Jobb oldal

Bokros Lajos hősies, ám céltalan küzdelme


Bokros Lajos ismét honmentő szerepbe léptette önmagát. Újabb csomagjával – kis hazánkban tombol a csomagolási düh – első látásra feladta a leckét a politikai pártoknak. Azonban gyanúnk szerint megint rosszfelé keresi a jövőbe nyíló kapu kilincsét.
Új demokráciánkban mindenféle reformoknak a csomag nevet szokás adni, és valószínűleg ebben merül ki Bokros Lajos nyelvújító zsenije.

Az első csomagja volt az igazi. Abba bele is rokkant a politika, sőt belebukott maga Bokros is meg bizonyos értelemben a Horn-kormány. Mostanra már a sokadik csomagjánál tart a volt pénzügyér, és mostanra azt kell mondanunk, hogy ha más nem is, a kitartása valóban elismerésre méltó.

Ifjabbak és feledékenyek kedvéért az első Bokros-csomagról tudni kell néhány dolgot. Először is volt 1995. feruárban egy úgynevezett „Bokros-program”, 25 pontból. Ennek alapján tette meg őt pénzügyminiszternek Horn Gyula. Aztán március 12-én, vasárnap este bejelentették a Bokros-csomagot, amely a Bokros-programnak cirka a felét tartalmazta. Azt a felét, amely a lakosságot sújtó pénzügyi megszorításokból állt.

A Bokros-program strukturális reformjavaslataiból nem lett semmi. Mielőtt azonban megsajnálnánk a névadót, tudnunk kell, hogy a saját programjának elszabotálásában pénzügyminiszterként neki is volt, mégpedig nem csekély felelőssége.

Egy momentumot azonban feltétel nélkül Bokros Lajos javára kell írnunk: az ő csomagja nem akarta direkte tönkretenni a magyar kis- és középvállalkozásokat. Ebben messze jobb volt, mint a Gyurcsány-kormányzat.

Valószínűleg az az oka eme különbségnek, hogy az MSZP akkor még a magyar emberekkel kapcsolatban álló párt volt, ma viszont egy szűk gazdasági érdekközösség, egy vörös maffia, amely addig lopja a közvagyont, ameddig a nép hagyja.

Vissza a mába.

Íme Bokros Lajos (valójában nem is olyan új) javaslatai

- Kötelező magánbiztosítást az egészségügyben
- Versenyt az egészségügyi intézmények között
- Egészségbiztosítási járulék kötelező megfizetése minden 18 év feletti állampolgárnak – diáknak és nyugdíjasnak egyaránt
- Nyugdíjreform bevezetése: virtuális egyéni számlán alapuló rendszer (a nyugdíjstruktúra pénzügyi stabilitásának megőrzése fontosabb a reálérték megtartásánál)
- A 13. havi nyugdíj és a 13. havi fizetés eltörlése
- Kevesebb, de nagyobb iskolákat – a parányi iskolák nem adnak színvonalas oktatást, össze kell vonni az iskolahálózatot
- A 77 akkreditált egyetem és főiskola közül elég lenne 20-25 intézményt megtartani – a többit bezárni
- A felsőoktatási intézményeket fenntartói tanács irányítása alá helyezni, külső tagokkal - Versenyt már a középiskolák között is
- Járási szintű önkormányzatoka a települési szint helyett
- Az adózók körének kiszélesítése
- A minimálbér adómentességének eltörlése – jelképes tíz százalékkal való megadóztatása
- A mentességek felszámolása, a potyautasok kiszűrése és kizárása a rendszerből
- Értékalapú ingatlanadózást
- Megszüntetni az egyszerűsített vállalkozási adót (eva)
- Szűkíteni a fantomcégek költségleírásainak lehetőségeit
- A kisvállalkozások adómentességének megszüntetése
- Az osztalékadó felemelése az szja határkulcsának szintjére
- Az iparűzési adó eltörlése

Ezen programpontok három csoportba sorolhatók

1. Teljesen értelmetlen javaslatokra, pl. „versenyt a középiskolák között”. Ezeknek a jól hangzó javaslatoknak nincsen valóságos jelentéstartalmuk, pláne nem közgazdasági vonatkozásban. Többek között ilyen a „csomag” összes oktatási tárgyú javaslata.

2. A pénzügyi-adózási tárgyú javaslatok javarészt nyilvánvaló pénzügyi-adózási törvénymódosításokat tartalmaznak. Az eva például teljesen abszurd adónem, ez vitathatatlan. Hasonlóan gondolkodhatunk az iparűzési adóról is meg az osztalékadó és az szja közti különbségről. Azonban vegyük például az iparűzési adó eltörlését, hogy végre a lényegről is beszéljünk:

3. Ez a javaslatsor még az 1995-ös Bokros-csomagnál is gyatrább szellemi teljesítmény, mert nem látja a fától az erdőt. Nem érti, hogy Magyarországon nem adózási válság van, hanem egyfelől kormányzati, másfelől mély társadalmi válság.

A kormányzati válságra jó példa az iparűzési adó eltörlése. El lehet törölni, de a valódi kérdés nem ez, hanem az önkormányzatiság. Kellenek-e nekünk a helyi önkormányzatok vagy sem? Ha igen, ha nem, akkor is felelnünk kell a fő kérdésre: kik és milyen szervezetben végezzék el a ma önkormányzati feladatokat? És milyen forrásból? Na ha erre feleltünk, akkor törölhetjük el az iparűzési adót, amúgy pedig csak azt érjük el vele, hogy némely településeket megfosztunk a legfőbb fejlesztési forrásuktól – és az kinek jó?

A mai magyar kormányzat belülről, lényegéből fakadóan válságos. Maradva az önkormányzatiságnál, ugyanazok (Lendvai Ildikó, MSZP-vezetés, SZDSZ-vezetés), akik rendre közlik, hogy föl kell számolni a „3200 miniállamot”, a januári fagyban azzal az „ötlettel” álltak elő, hogy a fagyhalál ellen lépjenek föl az önkormányzatok… Az embernek hányni van kedve ekkora „kormányzati felelősség” láttán.

A társadalmi válság pedig arról szól, hogy a magyar társadalom vészesen öreg és megállíthatatlanul öregszik. Napnál világosabb, hogy ha nem változtatunk, akkor kb. öt-hét év múlva nyugdíjasok tömegei fognak éhezni, lesznek hajléktalanok.

Az új világ tehát mindenképpen eljön. A kérdés az, hogy mi alakítjuk-e a kereteit, vagy a történelem tektonikus erői fogják maguk alá temetni Magyarországot, a ma 45 év fölötti korosztályokat?

Nagy kár, hogy Bokros Lajos álokoskodással megint ködöt fújt, nem pedig oszlatta a homályt.