Bayer Zsolt - Én már csak egy kávét kérek.
Én már csak egy kávét kérek
Most azért felettébb őszintétlen lennék, ha azt mondanám, nem vigyorgok magamban szegény Aczél Endre kálváriája okán.
Ezért inkább bevallom nektek, szemlesütve, óvatosan, szinte suttogva: vigyorgok. Sőt olykor hangosan fel-felröhögök, majd az égre nézve megállapítom, hogy mégiscsak a Jóisten a legjobb rendezője ennek az élet nevű tragikomédiának. A Jóisten, no és persze a végtelen emberi butaság és aljasság.
Lássuk, mi is történt!
Az történt, hogy Aczél Endre a Népszabadság december 29-i számában vezércikket írt Izrael gázai támadásáról. Egyebek mellett a következőket írta: "Nem túl sokat időznék azon, hogy milyen fokon volt elrettentően aránytalan az izraeli hadigépezet Gázára mért bosszúcsapása, ez tudniillik a halottak számát tekintve túlságosan is nyilvánvaló."
No, és még ezt is írta: "Csak Izrael ne higgye, hogy nyers erőszakkal szabadulni tud a Hamasztól. Ezt a szervezetet maguknak a palesztinoknak kéne kiszavazniuk saját soraikból, de ez nem fog holnap megtörténni."
Lássuk be, nem is túl bátor, nem is túl eredeti megállapítások ezek. Érdekességük viszont, hogy konvergálnak az igazság felé. S hogy mi történt ezután? Az történt, hogy a média cionista szegmenseiben nekiestek Aczél Endrének. A Hírszerző című internetes hírportál járt élen a nem éppen gusztusos munkában, és egyebek mellett megállapította a publicistáról, hogy "Aczél Endre a Népszabadság Bayer Zsoltja".
Majd a HVG internetes kiadásában is nekimentek szegény Aczélnak (Acsádinak), egy Szegő András nevű úr Szentendréről: "Talán mégsem ártana ezen kicsit elidőznie (mármint Aczélnak – B. Zs.), hacsak nem az a feltett szándéka, hogy Izraelt agresszorként tüntesse fel. Utánanézhetne, hogy az izraeli hadsereg akciói milyen célpontokat értek el, a halottak között mekkora volt a Hamasz szervezetéhez tartozók aránya – de akkor nem adhatná írásának a nagyon blikkfangos, vérfürdős címet. Mert azt nem tételezem fel, hogy ne tudná, mi a vérfürdő. Ha mégsem, akkor csak úgy, felvilágosításként: vérfürdő volt Oradour, Katyn vagy például a tutszik kiirtása Ruandában."
No, hát ezen kacagok mostanában, kedves barátaim. S legfőképpen azon a kitételen, miszerint Aczél lenne a Népszabadság Bayer Zsoltja.
Ez így, mint cseppben a tenger mutatja meg, mit és mennyit is ér ezen körök állandó antiszemitázása és rettegő jajveszékelése. Semennyit sem ér, és nincsen benne szemernyi őszinteség sem. Aczél lebayerzsoltozása és leantiszemitázása nyilvánvalóvá teszi, milyen undok kis hazugok ezek mind. S egyben bohózattá varázsolja az összes sirámot, panaszt, felháborodást, az összes "harcot", melyet ezek vívnak az antiszemitizmus ellen.
Immáron kivont karddal rohangálnak Aczél Endre "antiszemita" szőnyege alatt is.
S tudjátok, mi tetszett még nagyon? Az, amikor a Hírszerző egyik felháborodott cionistája azt találta írni, hogy "ez az írás az 1967-es Népszabadságban is megjelenhetett volna". És tudják, miért tetszett ez nagyon? Mert egy cikkemben, amelyből óriási botrányt ácsoltak össze ezek a szellemi-lelki nyomorékok, kihirdetvén a végső szentenciát az én ordas antiszemitizmusomról, azt találtam írni: undorítónak tartom, hogy azok, akik 1967-ben teli pofával szidták Izraelt, most Izrael leghangosabb szószólói, és cionistábbak a cionistánál. Az akkori botrányácsok egyike például egyenesen azt mondta: 1967-ben diktatúra volt, és nem lehet felemlegetni, amit akkor írtak egyesek… Aztán most felemlegetik.
És Aczélból antiszemitát csinálnak.
Én meg hátradőlök.
Én már csak egy kávét kérek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése