2008. november 11., kedd
Magyarellenes dühöngés az Országházban: Gyurcsányék a tótok hangján mocskolták a megvert magyarokat és az értük kiállókat
2008-11-10. 16:43
Ahelyett, hogy tisztségéből fakadó feladatát teljesítve a Csonka-Magyarországon és a Felvidéken élő magyarság védelmével foglalkozott volna, Gyurcsány a mai ülésen (persze az SZDSZ-szel karöltve) harcot hirdetett a magyar nacionalizmus ellen. A hazaszeretet ellen, s az ellen, hogy azt merjük mondani, eddig, és ne tovább, ha valaki kezet emel a magyarra, abszurd módon a magyar nemzetszeretet téve felelőssé a környező népek antimagyarizmusáért - éppen azt, ami megvédhetne bennünket tőlük. Mellesleg a félholtra vert szurkolók keresték a bajt, derült ki.
Gyurcsány Ferenc immár nyíltan harcot hirdetett a "Minden magyar felelős minden magyarért" kötelező erkölcsi parancs ellen. Egy lapra tett gyilkost és áldozatot, feloldott ok-okozati összefüggést és időbeli egymásutániságot, s levonta a következtetést: ugyanolyan a megvert magyar, mint a gyilkos rohamrendőr, a 90 éves megaláztatást megelégelő hazafi és az ország-, címer, történelem- és jelképrendszerrabló tót, s minden rossz oka a "határ" két oldalán lévő ugyanolyan nacionalizmus, mert tönkreteszik az országot (nem a magyarok országára kell gondolni - a szerk.). Amazok ellen nem tudunk (főleg hogy nem is akarunk) küzdeni, megtehetjük viszont itthon, hogy, miután a hadsereget is leszereltük, végre semmi és senki ne védhesse meg a magyart a maradék földjén, lehessen palesztinként kiűzni a Kárpát-medencéből, s jöhessenek helyébe mások - fogalmazhatta volna meg egyszerűen és őszintén.
Ötpárti megbeszélésre hívta hétfőn napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök a parlamenti pártok elnökeit dolgozószobájába az interpellációk utáni szünetben a "nacionalizmus elleni közös fellépés érdekében." Gyurcsány szerint a szlovák és a magyar nacionalisták tönkreteszik mindkét országot. (Míg az internacionalisták köztudottan megmenteni szokták a hazát...)
Minden frakció egyetértett abban, hogy szükség van a Fidesz által kezdeményezett, a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokról szóló politikai nyilatkozatra, a tervezet tartalmát az Országgyűlés Hivatala egyezteti az öt parlamenti párttal – közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság rendkívüli ülése után hétfőn.
„Ha nem vigyázunk, a nacionalisták tönkretehetnek minket” – mondta az illegitim miniszterelnök a cinikus módon az Osztozzunk a nemzeti felelősségben című napirend előtti felszólalásában. A szlovák nacionalisták minket, míg a magyar nacionalisták Szlovákiát teszik tönkre – ködösített és bújt ki azon kötelezettsége alól, hogy megvédje a sajnos általa vezetett ország állampolgárait, valamint az annak jelenlegi határain kívül élő nemzetrészeket. „Megálljt kell parancsolni ennek a folyamatnak” – hangsúlyozta Gyurcsány.
A nemzetellenes politikus elfogadhatatlannak nevezte ugyan, hogy a rendőrség jogszerűtlenül támad meg politikai nézeteket (mintha politikai nézeteket, és nem ártatlan hús-vér embereket támadtak volna meg), azonban itt nem lehet pontot tenni, vezette be mondandója lényegét. Az is elfogadhatatlan, hogy szurkolás helyett provokáció szándékával keressék a bajt (akárcsak 2006. október 23-án az ünneplők - tehette volna hozzá), elfogadhatatlan, hogy Magyarországon gyalázzák Szlovákiát – mennydörögte a tót nemzetpolitikai érdekeket kiszolgáló nemzetáruló.
„Szlovákiában az állami életet is megérinti a nacionalizmus, míg itthon a politika szélén lévők követik el ezeket a cselekedeteket” - mosta össze az áldozatokat a gyilkosokkal, a jogos felháborodást a frusztrált, gyűlölet által vezérelt támadással.
Gyurcsány szerint Európából ezek a különbségek nem látszanak, nem érdekli őket, ki a nagyobb nacionalista. A miniszterelnök elmondta, hogy Magyarország tiszteletben tartja Szlovákia területi integritását. (Értsd: örül a Felvidéken kikiáltott idegen államnak és támogatja az idegen uralmat. 1918 előtt ilyent magyar vezető soha nem mert volna mondani...)
„A nacionalizmus nem rendőrségi kérdés, hanem társadalmi, ezért társadalmi problémát kell kezelni” – tette hozzá, mintha maga a nacionalizmus, azaz a nemzet szeretete miatt verték volna a magyart Dunaszerdahelyen és provokálnának naponta bennünket az országrabló tótok.
Gyurcsány hangsúlyozta: beszéd helyett cselekvés kell, ezért azt szorgalmazta, hogy a parlamenti pártok elnökei az interpellációk után üljenek le és döntsék el, hogyan kell cselekedni. „Szenvedély mellett közös nemzeti bölcsesség kell” – zárta beszédét.
Látjuk, hogy mi történik, ha magyar szurkolók Szlovákiába mennek, és látjuk, mit csinálnak a magyar nacionalisták Magyarországon – mosta össze a két egy napon sem említhető ügyet Fodor Gabriella is. A szabad demokraták elnöke meglepő módon szintén a hazai ellenállást takarítaná el: „először a saját házunk táján nézzünk körül” - hirdette meg. Kijelentette továbbá, hogy „amit a Jobbik és a Magyar Gárda művel, az elsősorban a határon túli magyaroknak rossz”. Fodor szerint ezért minden parlamenti pártnak el kell határolódnia "a szélsőségektől", hiszen Szlovákiában ennek épp ellenkezőjét teszi a kabinet – utalt Fico és Slota pártjainak koalíciójára Fodor.
Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető sem a magyarverések miatt aggódik: a magyar és a szlovák nemzet érdekeit egyaránt veszély fenyegeti - mondta látnoki képességek által vezérelve. Mint fogalmazott: ha Szlovákia és Magyarország két kakaskodó ország képét mutatja, az az egész térség érdekeit sérti, „a két ország többsége békepárti” - mondta. A konfliktust történelmi távlatba helyezve leszögezte: nem volt nagy különbség a szlovákiai fasizálódás és a magyar nyilasok között, összenőtt, ami összetartozott - „jelen esetben a két ország szélsőségesei”. Lendvai követelte: járjon le a kollektív címkézés ideje, „ne hagyjuk megbújni” a szélsőségeseket a „ne bántsd a magyart” jelszava mögé.
Gyurcsány Ferenc viszontválaszában kijelentette: ritka ha egy vitában az alapkérdésben a parlamenti pártok egyetértenek. (Elég szégyen). Meglátása szerint most ez történik, hiszen szerinte minden párt belátja hogy a konfliktusok ártanak „szlovákoknak, magyaroknak, határon túli magyaroknak egyaránt”. Ezt követően közös alapról, egyetértésről, és közös cselekvésről beszélt a miniszterelnök, aki szerint ebben a kérdésben a „szokásos vitának helye nincs”. Felszólalását Gyurcsány Ferenc azzal zárta, hogy várja a pártok elnökeit a konzultációra.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése