2009. március 31., kedd

Akár Sólyom is kezdeményezhetné a parlament föloszlatását

Lánczi András politológus szerint akár Sólyom László köztársasági elnök is nyújthatna be a parlament feloszlatását kezdeményező határozati javaslatot. Az egyetemi tanár elmondta: a hatalom szétzilálódott, a kormánypárt nem tudja irányítani a folyamatokat.

Elméletileg Sólyom László köztársasági elnök is nyújthatna be a parlament feloszlatását kezdeményező határozati javaslatot - mondta az InfoRádiónak Lánczi András egyetemi tanár.

A politológus kifejtette: ami egy hét alatt lezajlott a kormány környékén és a szocialista pártban, azt mutatja, hogy a hatalom szétesett, és nem tudják kontrollálni a folyamatokat. Ilyen helyzetben senki nem tudja, nem látja át, hogy mi zajlik, ezért a legváratlanabb dolgok is előfordulhatnak, még akár az is, hogy egy 85 százalékos pillanatnyi többséget (amely megszavazta múlt szombaton Gyurcsány Ferencet pártelnöknek) fölvált egy ledorongoló, a hatalomból eltávolítani akaró véleményözön - ilyesmi játszódhatott le a szocialistákon belül - mondta az InfoRádiónak Hozzátette: más valószínűleg senki nem tudta a szocialistáknál, mi a cél.

Lánczi András a hétvégén úgy vélekedett: az SZDSZ nem tudta eldönteni, nekik mi a jó, ezért született nehezen döntés.

Gyurcsány Ferenc valószínűleg taktikai megfontolásokból mondott le a pártelnöki tisztségről is, miután a múlt szombati MSZP-kongresszuson bejelentette, hogy konstruktív bizalmatlansági indítványt kér maga ellen, és így távozik a miniszterelnöki székből. Azonban ami tegnap stratégia lehetett, az ma már tűnhet taktikának, aztán pedig még annak sem - jegyezte meg Lánczi András.

Kukorelly István alkotmányjogász a pénteki Magyar Nemzetben úgy nyilatkozott: szerinte Gyurcsány Ferenc múlt szombati bejelentését lemondásnak kellene ítélni, mivel a jogban a tartalom számít, nem a forma, azaz hiába kérte maga ellen konstruktív bizalmatlansági indítványt, lépése lemondásként értelmezhető. Ebben az esetben pedig megnőne a köztársasági elnök szerepe.
(inforadio.hu)

Nincsenek megjegyzések: