Jobb oldal

Egy arcmás – ezúttal Debreczeni Józsefé


A hazai közírás fenegyerekének számított sokáig Debreczeni József – azonban különös kanyarokat vett az élete a múlófélben lévő évtizedben. A konzervatív jobboldaliságtól mostanra eljutott a legharcosabb bolsevik tónusú „demokráciaféltésig”. Ideje számba vennünk néhány megnyilatkozását, a helyes értékelés végett.

Debreczeni József (másodmagával, Elek Istvánnal) igazságtalanul ki lett ebrudalva az MDF-ből, a Csurka István körüli 1992-es botrány kapcsán. Ez irányította az erősebb közfigyelmet a (volt) MDF-es képviselőre, aki aztán az ORTT-ben kötött ki néhány évre.



Antall és a tudós

Debreczeni Józsefnek az ORTT-tagság alatt jutott ideje megírni első nagyobb lélegzetű politikai monográfiáját (vagy nagyesszéjét, ki-ki eldöntheti maga), mégpedig Antall Józsefről, az elhunyt kormányfőről. Ennek címéül „A miniszterelnök” kifejezést választotta. Azért, mert Antallt – minden személyes konfliktusuk dacára – nagyra értékelte, és nagyvonalúan ítélte meg.

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege, van viszont előszava, amelyben Debreczeni leszögezi: „Bocsánatot kérek mindazoktól, akiket ebben a könyvben igaztalanul ítéltem és bántottam meg.”



Orbán

Teltek-múltak az évek, és Debreczeni József ismét könyvet írt, s megint egy miniszterelnökről. A címadó: Orbán Viktor.

Eme második mű több mint másfélszer akkora, mint az Antall kötet. Pedig „hőse” még negyvenéves sincs, szemben a 61 évet élt Antall-lal. Hogy mi lehetett az oka a nagyarányú mennyiségi növekedésnek, nem tudjuk.

A két mű fogadtatásában azonban nem csekély volt a különbség. A halott nem tiltakozott; az élő viszont igencsak árnyalt véleményt mondott a könyvről.

Orbán mondja az esszéhez hozzávarrt nagyinterjúban, 2002. május 4-én: „Az igazság az, hogy úgy terveztem, ezt a könyvet nem fogom elolvasni kéziratos formában. Általában nem szeretem, ha könyvet írnak rólam, mert érzek ebben valami természetelleneset. Abban, hogy egy harminckilenc éves emberről könyvet írnak, különösen, ha az nem kér belőle.”

Világos beszéd. Nézzük ezek után Debreczeni ajánló sorait a hátlapon: „Ez a munka nem politikai szándékkal íródott. Sem javítani, sem rontani nem akarja Orbán Viktor pozícióját. Csupán a megítélését akarja javítani, amennyiben tárgyilagosan és jóindulatúan igyekszik bemutatni a személyiségét, a tetteit s azok lehetséges mozgatórugóit.”

S egy Kemény Zsigmond-idézet, amely az Antall kötet mottója volt, ide is bekerül: „Valószínűleg többször fogok tévedni. De szándékosan nem ferdítendek el semmit.”



Gyurcsány és az udvari énekes

Teltek-múltak az évek, és Debreczeni József ismét könyvet írt, s megint egy miniszterelnökről. A főszereplő: Gyurcsány Ferenc. A cím: Az új miniszterelnök.

Ez a könyv több okból nem hasonlítható az előzőkhöz. Először is. „Mintegy harminc órát beszélgettem vele, magnetofon mellett.”


Talán ezt nem kellett volna.

A cím – „Az új miniszterelnök” – Debreczeni bevallása szerint azért lett, mert Gyurcsány győzött a 2006-os választáson. A könyvet utána fejezte be szerzője, és még 2006 nyarán könyvesboltokba is került.

Ez a második óriási hiba. Nem a könyvé, az csupán holt papír.

A hiba a szerzőé.

Tudjuk persze, hogy aki aktuálpolitikáról ír, könnyen tévedhet. Ám aki 2005 tavaszától fogva harminc órát beszélget elemzésének hősével (magnó mellett, amelyet akárhányszor vissza is hallgatott) – nos az az ember, aki ezek után, valamikor 2006 májusában (Balatonőszöd napjaiban!) azzal fejezi be elemzését (!), hogy íme az új miniszterelnök, és korszakos politikusnak tételez egy kalandort… szóval ez minden, csak nem tudományos teljesítmény.

Milyen hibát követett el Debreczeni József a Gyurcsány könyvvel?

Az elemző csak távolságtartással képes korrekt diagnózisra jutni. Az analitikus nem lehet jóban a pácienssel, becsületes kritikát nem a főszereplő férjétől rendelnek. Ismert a New York-i anekdota, miszerint a Times rettegett zenekritikusát bemutatták a Metropolitain művészeinek – nyugdíjba menetele alkalmából.

Debreczeni József ezt játszotta el a Gyurcsány könyvével. Ezt a pozíciót.

És gyanúnk szerint a 2006. szeptember 17-ei nagy lebukás után – beleragadt a saját lelkifurdalásába. Az orvos megőrül páciense halálos ágyánál. Kétségtelenül van ebben a gesztusban érthető mozzanat – de értelme, az nincsen.

Pedig joggal tételezhetjük föl, hogy Debreczeni tudta, tudja, hogy ezt a hibát követte el. Az Antall könyv előszavában még így ír: „Ezúton kérek bocsánatot mindazoktól, akik segítségét – bár nagyon is indokolt lett volna – főként idő hiányában nem kértem. Akadtak olyanok is, akikhez szándékosan nem fordultam, annak ellenére, hogy Antall Józsefhez közeli pozíciójuk ezt indokolta volna, de én – bizonyára személyes elfogultságom okán – nem bíztam feltétlen őszinteségükben.”

A Gyurcsány könyvvel Debreczeni másik minőséget alkotott, nem az objektív elemzés kategóriájában indult. A műfaj, amelybe a Gyurcsány könyv sorol, jól ismert az irodalomtörténetben, a humanisták művelték a legtöbbször és a leggátlástalanabbul. A magyar (irodalom)történetben Galeotto Marzio könyve Mátyás király kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről, fiához, a nemes János herceghez című munkája a tökéletes előkép. Megvan ennek a könyvnek is a haszna – ötszáz év távolából; sok érdekes részletet ismerhetünk meg belőle, csupán a lényeget fedi el.



Orbán, felmelegítve

Teltek-múltak az évek, és Debreczeni József ismét könyvet írt, s megint egy volt miniszterelnökről. A főszereplő: ismét Orbán Viktor. A cím: Arcmás.

Ez a könyv ugyancsak széles folyamba illeszkedik. Jellemgyilkos könyvnek szánta a szerző, és ezzel beállt egy hosszú sorba, amelynek idehaza dr. Kende a legismertebb alakja. Talán emlékszik még Debreczeni, miként összegezte annak idején a Gombár–Hankiss–Lengyel–Várnai-féle Kormány a mérlegen című művet („nem csupán az 1994-es választási kampány idején, de azt kell mondanom, hogy annak részeként jelent meg”).

Nagyon tanulságos a fülszöveg is. Debreczeni József ennek a művének ajánlójában sokat mondóan egy másik könyv – Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe – fülszöveg értékű ismertetését adja.

Ez beismerésnek is tekinthető. Debreczeni a saját lelkifurdalását és új istenének, Gyurcsánynak az Orbán-fóbiáját öntötte kötetbe. A sikertelenség bevallása egy másik mű részletes ismertetése ajánlás gyanánt. Amúgy a Dorian Gray-allegória sántít, Orbán félreértése (vö. a saját kötetéről mondott bírálatával – „egydimenziós emberként ábrázol engem”). (Arról nem is beszélve, hogy az ilyen párhuzamok mindig fenyegetőek: ha Orbán egy Dorian Gray, akkor talán Debreczeni egy Oscar Wilde?)

Egy Debreczeni tehetségével valóban lehetett volna fontos könyvet írni Orbánról, például Thököly Imrével állítva párhuzamba – no de ez a hajó már elment, Debreczeni az Arcmással végképp letette a garast, több könyvet nem írhat Orbánról.

Mindenesetre a könyvek időrendben szemlélve egyenes vonalú, egyenletes hanyatlásról tanúskodnak. Debreczeni akár mentségnek is tekintheti, hogy már az első kötetben, mondhatni előre is bocsánatot kért – „mindazoktól, akiket ebben (és a többi) a könyvben igaztalanul ítéltem és bántottam meg.”

Így viszont az időtállónak bizonyult Antall után saját maga rántotta sárba a második kötetét – és azért, hogy a harmadikban elkövetett hatalmas hibáját (az igazi Gyurcsány föl nem ismerését) mentse. Kérdéses, szabad-e még valaha írásra vállalkozni? Égre kapaszkodni ilyen zuhanórepülés után?



Végjáték az MDF-ben


A történtek után Debreczeni József nemrégiben elkövetett még egy hatalmas hibát. Lenullázta megmaradt közéleti tőkéjét, amikor képviselő-jelöltséget vállalt. Igaz viszont, hogy gesztusa segíti a tisztánlátást.

Az a párt, amelyben Gyurcsány Ferenc egyes számú udvari énekese képviselő-jelölt, nyilvánvalóan a Gyurcsány-csoportba tartozik. Senki ép ésszel nem gondolhatja, hogy az MDF, Debreczeni Józseffel a soraiban, polgári konzervatív, jobbközép parlamenti frakciót fog alakítani. Ennyiből nagy jót tett a politika iránt érdeklődő választókkal Debreczeni József.

És bizonyára vannak olyanok is, akik egyenesen úgy gondolják most, hogy Debreczenit az MDF-be nem annyira hívták, mint inkább küldték.

És bizonyára vannak olyanok is, akiknek erről eszükbe jut egy régebbi politikai gyakorlat, amelyik immár hat évtizedes – de nem múlt el.

Debreczeni bizonyosan érti, miről van szó.