Orbán Viktor beszédének szó szerinti leirata
Orbán Viktor a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzott beszédének szó szerinti leirata.
Kedves Dalma Asszony, mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Küldöttek, kedves Fideszesek!
Engedjék meg, hogy először is köszöntsem Önöket! Mindenekelőtt szeretném köszönteni az aktivistáinkat és a küldötteinket! Előttem mindenki a múlt vasárnap aratott óriási győzelemről beszélt, de mindannyian tudjuk, hogy emögött a könnyűnek, fölényesnek látszó győzelem mögött valójában rengeteg veríték, odaadás és munkaóra van. Ezt a győzelmet mi mindannyian közösen és együtt értük el. Köszönöm az aktivistáinknak, tagjainknak, küldötteinknek az odaadó, kemény munkát!
Köszöntöm az önkormányzati és parlamenti képviselőinket. Engedjétek meg, hogy külön is köszönetet mondjak az elmúlt két évben végzett munkáért Navracsics Tibornak! Minden túlzás nélkül kioszthatjuk neki a "sárkányölő" tiszteletbeli címet. A tévén keresztül nem olyan nyilvánvaló talán az Önök számára, számotokra, hogy micsoda lelkierő kell ahhoz, hogy az ember szemben azzal a rengeteg szocialistával - igaz, Semjén Zsoltra számítva, de mégiscsak - szembeforduljon, küzdjön, harcoljon, és egymagában győzzön, ahogyan ő tette. Köszönöm szépen, Tibor, még egyszer a Te munkádat és a frakció munkáját is!
Köszönöm szépen az európai parlamenti képviselő-választáson végzett bátor munkáját immár második alkalommal Schmitt Pálnak, a listavezetőnknek. Pali, köszönöm, hogy ismét győzelemre vezettél bennünket! A választási listák sajátos természete az igazságtalanság, mert mindenki az első helyen szereplőre szegezi a tekintetét. Itt most tegyünk kivételt, és idézzük föl azért, hogy ehhez a sikerhez öt éven keresztül kitartó és jól szervezett munka is kellett, melyet a mi bajtársaink Brüsszelben végeztek, és ennek a munkának az egyik motorja, szervezője és az én brüsszeli munkám legfőbb segítője Szájer József volt. Józsi, köszönjük szépen ezt a fantasztikus munkát!
Tisztelettel köszöntöm a szövetségeseinket! Nagy tisztelettel fordulok a szellem jelenlévő emberei felé is. Mindannyian tudjuk, hogy a politika nehéz műfaj, végül is a harcosok műfaja, akik bátran kiállnak, küzdenek, ha kell, de aligha juthatnának sikerre, ha nem lennének a fejükben gondolatok, a szívükben érzések, nem feszítené a mellkasukat néhány meggyőződés, amelynek fölszínre hozatalát vagy az égből való leimádkozását és pontos nyelvi keretbe való foglalását mindig a szellem embereitől kaptuk. Ez a győzelme a jobboldalnak nem csak egy politikai győzelem, hanem a jobboldali szellemi emberek győzelme is; annak a kemény munkának az eredménye, amellyel megpróbáltak segítségére lenni Magyarország polgárainak az elmúlt nagyon nehéz és keserves hét esztendőben. Köszönjük, hogy eljöttek, és itt vannak ma velünk!
És természetesen tisztelettel köszöntöm a külföldi képviseletek itt lévő tagjait is, és végül, de nem utolsósorban, szívem minden melegével köszöntöm a határon túli magyarokat, hiszen mi egy Kárpát-medencei európai választáson vettünk részt. Az ő sikerük a mi önbizalmunkat is növeli. Ne felejtsük el, az is a Fidesz erejét mutatja, hogyha egy közhelyszámba menő mondatot valaki mond, és az a valaki mi vagyunk, akkor még egy egész parlament is összefut, hogy azt megvitassa. Akárkinek a mondatáért, akármilyen párt mondatáért nem szoktak összetrombitálni nemzeti parlamenteket, úgyhogy köszöntjük innen is a szlovák barátainkat, akik megmutatták, hogy komoly nép a magyar: van szava, és a szavának van súlya.
Ami pedig az elnökválasztáson most leadott voksokat illeti, ott csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm, köszönöm, köszönöm! Köszönöm a bizalmat, és igyekezni fogok meghálálni. Ami az elnöki programot illeti - mert hát választáshoz program is dukál -, amikor Önök beléptek, Ti beléptetek a terembe, akkor kézhez vehettétek. Így hangzik: Fundámentumok. Erre kértem Tőletek a támogatást és a bizalmat, és ennek a jegyében fogom majd irányítani a mi közösségünk lépéseit. Többen aggódva kérdezték, vajon felolvasom-e majd. Nem, nem olvasom fel, hiszen mindenkinél ott van.
Kedves Barátaim, tisztelt Küldöttek, Hölgyeim és Uraim!
Június 13-a van. Amikor készültem ide, a Veletek való találkozóra, akkor eszembe jutott, hogy hol is voltam húsz évvel ezelőtt. Húsz évvel ezelőtt, június 13-án - éppen elhagyván a huszonhatodik életévemet - egy Trió presszó nevű hely kerthelységében, a XI. kerület egyik kerthelységében egy fémasztal fölött Kövér László barátommal beszédet körmöltünk. Beszédet körmöltünk, amit aztán el is mondtam Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésén. Az már a sors fintora, hogy hiába körmöltük azt a beszédet, mert az elmondandó beszédeket ellenőrző bizottság végül is, amikor megtudta, hogy az hét perc a kiadott öt perc helyett, nem járult hozzá, hogy elmondjam, s egy újat kellett írni. Föl is hívtam Kövér Laci barátomat, s mondtam, hogy mi a helyzet, mire ő azt mondta, hogy nem érdekes, mondd csak el a hétperceset, rajtad kívül úgyse akarja senki betartani. De - mondtam Lacinak -, mégiscsak jól nevelt emberek volnánk, a megállapodás az megállapodás, írjuk újra! Azt mondta: na, most le fogom tenni a kagylót, mert tovább nem korrepetállak. Nos, hát jól emlékszem, könnyen föl tudom idézni az akkori napokat, hiszen sűrű napok voltak, feszült várakozás vibrált a levegőben, mindannyian éreztük, hogy ezek történelmi percek. Én is készültem, mindannyian, a Fidesz készült arra, hogy négy évtizednyi hallgatás után végre kimondjuk az igazságot: oroszok haza, diktatúra a szemétdombra, kommunisták nyugdíjba!
Kedves Barátaim!
Nem tudtuk, mi történik majd. Azt sem tudtuk, mi történik azokkal, akik majd ki fogják mondani az igazságot. Egy dolgot azonban éreztem, tudtam, mert ott lüktetett a véremben, tudtam, hogy most - Petőfi ezt így mondaná - nagy és szent dolog van születőben, és ez a magyar szabadság.
Kedves Kongresszusi Küldöttek!
Mint szinte minden fiatalban, legalább Petőfi óta, tehát százötven éve, bennem is, amíg fiatal voltam, ott élt, engem is feszített, űzött és hajtott a szabadság eszméje, a szabad Magyarország eszménye, egy másik Magyarországé, mint amilyen az volt, amiben megszülettem és fölnőttem. Én világosan láttam azt a Magyarországot. Úgy gondoltam, abban szabad emberek élnek, akik szabadon akarnak élni, és szabadon akarnak dönteni a jövőről. Nem szerénytelenség ez. Én világosan láttam, mert talán Ti is emlékeztek rá, a fiatalok a szívükkel is látnak. Ezért mindig a fiatalok a letéteményesei az új eszméknek, a fényes álmoknak és a nagy jövőnek. Remélem, ez azóta is így van, kedves Magyar Fiatalok! Ez az eszmény, a szabad Magyarország eszménye, ha úgy tetszik, ez a látomás vitt végül is a politikába, a politikai hivatás felé. Ha úgy tetszik, ezért ragadtam itt, és ezért dolgozom Veletek együtt már hosszú-hosszú évek óta. Kimondani is nehéz: ez a huszonharmadik kongresszusunk. Felnőtt férfikorba lépett párt ez.
Aztán, ahogy '89 után peregtek az események, egyre több emberrel hozott össze a sors, és egyre több emberről derült ki a számomra, hogy bennük is él ez az eszmény, szinte mindent odaadnának érte. Közülük sokan itt ülnek ma is ebben a teremben, s húsz év óta velük együtt reménykedem abban, hogy a szabad Magyarország eszménye valóra válhat majd. Sok minden történt azóta velünk, az országgal, s személyesen velem is, de egy dologban biztos voltam, hogy mi, akik ehhez a közösséghez tartozunk, húsz éven keresztül is, ha kell, képesek leszünk megőrizni ezt az eszményt a szívünkben. Sokszor volt nehéz, sokszor kaptunk érte rendesen. Ki ezt, ki azt. Megpróbáltak szinte mindannyiunkat tönkretenni, lejáratni, megfélemlíteni és eltántorítani. Még 2006 októberében is, kedves Barátaim, voltak, akiket közülünk összeverettek a rendőrökkel csak azért, mert hittek a szabad Magyarország eszményében. De ennek ellenére mi itt vagyunk. Most újra itt vagyunk, és itt van bennünk, itt van velünk a szabad Magyarország eszménye, amelyet most győzelemre akarunk vinni.
Kedves Küldöttek! Kedves Barátaim!
A választás estéjén, amikor ballagtam a mikrofonhoz, hogy világgá kürtöljem örömömet, vagyishogy európai rekordot futott Magyarország, s ezt a mezt a Fidesz viseli, ránéztem arra a térképre, amit a hátam mögé helyezett az egyébként kiváló kampányt irányító Gyürk András barátom. Ránéztem arra a térképre, és arra gondoltam, hogy nem volt hiába, amit eddig tettünk, mert ami eddig csak álom volt, az most valóságos történelmi lehetőség. Múlt vasárnap ugyanis Magyarország olyan lehetőséget kapott, amilyet az életünkben talán soha még egyszer kapni nem fogunk. Ezt jelenti a vasárnapi győzelem. Nem a diadalt, a lehetőséget: egy olyan lehetőség, amelyet lehet, hogy még egyszer az életben nem fogunk megkapni. Ez egy történelmi lehetőség arra, hogy a húsz évvel ezelőtti eszményünket a felszabadított magyarok Magyarországát megvalósíthassuk. Történelmi lehetőség az ország számára, mert Magyarország végre egységes és erős lehet, szabadon dönthet a jövőjéről, miképpen akar talpra állni. Történelmi lehetőség az emberek számára, mert végre lesz értelme és eredménye az erőfeszítéseiknek, mert végre azok majd egy irányba mutathatnak. Egy történelmi lehetőség számunkra, mert úgy tűnik, politikai kényszerkoalíció nélkül, csak az emberekkel összefogva, szabadon lehet majd kormányozni az országot, meg tudjuk tisztítani a politikát a hazugságtól, a kisstílű hatalmi játszmáktól, a háttéralkuktól és a pult alatti kompromisszumokról. Történelmi lehetőség, amit kaptunk, mert tiszta vizet önthetünk a pohárba.
Kedves Barátaim!
Amikor vasárnap este ezt a térképet néztem a mikrofon felé közeledve, akkor - biztos Önök is vannak ezzel így - sok minden, sokfajta emlékkép villant át előttem. Eszembe jutott az 1994-es választás; akkor is láttam egy ilyen térképet, akkor is egyszínű volt a politikai térkép. Egyszínű: reménytelenül vörös.
Kedves Barátaim!
1994-ben, ha még két hétig tart a kampány, és halált megvető bátorsággal nem harcolunk az utolsó esély jogáért, akkor talán a parlamentbe sem jutottunk volna be. Köszönet és hála azoknak, akik 1994-ben, amikor a szabad demokraták kísérletet tettek a mi elhasításunkra, tudták, hol a helyük: nem elmentek, és velünk maradtak. Mi ezért vagyunk ma itt, ők meg azért vannak ma ott. Nos, hát akárhogy is volt, hiába a borzalmas emlékeket idéző '94-es tiszta vörös térkép, azért a jobboldal mégiscsak összeszedte magát, felkapaszkodtunk a földről, és végül is létrehoztunk egy kétosztatú politikai szerkezetet Magyarországon, és azóta hol egyik, hol másik színből volt több Magyarország térképén, de a vörös mindig nagyon sok volt; a kritikus pillanatokban pedig túlságosan is sok. Akkor jött létre 1994-ben az a reménytelennek tűnő helyzet: egy nagy kormányképes párt, ez akkor az MSZP volt, és a többi közepes és kicsi. De még akkor, amikor az a térkép olyan egyszínű volt, akkor sem kaptak a szocialisták Magyarországon 56 százalékos támogatottságot, és sem akkor, sem azóta semmilyen pártválasztáson nem kapott senki sem ötven százalék feletti eredményt.
Kérlek tehát Benneteket, hogy mint történelmi rekordot, becsüljétek meg a múlt vasárnapi győzelmet, amely arról szól, hogy nagyot fordult a világ 15 év alatt. Az a politikai szerkezet, ami '94-ben és utána létrejött, lényegében felrobbant, és egy új szerkezet jött létre. Van egy nagy kormányképes erő, aztán szünet. Szünet, szünet, aztán van két közepes, a második helyért küzdő párt, és végül néhány, a bejutásért harcoló kicsi. Így néz ki Magyarország politikai térképe. Nem baleset történt! Ez Magyarország új politikai térképe, kedves Barátaim! Végül is mindenki célt ért, még az MSZP is. Hiszen ők azt találták mondani, hogy merjünk kicsik lenni. Ez bejött: össze is mentek, mint nejloning a mosógépben, kedves Barátaim!
Úgy tűnik, Magyarországot ma nehéz helyzetéből kivezetni csak mi lehetünk képesek. Az a különbség, amely a második és a nekünk megszavazott bizalom között van, az a negyven százaléknyi különbség minden szerénytelenség nélkül feljogosít Bennünket ennek a kijelentésnek a megtételére.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Végül is mi is azt kaptuk, amit akartunk. Mi azt mondtuk, hogy merjünk nagyok lenni. Végül is a Sors megtanít Bennünket, hogy a végén mindenki azt kapja, amit kitűz maga elé. Mi kényszerkoalíció nélkül akarunk és talán tudunk is kormányozni, mi csak szabad akaratú emberekkel akarunk koalíciót kötni, senki mással, semmilyen más párttal, és erre most nagyon komoly esélyünk is van. Hiszen ez a választás listás választás volt. A következő parlamenti választáson egy 56 százalékos listás győzelem óriási többséget jelentene - mindenfajta koalíciós kényszer nélkül. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a mostani arányok mellett milyen esélyei lesznek majd a fideszes egyéni jelölteknek, az egyébként egymással élesen szemben álló középpárti jelöltekkel szemben. Ebből adódik tehát az, amit én történelmi lehetőségnek nevezek. Van egy nagy kormányképes Fidesz, amely készen áll egy erős és kompromisszumok nélküli kormányzásra, amely talpra állítja az országot, és segít a magyaroknak abban, hogy közösen megvalósítsuk eszményünket: a szabad és erős Magyarországot.
Kedves Barátaim!
Csak ezért nem kellett volna szót kérnem. Szót azért kértem a kijáró köszönet mellett, hogy emlékeztesselek Benneteket arra, hogy még a legszebb eszmények sem válnak maguktól valóra, csakis küzdelmek árán. Nincs lefutott ütközet, lefutott mérkőzés, előre lefutott választás. Most is csak a rengeteg munka segíthet rajtunk. Ne felejtsétek el, nézzétek meg ezt a győzelmet közelről! Jól láthatjátok: mi, vagyis a magyar jobboldal soha munka nélkül, ajándékba még semmit nem kapott. És nehogy azt higgyétek, hogy ennek most vége szakad; ez ezután is így lesz! A jobboldal mindig csak azt fogja megkapni, amiért megdolgozott, amiért megszenvedett, és amit kiérdemel.
Kedves Barátaim!
De még ez is kevés lett volna indokként ahhoz, hogy szót kérjek. Azért kértem igazából szót, hogy elmondjam Nektek azt, hogy mindig minden nagy eszménynek vannak gátjai, irigyei, és vannak ellenségei. És ma erről szeretnék beszélni. Amikor húsz évvel ezelőtt megéreztük a szabadság fuvallatát, és terveket kezdtünk szőni a jövőről, azaz Magyarországról, arról, hogy miképpen fogjuk azt megteremteni, akkor még nem tudtuk, talán nem is tudhattuk, amit azóta őszülő halántékkal és talán bölcsebb fejjel már tisztán látunk, hogy közben mások is készítettek másfajta terveket. Az akkori hatalom pontos tervet készített arra, hogy miképp lehet megakadályozni még a többpártrendszer keretei között is a szabad magyarok álmainak, vágyainak, eszményeinek megvalósítását. Ma már tudjuk, ezért lett a mögöttünk hagyott húsz év olyan nyögvenyelős, amilyen.
Egymás mellett élt a régi és az új, de a háttérből - én mindig úgy éreztem - mindig a régi világ irányított. A régi világ irányított a múltból átmentett gazdasági erejével, a titkosszolgálati kapcsolataival, informális hálózataival, médiabefolyásával, külföldi összeköttetéseivel és rejtett társadalmi paktumaival. Igen, akkor - és jó, ha ebből tanulunk - kidolgozták annak a terveit, hogy miképpen lehet a politikai hatalmat a privatizáció révén gazdasági hatalommá átmenteni, majd aztán ismét politikai hatalomra váltani. Volt egy tervük arra, hogy miképpen kell és lehet demokratikus keretek között, de titokban mégiscsak tovább működtetni a diktatúrát. Volt egy tervük, hogyan lehet becsapni, félrevezetni az embereket, függőségben, kiszolgáltatottságban tartani a társadalom többségét, hogyan lehet egy nagyobb államtól való függőséget létrehozni, egyre nagyobb állami befolyást teremteni az élet minden területén, miközben folyamatosan az állam leépítéséről beszélnek. Igen, volt egy tervük, hogyan lehet legyengíteni az önálló kezdeményezéseket, a vállalkozó- és alkotókedvet, a közösségeket, a családokat, a társadalmat, a magyar tulajdonú gazdaságot, és így aztán az egész országot úgy legyengíteni, hogy ne legyen képes a magyarok közös álmait, eszményeit megvalósítani, sőt ne is legyenek az embereknek álmai és eszményei egyáltalán.
Ám ez a terv, tisztelt Kongresszus, mégiscsak, úgy látom, kudarcot vallott. A terv rafinált volt, de megbukott. Egyetlen okból bukott meg: mert mi nem hagytuk magunkat, nem adtuk fel, és nem törődtünk bele. Eleinte - emlékezzetek rá, 1994-ben - inkább csak lelkesen és szívósan küzdöttünk a hazugságok, a trükkök és a sötét lejárató akciók ellen. De aztán egyre inkább belejöttünk, mint a kiskutya az ugatásba. Kiokosodtunk, és végül egyszer csak elkaptuk a grabancukat. Most is fogjuk, és többé nem engedjük el, kedves Barátaim! Ennek köszönhetően, úgy látom, a kitartásunknak köszönhetően Magyarország kapott még egy esélyt, hogy megvalósíthassa a húsz éven át szívében őrzött eszményt.
De ne gondoljátok, hogy a vasárnapi választással célba is értünk. Kérem, ne gondolják, hogy ők feladták volna. Egészen biztosak lehetünk benne, hogy most is készül egy új terv. Most is készül egy új terv, mert nagyon megijedtek attól, ami május elején Pécsett, aztán a múlt vasárnap Magyarországon történt. Nemcsak megijedtek, megrémültek. Ez a tervalkotásnak mindig jót tesz, kedves Barátaim! Ugyanis a számokból ők is világosan látják, hogy a változás feltartóztathatatlanul közeledik, ráadásul nagyobb és mélyebb lehet, mint eddigi legrosszabb álmaikban valaha is gondolták volna. Megijedtek, és már látszik is, emlékezzetek, a szerdán közzétett elnökségi követeléseinkre hogyan reagáltak a szocialisták. Már látszik is, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszak nemcsak hogy makacsul ellenáll a változásnak, hanem megindította elszánt harcát is a változás ellen. Most is készül egy terv arra, hogyan lehet megakadályozni, hogy a szabad magyarok ezt a történelmi lehetőséget, amelyet most kaptak, beváltsák, és elvégezzék azt a munkát, amit az elmúlt húsz évben nem tudtak elvégezni. Nem ismerhetjük persze a pontos terveket. De őket már elég jól ismerjük ahhoz, hogy lássuk, hol és hogyan fognak támadni, hol és milyen csapdákat fognak felállítani. És bármennyire meggyengültek, bármennyire is kiismertük őket, nagy hiba volna alábecsülni a Gyurcsány-Bajnai-korszak túlélési képességeit és technikáit. Ha semmi máshoz nem, de ehhez nagyon értenek. Ahhoz, hogy egy elkorhadt és összeomlott korszak szellemét hogyan lehet átmenteni az új korszakba annak érdekében, hogy aztán azt is elkorhassza. Ehhez nagyon értenek.
Hogy sikerrel vegyük föl a harcot mindezzel szemben, kedves Kongresszus, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ahhoz mindenekelőtt azt kell észrevennünk, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszak már nem a következő választásokra koncentrál. Sokkal inkább arra, hogy beépítse és befészkelje magát mindenhová - a túlélés, vagyis a politikai és a gazdasági befolyás átmentése érdekében, hogy egyszer majd visszatérhessen. A Gyurcsány-Bajnai-korszak, miközben mindenütt csapdákat és akadályokat állít a változás elé és a változást akarók útjába, nyilvánvalóan megkezdte saját maga átmentését a kormányváltás utáni időkre. Ki akarják menteni, el akarják tüntetni, amit még a hátralévő időben el tudnak tüntetni az emberek pénzéből, a külföldről érkező forrásokból, hogy aztán azokat mostani és majdani kampányaikra, sötét trükkjeikre és akcióikra használják majd. Elegendő, ha csak az offshore technikákat idézitek most föl. Nem nehéz kitalálni: ezért ügyködnek a még megmaradt vagyon, elsősorban a föld- és a vízkincs privatizációján, ezért helyezik el az ejtőernyőseiket, és ezért fontos, hogy mi világosan kimondjuk az ejtőernyősöknek, hogy ha eddig nem csomagoltak ki, most már nem is érdemes. Ha pedig nem voltak katonák, gyakorolják a gyors összecsomagolás tudományát.
Tisztelt Kongresszus!
A változás kapcsán a Gyurcsány-Bajnai-korszak leginkább a felelősségre vonástól retteg. Erről kell most beszélnünk, hiszen ők pontosan tudják, mi mindent műveltek az elmúlt években, és nyilvánvalóan már most lázasan dolgoznak a nyomok és a dokumentumok eltüntetésén, hogy aztán megnehezítsék az igazság és a tények törvényes feltárását. Hiszen, gondoljunk erre, épp az vezetett az ország mai helyzetéhez, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszak politikája és hatalmi elitje teljesen elfordult az emberektől, egyáltalán nem törődött az emberek gondjaival, félelmeivel és biztonságával. Ennek a korszaknak éppen az a lényege, hogy a politikai vezetők nem tartoznak semmilyen felelősséggel az embereknek, nem tartoznak semmilyen felelősséggel a hazájuknak, nem kell az adófizetők pénzével, a privatizációs bevételekkel és az európai uniós forrásokkal elszámolniuk. A Gyurcsány-Bajnai-korszak számára az a dolgok egyetlen lehetséges menete, hogy a saját hatalomban maradásuk árát mindig az emberekkel fizettetik meg, minden felelősséget rájuk hárítanak át, azokra, akik pedig nem tehetnek az egészről semmit, és közben az adófizetők pénzén százmilliókért harsog a hazug propaganda arról, hogy nincs más út, ez az ország érdeke.
De hát ugyan kinek az érdekét szolgálja leépíteni az oktatást, szétverni az egészségügyet, eladni a nemzeti vagyont? Kinek az érdeke szemet hunyni a bűnözés terjedése fölött? Kinek az érdeke szemet hunyni afölött, hogy törvénytisztelő embereket közönséges bűnözők csapatostól megtámadhatnak az otthonukban? Sőt, elűzhetnek az otthonukból, fenyegethetik őket, erőszakkal elvihetik a jószágaikat, értékeiket, és bántalmazhatják őket. Kinek az érdeke az, hogy fegyveres csoportok vonulhatnak föl zavartalanul Siófok méretű települések utcáin, házakra lövöldözhetnek, Molotov koktélokat dobálhatnak országszerte, bármilyen következmény nélkül? Kinek az érdeke a bűnözők védelme és ezzel a közrend és a közbiztonság szétbomlasztása? Kinek az érdeke, hogy az erőszakos bűnözőktől ne védjük meg magunkat, a családunkat, a törvénytisztelő embereket? Ez milyen országnak az érdeke? Lehet, kedves Barátaim, hogy van ilyen ország, de hogy az nem Magyarország, az biztos. És ha van ilyen beteg ország, abban az országban mi magyarok nem akarunk élni!
Tisztelt Kongresszus!
A diadal fölött érzett jogos mámor mellett sem szabad egy pillanatra sem szem elől tévesztenünk, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszak minden maradék erejét és eszközét bevetve folytatja hadjáratát ellenünk és a változás ellen. Nem a következő választások megnyeréséért küzdenek, hanem a változás ellen, vagyis a magyar emberek közös eszményei és tervei ellen, mert azokban az eszményekben és tervekben ők már nem szerepelnek. Küzdelem következik tehát. Jól esne egy ilyen hatalmas választási győzelem után nyugodtan hátradőlni, de nem ez jut nekünk osztályrészül. Küzdelem következik, nem is akármilyen. Azzal tudlak biztatni Benneteket, hogy ez az utolsó nagy összecsapás, amelyben az emberek eszményei és a hatalom tervei fognak majd összecsapni. Most kezdődik az utolsó küzdelem azért, hogy a szabad Magyarország tervét megvalósíthassuk. Most lett valódi esélyünk végleg legyőzni őket. Most van valódi esélyünk, hogy lezárjuk a Gyurcsány-Bajnai-korszakot, vagyis hiába a fáradtság és a kimerültség, most kell tehát minden erőnket igazán összeszedni. A győzelem kötelez. A győztesnek az a felelőssége, hogy igazságot tegyen, békét, rendet és biztonságot teremtsen, lehetőségeket nyisson, segítse a gyengéket, és megvédje azokat, akik veszélyben vannak. Sose feledjétek! A lehetőség az embereké, Magyarországé, a felelősség a miénk, a Fideszé. Be kell váltanunk a magyar emberek történelmi lehetőségét, meg kell védenünk Magyarországot attól, hogy még egyszer elvegyék az emberektől ezt a lehetőséget és ezt a reményt. Ezt a harcot, tisztelt Hölgyeim és Uraim, csak mi tudjuk csak most sikerrel megvívni, csak mi tudjuk hozzásegíteni az embereket, hogy ezt a valódi lehetőséget a saját mindennapi életükben is majd valóra tudják váltani.
Ahhoz, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszakot végérvényesen le tudjuk győzni, pontosan kell tudnunk, s ez nagy lecke, az embereknek is pontosan kell tudniuk, mi is történt ebben a sötét korszakban Magyarországon, és abban, ami történt, kinek mi volt a szerepe. Nyilvánvaló, hogy most is minden eszközzel azon dolgoznak, meggátolják, hogy fényt derítsünk a sötét ügyekre, fényt derítsünk arra, hogy mitől is ment így tönkre az ország. Azt akarják megakadályozni, hogy választ találjunk a mindenki fejében ott lévő kérdésekre. Meg akarják gátolni, hogy kiderüljön, valójában kik is állnak a zuschlagok és társaik mögött. Meg akarják gátolni, hogy kiderüljön, pontosan mi is történt a televízió székházánál 2006 őszén, ki és milyen parancsot adott 2006. október 23-án a békés ünneplőket szétverő rendőröknek. Meg akarják gátolni, hogy kiderüljön, hogyan és mennyi pénzt mentettek ki offshore cégeken keresztül. Meg akarják gátolni, hogy kiderüljön, mitől is kerül a négyes metró annyiba, vagy még többe, mint öt új Duna-híd megépítése, és meg akarják gátolni, hogy kiderüljön, meddig terjednek valóban a különböző fővárosi ingatlanbotrányok szálai. Márpedig, tisztelt Kongresszus, az emberek és az egész szabad Magyarország válaszokat vár ezekre a kérdésekre meg a hasonlóakra. Az utolsó küzdelem fő tétje tehát az, megtudjuk-e a válaszokat, és a válaszoknak lesznek-e következményei. Természetesen nem vagyunk naivak. Van egy elképzelésünk. Nekem is van, hogy miféle világ tárul majd a szemünk elé, ha a rejtélyes ügyeknek a mélyére nézünk. Hiszen van olyan rejtélye is a Gyurcsány-Bajnai-korszaknak, aminek már sejtjük a megoldását. Arra például biztos tippem van, hogy hova lett a soha meg nem érkezett 23 millió román munkavállaló? Valószínűleg Cipruson dolgoznak feketén, pénzmosóként... Ott elkél a szorgos kéz...
Kedves Barátaim!
Hallgatva a szocialisták nyilatkozatait az elmúlt négy-öt napban, nem tudom elhessegetni magamtól fiatal korom egyik kedvenc filmjének, a Gyalog galoppnak legemlékezetesebb jelenetét. Ide is idézem elétek. Ti is emlékezhettek rá, amikor Arthur király küzd a Fekete Lovaggal, akinek már két karját levágta, de az nem akar félreállni, hanem tovább ugrál előtte, rugdossa és provokálja. Mire a király "na elég!" felkiáltással lenyisszantja a jobb lábát. A Fekete Lovag azonban karok nélkül, fél lábon is szökdécsel, és azt kiabálja: "ezért meglakolsz!" Arthur király nem hisz a fülének: "Mit csinálok én?" A fél lábon ugráló lovag, akiből mindenhonnan dől a vér, nem tágít, egyre csak ezt hajtogatja: "Gyere csak! Vagy talán félsz?" Mire a király: "Mitől? Hogy összevérzel? Vagy hogy rám lehelsz?" A Fekete Lovag csak mondja a magáét, és azt mondja: "Legyőzhetetlen vagyok!" A király sajnálkozva csóválja a fejét, és azt mondja: "Nem, te hülye vagy!", és ezzel levágja a másik lábát is. Ekkor a Fekete Lovag - immár végtagok nélkül imbolyogva a porban - hangot vált: "no, jó, egyezzünk ki döntetlenben!" Ezért mondtam el a történetet.
Tisztelt Kongresszus!
Nem. Mi nem egyezünk ki! A Gyurcsány-Bajnai-korszakkal nincs kiegyezés. Azért kezdtünk bele, én személyesen, s mint hallható, talán még sokan ebben a teremben azért kezdtünk bele ebbe az egészbe annak idején, mert hittünk benne, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor a magyarok végre megkapják a régóta várt lehetőséget a történelemtől. Én, ha rajtam múlik, nem fogom engedni, hogy most, amikor karnyújtásnyira van, bárki is elvegye tőlünk, az emberektől, mindannyiónktól a lehetőséget, vagy elvegye a lehetőséget a gyerekeinktől. Nekünk mindenki fontos. Most Magyarország nevében beszélek: mi senkit sem hagyunk az út szélén, ezért mi soha nem fogunk kiegyezni a Gyurcsány-Bajnai-korszakkal, sem annak embereivel. Most eljött a pillanat. Vártuk, beszéltünk róla, próbáltuk elképzelni, és küzdöttünk érte. Hát most vegyük végre észre, hogy itt van. Itt az idő! Itt az idő, és végre beválthatjuk azt a lehetőséget, amire húsz év óta vártunk, hogy valóra váltsuk azt az eszményt, amit húsz év óta őrzünk. Itt az idő, hogy egyszer s mindenkorra lebontsuk azokat a gátakat, amelyek eddig körülvettek bennünket, és lehetetlenné tették Magyarország boldogulását. Itt az idő, hogy Magyarország végleg lerázhassa magáról a Gyurcsány-Bajnai-korszakot. Itt az idő, hogy megváltoztassuk az országot!
Hát, kedves Barátaim, akkor készülődjünk! Menjünk, és szóljunk mindenkinek! Szóljunk azoknak, akik együtt várták velünk. Mindenkinek, aki vágyott rá, aki elképzelte, aki támogatta, aki hitt benne. És szóljunk azoknak is, akiknek kedvét szegte a hosszú várakozás vagy az olykor hiábavalónak tűnő küzdelmek. Szóljunk azoknak is, akik elfáradtak. Szóljunk nekik is, mindenkit értesítsünk, aki még nem vette észre, mert még nem meri elhinni, hogy itt az idő. Pedig most itt az idő!
Egy a tábor és hatalmas. Egy a zászló, és büszkén, magasan leng. És az van ráírva, hogy "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"
(fidesz.hu)
