Jobb oldal

Cián
Seszták Ágnes
2009. február 28. 00:01


Magyar Nemzet
Ne cigányozz! Ne zsidózz! Ne magyarkodj! Ne uszíts! Ne légy rasszista! Légy politikailag korrekt! Ebbe a blablafolyamba csapott bele a minap Kuncze Gábor. A Szabad Demokraták Szövetségének egykori elnöke, aki leküszködte valaha 21 százalékos pártját 5 százalékra, majd elfoglalta az őt megillető széket szunyókálás céljából, a parlamentben hirtelen reaktiválta magát.

Azt hittük, csak öregedő nőké lehet a másodvirágzás, amikor feltűnik egy fiatal szerető, de érdeklődve látjuk, hogy Kuncze úr súlyát-korát meghazudtolva a Klubrádió riportereként sürgölődik. Hogy egy volt üzemgazdász, pártelnök-belügyminiszter miniszterelnöki alfélnyalást vállal, muris dolog, egyben sokat elárul abból, hol tart Magyarországon a médiaszakma. Már az is vicc, hogy valaki délelőtt a parlamentben gombokat nyomogat, délután meg elhiszi magáról, hogy rádióriporter, az viszont, hogy ezt éppen Kuncze Gábor műveli, nemcsak az önkritika hiányát mutatja, hanem egyenesen kész röhej. Egyébként ki bánta volna, annyi őrült dolog történik itt, hogy eggyel több vagy kevesebb meg sem legyinti az ingerküszöbünket.

Kuncze azonban átlépett egy határt, a normalitás, az ész és a gusztus határát. Történt ugyanis, hogy Dessewffy Tiborral, Gyurcsány fő talpmasszírozójával fújtak együtt valamit, amikor is Kuncze száján a következők röppentek ki: „…nagyon sok embert ismerek, akik összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, és olyan mély letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon.” Szünet, majd: „ami természetesen nem megoldás.” Szép, kerek mondat. Mondhatta volna Adolf Hitler is a korabeli zúgolódóknak, de ő legalább tudta, hogy a cián kapszulában és nem tablettában a menő.

A szabad demokraták humoros, dirme-dörmögő medvécskéje kivillantotta ragadozó tépőfogait, és mondatát odahelyezte a „mi van, tolvajbanda?”, „hol a lé?”, „lop-stop!”, „Révész Mártiriusz”, „megélhetési bűnözés”, „húzzanak el!” sorába – azzal a Bárdy Magdának küldött igazolással, amiben az állt, hogy az ÁVO-n az ötvenes években nem verték a foglyokat. A ciánozós kijelentésével Kuncze fényesen igazolja azt a nehezen hihető tételt, miszerint a jelenlegi hatalom birtokosai készakarva, súlyosan és folyamatosan provokálják a magyar nemzetet. Vérig és még odébb sértegetve bennünket. Figyelik, hogy az ingerküszöbünk mennyit bír. Kuncze úr, sokat. Különösen, hogy Orbán balfék spin doctorai nem rohannak országos ügyet fabrikálni belőle, ahol is nyitányként Pelczné Gáll Ildikó a parlamentben félrehajtott fejjel, sírósan megkérdené: Gábor, maga tényleg végezni akar velünk?

Ám nemhogy ennyi, semmi megtorlás nem követi ezt az aljas és náciszagú gondolatot. Mert Kuncze állításával ellentétben nekünk már tizenöt évvel ezelőtt sem ment jól, és azóta is csak egyre rosszabbul megy. Jogos a letargiánk, nézetünk a rettenetes országról, és teljesen jogos a megvetésünk azokkal szemben, akik ide juttatták ezt a társadalmat. Úgyhogy minden harag nélkül, sok „elégedetlen” nevében javaslom: Kuncze Gábor, húzzon el a közéletből! Persze marad, mert a liberális média máris agyonhallgatja a hírt (csupán Kuncze elnézéskérésével egy időben közölték a botrányos kijelentést), de ha mégis sort kerít rá, morbid tréfának, írói munkássága részének tulajdonítja majd ezt a lemoshatatlan, fasiszta ocsmányságot.

Utólag persze lehet bocsánatot kérni, ám a kimondott szavak károkozását nem lehet meg nem történtté tenni.