2009. december 22., kedd


Bokros Lajos azt üzente...

…elfogyott a regimentje. Élére állt egy jelenleg kieső helyen álló kis párt listájának, és most támogatókat toboroz. Úgy döntött, hogy kihasználja a Jobbik körüli médiahisztériát, és ráhajt az új erőt elutasító szavazatokra. (Ezzel párhuzamosan Debreczeni József a „megélhetési rettegők” egyre fogyatkozó és már az elv-társak által is körbemosolygott seregét tereli egybe.) Bokros úgy döntött, hogy az MDF lesz az „anti-Jobbik”. Döntése érthető. Mi sem logikusabb, mint a legerőteljesebben növekvő támogatottságú párt hajójához szigonyozni a fonnyadó tulipános zászlójú bárkát? Az MDF a Jobbik kihívójának tekinti magát, vele szemben fogalmazza meg magát.

Bokros Lajos ezért elővette a „szigorú tanárbácsi” jelmezét, és úgy döntött, hogy kioktatja a Jobbik elnökét. Vitáról beszél, miközben azt kéri: Vona Gábor adjon neki másfél órát, hogy bebizonyíthassa neki, a Jobbik „szélsőséges” politikája „tönkreteszi, elárulja” Magyarországot. Hozzátéve: „az Önök gondolatai és programpontjai – megvalósulásuk esetén – szegénységbe és szolgaságba taszítanák a magyar embereket”. Mint a régi szép sztálinista-rákosista időkben, már előre legyártotta az ítéletet is. Miről akar még vitatkozni? Egyszerűbb, ha feláll a katedrára, beülteti az első sorokat tapsolókkal, felveszik kamerával és fölteszik egy videomegosztó oldalra. A történet a régi: a neoliberális „megmondóembereknek” eszük ágában sincs vitázni. Ők kinyilatkoztatnak, hiszen kezükben a dogmatika ereje. Ha valaki elhajlik ettől, már zúg is az „eretnekség” vádja, és fellángolnak a verbális autodafé lángjai. Mert aki eltér az egyébként világszerte megbukott neoliberális hitelvektől, az csak „felelőtlen”, valamint „nemzet- és társadalomellenes” lehet, ugye...

A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni. A Jobbik gazdasági programja még nem került nyilvánosságra. (A hírek szerint ez január 16-án fog megtörténni.) Bokros Lajost ez, vagyis a tények ismeretének hiánya természetesen nem akadályozná meg abban, hogy szándékai szerint „szétszedje” az előre megbélyegzett programot.

Bokros tehát nem a jelenlegi kormányzatot tekinti fő ellenfelének (ahogy az egy pro forma ellenzéki párt listavezetőjétől várható lenne), hanem a legmarkánsabb ellenzéki erőt. Ami újból bebizonyítja, hogy a mai MDF nem hogy az alternatíváját jelentené a Gyurcyány-Bajnai kormányzatnak, hanem tovább fokozná annak kártevéseit. Bokros Lajos maga a múlt, az elmúlt húsz év emblematikus figurája.

A rosszemlékű Bokros-csomag eredményeképpen két év alatt 16%-kal estek a reálkeresetek, és 19%-kal, közel ötödével zuhant a nyugdíjak vásárlóereje. Két év alatt mintegy 70 ezer munkahely szűnt meg, és válságos helyzetbe került az oktatás, az egészségügy, a családvédelem, a szociális ellátások, a kultúra, a tudomány és a sport. A drasztikus megszorítás, amit elsősorban nem is a közvetlen elvonások, hanem a felpörgetett, terven felüli infláció okozott, mégsem volt elegendő – hatalmas mértékű privatizációs bevételre volt szükség, hogy megfelelő pénzügyi eredményt tudjon felmutatni a kormányzat. Ennek ára viszont víz- , gáz- és energiaszolgáltatóink nagy részének külföldi kézre kerülése volt. A rövidtávú pénzügyi mutatók javítása érdekében a Bokros-csomag a jövőt élte fel.

Pénzügyminisztersége alatt az emberek és a közintézmények elszegényedtek, stratégiai ágazataink idegen uralom alá kerültek. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap persze tapsolt, előbbi jól fizető állással jutalmazta a leváltott pénzügyminisztert. Az MDF pedig az Európai Parlament mandátumával, illetve az országgyűlési választások remélt országos listájának első helyével tüntette ki a Soros-egyetem tanárát. Az MDF üzenete tehát a Bokros-csomag újrakiadása. Döntse el mindenki, miben látja a fő veszélyt a nemzetre.

Hegedűs Tamás
közgazdász

barikád.hu

Nincsenek megjegyzések: