Prohászka Ottokár
(1905-1927)
A XX. századi magyar egyház egyik legragyogóbb csillaga, Prohászka Ottokár Nyitrán született 1858. október 10-én. Atyja – Prohászka Domokos – morva pénzügyi kistisztviselõ, anyja – Filberger Anna – a nyitrai pékmester lánya volt. A családtagok egymás között németül beszéltek. Prohászka Ottokár késõbb elsajátította a magyart, a szlovákot, a latint, de tudott franciául, görögül, héberül, és megpróbálkozott az angollal is. Apja gyakori áthelyezései miatt gyakran váltott iskolát: Rózsahegyen, Losoncon, majd Nyitrán a piaristáknál, Kalocsán a jezsuitáknál tanult, 
1875-ben kispapként Esztergomban érettségizett. Tehetségére felfigyeltek elöljárói. Simor János prímás Rómába küldte. Hét évre a Collegium Germanicum-Hungaricum lakója és a Gregoriana egyetem hallgatója lett. 1881. október 30-án ott szentelték pappá. 1882-ben tért haza filozófiai és teológiai doktorátussal. Fõpásztora az esztergomi szemináriumba vezényelte, ahol huszonkét esztendeig dolgozott. A kisszeminárium görög-latin tanárából lassan a dogmatika professzora, majd az egész intézményt megújító lelki vezetõje lett (1890). Forradalmasította a hazai papnevelést.
Esztergomban vált a sajtó segítségével a századvégi magyar katolikus megújhodás programadójává. Publikált a Magyar Sion és az Alkotmány hasábjain, útjára indította az Esztergom címû lapot, késõbb megszervezte a Katolikus Sajtóegyesületet. A szociális kérdések különösen érdekelték: magyarra fordította XIII. Leó Rerum Novarum címû enciklikáját, idõtálló bírálatot írt Marx Tõkéjérõl. Világosan látta: ha nem születik az Egyház vezetésével megoldás a szociális feszültségek leküzdésére, akkor teret nyer az ateista, erõszakos baloldal, mely minde
n értéket elsöpör. Ez a politika felé terelte: szenvedélyes cikkeket írt, és képviselõválasztáson is indult. Prohászka Ottokárt a katolikus társadalom nagy része szónokként és lelkivezetõként ismerte és szerette meg. 1904-ben a budapesti egyetem hittudományi karának dogmatika professzora lett. Teológiai munkásságára az egyetem már az 1890-es években felfigyelt. A „Diadalmas világnézet” legegyénibb hangvételû mûve: a XX. század világában keresi a kereszténység helyét, apologetikus hangvétellel elhatárolódva a kor divatos eszmeáramlataitól.
Ferenc József 1905. október 17-én nevezte székesfehérvári püspöknek. December 11-én erõsítette meg a döntést X. Piusz pápa, aki karácsonykor Rómában püspökké szentelte. Prohászka székét 1906. január 21-én foglalta el. Püspökként is megmaradt puritán embernek. Ellenfelei 1911-ben néhány mûvét indexre tetették, õ Róma döntésének fejet hajtott.
A fõpásztorság visszasodorta Prohászkát a politikához is. Automatikusan a fõrendiház tagja lett. A világháborút követõ új társadalmi berendezkedést érdeklõdéssel figyelte. 1920-ban nemzetgyûlés képviselõi feladatot vállalt, mert aktívan részt akart 
venni a keresztény magyar állam kiépítésében, de hamarosan visszavonult. A budapesti Egyetemi-templom szószékén csapta meg a halál szele 1927. április 1-jén prédikáció közben, a következõ napon a szomszédos Központi Papnevelõ Intézetben elhunyt. Országos gyász kísérte temetését. 1938 óta az emlékére emelt székesfehérvári templomban nyugszik.
Címerleírás: Egyházi címer. Kék pajzsban zöld hármas halom fölött repülõ sas, karmai megragadják a barna kereszt szárát.
Jelmondata: Dum spiro, spero, vagyis: Amíg élek, remélek.
Kötetek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése