2008. november 7., péntek


Nyílt levél a kormány és az országgyűlés tagjaihoz


ELÉG VOLT!

NYÍLT LEVÉL A MAGYAR KORMÁNYHOZ ÉS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ORSZÁGGYŰLÉSÉHEZ HAZÁNK ÉS NEMZETÜNK JÖVŐJÉVEL KAPCSOLATOSAN

Tisztelt Országgyűlés!

Elég volt! Az MSZP(-SZDSZ) elmúlt 6 évének kormányzása, vagyis annak súlyosan elhibázott, következetlen, hiányos, ellentmondásos, kapkodó és nemzeti érdekekkel ellentétes gazdasági-, bel-, kül- és látszatpolitikájának következtében, hazánk a gazdasági csőd és a teljes megsemmisülés szélére sodródott. A jelenlegi kormány visszaélt választási ígéreteivel, választói bizalmával és felhatalmazásával, az MSZP kormány társadalmi támogatottsága megszűnt létezni, nemzetközi megítélése szintúgy katasztrofális.

- Hazánk 2002 óta, vagyis az MSZP kormány elmúlt hat éve alatt 18 helyet csúszott lefelé, 47. helyen áll a korrupciós listán (forrás: Transparency International).

- Nyugat-Európai – sok esetben azt is meghaladó - árakat fizetünk, míg a fizetések jó, ha annak egynegyedét kiteszik. A fogyasztói árindex 2002 óta folyamatosan romlik. (forrás: mnb.hu)

- Már ha van állása az embernek, ugyanis a munkanélküliség folyamatosan növekszik - 2002 óta: 2002: 5,8; 2005: 7,2; 2007:7,4; idén előreláthatatlan szintre ugrik. (forrás: MNB.hu)

- Folyamatosan csökken a GDP 2004-től kezdődően (forrás: mnb.hu)

- Bár az adók nem csökkentek, és az árak nyugati színvonalra emelkedtek, a bérek pedig elmaradtak, mégis drámai mértékben nőtt az államadósság - 2002 óta. S nem kapunk választ, hová tűnnek az ezer milliárdok.

- A háztartások mindezek következtében olyan nehéz helyzetbe kerültek, hogy a 2002-es 20 milliárdhoz képest 2007-ben négyszeresére, mintegy 80 milliárd forintra emelkedett a háztartások nettó hitelfelvétele. (forrás: mnb.hu)

- Az oktatás, közbiztonság, szabadságjogok színvonala siralmas, az életszínvonal szó értelmezhetetlenné vált, a lakosság döntő többsége örül, ha egyáltalán túléli ezt, életre már nem jut semmi – 2002 óta. Ez nem élet, hanem vegetáció.

- Országunkban minden erkölcsi alapot nélkülöző szabadrablás kezdődött a jelenleg regnáló kormány „jóvoltából” és támogatásával.

A felsorolt tényekből is világosan látható, hogy sem az elmúlt hetekben megérkező gazdasági világválság, sem a korábbi kormányok nem okolhatóak a kialakult helyzetért. Ezért kizárólag az MSZP-SZDSZ koalíció, majd az MSZP kisebbségi kormánya, illetve az annak utóbbi években alárendelt kisebbik ellenzéki párt, az MDF tehető felelőssé, mert szeptember elején nem szavazták meg az országgyűlés feloszlatását! És még mi minden van, amiről nem tudunk! Az MSZP, SZDSZ és MDF hataloméhes, megalomániás könyörtelen és tisztességtelen képviselőin kívül ma már mindenki számára világos, hogy a parlament feloszlatása, és új választások kiírása nem hogy elkerülhetetlen, hanem kötelesség.

Fenti igen súlyos problémákat egy felelős, demokratikus, hazája iránt elkötelezett kormány nem ignorálhatja, nem veheti semmibe a választók akaratát, és főleg a nemzet érdekét. Ez a kormány a nemzet érdekében az elmúlt hat évben nem hogy semmit sem tudott vagy nem akart tenni, hanem épp ellenkezőleg: soha ennyit - ráadásul mindössze 6 év alatt - még kormány nem ártott az országnak, mint a jelenlegi.

Naponta egyre több és több külön-külön is felháborító, vérlázító hírt kapunk a kormány tevékenységével, helyesebben kártékonyságával kapcsolatosan. Ami itt kormányzás ürügyén folyik, az az egyik legocsmányabb dolog, ami a történelemben előfordult, a Rákosi-korszak „méltó” folytatása. Szavakkal nem lehet már kifejezni azt a fájdalmat és néma dühöt, amit maguk az ország jó szándékú, polgáraira kényszerítenek.

A kormány mindent tönkretesz maga körül, és erőszak árán is de ragaszkodnak milliárdos bársonyszékekhez. Milyen jogon vettek fel újabb hatalmas hiteleket a mi nyakunkba? Amelyeket most külföldi bankoknak játszanak át? Hát nincs már magukban egy cseppnyi jóérzés, és tisztesség? Nincs maguknak szívük? Egyáltalán, emberek ülnek ma a kormány élén, vagy valamiféle marslakó robotok? Esetleg szimpla félkarú rablók? Esetleg valóban csak ennyire futja, mert oly tudatlanok lennének? Akárhogy is, nincs helyük a kormányban.

Maguk szégyent hoznak az országra, a nemzetre és az Úr bocsásson meg maguknak, mert lesznek, akik nem fognak!

Az ellenzék – elsősorban azon tagjai, akik szeptemberben a fent említett kormány fennmaradását támogatták - legyen szíves és gyakoroljon önkritikát, tartsanak mély önvizsgálatot, és gondolkodjanak el rajta, hogy megéri-e eladni a lelkiismeretüket, hogy valóban az örök kárhozatot, a pokol tüzét választják-e.

Itt az ideje, hogy ez egyszer levonják a következtetéseket és félreálljanak a demokrácia útjából.

Felszólítom a Tisztelt Országgyűlést, haladéktalanul tegyenek eleget az alábbi kérésnek, melyet az ország jövőjének érdekében az alábbi pontokban foglaltam össze:

1. A kormány nem volt, és most sincs abban a helyzetben, hogy felelős döntést hozhasson, ezért kérjük, hogy ne ratifikálja az újabb 20 milliárd eurós hitelről készülő dokumentumokat, s a jelenlegi kormány semmilyen döntést ne hozzon, kötelezettséget az ország nevében ne vállaljon a továbbiakban.

2. Az 1949-es, még diktatúrában fogant mai Magyar Alkotmányt vizsgálja meg és módosítsa azt, ahol szükséges. Különös tekintettel az alábbi témakörökre:

a. A „rendszerváltás”, vagy mondjuk úgy, az 1989 előtti diktatúrákban politikai szerepet vállalók (MSZMP, KISZ) a jövőben ne vehessenek részt a politikai közéletben, demokratikus választásokon ne indulhassanak, a meglévő szereplők pedig vonuljanak vissza a politikai élettől.

b. A mindenkori kormány tagjai Isten, Haza és Törvény előtt tegyenek hivatali esküt, hogy legjobb tudásuk szerint, csakis a magyar nemzet érdekeit képviselik, hivatali idejük alatt meghozott döntéseikért, cselekedeteikért erkölcsi és jogi felelősséget vállalnak. Ezen eskü megszegése soha nem elévülő bűn legyen.

c. A határokon kívül rekesztett magyarság védelme épp akkora felelősséget ró a mindenkori magyar országgyűlésre, mint a határokon belüli magyarság védelme.

d. Magyarország természeti kincsei kizárólag a Magyarországot és annak állampolgárait illeti meg. Alkotmány tiltsa meg természeti – és ásványi kincseink, termőföldjeink, erdeink, energiahordozóink (földgáz, kőolaj, szél- és vízenergia stb) idegen kézbe kerülését.

3. Az országgyűlés oszlassa fel önmagát, ezzel tegye lehetővé a mielőbbi, előrehozott országgyűlési választásokat.

4. Az előrehozott választások győztese nemzeti érdekeket szolgáló kormányt, határozott, karakteres nemzetgazdasági és külpolitikai stratégiát hozzon létre.

5. Az európai sokszínűség megőrzésének érdekében nemzeti és kulturális értékeink védelme, és képviselete, a magyarság valódi eredetének elismerése, tananyagba vétele.

6. A történelmi igazságosság és közmegegyezés érdekében, 88 év távlatában őszinte és objektív, minden azóta nyilvánosságra került ismeretet is figyelembevevő társadalmi párbeszéd kezdeményezése az I világháború felelősségvállalásának és az azt lezáró Trianoni békediktátumnak arányosságáról.

7. A Magyarországon gazdaságélénkítésre felhasználható támogatásokat kizárólag magyar kis-és középvállalatok vehessék igénybe.

8. A külföldi multinacionális vállalatok fizessenek Magyarországon is európai színvonalú béreket, fizessék ki a túlórákat, biztosítsanak törvényes és emberi és személyiségi jogokat nem sértő munkakörülményeket.

9. Ahogyan minden magyar gazdasági szereplő, a külföldi multinacionális vállalatok is a vonatkozó adószabályok szerint adózzanak, a folytatólagosan megszerezhető adómentességet megakadályozandó.

10. A kormány tagjai vállaljanak anyagi felelősséget tetteikért! Egy szocialistának igazán illene tudnia, hogy nem lehet tisztességesen milliárdokat keresni, amikor az ország 90%-a nyomorog, nem de bár? A milliárdokkal rendelkező kormány- és exkormánytagok tegyék be az államkasszába – megkérdőjelezhetően tisztességesen szerzett – vagyonukat! Ne féljen, Ferenc, nem fog fájni!

Egy tisztaszívű állampolgár

barikád.hu

Nincsenek megjegyzések: