A szelídség forradalma
Borókai Gábor, itthon@hetivalasz.hu
8. évfolyam 44. szám, 2008.10.30
Dobrev Klára a 301-es parcellánál tehetetlen dühében szemmel verte a hívatlan és felettébb kellemetlen látogatót. A csöndes szavú ifjú asszony meg csak mondta a magáét, hogy Gyurcsány Ferencék térdeljenek le, és kérjenek bocsánatot, amiért ide juttatták a hazát.
A miniszterelnök és felesége nagyon nem akarta érteni, hogy mi történik. Jól tudják, hogy mi a teendő a fekete álarcos, gyújtogató agresszivitással. A mindenkit dermesztő, őrjöngő erőszakkal. Csak rá kell mutatniuk, hogy lám, ilyenek az ellenfeleik. Nincs is ünnep, amelyen kamerák kereszttüzében ne tombolhatna kedvére a provokáló durvaság. De a miniszterelnöki párnak láthatóan fogalma sincs, mit tehetne az ellentmondást nem tűrő s roppant kínos szelídséggel.
Hát sietve odébbáll.
A kormányfő és családja négy éve képtelen felfogni, hogy a miniszterelnöki rezidenciává kinevezett Apró-villából durva érzéketlenség főhajtásra indulni 1956 hőseinek síremlékéhez. Minimum ízléstelen, de inkább képmutató a forradalmat vérbefojtók rózsadombi örökségébe süppedve (mi több, azt állami jelképpé emelve) biztosítani együttérzésről az összedrótozott áldozatok hozzátartozóit.
Ennyire empátiahiányos lenne a miniszterelnöki pár? Ennyire érzéketlen a teljes kormányzati elit?
A válasz maga az élet. A mindennapok. (Az őszödi beszédtől egészen a múlt hétig, amikor öntömjénező, egész oldalas reklámot jelentettek meg az International Herald Tribune-ban, többek között arról, hogy a magyar gazdaság biztos lábakon áll.)
Övig gázolunk az arcátlanságban.
És jól látható, hogy az utóbbi négy évben ünnepeink szétmállottak, épp olyan üresek lettek, mint amilyenek a rendszerváltás előtt voltak.
Gyurcsány Ferenc a felújított Nagy Imre-házban többek között arról beszélt, hogy a mártír miniszterelnök hagyatéka nem abból áll, hogy minden évben meghajtjuk fejünket a szobra előtt, és megkoszorúzzuk, hanem abból, hogy átlépjük saját árnyékunkat, és jobbá tesszük Magyarországot.
Bár nem eredeti, azért szép gondolat.
De mit tehetünk, ha legkevésbé a közreadója akarja komolyan venni?
Jönnek a spekulánsok
Támadnak a spekulánsok, mi meg hősiesen visszaverjük őket. A (jó)létünkre törő haszonlesők, a rosszindulatból gyúrt, láthatatlan lények meg akarják nyomorítani szegény hazánkat. Csak most nem a gyáraink termelnek gőzerővel, hogy felsüljenek munkásosztályunk ellenségei, hanem "fundamentális alapjaink" védenek bennünket. Meg persze pártunk és kormányunk.
Tiszta ötvenes évek. Állami áruház. Latabár Kálmánnal a főszerepben.
Támadnak a spekulánsok, mondja a kormányzati kommunikáció, s nem különb, mint ha Tel-Aviv-New York-tengelyt emlegetne. Épeszű helyzetleírás helyett összeesküvés-elmélettel etet.
Pedig más sem történik, csak nagy pénzeket mozgató brókerek extra nyereség reményében legális pénzügyi tranzakciókat hajtanak végre. Megbízóik javára. Mert látják gyengeségünket, sebezhetőségünket. Ennyi.
A politikai spekulánsok meg köztünk vannak. És zagyvaságokat beszélnek.
A mérce
Most, hogy két vállra fektettük az albánokat és a máltaiakat, s a dánoktól is pontot raboltunk, a labdarúgó-világbajnoki selejtezőn épp továbbjutásra állunk. Igaz, csoportunk nagyjai még ránk várnak.
Tudom, sokan fanyalognak mégis, pedig mióta Luxemburg lenyomta Svájcot, az albánok meg ikszeltek Portugáliával, érdemes minden pontocskát szertartásszerűen megünnepelni.
Különösen az Izland, Fehéroroszország, Pakisztán, Ukrajna névsor ismeretében fér ránk a mértéktartás, amely arról tudósít bennünket, hogy rajtunk kívül még kik szeretnék IMF-hitellel elkerülni az államcsődöt.
Vagyis ha merünk is nagyok lenni, a mindenség helyett mosanság érdemesebb Máltával vagy Izlanddal mérni magunkat.
A kikötő
"Vitorlásunk két kemény év munkája nyomán épp beért volna a kikötőbe, amikor kitört a vihar." Igazán szép, míves kommunikációs panel. Made by Miniszterelnöki Hivatal. Hogy voltak itt hibák, de kijavítottuk őket, csak hát a nemzetközi helyzet fokozódott.
Tegyük hozzá, megint.
Mert a nemzetközi helyzet ilyen. A vitorlásunk meg, hála a szakértő kormányzásnak, újra és újra megpillanthatja a kikötőt, ahol nagyon jó lenne nekünk, ha nem jönne az a fránya vihar. De jön.
A kapitány és kompániája áll a taton, büszkén, a többiek meg mehetnek vissza a hajófenékbe - lapátolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése