Jobb oldal

Nem Szerdahely, hanem Trianon
2008-11-26. 10:02

Az 1980-as évek második felében az MSZMP belső köreiben az a nézet járta, hogy nyugodtan fel lehet emelni a hús árát. Az még nem söpri el a rendszert. De ha mozgalom indul Trianon revíziójára – így emlegették! –, az olyan nemzeti egységet teremthet, hogy pillanatokon belül vége a kádári pártállamnak, internacionalizmusával együtt. No meg a pártállam szárnyai alatt ellenzékieskedő kozmopolitizmusnak. Ezért nem lázadni kell Trianon ellen, hanem örülni neki. Örülni – ezt tanították! Van-e nép, amelyet bárhol, bármikor ilyen megalázóan hülyének néztek?

Akiket mindenki verni akar

Egy felvételre várunk. Egy videoképsorra, amelyből ki kellene derülnie, miért is rontottak neki a szlovák rohamrendőrök a magyar szurkolóknak Dunaszerdahelyen. E körül a képsor körül forog most minden, ezzel kapcsolatosan adott kéthetes ultimátumot Göncz Kinga Pozsonynak, s erre a felvételre, no meg a felvétel alapján kialakított szlovák ügyészségi véleményre hivatkozik Robert Fico, amikor Gyurcsánnyal beszél.

Csakhogy a valóságban nincs felvétel, Göncz Kinga ultimátuma üres, mint egy bádogdoboz – hisz semmilyen következménnyel sem fenyegeti Pozsonyt –, Fico pedig kiadta az ügyet gebinbe Slotának, nyilatkozzon, amit akar.

Egy színházi előadás nézői vagyunk. Már csak azért is, mert valójában nem a dunaszerdahelyi események jelentik a gondok lényegét, hanem Trianon. Jó régen született a diktátum, az igaz, de hatása elevenebb, mint bármikor. Persze Trianon így név szerint s a maga eredeti formájában ma már ritkán kerül elő. A diktátum valójában pszichikai érzetté, egyfajta attitűddé változott az elmúlt évtizedek alatt. Szomszédaink, vagyis Trianon nyertesei, és a döntést megfogalmazó nagyhatalmak számára is. Ráadásul a tragikus, de egykor oly tisztán értelmezhető dráma mára ezer ágat-bogat eresztett, és búvópatakként csörgedezik politikában, kultúrában éppen úgy, mint a gazdaságban és az egyszerű emberi kapcsolatokban. Egyes pszichológusok szerint személyiségszerkezetünkben, az általában vett magyar karakterben is felfedezhetők a nyomai. Például a tartáshiányban. De az öngyilkosságra való fokozott hajlamunkat is többek között ide vezetik vissza.

A szlovák rendőrség vélhetően a dunaszerdahelyi lelátón kifeszített magyar trikolór és a történelmi Magyarországot ábrázoló transzparens miatt indult meg. És hát ott volt még az első bécsi döntés hetvenedik évfordulója is – amely döntés éppenséggel a trianoni örökségből próbált kiigazítani valami kevéskét, s Pozsony ezt is tragikusnak tartotta, bár a cserébe kapott önálló szlovák államiságnak örült.
Tehát ha Trianon, akkor ma már nem a diktátumról, hanem egy komplex, manipulációkkal létrehozott pszichikai állapotról kell beszélnünk, ami valójában egy bonyolult és dimenzionált beállítódást jelent, bár egyetlen szóval is meg lehet határozni.

Magyarellenesség. Ez a neve. A lényege pedig az, hogy az ebül szerzett zsákmány kellemetlen érzéssé, zsigerekben zakatoló ingerenciává változott például Szlovákiában, Romániában vagy Szerbiában. Persze hogy ingerült a pozsonyi vezetés, amikor a történelmi Magyarország képét látja a dunaszerdahelyi lelátón. A zsebes is azonnal üt a 7-es buszon, ha tolvajnak nevezik.

És zavarhatja valami a nyugati nagyhatalmak önmagukról, igazságos demokráciájukról, morális felsőbbrendűségükről alkotott képét is Trianonnal kapcsolatosan. Nem szívesen foglalkoznak tehát a kitelepítések, lakosságcserék, magyarverések kérdésével, hiszen ők nyitották meg előttük a kaput annak idején. S ha még csak ennyi lenne a baj! Az 1980-as évek második felében az MSZMP belső köreiben az a nézet járta, hogy nyugodtan fel lehet emelni a hús árát. Az még nem söpri el a rendszert. De ha mozgalom indul Trianon revíziójára – így emlegették! –, az olyan nemzeti egységet teremthet, hogy pillanatokon belül vége a kádári pártállamnak, internacionalizmusával együtt. No meg a pártállam szárnyai alatt ellenzékieskedő kozmopolitizmusnak. A Trianon-kérdéskörben rejlő veszélyre korán rájött a baloldal. A diktátumot a magyar arisztokrácia méltó büntetéseként emlegették az iskolákban már a szocializmus kezdetén is. Ezért nem lázadni kell Trianon ellen, hanem örülni neki. Örülni – ezt tanították! Van-e nép, amelyet bárhol, bármikor ilyen megalázóan hülyének néztek?

A következmények pedig, ha lehet, még siralmasabbak. Lassan a harmadik generáció cseperedik fel úgy az országban, hogy csodálkozik, ha azt hallja, magyarok élnek Erdélyben. És aztán ott van 2004. december 5. Belgrádban riasztó példaként emlegették, Bukarestben pedig röhögtek rajta.

Világos, hogy annak a Gyurcsány-kormánynak, amely deklaratíve is a globalizmus hívének vallja magát, s amely a külföldi tőke nevében komprádorkodik itt, úgy kell az a Dunaszerdahelyen kiakasztott történelmi Magyarország-térkép s a mögötte álló gondolat, mint patkánynak a méreg. Gyurcsány színészkedik, de az SZDSZ-es Eörsi Mátyás a képünkbe vágja a lényeget. Vagyis azt, hogy a Dunaszerdahelyen kiakasztott magyar jelképek a történelem szemétdombjára valók. Ugye, micsoda botrány!? Magyar jelképek egy Dunaszerdahely nevű városban!

Ilyen a magát baloldalinak álcázó elit – kormányai az ideológiai különbségek ellenére is pillanatok alatt megtalálják a hangot akár egy konzervatív román kabinettel is. Elvégre összeköti őket a magyarellenesség.

Ami az iskolákat illeti, folytatódik az agymosás. Mit számít az elszakítottság, amikor már úgysincsenek határok, no meg ha sokat erőltetjük a nemzeti gondolatot és az elszakított magyarok sorsát, bezárják előttünk a nyugati szalonokat. Akkor pedig oda a pénz, oda a haszon. Mintha egyébként annyi jutna belőle ennek a kis országnak. Tiltakozni, lázadni? Emlékszünk-e arra, milyen dühösen taposták össze a földre került magyar zászlókat 2006. október 23-án a saját rendőreink?! Bocsánat, Gyurcsányéi. És csodálkozunk-e azon, ha odaát nemrég halálos fenyegetést kapott Duray Miklós és Csáky Pál?! Tán morbidan hangzik, de itt volt az ideje.

Persze vannak, akik még hisznek a mesében, mindkét politikai oldalon. Elemezgetik a diplomáciai színjáték részleteit, mintha azok az élet és nem egy vacakul összefércelt darab részletei lennének. Több megvert magyar szurkoló is állítja, a szlovák rendőrség már kész, fényképekkel ellátott listákról igazoltatta őket, amint Dunaszerdahely felé igyekeztek. Nyilván Gyurcsány szerint jobb, ha most a videót várjuk, mint ha azt firtatnánk, honnan kapta az adatokat a szlovák rendőrség.

Sinkovics Ferenc főszerkesztő-helyettes - Magyar Hírlap