2009. július 23., csütörtök


Gyurcsányos kalapkirálynői kirohanás az ügyészségi vizsgálat ellen

Dávid Ibolya előremenekül, tematizálni akarja a közbeszédet, előkészíti a terepet, hiszen az ügyészség várhatóan többször is megkeresi majd őt a közeljövőben. Kritikája személyes érintettségéből fakad, és az ilyen kijelentésekkel Gyurcsány Ferenc véleményéhez közelít, aki hasonló módon támadta tavasszal a bíróságokat és az ügyészséget – mondta a Magyar Hírlapnak Kiszelly Zoltán politológus annak kapcsán, hogy Dávid tébolydának nevezte a megfigyelési botrányba kevert UD Zrt. elleni nyomozás történéseit. Az MDF elnöke Kovács Tamás legfőbb ügyész szerint párttársával, Herényi Károly volt frakcióvezetővel együtt azzal gyanúsítható, hogy személyes adatokkal éltek vissza, és zsarolni próbáltak. Laborc Sándornak a feljelentés kudarcával indokolt lemondása után Demeter Ervin, a Fidesz szakpolitikusa szerdán azt mondta: a már meggyanúsított Szilvásy Györgyön kívül Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felelőssége is felvetődik. Egy neve elhallgatását kérő bírósági vezető lapunknak úgy fogalmazott: "Dávid Ibolya jó ideig az igazságszolgáltatásért felelős miniszter volt, s most, amikor maga kerül gyanúba, rögtön az ügyészséggel támad gondja."

Az egykori igazságügy-miniszter kedd esti nyilatkozatával beállt abba sorba, amelyben először Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő, majd Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal hétfőn lemondott főigazgatója az igazságszolgáltatást, illetve a nyomozó hatóságokat támadta.

A megszűnőben lévő párt első embere a tévéműsorban azt magyarázta, hogy az UD Zrt. ügyében indított nyomozások esetében egy fordított Watergate-botrányról van szó, mert ő maga megfigyelt, sértett volt, mégis gyanúsítottként került a vádhatóság látókörébe. Dávid az 1972-es, az amerikai Demokrata Párt elnökét érintő lehallgatási botrány végkifejletét – amelyben két oknyomozó újságíró munkájának eredményeként Nixon elnök lemondani kényszerült – idézve azt mondta: "Egy ilyen ügyészséggel, mint amilyen Magyarországon van, csak azt lehetett volna elérni, hogy az újságírók és a párt vezetői ellen talán még ma is eljárás folyna."

Dávid Ibolya szerint az UD-ügyben folytatott, személyét és Herényi Károlyt érintő eljárás koncepciós eljárás. A volt igazságügy-miniszternek nem ez volt az első különös felvetése. Emlékezetes: amikor Kovács Tamás legfőbb ügyész azzal fordult Szili Katalin házelnökhöz, hogy a parlament függessze fel Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogát, a jogvégzett pártelnök azzal a világon egyedülálló ötlettel állt elő, hogy gyanúsítotti kihallgatása legyen sajtónyilvános.

A pártelnök – összekeverve a nyomozó hatóságok feladatait az elhárítás tevékenységével – úgy érvelt: egy jogállamban nagyon sérül a hatóságokba vetett bizalom, ha a rendőrség, az ügyészség és a titkosszolgálat azonos tényállások alapján egészen eltérő következtetésekre jut.

Megkérdeztük
Kiszelly Zoltán politológus: Dávid Ibolya előremenekül, tematizálni akarja a közbeszédet, előkészíti a terepet, hiszen az ügyészség várhatóan többször is megkeresi majd őt a közeljövőben. Kritikája személyes érintettségéből fakad, és az ilyen kijelentéssekkel Gyurcsány Ferenc véleményéhez közelít, aki hasonló módon támadta tavasszal a bíróságokat és az ügyészséget. Nem hiszem, hogy az Országgyűlés az ősszel felfüggeszti a mentelmi jogát és kiadja őt. Emlékezhetünk, hogy az MDF elnöke feljelentés helyett bejelentést tett az ügyészségen, pedig ez jogilag nem létező kategória. Ha feljelentést tett volna, most lenne mire hivatkoznia.

Cservák Csaba alkotmányjogász: A jogállam kultúrájától dermesztően idegen, ha folyamatosan megkérdőjelezik a bíróságok vagy éppen az ügyészség munkáját. Főleg akkor, ha valaki személyes véleményére alapozva fogalmaz meg vádakat. Az rendben lenne, hogy ha eseti jelleggel, konkrét szakmai kifogásokat felmutatva kritizálják egyesek ezeknek a szerveknek a tevékenységét, de az általánosítás nem elfogadható. Az ilyen hozzáállás egyértelműen erodálja a jogbiztonságot. A bírói kontroll pont azt teszi lehetővé, hogy ha a különböző nyomozó hatóságok más eredményre jutnak, akkor ezeket együtt kezelve vonják le a következtetést.

Nincsenek megjegyzések: