Jobb oldal

Raffay Ernő a liberális eszmék erodálódásáról
2008.11.12. 19:38

"Aztán a rendszerváltáskor előtérbe került a negyedik liberális nemzedék: ez a kiürült, egyházellenes, nemzeti érzés nélküli politikai »elit« pusztán a pénzszerzésre, a vagyonosodásra koncentrál. Ha a balliberális kormány, az »élcsapat« közömbös a határokon túliak érzéseivel, indulataival szemben – lásd: 2004. december ötödike, a kudarcos népszavazás a kettős állampolgárság ügyében –, akkor milyen legyen a nép?"

Ha a liberalizmus térhódítását megértjük, eljutunk a mai világrend alapjaihoz, valamint ahhoz a felismeréshez is, hogy azt kizárólag a konzervativizmus döntheti meg. Maga a liberalizmus látványos célul a feudális viszonyok megszüntetését tűzte ki, valamint a jobbágyság felszabadítását, a polgári szabadságjogok, a vallási, gyülekezési, oktatási és vállalkozási szabadság bevezetését. Ezzel nem is lett volna baj. Magyarországon a liberalizmus a reformkorban jelent meg, pontosan ezen elvek mentén, 1848. eseményeit pedig az első liberális nemzedék robbantotta ki. Csakhogy már ekkoriban is a liberalizmus nemzetiségi politikája okozott óriási feszültségeket. Míg a konzervatív Széchenyi az iskolákban megengedte volna a nemzetiségi nyelvoktatást, addig Kossuth és a liberálisok úgy döntöttek, hogy majd az iskolák faragnak magyart a kisebbségekből. Ennek köszönhetően egész Európa attól harsogott, hogy mi gyilkoljuk a nemzetiségeket... A szerbeket és románokat ezzel párhuzamosan keményen uszították a magyar forradalom ellen, nem véletlen, hogy nekünk is estek, kiegyezni pedig nem is lehetett volna velük.
Csakhogy ezzel nem értek véget a liberális nemzedékek...
Valóban. Az első nemzedék szeretetre méltó, hiszen hirdette, hogy „támogasd a magyar ipart”, kialakult az a misztikum, hogy a forradalom népe vagyunk, amely harcol az önkény ellen, nem ijedünk meg az elnyomástól. Valóban, ilyen nép voltunk! A második liberális nemzedék 1860 és 1890 között működött, Andrássy Gyula, báró Eötvös József vezetésével. Ők alkották meg a liberális magyar államot. Ekkor hozzák meg az 1848-as törvények modernizált változatát, valamint az új nemzetiségi törvényt, mindenféle „szabadsággal” együtt. És itt következik az első csúnya dolog. Mivel állandó tőkehiány volt, az osztrák bankok kihasználták a szabad mozgás lehetőségét, és rátelepedtek az ország hitelképes lakosságára – megjelent a kapitalizmus. Ahogy itt, úgy egész Európában a liberalizmus és a kapitalista tőkés termelés elsőfokú unokatestvérek, akik kéz a kézben járnak. A harácsoló tőkésnek ugyanis a teljes szabadság a legkényelmesebb állapot... A még nagyobb probléma pedig ezzel párosult: Európában ekkor három olyan ország található, ahol nem hoztak bevándorlási törvényt: Németország, Ausztria és Magyarország. Az eredmény: amíg a román királyságban például a bevándorló zsidóság nem kapott állampolgárságot, addig hazánkat ellepik a külföldiek, akik kapcsolatrendszerük révén szinte egyedül építhették fel a magyar gazdaságot, hiszen akkor nálunk kialakulófélben lévő, rendes szabályok nélkül folyó vadkapitalizmus dúlt. Így tehát a betelepülők megcsinálták a magyar gyáripart, szinte az összes ipari vállalkozást, továbbá a sajtót, mint üzleti vállalkozást. Ez a második generáció teljesítménye, akik elsősorban bevándorlók voltak, de ahogy gazdaggá váltak, gyermekeik a legjobb iskolákban pallérozódtak. Ennek köszönhető, hogy a szabad pályákon, az újságírók, jogászok, orvosok köreiben húsz évvel később túlnyomó részt az ő liberális képviselőit találjuk. Ez már a harmadik liberális generáció, mely 1890-től az I. világháború végéig értendő. Ekkor ürült ki a liberalizmus eredeti eszmevilága, mert amíg a Ganz vállalatok tulajdonosai még részt vettek a közteherviselésben, addig későbbre egyetlen vezérelv maradt: a gátlástalan gazdasági haszonszerzés.
Ha a jelent tekintjük ebben a kérdésben, hová helyezhetjük a mai országvezetőket?
A sor folytatódik: ők a negyedik generáció. Az SZDSZ a régi, Magyarországot tönkre tevő harmadik generáció tevékenységének folytatója, csak sokkal kegyetlenebb és tehetségesebb módon. Azt a liberális politikai manipulációs tudást alkalmazzák, amely a dualizmus óta finomítás alatt áll. A XIX. század történelmét elemezve kell megértenünk, akár Szekfű Gyula és Kemény Zsigmond nyomán, hogy mit értettek klasszikusan liberalizmus és konzervativizmus alatt, hogy azt mire „használják”, és kik ezen szellemi, ideológia, sőt, politikai, gazdaságpolitikai irányzatoknak a képviselői! Csak ha ezt értjük, leszünk képesek megoldásokat találni a mai magyar közállapotok által felvetett problémákra! Az egyetlen válasz a klasszikus konzervativizmus, csakhogy ma egyetlen olyan pártot sem látni, amely kizárólag ilyen alapokon nyugszik. A megoldás e régi alapelvek újraélesztése. A Széchenyi-féle elvekről van szó, melyek a gazdaságban is azonnali eredményt hoznak: olyan bank- és hitelrendszert kell létesíteni, amely elérhető kamattal nyújtja a pénzt a gazdálkodó kisembernek, mezőgazdasági bankokat, szövetkezeteket alapítani, hogy legyenek újra magyar kézben lévő gazdaságok, mert csak ez alapján lehet újra saját magyar ipar.
Ha pedig mindez megvan, képesek leszünk erőteljesen fellépni olyan történelmi helyzetekben, mint amilyet most a Koszovó körüli válság jelent. Nem véletlen, hogy három ország utasítja csak el a tartomány függetlenségének elfogadását, közöttük Románia és Szlovákia. Ők is tudják, hogy egy erős magyar vezetés egy ilyen precedens-értékű eseményt azonnal kihasználna.

Z. Kárpát Dániel, Kárpátia