Jobb oldal

Torkos M.: Csúcsra járatott politikai elit?
2008-10-20 06:20:53

Még szerencse, hogy kiváló mesterek építették fel nekünk a Magyar Tudományos Akadémiát, és ennek tudható be, hogy még akkor se szakadt le szégyenében a díszterem mennyezete, amikor szombaton kíméletlen szigorával Dávid Ibolya világmegváltó válságkezelő csomagját ismertette.

Most, hogy a Korda György-rajongó szépkorúak nevében Schmuck Andorék kivonták az MDF-frakcióból Vas nevű emberüket, az örökösöknek oly kedves "haláladó" eltörlése helyett az MDF elnöke azzal állt elő, hogy elvenné a 13. havi nyugdíjukat. A parasztok padlásának lesöprése vélhetően csak azért nem szerepel a "normális" Magyarországnak szánt MDF-es intézkedéscsomagban, mert most éppen egy – köztörvényes bűncselekménnyel vádolt – újdonsült kisgazda politikus mentette meg Dávid pártjának parlamenti frakcióját a feloszlástól.

Dávid most is nagyon elegáns volt, a válságnak és az államcsődnek a nyoma sem látszott az öltözékén, csak az arckifejezésén tükröződött a hitelválság és – teszem hozzá – a politikai hitelesség drámai válsága. Hiába, ama nyolcvanmillió állami apanázsról, amit ezzel a "normális" polgári megoldással sikerült megtartani a deficites költségvetési helyzetben is, Dávidék nem tudtak lemondani. Az MDF elnöke ötletekben gazdag. Azonnal felfüggesztené a vállalkozók támogatását, korlátozná a szociális kiadásokat is, sőt megmondta azt is, hogy a képviselők és a kormánytagok mire költsék a bérük felét. Magyar részvényekre!

Gondolom, Ibolya asszony javaslata örömmel töltötte el a magyar oligarchák szívét. Talán ha Ibolya asszony OTP-papírokba öli fizetése felét, Csányi "elnök úr" is megbocsát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök – ha jól láttam – majd elalélt a gyönyörűségtől az MDF elnökét hallgatván. Pedig már korábban is, mintha hájjal kenegették volna ama MDF–MSZP-s közös javaslattal, amely lebontja majd az SZDSZ költségvetési plafonra vonatkozó tervét.

Így, a begyűrűző gazdasági világválság kellős közepén, a szív és az ész azt diktálná, hogy a bimbódzó nemzeti összefogás jeleire tekintettel a nemzeti csúcsértekezlet eredményeit méltassam. Képtelen vagyok rá.

Nem tehetek róla, ha visszatetszést kelt bennem, ha a bérből és fizetésből élőket elvileg képviselni hivatott szakszervezeti vezetők többségének nyámnyila, gyáva, kollaboráns tartalmú nyilatkozatait kell hallgatnunk.

Szinte egy sem volt köztük, aki nyíltan és keményen megmondta volna, hogy nem a bérből és fizetésből élők tehetnek arról, hogy az elmúlt húsz évben a politikai elit elkótyavetyélte a nemzet közös vagyonát. Hogy tömegével tették utcára a dolgozókat, akik kimaradtak a privatizáció jóságából. Akiknek csak annyi jut ma is osztályrészül, hogy a fizetésükből levont adójából az ország nyakán élősködő siserahad elég jól megél bármilyen hatalmas válság idején is. És ráadásul az ország gigantikus adósságának – csaknem 16 ezer milliárd forintnak – egyre drágább kamatát is valahogy mindig velük fizettetik meg.

A tények iránti hűség okán meg kell jegyeznem, hogy a Munkástanácsokat képviselő szakszervezeti vezető felvetette: az adósságok átütemezését ebben a helyzetben meg kellene kísérelni, hogy egy kicsit fellélegezhessen az ország. Ezt mindenki úgy eleresztette a füle mellett, mintha el sem hangzott volna.

Nagy sikert könyveltek el kormányzati berkekben a milliárdos nagyvállalkozók és a gyáriparosok képviselői. Ők, úgy tűnt, már nem akarnak növekedni, nem akarnak munkahelyeket teremteni az adófizető alattvalóknak, a bérrabszolgasorba taszított kétkezi munkásoknak. És annál, amit már elértek a top 100-as lista tagjai, nem akarnak versenyképesebbek sem lenni. Ők nem akarják az adó csökkentését! Ők a Gyurcsány–Dávid-féle virtuális koalíció által javasolt megszorító válságkezelést akarják. Nem csoda: a bankbetéteik rendben vannak, Gyurcsány teljes mértékben garanciát vállalt értük a kormánya nevében. A tankok, akarom mondani, a bankok is jól vannak. Amíg az ország elveszítette a közösségi (állami tulajdonú) vagyonát, és az eladósodottság miatt csődveszélybe sodródott, addig évi százmilliárdos nagyságrendű nyereségre tettek szert, ám a magyarok kormánya első intézkedésével mégis a bankok érdekében cselekedett. Majd úgy döntött, a válság terhét a nép nyakába varrja. És ehhez a galád politikához akarja kikényszeríteni – az őket kritika nélkül kiszolgáló közvélemény-formáló médiakommandójuk kommunikációs propagandája segítségével – a teljes magyar politikai és értelmiségi elit támogatását. Ez nem fog menni.

Tényleg csoda, hogy nem szakad rájuk az Akadémia plafonja. Hogy van az, hogy közteherviselés címén mindig ugyanazokat az adózó polgárokat találják meg, akikről már tucatnyi bőrt lehúztak, akiknek nincs lehetőségük adóparadicsomokba menekülni? Ha ekkora bajban van az ország, miért nem mutat példát "hazaffyas" alapon az a pár ezer magyar honfitárs, azok, akik az "eredeti tőkefelhalmozás" éveiben milliárdos tőkés urainkká váltak. Ők miért nem raknak vissza a közösbe, vagyonuk mértékének megfelelően, egy keveset? Ha ezt láthatnánk teszem azt az adócsökkentést ellenző Demján és Futó urak részéről, akkor mindenki berakná a közösbe, ami erejéből telik, akár a nagymamától örökölt aranyláncot is.

Szinte máris restellem, hogy képtelen vagyok lezárni ezt a gondolatsort is anélkül, hogy ne hangsúlyozzam Gyurcsány Ferenc felelősségét. Sajnálatos, hogy kormányfőnk mindannak a rossz politikának a megtestesítője, ami a szakadék szélére sodorta hazánkat: az átmentett és állami banki hitel segítségével milliárdossá gazdagított nómenklatúrának, az elcsalt valódi rendszerváltozás elcsalásának, a felelős politikus garnitúrának, amely eladósította az országot, a mutyizó privatizációnak, és 2006 ősze óta a lopakodó – rendőrterrorra építő – diktatúrának. Neki tényleg nincs semmi erkölcsi alapja ahhoz, hogy bármilyen áldozatot kérjen a magyar néptől.

magyarhirlap.hu