2009. szeptember 19., szombat


Megáll a döbbenetben a kés

Amíg sokaknak a zsíros kenyér pácolódik az uzsonnás zacskójában, addig mások „hátizsákban hordják” haza a fizetésüket és egyéb juttatásaikat.

Hiába, a „jó szakembereket” meg kell fizetni, az már egy más kérdés, hogy ha jól fizetett jó szakemberek ülnek a pozíciókban, akkor miért ment tönkre, miért nem tud megállni a saját lábán, hitelek nélkül az ország.

Történik mind ez egy baloldalinak nevezett kormányzás alatt, amit már valójában csak azért neveznek baloldalinak, hogy egyes politológusok és más „szakértők” össze ne keverjék mondanivalójukban az eddigi ismereteiket.

8 millió felett a 4-es metró projekt irányítójának havi fizetése, és szerinte ez nem sok, hasonló bonyolultságú feladatokért és felkészültségért. És lehet, hogy igaza van. Arról ugyanis nem ő tehet, hogy a teljes ország szempontjából jelentéktelen hasznú beruházásra megy el az adófizetők pénzének jelentős része.

Érdekes ebben a megközelítésben a miniszterelnöki fizetés is. Egy ország irányítójának fizetése, „nyilván arányosságban” a feladatokkal és a felkészültséggel, mintegy hatoda a 4-es metró projekt irányításának díjazásával. És úgy is végzik. Nyilván derogál a miniszterelnöknek felvenni, mondjuk, az egyes regionális vízművek vezetőinek fizetésével egy kategóriába eső javadalmazást, és ezért nem teszi, no meg talán azért is, mert nem a magyar népet, nemzetet tekinti legfőbb megbízójának (ez fordítva is igaz).

Az első döbbenet az aránytalanság, amely a munkás kezekre jutó bér és a vezetői, havi sokmilliós javadalmazások között áll fenn. Megszorítások vannak, a népnek. A vezetőknek nincsenek, sőt, tekintettel a nehezedő feladatokra még javul is az anyagi helyzetük. Javul az anyagi helyzetük azoknak, akik korlátlan mohósága előidézte a helyzetet.

A második döbbenet viszont a különböző területek vezetői javadalmazásai közötti aránytalanságban van. Ezek a számok jól mutatják a magyar állam és gazdaság működésében rejlő aránytalanságokat és kiegyensúlyozatlanságot. Mekkora a káosz lejjebb, ha így szembetűnik a csúcson. Gyorsan az az érzése támad az embernek, hogy csupán a fizetések rendbetételével, a különböző területeken osztott vezetői és más „fontos beosztások” javadalmazásának arányosításával, természetesen az egyéb „csapok” elzárásával, mind a magyar állam, mind a magyar gazdaság működésén rövid idő alatt, jelentősen lehetne változtatni.

Hozzák csak nyilvánosságra a teljes magyar állami, önkormányzati rendszer fizetéseit, elvégre csak a befizetett adókból, közpénzből vannak. Kívánatos lenne ezt, kiszélesíteni a magánszektor fontosabb szereplőire is. Egyrészt, mert az állam feladatainak jelentős része kiszervezésre került, másrészt a bankok és a multik vezetői a magyar emberek tömegeit érintő döntéseket hoznak. Lehet az üzleti titok miatt „sopánkodni”, de vannak ennél magasabb érdekek is, különösképpen így a szükségállapot határán. Ki kell szélesíteni a fizetések nyilvánosságát azokra az újságírókra és „szakértőkre” is, akik éveken keresztül fedezték a „semmit”.

Lendvai Ildikó, 2002 februárjában, egy beszédében üzent Orbán Viktornak, mely így szólt:

„Ugyanebből az okból idézem föl megint csak Bibó Istvánt:

"A demokráciában a nép előbb-utóbb tudatában lesz annak,
hogy vezetőinek hatalma csak az ő beleegyezésén nyugszik."

Ezt a tényt a ma kormányzók kedvéért teszem közzé, akik különben csak 2 hónap múlva vennék észre.”

Az idézet ma aktuálisabb, mint valaha, csak most már nem Orbán Viktornak szól.

egy olvasó

Nincsenek megjegyzések: