2009. július 24., péntek

Nyakó el van tévedve

Nyakó István tehát megszólalásaival csak azt éri el, hogy még kellemetlenebb helyzetbe hozza saját pártját - hangsúlyozta közleményében. Cser-Palkovics András.
Utoljára frissítve: 2009. július 23., 17:33


Nyakó István csütörtökön az MTI-nek azt mondta, az MSZP biztosan nem fogja hagyni, hogy Demeter Ervin, a Fidesz országgyűlési képviselője "bűnbakkereső show-műsorral" feledtesse el, hogy az UD Zrt. ügyének ő a főszereplője. A szocialista párt szóvivője azzal kapcsolatban közölte ezt, hogy Demeter Ervin kedden az MTI-nek azt mondta: a Fidesz szerint az UD Zrt.-ügyben nem Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) lemondott főigazgatója az egyetlen felelős, ezért meg kell találni a többieket is, akiknek nemcsak távozniuk kell a közéletből, hanem bíróság előtt is felelniük kell a tettükért.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "Nyakó István el van tévedve". Mint írta, az MSZP-szóvivő figyelmébe ajánlják, hogy az UD Zrt.-ügynek jelenleg egyetlen gyanúsítottja van, Szilvásy György volt titokminiszter.

A helyettes szóvivő szerint vélhetően gyanúsított lesz "az MSZP-vel nyíltan együttműködő botránypárt" két vezetője, Dávid Ibolya és Herényi Károly is, és sajtóhírek szerint erre a sorsa juthat Laborc Sándor is, aki - Cser-Palkovics András megfogalmazása szerint - szintén a szocialisták embere.

A fideszes politikus - hasonlóan Demeter Ervinhez - leszögezte: az ügy valamennyi felelősét meg kell találni, akiknek nemcsak távozniuk kell a közéletből, hanem bíróság előtt is felelniük kell tetteikért, a titkosszolgálatok politikai célokra való felhasználásáért.

"Itt jegyezzük meg, hogy a lejárató szándékú MSZP-s nyilatkozatok miatt fideszes politikusok több polgári pert is indítottak, ezek egyikében a bíróság már el is marasztalta Szilvásy Györgyöt" - írta.

Nyakó István tehát megszólalásaival csak azt éri el, hogy még kellemetlenebb helyzetbe hozza saját pártját - vélekedett Cser-Palkovics András.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések: