Jobb oldal

Végítéletre várva

Mottó : "Egy ember halála tragédia. Millióké statisztika ..." ( Joszif Visszarionovics Sztálin )

A kilencvenes évek elejét írtuk. Egy, a Németország újraegyesítését ( 1990.10.02 ) követő verőfényes tavaszi hétvége volt, amikor a családommal sétáltunk a Deutsche Múzeum előtti hídon Münchenben. Bár korábban már sok érdekes és tanulságos élményt szereztem a megosztott Berlinről - fejben és képben gazdagon dokumentálva a humanítást nélkülöző politikai sötétséget, túlzás lenne állítani, hogy a mai szinten foglalkoztam volna akkoriban a politikával.

Egyszer csak egy karakteres arc tűnt fel a közelben - rögtön tudtam, hogy ismerem valahonnan - bár elsőre nem ugrott be a neve. Egon Krenz volt, a szocialista németország utolsó kommunista vezetője, könnyű ballonkabátban és mosolygós arccal ( 1992-ben vádat emeltek ellene és börtönre ítélték az NDK választási eredményeinek meghamisítása, illetve a belnémet határon érvényben lévő tűzparancs miatt ), jégkrémmel a kezében. Találkozott a tekintetünk, azonnal kiszúrta hogy figyelem. Ebben a rövid pillanatban sok emlék tört fel bennem, kezdve a berlini villamoson munkából hazatérők hamuszürke és életúnt arcától a Humbold-Egyetem stazi-ügynökeitől rettegő professzorán át a hírhedt halálfalig a Reichstagnál, a Fridrichstrasse-i határátlépés vegzatúráján át a Warschauer Strasse-i Polizeiamt nyomasztó félhomályáig ... Előttem állt az az ember, aki ( az szdsz-es Világosi Gábor után szabadon ) "Honecker után a második", aki párthatalmánál fogva egyik meghatározó személyisége, egyben utolsó működtetője volt a németországi kommunista diktatúrának. Egy szürke ballonkabátos, békésen jégkrémet majszoló szolid uriember, akire amúgy a müncheni járókelkők túlnyomó többsége tulajdonképpen ügyet sem vetett.
Az NDK-ban sosem volt államcsőd

Ez a régi történet annak kapcsán jutott csak az eszembe, hogy mi magyarok - a gyurcsányizmus kívánatos és elkerülhetetlen bukása után ( hiszen semmi sem tarthat örökké ... ), vajon ugyanilyen rezignáltan kerülgetjük-e majd saját hazaárulóinkat az utcán, anélkül, hogy - legalább verbálisan - elszámoltassuk őket a nemzet kifosztásáért, az ország tönkretetételéért és a társadalom megnyomorításáért ? Vajon lesz-e össznépi akarat az igazságtételre, vagy mindörökre és büntetlenűl sétálhatnak majd köztünk a felelősök, békésen és háborítatlanul jégkrémet majszolva a Váczi utcában ?

Persze ne felejtsük el, hogy kelet-Németország gazdasága - ugyan recsegve és ropogva, ám mindvégig talpon maradt, és a rendszer az égbekiáltó politikai bűnöket csak a "legszükségesebb mértékben" tetézte az ország szétrablásával. Ami ma Magyarországon mindennapos hatalmi gyakorlat, az a kommunista Németországban teljességgel elképzelhetetlen lett volna. Tudom, butaság lenne párhuzamot vonni a patriótizmus és a határőrizeti tűzparancs között ( a "rendszerváltás" előtt gyakorlatilag a magyar határon is tűzparancs volt érvényben : "célozz a lábára, mellközép háromszázról - hiszen senki sem lehet mesterlövész", fegyverhasználat esetén a "jó határsértő" már nem beszél ), de a keletnémet rendszer azért mégsem taszította kilátástalan gazdasági szakadékba az országát. Nem úgy, mint a legalja magyar kommunisták, akik röpke húsz éven belül immár harmadszor küldtek padlóra bennünket ...

Rosszabbul élünk mint négy éve ...

No persze, azért nem mindenki. Bevallom, én kíváncsi lennék most azokra az idiótákra, akik 2006-ban még teli pofával röhögtek a Fidesz ( egyébként tényleg idétlen ) "kampányán", és szavaztak a hazudozó szocialistákra. Maholnap 350 Forint közelében landol az Euró, az egymilliós "álomhatárt" közelíti a problémás vagy bedőlni készülő hitelek száma, miközben újabb megszorítások következnek. Eközben az államcsőd már nem csak valami távoli fikció, hanem fenyegető tény, amelyről már komoly szaktekintélyek is nyiltan beszélnek.

Mindezt látva elképedek azon a szellemi sötétségen, amely a különféle internetes fórumok - magukat baloldalinak aposztrofáló - közönségétől árad nap mint nap, tudomást sem véve a szomorú tényekről. Hét évvel (!) az Orbán kormány "bukása" után még mindig az ősrégi szoclib kommunikációs panelokkal kényszerülünk vitatkozni ( Orbán bányák és szőlők, Kaya Ibrahim, 19 ezer forint "elvétele" ), miközben a gyurcsány-kormánynak "köszönhetően" minden áldott nap ötmilliárd forinttal növekvő, újabb adóssággal süllyedünk a mocsárba. Jobboldali és baloldali magyarok, közösen. Persze jól tudom, hogy a számítógép mellől egészen másként fest a magyar rögvalóság, és felesleges messzemenő következtetéseket levonni a virtuális tér szubjektív rezdüléseiből. ( És akkor Szilvásy elvtárs fizetett provokátorairól még nem is beszéltem ... )

A valóság mindenesetre egyre dermesztőbb, bár mindenki ( legalábbis az, aki eddig sem dugta fejét a homokba ) pontosan láthatta, hogy a folyamatok megállíthatatlanúl ide fognak vezetni. Korábban legfeljebb arról volt polémikus vita, vajon mikor jut el az ország arra a kritikus pontra, amikor már nincsen tovább. Szerintem a Fidesz is alaposan elszámolta magát, amikor a tömeges társadalmi összeomlást - tévesen - a tavalyi népszavazás környékére prognosztizálta. Bölcsek vagy birkák voltunk - mostmár egyre megy, de a béketűrésnek is vannak racionális korlátai. Minnél jobban beszorítják a gőzt, annál nagyobbat robban.
De mégis mikor ? Hát ha én azt tudnám ... Talán a parlament önfeloszlatásáról szóló szavazás estéjén, esetleg március 15-én, vagy az europarlamenti választáskor - talán október 23-án ?
( A velünk egyetlen gazdasági mutatóban sem összehasonlítható Írországban - egy bolhányi megszorítás tervezete miatt - tegnap százezer ember (!) tüntetett az
utcán ! Ennyit rólunk ... )

No nem, forradalom itt azért nem lesz.

Ugyanis a forradalomhoz legalább kettő, világosan szembenálló eszmerendszerű tömeg kellene, ami Magyarországon alapból nincs. ( A cigánysággal a magyarok nem fognak háborúzni - majd hülyék lennének, ezt csak az olyan agyament konspirátorok szeretnék, akik a rendkívüli állapot bevezetésében érdekeltek ) Ellenben erőszakos következményekkel járó éhséglázadásra igenis lehet számítani, amelynek potenciális kárvallottjai a vidéken élő, relatíve könnyen megközelíthető és támadható, vezető szocialista képviselők és holdudvaruk ismert prominensei lehetnek. Az emberek ugyanis különböző vérmérséklettel rendelkeznek, így a válságra adott lehetséges krízisreakciók is különbözőek. Lesz aki megadóan egy vonat elé ugrik, ha végképp ellehetetleníti létét a regnáló hatalom, mások inkább "kiegyenesítik a kaszát".

Én gyanítom, hogy az emberek többsége - akár mások reakciójától is bátorítva - inkább dühösen reagál majd arra, ha nemfizetés ( közüzemi költségek, bedőlt hitel, ingatlanadó ) miatt elveszti az otthonát, miközben a munkahely is megszűnik és éhezik a család. Ilyen egyéni tragédia ( "normál esetben" ) természetesen eddig is volt, van és lesz - de tömeges előfordulása kiszámíthatatlan társadalmi folyamatokat gerjeszt. Ebben az esetben bizony senki ne csodálkozzon, ha némelyik szoclib bitang reggelre a saját kerítésére kiszegezve találja magát, esetleg egy kötél végén himbálódzva a szélben ... Utána lehet majd gondolkodni azon, hogyan is tovább ?
Isten' bocsájtsa meg nekem, de én egyik gazemberért sem fogok könnyeket hullatni.
Gyáva népnek nincs hazája !

Németország - bár sokat, és nem feltétlenül előnyére változott, sikerrel tudta kezelni a múltját, legyen szó akár a hitleri, akár a honeckeri örökségről. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ott a diktatúrák prominensei - szinte kivétel nélkül (!) börtönben vagy kötélen végezték, így nyitva teret egy erkölcsileg tisztább jövőnek. Ezzel mindkét történelmi korszakban megalapozták a német nemzet összefogását, kiegyezését, és az így felszabaduló alkotó-energiák általi felemelkedését.

Ha mi, magyarok ( 1990 után ismét ) elmulasztjuk a törvényes felelősségrevonást, ha futni hagyjuk a morális és gazdasági csőd felelőseit, ha továbbra is demokráciát akarunk köztörvényes hazaárulókkal játszani - végképp megérdemeljük a sorsunkat. Tanulni kellene végre mások, és saját példánkból. Persze helyettünk senki nem fog cselekedni, és nélkülünk történni sem fog semmi. Passzív hallgatással legfeljebb magunkra zárjuk a nyomort, és tovább búslakodhatunk önpusztító nyomorúságunkon.

Esetleg kiállhatunk egy robogó vonat elé ...