2009. április 29., szerda


Igazi „szakértő” kormány!

(rablóból lesz a legjobb pandúr!)

Na, ne! A baj, már a nyakunkon feszül, mint kötél, ráadásul a Bajnai gordonkázik. Az el-vonós zenekar lassan belelendül majd a belsőkifosztás c. színfóniába, ám a közel tízmilliónyi bőgő felismeri-e, hogy mi a baj (nai)?

A harmadik köztársaságnak csúfolt és helytelenül még magyarnak is nevezett államalakulatot, most egy másik véreskezű rabló - aki elismerten jóarcú ripacs, de gátlástalan élősködő -, egyszerűen lenyúlta. Valójában persze a kollaboránsok bátorságával tette mindezt, hiszen a háttérben működő csapat, világossá tette, hogy mi a parancs, mit kell majd az ő kézi vezérlésükkel teljesítenie! Bajnai pedig "bátran" vállalkozott a nemzetnyomorításra.

Gordon, akit nyugodtan lehetne vitéz gyurcsányi György Barátnak említeni, ha néhai Fráter Györgyöt nem tisztelnénk annyira, hogy ezt a léhűtő liba tolvajt még véletlenül sem illethetjük hasonló névvel! Bajnai György gordonka tehát - aki még a magyar keresztnevét is szégyelli -, valójában az elkopott Gyurcsány főripacs kebel és György barátja, sőt a vagyonosodásban még üzlettársa is.

Azon szokásokat, amelyeket a sosemvolt Magyar Köztársaság virtuális bohócai, már, mint „kötelező” elemeket tartanak számon - mint például a programjuk bemutatása a Köztársaság Elnökének - olyan lazán lépte át a libatenyésztőket és az átlagembereket megkopasztó gordonka, hogy a KISZ fiús múltat már nem is érdemes felvetni. Azt sem érdemes taglalni, hogy bősz istentagadóként és öngyilkosságokért felelős „pénzimádó” zombiként, hogyan vette rá magát az Isten nevének kiejtésére?

Az viszont, hogy a kormánytagok kevesebb fizetésért fognak gürizni, óriási eredmény! Először azért, mert így jobban rászoríthatók a lopásra, pontosabban a közbeszerzési közpénzállomány trükkökkel való csökkentésére! A néptől való félelmükben, támogatják majd az eddig a sajátzsebekbe kerülő közpénzek átfolyatását a kiürült pártkasszába. Így a kampánypénz, a „szavazó kábítás” pénzalapjainak megteremtése lesz az a fő-fő feladat, amelyet a globális pénzhatalom jó szívvel eltűr majd nekik, persze a további kollaboráció érdekében. Az a mondása tehát, gordonkának hogy: „mindenkinek áldozatot kell vállalnia!” nem blabla és nem lári-fári. Nagyon is komoly gondolat, hiszen a kormányoldal vezérkara oly mértékben belenyúlt a közkasszába, hogy már a saját embereinek is kénytelen volt a kezére ütni, mert így elúszik a pártpénz és oda a hatalom. (Mert ellenzékben is jár 30% apanázs) Márpedig a politikai maffiák akarom mondani a pártok, pénz nélkül most, kibukhatnak a jóból. Ha már nem tudják életben tartani a hazugságállam gépezetét, akkor végük, mert kiderült: nem baloldal a bal és nem jobb a jobb!

Ez a kormány részben az SZDSZ, esetleg az MDF függvénye lesz, bár a felelősséget Bajnainak kell vállalja.(biztos nem ingyér!) S, hogy a jelen politikai és gazdasági klímában mi minden lehetséges az szinte megjósolhatatlan, viszont a nagy költőnk szavaival: nekünk Mohács kell! Márpedig Bajnai valójában: MOHÁCS!

Az indulatos politikai jövőt nem nehéz megjósolni, ha tudjuk, hogy nehéz, sőt drámainak is mondható időszak következik a belső-magyarországi lakosság részére. A végső kifosztási stádiumban már nem igen magyarázható meg, sem a szegfűs, sem majd később a narancsos birkának, az illegitim államban való hit, mint ahogy eddig tették a rendszerváltónak csúfolt pártok.

Stabil kormányzás szinte csak akkor lehetséges, ha az erőszakszervezetet tovább erősítik, a porhintést pedig minden eszközzel növelik a médiában és a parlamentben is. Végül - de nem utolsó sorban -, akkor lesz stabil a kormány, ha a többi párt is csatasorba áll a tovább hülyítéshez, és ha az MSZP képviselők félelemszintje is folyamatos összezárást fog produkálni.

Nagy kérdés viszont, hogy az MSZP számára katasztrofálisnak ígérkező júniusi EP-választások után, mi fog történni?

Ha a választások olyan eredményt hoznak ki, amitől vissza fog hőkölni a párt, akkor felpuhulhat majd a „reform trükközés” mechanikája és esetleg újabb osztogatási mánia hatalmasodhat el a kormányon. Mivel azonban ez, nem a bátorságon és a szociális, patrióta érzelmeken fog alapulni, így csak a globális gazdákkal való összetűzést eredményezheti, s így valós javulást nem tud biztosítani a magyar társadalom számára, sőt a maradék életerőt és tartást veheti csak el.

A népnyúzó válságkezelés látszik tehát az egyedüli megoldásnak a kormány számára, ám ebben óriási veszélyhelyzet is rejlik. Az igazi gondok akkor jönnek majd, ha Bajnai György, (gordonka és hazugságművész) aki számtalan módon kifejezésre juttatta már, hogy mennyire távol áll a politika piszkos világától, ha ő is - GYF-hez hasonlóan - szintén beleszeret majd a hatalomba.

Ha ez történik, akkor olthatatlan hataloméhségtől vezérelve akar majd „nagy jókat” tenni a magyaroknak úgy, hogy az valójában a pénzhatalomnak fog kedvezni. Abba viszont a teljes társadalom fog - végképp - vagy belerokkanni, vagy éppen ez segít megszabadulni végleg, az ál-szocialisták élősködő nyomulásától.

A politikai rablóbanda persze abban bízik, hogy szakértői kormány legalább kismértékben csökkenti az MSZP-SZDSZ féle Gyurcsány-kormányról kialakult negatív képet, s visszafordít hozzájuk pár „félig megvilágosodott” szavazót és mehet minden tovább, hiszen ellenzékként is igen jól lehet az összelopott vagyonból élni.

Ennek a rejtett (bábszínházi) koalíciónak elsődleges kötőanyaga ma már valójában csak a félelem! A felelősségre vonástól, az előrehozott választáson bekövetkező vereség következményeitől, azaz a Fidesz totális győzelmétől való beteges félelem. Nem kétséges, hogy ez, az MSZMP és MSZP vezetői bűnök lelepleződésével jár majd, bár a felelőségre vonást valószinüleg megspórolja nekik a Fidesz. Mégis ez a félelem készteti összezárásra az egymást mohósággal vádoló és fiaskóért is egymást hibáztató ál-baloldalt és a liberálisokat.

A politika színpadán annyi pofont adtak már a Fidesznek, hogy már bennük sem bízhatnak, hiába ücsörögnek idestova 18 esztendeje együtt a parlamentben. Hát ezért találták meg gordonkát, aki valójában egy ismert és jóképű rablólovag, aki persze hiú és meg is kéri a szereplés árát.

Tehát amint már írtam, a szocik azt hiszik, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr! (Pedig okos ember nem bízza kecskére a káposztát!) Csakhogy a rabló nemcsak internacionálét énekelt velük, hanem fejlesztési kormánybiztosként, miniszterként is ügyeskedett. Az önkormányzatok jelentős eladósodása Bajnai önkormányzati miniszterségére tehető és akkor költöttek 160 milliót vízágyúkra, egyébként ügyesen trükközve.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pedig maga volt a trükkök-tükre. Itt történt az ominózus „Bajnai esete a diszkó lámpákkal”, ahol éppen 25 millió forintot sikerült neki meg (diszkó) lovasítania a munkahelyteremtés leple alatt. (Lásd: Weiszenberger-ügy)

A „főhős” rablólovagok gátlástalanságával esett neki a közpénzeknek. Az előzőleg általa vezetett Hajdú-Bét kommunikációját úgy iparkodott (utólag) rendbe tenni, hogy az olyan cégek is nyertek a NFÜ hárommilliárdos pályázatán, amelyek régi ismerősei voltak a libaügyben.

A mindenre jó Bajnai, gazdasági miniszterként gazdálkodta ki a 20 éves mélypontját a magyarországi munkanélküliségnek. Amikor már mindenki számára világos volt, hogy Magyarországon nemcsak a világválság kapcsán, hanem a hibás döntések sorozatai miatt is, valóban súlyos a válság, akkor Bajnai György (gordonka és hazugságművész) miket is mondott? Igazi hazai szakértőként nyilatkozva ecsetelte a helyreálló egyensúly, a stabil és biztonságos gazdasági környezet, és a lassan, de gyorsuló növekedés bűvszavait.

Kérem önöket ne gondolkozzanak! Mert aki szakértő az szakértő! Az minden poszton megállja a helyét! Így volt ez a létező szocializmusnak csúfolt korszakban is, miért is változna most a létező rablókapitalizmusban?

Ha egyszer ezeket oda tennék a parasztok mellé Hortobágyra - mint ahogy ők tették az ötvenes években a magyar középosztállyal -, akkor ezek a szellemi-lelki törpék gyülekezete éhen halna. Mert az egykori középosztály legalább dolgos kezű volt és nem nézte le a parasztságot, de ezek a magyar paraszttal ellentétben nem tudják, hogy mikor - hogyan kell vetni, hiszen ők mindig csak ”kaszáltak”! Na, akkor lenne, a részükre ne mulass!



Remélem, hogy valaki elolvassa ezt a Fideszből is!

Szeged, 2009-04-27

Dr. Bene Gábor S.

A Kárpáti Harsona főmunkatársa és a MNB 2006 tiszteletbeli elnöke

Nincsenek megjegyzések: