Jobb oldal

Volt már liberális, anarchista és kommunista, most magyarvédő szerepben teszeleg TGM
2008.10.12. 22:10

„Golyózáporban a magyar kisebbségek" címmel elemzi a politkai kaméleonnak tekinthető Tamás Gáspár Miklós a határon kívül rekedt magyarság helyzetét-stílszerűen ezúttal is a baloldali Népszabadságban. Az írást a pozsonyi Új Szó, a bukaresti Új Magyar Szó mellett a szélsőbaloldali Népszava is közölte, illetve részletesen ismerteti a pozsonyi Sme.

TGM emlékeztet arra, hogy a rendszerváltozás egyik nagy ígérete az volt: a kelet-európai és kelet-közép-európai nemzetiségek, nemzeti kisebbségek problémái enyhülnek, jogaik bővülnek anélkül, hogy a nemzetállamok "etnikai többségei" fenyegetve vagy megalázva éreznék magukat – ehelyett azonban egészen más forgatókönyv érvényesült. A diszkrimimáció, a tömeges elűzés esetei ellen az Európai Unió kisebbségvédelmi struktúrái tehetetlennek bizonyultak.

A határon kívül rekedt magyarság egy időre a többiekétől kedvezően különböző státuszt vívott ki maguknak – filozofált tovább Tamás Gáspár Miklós, áttekintve ennek okait, majd sorra véve a szomszéd államokban élő nagy létszámú magyarság problémáit.

Az erdélyi helyzettel kapcsolatban TGM kifejti, hogy „a román politika alapvető fóbiája a viszonylag új (1859) egységes nemzetállam fölbomlása, az ország föderalizálása”, ezért „a romániai (sic!) magyarság törekvése arra, hogy (de facto) különállását és regionális befolyását közjogi eszközökkel megerősítse, kilátástalan. A romániai (sic!) magyar politika egyik alapvető dilemmája az, hogy az adott keretben sokkal többet már nem lehet elérni.”

Rámutat arra az ellentmondásra, hogy „óriási – és a pesti sajtóban hónapokig világpolitikai kérdéshez méltóan pertraktált – botrányt váltott ki, hogy a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen a vezetőség nem volt hajlandó kétnyelvű föliratokat kihelyezni”, amikor viszont megjelentek itt-ott hivatalos kétnyelvű föliratok, táblák, „láthatólag senki nem érez (legalábbis nem mutat) örömöt.”

Tamás Gáspár Miklós úgy látja: „az erdélyi magyarság problémái elsősorban nem közjogi, hanem gazdasági, mobilitási, demográfiai (népességfogyás, spontán asszimiláció) és kulturális természetűek, ezekre pedig a romániai (sic!) magyar kisebbségi politizálás nem lelt válaszokat – nem is könnyű! – , a jövőt illető, fölöttébb indokolt és méltányolható aggodalmakra az ottani értelmiség egy része intenzív wassalbertezéssel, árpádsávozással, turulozással és kopjafázással felel, ami bájos, de aligha célravezető.” (Ki gondolta volna, kedves exképviselő úr, hogy Ön célravezetőnek tartja a magyarság identitásához való ragaszkodását?)

A többi magyar kisebbség az utódállamokban azonban egészen másfajta gondokkal küzd – folytatja TGM.

Felvidéken, Kárpátalján és Dévlvidéken a fő probléma „a nemzetállami-többségi sovinizmus félelmetes fölerősödése és (ismét) hivatalos állampolitikává válása.” (Ebben egyetértünk.)

A Felvidéken a Fico-Slota-Mečiar szociálnacionalista koalíció „a legelvadultabb és legkezdetlegesebb magyarellenes rohamba kezdett” – írja a filozófus, aki a legrosszabb Ceauşescu-korszakra emlékeztető lépésnek minősíti, hogy a nemzetiségi iskolák tankönyveiben a helységneveket csak az „államnyelven” tüntetik föl. Ez a magyarok szimbolikus megalázása – jelenti ki. „Ezt most követi a szlovákiai (sic!) magyar univerzitás, a Selye János Egyetem visszaminősítése főiskolává, s ha Göncz Kinga magyar külügyminiszter jól tudja (némelyek szerint nem biztos, hogy jól tudja, vö. Kis Tibor: „Mumusok”, Népszabadság, 2008. október 8.), Szlovákiában az európai uniós pénzek iskolai elosztásánál is diszkrimináció érvényesül a magyarok hátrányára.”

Tamás Gáspár Miklós szerint a magyarországi közvélemény tapasztalatok híján alig érzékeli a „fékevesztett, gyalázatos magyarellenes kormánypropaganda” rettenetes pszichológiai hatását a kisebbségi magyarságra. Amikor hivatalos forrásból záporoznak a szitkok, mocskolódások, paranoid rágalmak a magyarságra, Magyarországra, akkor a többségi elven működő demokráciában magára hagyott kisebbség legalább annyira fenyegetve érzi magát, mintha konkrét korlátozó intézkedések sújtanának le rá – figyelmeztet a szerző. Azt, hogy az így kialakuló lincs- és pogromhangulat nem tréfa, „világosan mutatja a szegény Malina Hedvig rémséges esete. (Valamennyiünk szerencséje, hogy Malina Hedvig, az ártatlan áldozat, ennyire kiváló ember, aki helyreállította az „emberi jogok” ügyének becsületét, amikor ez Európa-szerte, s különösen Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is, gúny tárgya.)”

Teljesen közömbös, hogy a magyar politika képviselői milyen hibákat követtek el a területi autonómia vagy a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma ügyében – folytatja Tamás Gáspár Miklós –, mert a szlovák sovinizmus offenzívája a felvidéki magyarokat sújtja, akik minderről az égvilágon semmit nem tehetnek. „Róluk van szó, őket kell megvédenünk.”

TGM a szlovák "demokratikus személyiségektől" várja, hogy legyen ahhoz elegendő civilkurázsijuk, hogy Robert Fico hatalmas népszerűsége – és az ultranacionalista hangulat – ellenére „ennek a megfélemlítő rohamnak véget vessenek végre-valahára”. (Naív idealizmus, dehát a remény hal meg utoljára.)

Súlyos a helyzet Kárpátalján is – folytatja TGM, aki az Egyesült Államok, a NATO és az EU oroszellenességét teszi felelőssé az ukrán nacionalizmus felbátorodásáért, azért, hogy az ukrajnai kormányzat megpróbálja egyszerűen betiltani a nemzetiségi oktatást és nyilvános nyelvhasználatot, az ungvári egyetem magyar oktatási nyelvű kara veszélybe került. Mindez elsősorban persze az ukrajnai oroszok ellen irányul, de közben az elfeledett kárpátaljai magyarok sorsával sem törődik senki.

A Délvidékről is nagyon rossz hírek érkeznek: a szerbiai tartományi hatóságok a felére csökkentették a helyi állami televízió és rádió bizonyos magyar nyelvű műsorainak a sugárzási idejét. Ezek nem ártatlan intézkedések – figyelmeztet Tamás Gáspár Miklós.

„ De nehogy azt higgyük egy pillanatig, hogy mi itt Magyarországon sokkal különbek vagyunk” – tér rá a nemzeti kkisebbségek hazai helyzetére a szerző, emlékeztetve, hogy „a hazai szlovák nemzeti kisebbség elleni diszkriminatív akciót a legteljesebb értetlenség és lekicsinylő dezinformáció fogadta, Sólyom László akadémikus, a Magyar Köztársaság elnöke (független) pedig egyszerűen letagadta.” (Hát igen, TGM mint a filozófia szakavatott ismerője talán megfogadhatná Wittgenstein passzusát: amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Márpedig a hazai kisebbségek elnyomásáról nem lehet beszélni, mert nem létező fogalom.)

„A kelet-közép-európai magyar kisebbségek védelme egyre nehezebb. Az európai demokratáknak, humanistáknak egyre hangosabban süvöltő viharban kell helytállniuk. Íme a föladat. Íme a kötelesség” – zárja elemzését Tamás Gáspár Miklós. (Kedves TGM! ÖN még mindig hisz a wilsoni önrendelkezés dajkameséjében?)

Forrás: NOL