2009. november 21., szombat


MDF: titkosszolgálati szál Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Szerződés is volt az NBH és a Political Capital között

A Political Capital (PC) szerződésben állt a Nemzetbiztonsági Hivatallal (NBH) – tudta meg a Magyar Hírlap. A PC 2004 óta politikai tanácsadóként segíti az MDF-et. Az NBH és a PC kapcsolata az UD Zrt.-s lehallgatási botrány miatt lehet különös. Dávid Ibolya tavaly ősszel azzal támadta meg az MDF elnökjelöltségéért elinduló vetélytársát, Almássy Kornélt, hogy a nála lévő hangfelvétel azt bizonyítja: Almássy az UD Zrt.-vel meg akarta figyeltetni őt. Ilyen felvételeket csak az NBH megbízásából készíthetnek hazánkban. Kiderült: a CD nyilvánosságra hozása előtt azt politikai tanácsadója, Somogyi Zoltán ( képünkön) és Herényi Károly frakcióvezető előtt lejátszotta. Megállapodtak, hogy a pártelnök felkeresi a felvételen szereplő Csányi Sándort, Herényi pedig Almássy tanácsadójának, Tombor Andrásnak a tudomására hozza, a rendelkezésükre áll a hanganyag. Így akarták elérni Almássy visszalépését. Gyulai Attila, a PC ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: 2005-ben cége létrehozott egy kutatócsoportot, amely a regionális politikai szélsőségekkel foglalkozott. Ezután 2006-ban kaptak megbízást az NBH-tól, amelynek részleteiről azonban nem nyilatkozott. Gyulai szerint erről az NBH-t kell kérdezni.
Pindroch Tamás

Nincsenek megjegyzések: