, hogy milyen juttatások, elvonások, lehetőségek és korlátok állnak fenn a gyermeknevelés idején. Súlyos gondot jelent, ha a családpolitikában egyes rétegekre negatív hatással bíró ingadozások állnak be – teszi hozzá a szakember, mint fogalmaz, „a kiszámíthatatlanság önmagában is negatív demográfiai következményekkel jár”.

Vukovich Gabriella megjegyzi azt is: a magyarok többek között a jövő kiszámíthatatlansága miatt vállalnak kevesebb gyermeket, mint amennyit szeretnének. Éppen azért kellene nagyon kiszámíthatónak lennie a családpolitikának, hogy a családok minél jobban megközelítsék eredeti terveiket a gyermekszámot illetően. A demográfus megemlíti: „Franciaországban 65 éve egy irányba megy a családpolitika, egy-egy juttatás időnként bővül, de a struktúra alapvetően nem változik”. A francia népesedési helyzet ezért is sokkal kedvezőbb, mint a legtöbb európai országban.

Tervezett családpolitika 2002-től: mese habbal

Tervezett családpolitikáról 2002 tavasza óta nem lehet beszélni – állítja a szakember, mint mondja, „azóta összekeveredik a családpolitika és a szociálpolitika, s mindkettő koncepciótlan, hektikus változások áldozata”. Mára már végképp nem lehet tudni, hogy mit akarnak az azóta kormányzó pártok és kormányok. Szerinte „összességében meglehetősen családellenesek a változások, akár a tényleges juttatásokat, akár a kiszámíthatatlan, tervezhetetlenséggel járó változtatásokat nézzük”. Az államnak nem csak az újraelosztás területén – ide kell venni a családtámogatásokat – vannak lehetőségei. Mivel lényegében az egész oktatási és gyermekintézményi rendszer állami vagy önkormányzati struktúrában működik, a demográfus szavai szerint „a szervezési problémákra is oda kellene figyelni”.

A bölcsődék, óvodák és a férőhelyek száma forráskérdés is, ám a már meglévő intézmények működését úgy kell megszervezni, hogy annak nyitva tartása alkalmazkodjon a szülők munkaidejéhez, a gyerekek értelmesen töltsék el az idejüket, s a bölcsődések és óvodások ne betegedjenek meg olyan gyakran, mint manapság. „Szinte hungarikum, hogy a bölcsődékben állandóan beteg a gyerekek egy része.” Ezek a tényezők nagyban hátráltatják a szülőket a munkavállalásban – mondta Vukovich. Az akadálymentesítés sem csak a fogyatékkal élőket kellene, hogy érintse; a gyermekes anyáknak babaszobákkal tehetnék könnyebbé például a hivatali ügyintézést, jelenleg alig lehet babakocsikkal felszállni a buszokra, vonatokra. Igaz, az akadálymentesítés a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban sem sikertörténet – jegyzi meg a demográfus.

Össztársadalmi érdek a minél több gyerek

A családi adózás az egyik leghatékonyabb eszköz arra, hogy a társadalom elismerje a munkaerő-piaci részvételt és a gyermeknevelést összeegyeztető családok többlet-erőfeszítését – nevezi meg Vukovich azt a lehetőséget, amely felé 1998-ban már a Fidesz is elindult. „Visszaállították a Bokros-csomag által elvett családi juttatásokat, sőt bevezették a családi adókedvezményt is.” Ez utóbbi ugyan nem családi adózás, ám egy jó lépés abba az irányba – teszi hozzá a demográfus. „Minden olyan rendszer, amely figyelembe veszi a gyerekek vagy az eltartottak számát, az mindenképpen igazságosabb”, mint amely e tényezőket figyelmen kívül hagyja. Az emberek nem privát hobbiból vállalnak gyereket; a gyermek nemcsak személyes motivációk eredménye, hanem „közjószág” is, aki később dolgozik, adót és járulékot fizet majd. „Tehát társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy minél több gyermek szülessen meg.” A gyermektelenséghez nem szabad semmilyen negatív következményt társítani, de a gyermekvállalást támogatni kell, „s végső soron a családpolitikának is az a célja, hogy a gyermekvállalókat pozitív diszkriminációban részesítse”.

A generációs önreprodukció is csak mese habbal

Vukovich Gabriella szavai szerint ha a magyar családok az általuk eredetileg tervezett és ideálisnak tartott gyerekszámot meg tudnák valósítani, akkor legalább a generációk képesek lennének az önreprodukcióra. Ez ugyan a népességfogyáson nem változtatna a korstruktúra, illetve a halálozások magas száma miatt, ám szükség lenne egy ilyen korrekcióra, mivel a reprodukciós szinthez képest jelenleg 35 százalékos mínuszban vagyunk – mondta a demográfus. A kívánt gyermekszám megvalósítása ugyanolyan szabadságjog kellene, hogy legyen, mint a termékenység korlátozása. A társadalom számára kifejezetten hasznos magánjellegű döntés – mint a gyermekvállalás – fokozott támogatást és elismerést érdemel. A magasabb végzettségűeknél ritkábban valósulnak meg az eredeti családtervek – folyatja Vukovich Gabriella. Ennek oka részben a karrierépítés, részben pedig a gyermekneveléssel kapcsolatos magasabb anyagi igény is. A családterveket támogató állami intézkedéseket oda kell fókuszálni, ahol ezek nem valósulnak meg. „Itt kell megkeresni az okokat, elhárítani azokat, amelyek leggyakrabban részben anyagiak, részben munkaerő-piaci okok”.

Fehér holló a családbarát munkahely

Sajnos nagyon kevés a családbarát munkahely, ami szintén nem kedvez a gyermekvállalási kedvnek, vagy nagyon megnehezíti a helyzetet. Ugyan van erre vonatkozó minisztériumi pályázat – folytatja Vukovich –, és vannak munkáltatók, akik megvalósítottak egy-egy családbarát elképzelést, ám ez kevés. S vannak olyan munkafolyamatok is, amelyeket egyszerűen nem lehet családbaráttá tenni. Ám emellett, ahogy a demográfus mondja, a „munkáltatók hozzáállásának is erősen meg kellene változnia”. Fel kellene ismerniük a vállalkozásoknak, hogy „a társadalomnak hosszú távú érdekei vannak, s ha ők is hosszú távra terveznek, akkor nekik is lehetővé kellene tenniük a minél könnyebb gyermekvállalást”. És nem minden pénzkérdés – jelentette ki Vukovich, aki szerint a jó szabályok és azok betartása nem feltétlenül költséges. A részmunkaidő, a távfoglalkoztatás ilyen eszközök, azonban ezeket rendszerint ott alkalmazzák, ahol eleve sok energiát – gyakornoki idő, képzések, a tudás szinten tartása – fektet a dolgozóba a munkáltató.

„Egyébként is nehéz egy fiatal nőnek elhelyezkednie a munkaerőpiacon, mert a munkáltató feltételezi, hogy előbb-utóbb gyereket akar, így nem érdemes rá energiát fordítani.” A visszatérés szülés után pedig azért nehéz, „mert egy gyerekes nőt nem lehet olyan mértékben és annyi időben terhelni, mint akinek nincsenek ilyen irányú kötelezettségei”. Ha gyerek születik, akkor távmunkára, rész- vagy rugalmas munkaidős beosztásra van szükség – nyomatékosította Vukovich Gabriella.

Tovább növekedhet a családok szegénységi kockázata

A családi pótlék összegét már a 2009. évi költségvetésben befagyasztották. A további befagyasztás azt jelenti, hogy a családi pótlék összege 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben azonos lesz a 2008. évivel. Az inflációt figyelembe véve ez azt jelenti, hogy a családi pótlék reálértéke több mint 15 százalékkal csökken. A családi pótlék alanyi jogon minden gyermeknek jár. Hangsúlyozni kell, hogy a gyermekeknek és nem a szülőknek jár a családi pótlék. Az egygyermekes családok esetében a családi pótlék a nettó jövedelemnek átlagosan 5,3 százalékát, kétgyermekes családok esetében 10,7 százalékát, 3 vagy többgyermekes családok esetében 21 százalékát teszi ki. Ha ez a jövedelemhányad 15-20 százalékot veszít a reálértékéből, a gyermekes családok aránytalanul magas szegénységi kockázata tovább növekszik. Már ma is legalább 850 ezer gyermek él a létminimum alatt, ezen belül több mint 450 ezer gyermek él mélyszegénységben. A jogosultság 23-ról 20 éves korra csökkentése azokat a szegény sorsú és/vagy többgyermekes családokat érinti rosszul, akiknek van felsőfokú intézményben nappali tagozaton tanuló gyermekük, vagyis az ő esélyegyenlőségüket rontja. A családi pótlék adóalapba emelése pedig rendkívül igazságtalan, ennek következtében ugyanis az azonos mértékű személyi jövedelemadót fizetők közül a gyermeket nevelőket magasabb adó terheli, mint a gyermekteleneket, és minél több gyermeket nevel egy család, annál rosszabb helyzetbe kerül az szja-teher szempontjából.