2008. november 7., péntek

Simó Endre: Meghátrálásra kell kényszeríteni a kormányt
2008. november 7. 10:37


MNO
A Civil Nemzeti Csúcs résztvevői közös nyilatkozatban követeljék a kormánytól, hogy azonnal vonja vissza döntését a bérek befagyasztásáról és a nyugdíjak csökkentéséről – ezt javasolja Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője a november 15-re összehívott Civil Nemzeti Csúccsal kapcsolatban. A szakember szerint a civileknek és a szakszervezeteknek össze kell fogniuk, és együtt kell részt venniük a munkabeszüntetésekben és a tiltakozó megmozdulásokon, amelyekre november végén a szakszervezetek készülnek.

„Ne a bérből és fizetésből élőkkel, valamint a nyugdíjasokkal fizettesse meg a válság árát, hanem azokkal, akik a válságot előidézték” – fogalmazott Simó Endre közleményében. Hozzátette: követelésüket konkrét társadalmi ellenállással is alá akarják támasztani.

„Mozgósítanunk kell az embereket, hogy kiálljanak maguk és családjaik megélhetéséért, és meghiúsítsák az ellenük irányuló igazságtalan intézkedéseket” – hangsúlyozta, hozzáfűzve: „Meghátrálásra kell kényszeríteni a kormányt, máskülönben milliók megélhetése fog ellehetetlenülni”.

Simó emlékeztetett arra, hogy több szakszervezet, köztük a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma megmozdulást szervez november végére. Az MSZF-SZK társadalmi szervezetei a dolgozók oldalán állnak, szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják azokat a szakszervezeteket, amelyek nem csak a szavak erejével, hanem tettekkel is készek kiállni az antiszociális politika újabb kiszemelt áldozatai mellett. Arra szólította fel a szakszervezeteket és a megélhetési gondok enyhítéséért cselekedni kész erőket, hogy csatlakozzanak a civil nemzeti csúcshoz, és vállalják föl a dolgozók, a nyugdíjasok, a kisemberek ügyét.

Nincsenek megjegyzések: