2009. március 27., péntek

Levél a köztársasági elnöknek - civilek az előrehozott választások mellett


Dr. Sólyom László Úrnak

A Magyar Köztársaság Elnökének

Tisztelt Elnök Úr!

Örömmel értesültünk Elnök úr azon nyilatkozatáról, amelyben kifejtette véleményét a küszöbön álló konstruktív bizalmatlansági indítvány alkalmazásával kapcsolatban. Meggyőződésünk, hogy hazánk morális, gazdasági, társadalmi, bizalmi-és hitelességi válságából egy szabad, demokratikus választás útján létrehozandó országgyűlés által elfogadott kormány és annak hiteles programja nyújthat reményteljes kiutat.

A civil társadalom széles köreinek határozott véleményét tolmácsolva kijelentjük, hogy erre irányuló törekvését helyeseljük és támogatjuk. Kérjük ezért, hogy éljen minden alkotmányos jogával és morális lehetőségével az előrehozott országgyűlési választások érdekében!

Budapest 2009. március 26.

Aláírók:

Magyarországért Egyesület - Makovecz Imre

Civilek a Nemzetért Kh. Egyesület - Varga László

Demokratikus Politikai Kultúráért Alapítvány – DEPOK- Fricz Tamás, Simon János

Gyermeki és Ifjúsági Jogvédő Alapítvány - Kota Mária

Honfoglalás 2000. Egyesület --Szilvásy György

Hun Fokos Szövetség -- Dr. Pócs Alfréd

Kárpáthaza Nemzetőrség – dr. Papp Lajos

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége - Dr. Galgóczy Gábor

MAGOSZ - Obreczán Ferenc

Magyar Adófizetők Országos Szövetsége - Varga István

Magyar Hírlap, Echo Tv - Széles Gábor

Magyar Konzervatív Alapítvány - Piukovics Gábor

Magyar Nemzetstratégia Szövetség - Dr. Bogár László, Jankovics Marcell

Magyar Rendszerváltók Országos Szövetsége - Fetzer János, Orbán József

Magyar Szociális Fórum, Civil Nemzeti Csúcs - Dr. Jánosi Gábor, Sipos József, Dr. Simó Endre

Magyarországért Egyesület - Dr. Bencze Izabella, Dr. Molnár Attila

Mezőgazdasági Gazdasági Társaság Szövetsége - Nagy Sándor

Munkástanácsok Országos Szövetsége - Palkovics Imre

Nemzeti Fórum - Dr. Kelemen András

Nemzeti Jogvédő Alapítvány - Dr. Gaudi-Nagy Tamás,

Október 23. Bizottság - Dr. Szöőr Anna

Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület - Csizmadia László

Pécs megyéspüspök - Dr. Mayer Mihály

Polgár Info - Törőcsik Attila

Polgári Körök Országos Szövetsége - Bíró Ildikó

Százak Tanácsa soros elnökség: - Schulek Ágoston

Sziklára Épített Ház Alapítvány - Dr. Várhelyi Ilona

Szövetség a Nemzetért Alapítvány - Hende Csaba

Nincsenek megjegyzések: