Bolgár kacsát kiállt - Újabb gyöngyszem a Népszavában
2008-12-27 12:12 barikád.hu
Bolgár György jelen írásában, mondjuk úgy, egy szinttel feljebb lépett a liberális média mocsarában. Nagy eredmény ez, hiszen elismeri, hogy a politikai radikalizmus nem jelent feltétlen rosszat. Mielőtt elkezdenénk örvendeni, olvassuk tovább a publicisztikát, s máris láthatjuk, hogy az effajta kijelentések egy Bolgár szájból nem jelentik a radikális jobboldal védelmét, sőt... Merthogy amire eddig a baloldal nácit, fasisztát, nyilast kiáltott, az mostantól nem radikális, hanem szélsőséges.
Mindezek után elindul a körmönfont eszmefuttatás: Bolgár kacsákról hadovál, s arról, hogy más országokban felveszik ellenük (mármint a kacsák ellen) a harcot, míg Magyarországon „nem tesznek ellenük semmit”. Ennél a résznél elharapódznak a csúsztatások, s a liberális újságíró végül ugyanott lyukad ki: félkatonai szervezet, mely náci elméleteket vall, s egyébként is, hazánkban egyre nagyobb divat náci és fasiszta eszméknek hódolni. (Az csak mellékes, hogy a Népszava publicistája szerint magyarnak lenni egy készen kapott dolog. Az ilyen jellegű kijelentések kísértetiesen emlékeztetnek Orosz Jóska indoklására, miszerint: „Magyar vagyok, hisz magyarul beszélek”.)
Bolgár György sikeresen talált még egy utat a liberális sajtó hazugságokból épített labirintusában, melynek végén ugyanazt a farkast (vagy inkább kacsát) kiálltja, mint minden más baloldali médium.
Lássuk hát a „remekművet”!
A radikalizmus védelmében
Radikálisnak lenni nem bűn, nem szégyen és nem is hülyeség. Az az ember, akinek bizonyos kérdésekre radikális válaszai vannak, nem rosszabb, mint az a másik, aki mérsékeltebb megoldásokat keres. Adott esetben és pillanatban lehet, hogy a radikális lépés hasznosabb és eredményesebb. Csak azért mondom, mert mintha nem volnánk tisztában a fogalom jelentésével, vagy mintha ezzel a fogalommal próbálnánk mosdatni a szerecsent.
Teszem mindjárt hozzá önkritikusan, hogy ez bizony politikailag nem korrekt szólás, vagyis: védjük a védhetetlent.
Már aki. Sajnos azonban az ország első embere is félig-meddig ezt tette, amikor egy német újságnak arról beszélt a gárda ürügyén, hogy nálunk nincs fasizmus, ellenben radikális jobboldal van. „Fontos különbséget tenni a kifejezések között: bár sokan fasisztákról és neonácikról beszélnek Magyarországon, jobboldali radikálisokról és egy jobboldali radikális mozgalomról van szó” – jelentette ki Sólyom László a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában. Szerinte egyébként ez sem elfogadható eszme, „mert sérti az egyenlő emberi méltósághoz való jogot”. Azt is, kétségtelenül, ám annál sokkal többet. Veszélyezteti a demokráciát, a szabadságot, a békét, a köznyugalmat, a társadalom többé-kevésbé normális működését, és nem egyszerűen sérti az emberi méltóságot, hanem veszélyezteti az emberi életet.
Nem akarok az elszaporodott merényletekre hivatkozni, mert amíg nincsenek bizonyítékok, addig ez is csak olaj a tűzre. De még akkor sem feltétlenül a lövöldözésekre, Molotov-koktélosdira gondolok, ha esetleg néhány esetben bebizonyosodik majd, hogy rasszizmus, idegengyűlölet volt az indíték. A jelenség ennél sokkal átfogóbb és sokkal életveszélyesebb. Ma Magyarországon ugyanis láthatóan egyre többen, sok ezren, sőt a potenciális szavazókból ítélve sok tízezren gondolkodnak úgy, hogy a magyar bajokra, gondokra, problémákra, átokra radikális válaszokat kell adni. Csakhogy az ő radikalizmusuk nem más, mint szélsőségesség.
A magyar egészségügy több évtizedes bajaira az SZDSZ megpróbált radikális reformot találni, mégis megbukott vele először az MSZP, majd a társadalom színe előtt. Pedig a reform nem volt szélsőséges, mert létező, civilizált példákra épült, és azokat is felpuhította, a magyar viszonyokhoz közelítette. Amit azonban a magyar szélsőjobboldaliak írnak, mondanak és csinálnak, csak bizonyos formai szempontokból minősíthető radikálisnak, tartalmilag egyszerűen és brutálisan szélsőséges, márpedig a szélsőjobboldali tartalmat a fasiszta, újfasiszta, újnáci, újnyilas jelzővel lehet leírni.
Így is írják le a civilizált világban mindenütt. Miért is óvakodunk ettől mi?
Az nem érv, hogy ezzel nem akarjuk rossz hírünket kelteni a világban. Mindenütt vannak régi és új fasiszták, sajnos, de ettől sem Németország, sem Olaszország, sem Csehország, sem az Egyesült Államok híre, neve nem lesz rosszabb. Addig mindenesetre nem, amíg szembenéznek a szélsőségekkel, nevén nevezik őket, és minden jogos, törvényes eszközzel fölveszik ellenük a harcot.
Az sem érv, amit a magyar parlamenti jobboldal használ, hogy tudniillik a baloldal folyton lefasisztázza a magyar népet, több millió fasisztával riogat (Kövér László szíves közlése), és ez akkora hazugság, hogy kategorikusan cáfolni kell. Annyira kategorikusan, hogy válaszul azt kell állítani: nálunk semmiféle fasizmus nem is létezik. Pedig a helyzet az, hogy az a kacsa, amely úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, és kacsának is látszik, bizony kacsa. Ilyen kacsa szerencsére valóban nincs Magyarországon milliószámra, de ezt soha nem is állította senki, még a legelvetemültebb, Gyurcsány névre hallgató egyén sem.
Ám azok a kisebb-nagyobb szervezetek, mozgalmak és egyesülések, köztük a félkatonaiak, amelyek az elmúlt két évben egyre nyilvánvalóbban teret (és köztereket) nyertek az országban, alapvetően a náci és a hungarista eszme képviselői. Féktelenül rasszisták, felsőbbrendű embercsoportokban hisznek, az alsóbbrendűeket állami vagy magánerőszakkal szorítanák minél szűkebb korlátok közé (vagy éppen az országon kívülre).
Etnikai, vérségi alapon képzelik az államon belüli és az államok közötti kapcsolatokat. A szabad vállalkozást, gazdaságot, tőkét gyűlölik és teljesen megrendszabályoznák, az államot, az igazságszolgáltatást diktatórikus kényszerekkel működtetnék, egy uralkodó eszme jegyében véget vetnének a gondolatszabadságnak, és rendet csinálnának vagy megszokik vagy megszökik vagy bezárjuk alapon. Tessék mondani, mi ez? Jobboldali radikalizmus vagy fasizmus?
Értem én, persze, hogy Európában még mindig nem túl divatos és célszerű fasisztának vagy nácinak lenni, és azok sem nagyon örülnek a minősítésnek, akik egyébként hősként tisztelik a náci elődöket. Ha ezért betiltás, netán börtön jár, akkor még inkább érthető, hogy bőven elég kacsának látszani, nem hiányzik az, hogy még kacsának is neveztessék, az a kacsa. De éppen az (egyébként már nem is túl óvatos) álcázás miatt kell nevén nevezni a gyereket. A rossz, veszélyes útra tévedt gyereket még inkább, mint az alapjában jót.
Senki nem születik fasisztának, nácinak, nyilasnak, ez ugyanis választott gondolkodás, nem úgy, mint cigánynak, zsidónak, magyarnak lenni, amit senki nem választhat, hanem készen kap.
Az ember képes tanulni, változni, fasisztából válhat demokrata, de világosan meg kell mutatni neki, hogy mi az alternatíva. A maszatolás, a fogalmak óvatos körülnyaldosása nem segít sem a társadalomnak, sem az egyes embernek a problémák fölismerésében és főleg annak megoldásában.
Magyarországon ez az egyértelmű szembenézés az újfasiszta veszéllyel annál is sürgetőbb, mert láthatóan ez az egyetlen, magával ragadó eszme, amely vonzó fiatalok ezreinek.
Úgy látszik, mintha a rendcsinálás, a mindenható tőkével szembeni hőbörgés, a gazdagokkal és a (behelyettesíthető) zsidókkal szembeni gyűlölet, az ágrólszakadt cigányok megvetése, megalázása, a szomszéd népekkel szembeni magyar kultúrfölény hangoztatása föl tudja izzítani a szenvedélyeket.
Jó lesz vigyázni.
És őszintébben beszélni.
Bolgár György
nepszava.hu
barikád.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése