"A hitet másoktól szereztem
mint égig érő ablakot,
akik látták magukat bennem
azolnak én csillag vagyok.
Én viszont nekik köszönhettem
az egész égboltozatot.."
(Gyurkovics Tibor: Hála)
Elhunyt Gyurkovics Tibor
Gyurkovics Tibor 1931 december 18-án született Bubepesten.
1942-1948 között a budapesti piarista gimnáziumba járt. Itt érettségizett le 1950-ben. Polgári származása miatt nem vették fel sem az orvosi, sem a jogi egyetemre, és a színiakadémia sem fogadta be. Néhány hónapig a BESZKÁRT-nál dolgozott normásként, éjszakai műszakban, majd szeptemberben felvették a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Annak elvégzése után, 1953-1955 között pszichológusi oklevelet szerezett az ELTE BTK-n.
Szakdolgozatát József Attila értékelésének a verseiben megnyilvánuló szinesztéziájáról írta. 1955-1957 között a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadója. 1956-ban a főiskola forradalmi bizottságának elnöke lett, ezért később meghurcolták és elvesztette az állását is. Egy évig kisegítő iskolai tanárként dolgozott Kőbányán, majd 1958-1960 között vezető pszichológus volt egy gyermekgondozóban. 1960-1968 között volt az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben pszichológus. Itteni tapasztalatai számos regényében és versében megjelentek. 1968-tól írásaiból kezdett élni, bár vannak más kötöttségei is.
A Pest Megyei Bíróság igazságügyi szakértője volt 1966-1970 között, 1988-1992 között a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja, 1989-1991 között az Új Idő szerkesztőbizottsági tagja volt. 1991-től a Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevője, 1992-től a Lyukasóra című folyóirat alapítója és szerkesztő bizottsági tagja. 1991-1995 között a Magyar Írókamara társelnöke volt, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, 1994-ben a magyar labdarúgó-válogatott pszichológusa, 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke. Gyurkovics 1994-bem kapott Kossuth-díjat.
Sose lesz itt egység,
sose lesz itt, István,
széthúzó fejünket
verje meg az Isten!
Szétszaladó gondok
egybe nem állanak,
sose jön itt létre
az álom-állapot.
Az állam-állapot,
a bőséges ország,
lyukas asztaláról
széthullnak a morzsák,
ezer eb eheti,
ezer cipelheti
saját odújába,
mégse elég neki,
nem sajátja: zsákmány,
nem eledel: méreg,
íze vész, szaga vész
Isten ebédjének.
Beléndekes bendő
nem nevel izmokat,
zabálhat, tűnődhet
reggelig is sokat.
haj ha egyszer magunk
rántjuk le az asztalt,
hogy a pór, hogy az úr
mostmár eleget falt.
Eleget egyezett
hamis egyezséget,
lappangó íze és
szaga lett a vérnek.
Büdös az asztallap,
büdös ez az ország,
jólforgó szájunkban
büdösek a morzsák,
hogy ki kell okádni
a patak partjára,
csahos gazdáinak
arany portájára.
Hadd mossa az eső
s patakvíz pofánkat,
még egyszer hadd lássunk
büszkének, tisztának,
Európa őrzői,
nem csahos kutyái
voltunk, fogainkat
meg lehet számlálni,
vagy büszkén állunk ki
saját erdeinkben,
vagy mindkét kezével
verjen meg az Isten!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése