Jobb oldal

Radnóti gyilkosai szocialisták voltak


Kivártuk az illendő időt, és most tesszük szóvá, amit a Radnóti-centenárium ünnepségei közben fölöslegesnek véltünk megbeszélni. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a költő kissé elveszett a politikai sajtó napi harcaiban (Népszava), viszont tisztelettel adózunk Csapody Tamás írásának (Népszabadság).
Május 5-én ünnepeltük Radnóti Miklós születésének 100. évfordulóját. Az antik formák modern művésze, aki különösen a háború éveiben simult bele a kortárs nemzetközi költészeti áramlatokba, csodálatos példáját adná a magyar-zsidó megbékélésnek – ha vágyna ilyesmire komolyan is valaki, a baloldalon.

Ő írta le ugyanis azokat a sorokat, amelyekben föloldódhatna az 1938–45-ös zsidóüldözések minden fájdalma, egyben mindenki megtalálhatná a megbékéléshez vezető egyetlen utat:

„Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen…”

A József Attila-i többsíkú poézis szép példája ez, nibelungizált alexandrinba oltva. Magában hordozza Garay Jánostól Tóth Árpádig és, mint említettük, József Attiláig a magyar költészetet, egyesítve a középkori német Minnesänger hangzással, s – mi már tudhatjuk – korának legmodernebb francia költőivel. Mert a szoros, kötött versformákba menekült a megtébolyult világ költészete akkor, amikor Radnótié is.

A több metszetű erkölcsi világlátást kellene megtanulnia minden fölnövő nemzedéknek, amelyik érti a magyart: „bűnösök vagyunk mi” – de ki az a „mi”? Mi, magyarok? Mi, zsidók? Mi, keresztények? Mi, Mózest (nem) követők? Mi, újpogányok? Megrendítő az élő lelkiismeretbe vetett hit a munkatáborban: „tudjuk, miben vétkeztünk…” – Szókratész áll előttünk, 1944-ben. S vajon tényleg tudjuk?

A József Attila-i versmodell hallik idézetünk harmadik sorában: nem arról van szó, hogy én, a költő bűntelen vagyok. Valahol, errefelé, élnek költők is bűntelen… Biztató jövőnkre nézvést, hogy a még el nem tompult lelkű gyermekek rezonálnak Radnótira.

* * *

Sajnos a centenáriumot besározta a kormánylap, az MSZP és az SZDSZ szolgálóleánya, a Népszava. Címlapon foglalkozott azzal, hogy Radnóti egyik gyilkosa, bizonyos Tálas András, akit 1947-ben, más bűnökért, népbíróság ítélt halálra és végeztek ki, szóval ez a Tálas az Új Köztemetőben díszparcellában, a többi ott nyugvóéval megegyező stílusú egyenfedlap alatt nyugszik. A Népszava mélyen felháborodott.

Mi ezzel a baj? Csak annyi, hogy egyfelől a cikk azt sugallja, hogy a népbíróságok korrekt ítéleteket hoztak, lám, itt van ez a Tálas, és az Új Köztemetőben „baj van” az áldozatokkal, azok tulajdonképpen egy gyanús társaság.

Ám ez még a kisebbik baj.

Csapody Tamás az április 25-ei Népszabadságban remekbe szabott írást közölt Radnóti utolsó, 1944-es munkaszolgálatáról, halálának körülményeiről és gyilkosairól. Cikkének forrása a kérdés vizsgálatáról szóló irodalom, kiemelten a BM Belső Reakció Elhárító Csoportfőnöksége által 1967–77 között lefolytatott titkos nyomozás, amely magát a gyilkosságot minden részletében földerítette.

Csapody cikkében világosan benne van, hogy Radnótit és 21 társát öt volt bori keretlegény lőtte közös sírba Abda határában, a Rábca gátjánál. Csapody nemcsak Tálasról, az ötök parancsnokáról írt, hanem a többi négy keretlegényről is. Korrektül:

„A két lovas kocsira felrakott beteg munkaszolgálatosok kíséretével, valamint leadásukkal Tálas András hadapród őrmesterrel együtt 5 magyar keretlegény volt megbízva. Az egyikük, a gyilkosságokban való részvételét elismerő büdszentmihályi születésű, a titkos nyomozás idején budapesti illetőségű, nyugdíjas szakmunkás, MSZMP-tag Bodor Sándor volt tizedes vallomása szerint Győrben számos helyen megkísérelték a beteg munkaszolgálatosok leadását, de túlzsúfoltságra hivatkozva egyik helyen sem vették át. Bodor elmondása szerint a győri átvétel elutasítása után tanakodtak, majd vitatkoztak, hogy mitévők legyenek. (…)

Bodor Sándor tizedes szerint a sírgödröt többen is ásták, így a gyilkosságban való részvételüket tagadó, zsákai születésű, kecskeméti illetőségű, az elkövetés idején 26 éves Kunos Sándor, a nyírpazonyi születésű, budapesti illetőségű, akkor 25 éves Malakuczi János és a Bodor Sándorral azonos faluban, Büdszentmihályon született, tiszavasvári illetőségű, akkor 30 éves Reszegi István. (…) A jelentésben aláhúzott sorok nyomatékosítják: egyértelműen megállapítottuk, hogy Radnóti Miklós költőt és 21 társát 1944. november 4-én, szombat délután 14-16 óra között gyilkolták meg. (…)

A demecseri születésű és ott is élő, a gyilkosságok idején 31 éves Tálas András hadapród őrmestert háborús bűncselekmények elkövetéséért Budapesten népbíróság elé állították. A mintegy 500 oldalas népbírósági perében nem esik szó az abdai kivégzésben játszott szerepéről. Ettől függetlenül ítélték halálra 1947-ben. A rákoskeresztúri Új Köztemető 298-as parcellájában temették el, ahol 1994 óta a márványfedeles, nemzeti címeres díszsírhelye változatlanul áll. A másik, a jelentés szerint minden kétséget kizáróan bizonyítottan gyilkos Bodor Sándor és a jelentés által "nem egyértelműen" bizonyíthatóan gyilkos Reszegi István, a két MSZMP-tag ügye pártvonalon folytatódott tovább. A két személlyel kapcsolatban a "Miniszterhelyettes Elvtárs" által jóváhagyott javaslat alapján jártak el, és végül a személyükkel kapcsolatban felmerült adatokról az illetékes pártbizottság első titkárát tájékoztatták.

A kivégzett Tálas András kivételével valamennyiük adatlapján az szerepel, hogy elkövetett cselekményüket háborús kegyetlenkedésnek minősítették, ami a jogszabály szerint tíz évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés vagy halál, ha a bűntett halált okozott. Valamennyiük esetében a BM-parancsnoki döntés az volt, hogy meg kell szüntetni az eljárást, mert törvény szerinti büntethetőséget kizáró ok forog fenn. Az Abdai gyilkosok fedőnevű dosszié anyaga azonban arra enged következtetni, hogy a két MSZMP-tag esetében más jellegű megállapodás is született az állambiztonsági szolgálattal.”

Magyarán Radnóti gyilkosait utóbb azonosították, de csak az végezte bitón közülük, akit nem ezzel vádoltak. A „törvény szerinti büntethetőséget kizáró ok” kissé zavaros. Háborús bűncselekmény ugyanis nem évül el, erre ma is látunk számtalan példát. Ám Kádár János Magyarországán „elévült” Radnóti és 21 társa meggyilkolása.

Az iratok arra engednek következtetni, hogy az egykori keretlegények tudtak egymásról 1977-ben is – és az MSZMP-tagság védettséget adott. Mivel a négy élő gyilkosból kettő MSZMP-tag volt, a másik kettőt sem merték bántani.

A két MSZMP-tag tömeggyilkos múltja, utal rá Csapody, még 1977-ben is alkalmat adott arra, amit Sztálin és Hitler kezdtek el „pártépítés céljára” alkalmazni: besúgás vagy büntetés, e kettőből választhatott a két MSZMP-tag keretlegény.

Különös dolog az ízlés. A Népszavát Tálas András sírja zavarja, az utána következett évtizedek és az élve elfogott zsidógyilkosok büntetlensége szót sem érdemel.

A mai MSZP-ben számtalan vezető az MSZMP-ben is fontos tisztségeket viselt. Miért meglepő ebben „jogfolytonosságot” látni?